Lakatlan szigetre való
Körkérdés (2.)
Ezt olvasták ők! Rendhagyó toplistánkat ezúttal gyerekkönyves szakemberek, kritikusok válaszaiból állítottuk össze. Azt kérdeztük tőlük, melyik volt számukra az idei nyár legkedvesebb gyerekkönyve.
Balázs Eszter Anna:
Kellemesen skizofrén állapot, amikor az ember munkája és hobbija egybeesik, ennek megfelelően két könyvet választottam. Az egyiket a hűvös északról, a Risto Rapper és a rettenetes kolbászt (Cerkabella). Mindig frissítően hat rám a finnek fanyar humora, vagánysága, és a számukra teljesen természetes gyerek-felnőtt partneri kapcsolat. Munkám révén pedig a nyaram nagy élménye Otfried Preußler Torzonborza (Kolibri) volt, aminek a megjelenését nagyon várom. Ugyan több mint 30 nyelven népszerű már, magyarul most először lesz olvasható ez a Rumcájsz-szerű, paprikajancsis történet, nagyon bájos humorral és képekkel, elavulhatatlan mesével, Nádori Lídia remek fordításában.
Csapody Kinga:
Nyáron gyerekkönyvet leginkább szerkesztésre váró állapotban láttam, meg a postafiókomban. Szabadidőmben a 9 hónapos fiammal nézegettünk jelentős mennyiségű babakönyvet. Mamiéknál egy olasz nyelvű fürdős könyv a kedvenc, amelyben egy nyuszit lehet minden oldalon máshova beültetni, például egy traktorba, míg itthon egy lengyel kismackós textilkönyv verseng az első helyért egy német sorozattal. Azok valójában kis, kéménytáblás lapozók, amelyeket egy fagolyó is díszíti, és ez roppant praktikus, mert a fiúnk egyszerűen szájba tudja kapni, ha szüksége van mindkét kezére. Nekem ők most a legkedvesebbek.
Fodor Zsuzsa:
Én egy igazi kritikussal dolgozom, a fiammal! Nekünk nagyon tetszett az Ágrólszakadt Tóbiás (Timothée de Fombelle), de tudom, hogy sokan didaktikusnak tartják! Most olvassuk a Labirintót (Kertész Erzsi), és az is tetszik. Juharfalvi Emilbe (Astrid Lindgren) is beleolvastunk, és jónak tűnt, de hát ő nem igazan kortárs. Ami nekem nagyon tetszett, de ez már ifjúsági irodalom, az az Őrző (Mal Peet). És Dani fiam (9 éves) most olvassa a Lumpi Lumpit (Roncaglia, Silvia – Luciani, Roberto), és tetszik neki – gondolom, irodalmilag nem egy sztár, de az amúgy nehezen olvasó fiam szereti.
Gombos Péter:
Nem volt könnyű dolog választani, mert több sorozat második, harmadik vagy „többedik” részét most nyáron olvastam el. Néhány disztópia folytatódott vagy befejeződött (a Matched, A beavatott, a Delírium), de a Scolar ifjúsági könyvei közül is most jutott el hozzám kettő. Mégis mást jelölnék meg nyári kedvencként, ráadásul egy csöppet sem „nyári olvasmányt”: Patrick Ness és Siobhan Dowd Szólít a szörnyét. Megrázó, felkavaró, nagy mélységű történet, remek illusztrációval. Már megint egy olyan regény, amelyről az jut eszünkbe: magyar szerző miért nem mer ilyen nyíltan, komolyan írni hasonlóan „kemény” témáról? De most nem ezen fanyalognék, inkább örüljünk Nessék remekművének.
Az egyenesség és bátorság mellett a könyv legnagyobb erénye talán az, hogy a fikció és a valóság határa elmosódni látszik, ezzel is folyamatosan fenntartva a feszültséget az olvasóban. Túlságosan életszerű az alaptörténet ahhoz, hogy ne higgyük el, ám túl mesés a „háttér”. Csakhogy a két szál annyira összefonódik, hogy vagy mindkét szálat elfogadom, vagy egyiket sem… Semmilyen poént nem szeretnék lelőni, így befejezésül inkább arra hívnám fel a figyelmet, érdemes kicsit utánaolvasni a regény megjelenése előtt elhunyt Siobhan Dowdnak. Egyszerre fájdalmas és felemelő belegondolni, hogy kicsit a saját küzdelmét írhatta meg, s persze azt, mit gondolt az életről, a halálról, a túlélésről, a betegségről. S mert utólag már nem kívánhatom a gyógyulását, csak remélem, hogy megvolt az ő Conorja. Hogy volt, aki elengedje.
