Beke Ottó
Fiú – a háttérben
Kontra Ferenc: A fiú (Elszánt történetek)
„Akarsz te valaki lenni, vagy csak egy hang maradni a kórusban?” (55.)
Kontra Ferenc új, 2023-as kötete a L’Harmattan Kiadó gondozásában jelent meg Budapesten. Címe A fiú, alcíme pedig – zárójelben és ennek megfelelően hangsúlyosan kiemelve – (Elszánt történetek). A Benes Mátyás tervezte borítón Amedeo Modigliani A kék szemű fiú című festménye látható. A szerző munkásságára mindig is jellemző (volt) a különböző festmények, illetve egyéb képi alkotások feltűnése, tudatos alkalmazása kiemelt pozícióban. Azok a történetszövésbe, esetenként a tematikai vonatkozásokba, továbbá a szimbólumvilágba illeszkednek, orientációs szerepet töltve be. A vizuális elemek felkeltik, felcsigázzák az olvasó kíváncsiságát, érdeklődését, és egyben művészettörténeti kontextusba helyezik, valamint alátámasztják, kiegészítik a szövegvilágot.
Az olasz származású művésznek az új Kontra-kötet borítóján látható alkotásán a címszereplő, vagyis a fiú arcát hosszú, keskeny vonalak és finom árnyalatok alkotják. Szemei különösen feltűnőek, mélykék színükkel azonnal magukkal ragadják a néző figyelmét. De vajon ki ez a fiú Kontra Ferenc kötetében, akinek mélységet és érzelmeket sugalló arckifejezése komoly és elmélkedő? Ki ez a fiú a semleges háttérként szolgáló egyszerű falfelület előtt, amint rendületlenül belső világába mélyed?
Kontra Ferenc nem fedi fel a borítón látható figura kilétét, nem nevesíti őt a négy csokorba szedett huszonegy novella egyikében sem. Még keresztnévvel sem illeti őt. A többi szereplőnek van neve, időnként igencsak találó beszélőneve, gyakran pedig család- és keresztneve is, csupán a fiúnak nincs. Az olvasó az ő lelki rezdüléseiről értesül, miközben a fiú különböző élethelyzetekben találja magát, és igyekszik megbirkózni a mindennapi élet viszontagságaival, kihívásaival. Minden róla, a fiúról szól, végső soron azonban semmi sem szól róla; háttérbe szorítják az egyéni, a lokális és a világtörténelmi események.
Nem a fiú elszánt – ő inkább mélabús és tépelődő, miként Modigliani címszereplője is az a festményen és a kötet borítóján –, hanem a történetek azok. A történetek elszántak és gyakran kemények, szívbemarkolóak. A fiú nem alakítója a történéseknek, inkább elszenvedi azokat. Sodródik a novellákban. Néha csak megemlíti őt egy-egy szöveg, mintegy mellékszereplőként hivatkozva rá, olyan személyként, aki nincs feljogosítva, hogy életének, sorsának alakítója, kovácsa legyen. Amikor pedig betölti egy-egy elbeszélés, elszánt történet terét, szövegkeretét, magukkal ragadják őt az események, saját életének, szűkebb-tágabb pátriájának, a Drávaszögnek egyrészt kisszerű, másrészt azonban szeretett mindennapjai, továbbá gyakran vérzuhatagos történései, tragédiái.
A becsületes arcú, jobb sorsra érdemes tanyasi fiú, miután édesanyja a spanyolnátha áldozata lett, árvaházba kerül. Immár nem tartozik sehova, illetve senkihez. Céltalanul sodródik a világban. Átmenetileg nevelőszülők veszik magukhoz, akik a járványban elhunyt fiukat szándékoznak helyettesíteni vele. Az ő ruháiba öltöztetik, a hajviseletét is megváltoztatják, az elhunyt gyermek iskolai osztályába íratják. Igyekeznek az ő képére formálni a fiú viselkedését, gesztusait. „Helyettesítő gyerek”, hasonmás lesz. A helyzet tarthatatlansága, megalázó és emberhez méltatlan volta folytán új helyre kerül. Állandóságban nem reménykedhet.