Győri Hanna:
Lea (7) abszolút kedvence a Háztetey Károly és Kisöcsi (Astrid Lindgren) volt. Eleinte nem nagyon értettük, hogy miért jó ez a kis gonosz barát, de aztán nagyon elkaptuk a humorát, és pár nap alatt kiolvastuk az egészet. Erlend Loe A nagy fogását egy hosszabb autóút alatt végeztük ki, borzasztóan jót szórakoztunk rajta. Ugyanígy nem tudtuk letenni Manka és Rumcájsz (Václav Ctvrtek, Radek Pilar) meséit – én nem emlékeztem, hogy ezek ennyire jók! A gyerekeim végtelenségig tudták hallgatni, és én sem untam meg. Egész nyáron újra és újra kézbe vettük a Kicsibácsi és Kicsinénit (Dániel András). És mivel a verseket mindannyian nagyon szeretjük, ezért a Friss tinta! is állandóan ott van az ágy mellett. A Pagony könyvheti könyveink nagy részét a gyerekek szerkesztés közben is végighallgatják, ezért mire júniusban kikerül a polcokra a nyomtatott kiadvány, sokszor már „túl vannak rajta”. De Klárát és a mumusokat (Petra Nagyová Džerengová) tudatosan kivártam, és ezzel kezdtük a nyarat, hiszen a különalvás, a sötét, az iskolakezdés mind-mind problémát jelentenek nálunk is – no meg egy igazi nyaralós, kedves meseregény a Klára. Berg Judit Két kis dinó a zsírkréta korban könyvét pedig az óvodában hallgathatták meg rögtön júniusban, délutáni folytatásos meseként. Minden felnőtt előítéletet megcáfolva aratott osztatlan sikert a gyerekeknél Garmann nyara (Stian Hole), amit megtaláltak az asztalomon, és lelkesen nézegették, mert szerintük gyönyörű! Ráadásul ez is igazi iskolakezdős könyv. Egyik hajnalban pedig a Tükörcicákat (Szabó T. Anna) húzták elő egy pagonyos zacskóból (olvasni vittem haza), míg aludtam, és a nagyobb előbb magának, majd a kisebbnek (4) olvasta fel, mert ezt neki is hallani kell, annyira édes. Ugyanígy nélkülem, együtt olvassák Tatu és Patu (Aino Havukainen, Sami Toivonen) képeskönyveit. A groteszk finn humor bejön a kiskorúaknak, pedig sok árnyalatát nem értik, mégis jót nevetnek rajta. Lea a királylányos meséket, Léna a népmeséket, a beszélő állatokat szereti nagyon, ezért Benedek Elek Világszép Nádszálkisasszonya is gyakran előkerül esti meseként, és nagyon sokat hallgattuk hangoskönyvben a Szegény Dzsoni és Árnikát (Lázár Ervin), A fájós fogú oroszlánt (Lázár Ervin) is, néztünk operát (mert az olyan királylányos!), a nagyszülők pedig A két kicsi hódot (Szürke Bagoly) mesélték, valamint az Odüsszeiát – és nagyon élvezték!
Hogy az én kedvenceim mik voltak?
Az emlékek őre (Lois Lowry) negyedik részét nagyon nagy izgalommal olvastam nyár elején, bár elégedetlen voltam a zárójelenettel, mégis egy fontos könyv volt számomra idén. Az ifjúsági kategóriában a legjobban a nem pagonyos könyvek közül most a Móra szerkesztőjének, Dóka Péternek a könyve, A kék hajú lány tetszett, csak kár, hogy olyan rövid volt, még tudtam volna tovább olvasni. Szintén nem a gyerekeimmel olvastam a Maléna kertjét (Molnár Krisztina Rita), mert szerintem inkább 8 éves kor fölött ajánlott, de bár másodszorra olvasom, újra meglepett, hogy mennyire olvasmányos és szép könyv kerekedik ki egy alapvetően nem túl drámai helyzetből, egy kifinomult, magányos kislány világából.
Most éppen egy angol ifjúsági regényt olvasok a kindle-ömön, egy Jane Eyre parafrázis, tele elbeszélői kiszólásokkal, iróniával, kedvességgel, viktoriánus miliővel, ugyanakkor izgalmas kalandregény is. Papírformában pedig egy kortárs német nevelődési regénybe vágtam bele, miután Clemens J. Setz Indigojába beletört a bicskám. A könyvheti magyar könyvek közül Tóth Kriszta Akváriumát, Csobánka Zsuzsa új regényét szerettem, és a Kicsibácsit, nagyon.