1967 nyarán a fiút, egy másik fiút, aki már egy új generáció képviselője, megérinti, majd pedig magával ragadja a szabadság életérzése, a film és a könnyűzene, a slágerek, vagyis a fiatalság harsány és pimasz, lázadó kultúrája. Az események pedig csak pörögnek tovább. Olvashatunk 1969 nyaráról, amikor is az Apollo–11 három utasával elérte a Holdat, és az eseményt, a csodát élőben közvetítették a televízóban, aminek hatására a fiatalok és az idősek világlátása egyaránt megváltozott: „még a szavak is légiesebbé váltak, a fényes jövőről szóltak”. Majd a fiú látóterében, egészen közelről feltárul a halál, testet ölt a rettenet. Tematizálódik továbbá a művészet és vele szemben a giccs, valamint a mozi titokzatos világa. A szövegekben rendre megelevenednek Drávaszög: Vörösmart, Laskó és Eszék tájai, szőlőültetvényei és löszfalai, szóhoz jutnak a helyi emberek, kifejezésre jut jellegzetes identitásuk, szokásrendjük, nyelvjárásuk, kötődésük a szülőföldhöz. Az izgalmas fordulatokban gazdag novellákban felnőni igyekvő suhancok, fiatalasszonyok és özvegyek, egyetemi hallgatók és gimnazisták, házasságtörők és pletykálkodók, kocsmatöltelékek és háziasszonyok, majd pedig katonák és írók játsszák a főbb szerepeket. Az írói hivatás többször is tematizálódik egy-egy történet erejéig, szembeállítva azt az öntudatlan és reflektálatlan provincializmus kulturális értékeket elsöprő, pökhendi érvényesülésével.
A különböző történetek összetartozását több tényező biztosítja. Ezek közül érdemes kiemelni az egységes irodalmi megfogalmazásmódot, a szerzőre jellemző, a narrációban és a párbeszédekben egyaránt kifejezésre jutó kifinomult stílust, igényes beszédmódot. Időnként jellegzetes prózaritmus hatja át a novellákat. Az írói hivatás és szerep narratív megszövegezése közben érzékeltetett és részben ki is fejtett ars poetica, hitvallás és a novellák egészét átható nyelvhasználat egymást támasztja alá, erősíti, kompakt egészet alkotva. A szövegek közötti koherencia kialakulásához az előre- és visszautalások is hozzájárulnak. Egy-egy szereplő, valamint háziállat, -kedvenc több novellában is felbukkan, ily módon hangsúlyozva a novellák összekapcsolódását. Meghatározó jelentőségű a kulturális, főleg zenei referenciák cselekményekbe ágyazódó, Kontra Ferenc prózaírói munkásságára jellemző szisztematikus alkalmazása; ezek tágabb, gyakran igencsak pezsgő szellemi térben helyezik el a Drávaszögben, valamint a néhai Jugoszláviában játszódó novellákat. Fontos továbbá a fiú(k) egységes szemléletmódja és szerepeltetése minden egyes szövegben. Részben a címszereplő folyamatosan változó, azonban mégis hozzá tartozó, általa meghatározott, illetve rá jellemző perspektívájával magyarázható a kötet oldal-, illetve szövegképének egységesen megkomponált volta. Az alkalmazott grafikai megoldások azt a benyomást keltik, a párbeszédek nem válnak el az elbeszéléstől, esetenként a fiú(k) tudatfolyamától, illetve az érzéki benyomások összefoglalásától, hanem szervesen és egyben elválaszthatatlanul ahhoz tartoznak. Mindennek megfelelően A fiú nem pusztán novellagyűjtemény, hanem összetartozó írások szövedéke, szövete. Kontra Ferenc írói munkásságának újabb remek darabja.
Ez a fiú azonban a maga mélykék szemével, átható-kifejező tekintetével a háttérben marad – saját élete, élettörténete alakíthatóságának hátterében. Semmi sem szól róla, végső soron azonban mégis minden róla és csakis róla szól.
L’Harmattan Könyvkiadó Kft., Bp., 2023.
Megjelent a Bárka 2024/2-es számában.