Rácz I. Péter:
Nagy élvezettel olvastam a Gimesi Dóra, Jeli Viktória, Tasnádi István társszerzőségében született Időfutár. A körző titka című regényt. Mivel soha nem hallgattam rádiót, pláne rádiójátékot, s nem is tervezek ilyet a jövőben, örülök, hogy a másfél éve hallható hangfolyamnak elkészült a regényadaptációja. Tasnádi neve számomra garancia az irodalmi teljesítmény magas fokára, ezért is vettem kézbe a Pagony által gondozott kötetet, mely első részként definiálja önmagát. A tetszési indexét jelzi, hogy már alig várom, hogy megjelenjen a következő rész, és azt is elolvashassam. Azon kevés könyvek közé tartozik, amelyről azt gondolom, gyerekként, ifjúkorban is tetszett volna, de most is számos (intellektuális) kalandot rejtett.
Szekeres Niki:
Két könyv volt a nyári szezonban, ami ütött (s vert):
Dóka Péter regényében, A kék hajú lányban a sterilizáló szagú kórház mellé odasereglik mindaz a tanácstalanság és rosszérzés, ami lehet egy gyerekben, amikor senkinek sem jut eszébe a hozzá legközelebb állók közül, hogy valójában mit is szeretne, amikor tényleg beteg, amikor mások szerint más, amikor leugrik inkább egy fa tetejéről, mert nem jut jobb az eszébe vagy amikor úgy nézi a felnőttek világát, mint egy vámpíriádát, és ezáltal ő maga is vámpírrá válik. Vagy minimum elrepül.
A regény a pont jól ironikus és pont jól melankolikus szöveg mellett még azt is megengedi magának, hogy meri azt hinni, nemcsak a kicsiknek valók az illusztrált könyvek. Ugyanis a rajzoló (Lakatos István) nem felejtett el olyan magaslatokba jutni, amikben működik a kórterem legbizarrabb részleteinek pontosan hasító ábrázolása, a proszektúra megkerülhetetlen sötétsége, vagy a nagyváros bizonyos szegleteinek bárki számára ismerőssé váló atmoszférája.
Az Anyukamesék (Szergej Szedov) a másik. Hazabeszélek, mert van közöm a könyvhöz, és bár állandó szóbeszéd tárgya, hogy mitől rendes kritikus a kritikus, ha szerkeszt is valahol és így tovább, akkor beszélhet-e egyáltalán egy könyvről úgy, mondjuk pártatlanul, de hát miért is ne? A többek között általam is szerkesztett Anyukamesék anyu(ka)ként nagyon betalált, olvasóként még inkább. A rövid sztorikban, amiknek mindegyike a Volt egyszer egy anyuka… repetitív indításával már eleve komikus helyzetbe hozza az olvasót, létezésünk minimál dialógjaival és a fantázia totális szabadon engedésével (meg M. Nagy Miklós most is pontos és tökéletes fordításával) Szedov amellett teszi le a voksot, hogy a normális nem normális, a nem normális meg tökéletesen mindegy, egy a fontos, a létezés és a kapcsolat – legyen az „akármilyen” összetételű is. A család az család, a gyerek az gyerek, anya meg csak egy van, legyen francia, elrepülős vagy éppen iszákos. Szóval ezekben a mesékben sokféle anya van, s mert sokféle anya van, sokféle gyerek is, és annál több a különös helyzet, de egy biztos, anya mégis csak egy van, aki érez, ráérez, ha hibázik is, van, és szeret, vagyis igazán ott van, ha van.
Tóth Patrícia:
Paolo Bacigalupi: Hajóbontók című ifjúsági biopunk kalandregénye inkább fiúknak való. Műfajához képest meglepően komoly háttérvilággal rendelkezik, a szerző (aki egyébként felnőtt sci-fi íróként lett ismert) az aktuális jövőkutatások elméleteit vette alapul, és egy kíméletlenül reális, energiaválság utáni világba helyezte a történetet. Pörgős cselekmény, kegyetlen végjáték, és állandó morális vívódás jellemzi a könyvet. Főszereplőjének, Véznának nem a világ megmentése a célja, csak próbál helyesen cselekedni egy olyan jövőben, ahol a nyomorban élő emberek még az anyjukat is eladnák, hogy kikerülhessenek a guberálók közül. Külön örülök neki, hogy a rengeteg young adult trilógia között még lehet egy folyatások nélküli, lezárt regényt olvasni.
Ughy Szabina:
Az Érik a nyár című antológiát még a megjelenése előtt olvastam PDF-változatban, és amint tudtam, be is szereztem. A legkedvesebb születésnapi ajándéka lett a hétéves unokaöcsémnek, akinek balatonkenesei nyaralásunk során minden este ebből a könyvből olvastam fel, rekedésig.
