Dávid Péter
Egy narrációregény
Lackfi János: Rocky
Ha máshonnan nem, legalább a filmzene miatt mindenki számára ismerős Rocky, ez a Sylvester Stallone által kitalált és eljátszott sporthős, aki az első részben – miután péppé verik a ringben – a kitartás és heroizmus mintapéldájaként végigbokszolja élete meccsét, és erkölcsi győztessé válik, nem mellesleg elnyeri szíve hölgyének szerelmét a film során, és a nézők véleményei alapján jogot szerez arra is, hogy második, harmadik és ki tudja, hányadik részt is készítsenek a történetéből. Lackfi János Rocky című regényének olvasása közben – jóllehet a történetnek van köze a sikerfilmhez – mégsem dúdoljuk az Eye of the Tigert, és mégsem Sylvester Stallone izmos felsőtestét képzeljük magunk elé, inkább a börtönőrök bilincseinek csörgését halljuk, és a vidéki élet néha vigasztalanul bánatos, néha reményteljesen mosolygó arcait látjuk magunk előtt.
A címlap – ha finoman fogalmazunk –: „figyelemfelkeltő”, azaz nem túlságosan olvasóbarát a fekete háttérben két üres PET-palackkal, a többféle betűtípussal felírt címmel, a középen, kiemelt pozícióban mosolygó békával és a szerző neve melletti két kis léggyel. A Rocky cím ráadásul egyértelmű asszociációkat kelt, amelyek sehogyan sem kapcsolódnak a képi megjelenítéshez. A címlap tehát leginkább problémafelvetés, olvasóprovokáció. A szöveg megismerésekor persze minden a helyére kerül – a regény központi nőalakja: Kisbéka, az isteni teremtés kiemelkedő példáiként kezelt legyek, és a börtönben súlyzóként használt PET-palackok.
A regény fő- és címszereplője „a fiú”, aki kedvenc filmje és az ökölvívás iránti szenvedélye miatt a Rocky becenevet kapja. Zsoffa nénje, azaz nagynénje neveli őt, mivel édesanyja elhagyta, hogy Amerikában kutassa fel élete párját. Nem lehet tudni, milyen különös-különleges állapota van a fiúnak, milyen betegséggel, szindrómával rendelkezik, mert az orvosok is csak olyan szavakkal dobálóznak fölötte tanácstalanságuk elleplezésére, mint „autisztikus spektrumzavar”, „aspergeres jellegű berögzülés”, „skizoid beütések”, „borderline tünetek”. Kisbéka, a fiú lánybarátja egyszerűen „dilinyósnak” nevezi őt, és egyedül tőle nem veszi ezt rossz néven.
A regény indítása kiváló. Az olvasó lassan adagolva kapja meg az információkat a szereplőkről és az eseményekről. Először csak azt tudjuk meg, hogy a részeg Pesta bácsi, a főszereplő nevelőapja baltával támad a tévére, mert a főszereplő mindig a Rocky című filmet nézi. Később azt olvashatjuk, hogy Zsoffa nénje a kútba hajította a baltát, és az orvosért küldte nevelt fiát. Aztán már hiába próbálják elszorítani az eret Pesta bácsi nyakán. Apró részletekben kapunk hírt Kisbéka megerőszakolásáról is, és arról, hogy a fiú hogyan áll bosszút a bűnösökön. Hasonlóan „kis adagokban” tudjuk meg a történetét Tibi és a főszereplő összezördülésének, aminek az lesz a vége, hogy Tibi tolókocsiba kerül. A verekedés előzményeinek és lefolyásának leírását megszakítják Zsoffa nénje intelmei és az edzésen tanult ütéstechnika ecsetelése. A történteket az olvasónak kell összeraknia magában, így az ő számára az első két fejezet beavatódás. A részletekre tagolt leírást az is indokolhatja, hogy az elbeszélő nem akarja ezeket a nehezen elmesélhető borzalmakat egyszerre az olvasóra zúdítani.
A beavatás után a regény cselekménye lelassul, ahogyan a börtönben Rocky ideje is (a regény egy említés kivételével végig nyolc évben határozza meg a még letöltendő időt), mintha valamilyen változatlan időtlenségben zajlanának az események. A lelassuló cselekmény azt is mutathatja, hogy a hirtelen érkezett, gyors lezajlású traumák feldolgozására milyen sok időre van szükségük a szereplőknek. Két szálon fut innentől a történet: egyrészt Rocky életét figyelhetjük a börtönben, másrészt zajlanak a kinti világ eseményei is. Zsoffa nénje boltot nyit néhány kétes üzelmekkel rendelkező alak segítségével, és újra megházasodik, Kisbéka is férjhez megy egy Halas Gyerek néven emlegetett, jólelkű fiatalhoz, és gyermeknek ad életet, azaz az első fejezetek borzalmai után ők ketten megtalálják az újrakezdés lehetőségét. Felbukkan a fiú édesanyja is amerikai hányattatásai után, és megismerjük a fiú emlékeit (korábbi bokszmeccsek, a fiú szereplése a várjátékon Kinizsiként) és Zsoffa nénje boltjának állandó közönségét, Fatert, Kislalit és Kareszt, a vidéki lét jellegzetes figuráit. A lassabb tempójú rész adja a regény talán leggyengébb fejezetét, A nevenincsen bolt legendáját, amely bár bővelkedik nyelvi bravúrokban, és talán az egész szöveg leghumorosabb része, mégsem viszi előbbre a cselekményt.
A Rocky-történet és a börtönfilmek olyan olvasói elvárásokat támaszthatnak a regénnyel kapcsolatban, amelyeknek a szöveg nem kíván megfelelni. Várjuk, hogy a fiúból híres bokszoló lesz, de mindenképpen kijut a börtönből, és összeköti életét gyermekkori szerelmével, Kisbékával, vagy hogy a két cselekményszál valamilyen módon összekapcsolódik. A hollywoodi jelenetek helyett azonban reálisabb végkifejletet kapunk, Rockyt a börtönben „felejti” a történet, fejlődése nem győztes bokszmeccsekben mérhető, nem is a kinti világba való visszailleszkedésében, hanem abban, hogy megtalálja és elfogadja helyét a teremtett világban, vagy legalábbis megérti valamennyire a teremtett világ működését.
A regény képlékeny műfaj. Hogy értelmezése sikeres legyen, szűkíteni szokták különböző kategóriákat rendelve hozzá. A Rockyt is lehetne börtönregényként definiálni, hiszen a történet jó része egy büntetésvégrehajtási intézményben zajlik, megismerjük a börtönélet viszontagságait, sőt az ott használt nyelvi világba is bepillanthatunk. Ezek a részletek mégis háttérbe szorulnak Rocky egyéni sorsa és a kinti világ eseményei mögött, úgyhogy a börtönregény mégsem teljesen megfelelő kategória a Rocky leírására. A sportregény sem igazi megjelölés, jóllehet a főszereplő az ökölvívásban szeretné megtalálni jövőjét, vagy legalábbis olyan hős szeretne lenni, mint Rocky. Az edzések és néhány bokszmeccs érzékletes leírásán kívül azonban nem lesz igazán meghatározó a sport a regényben, sőt a kétszeres kiütéses küzdelem után nem is kerül újra ringbe a főszereplő. Akkor talán vidékregényként kellene meghatározni a Rockyt, ha már vidéken játszódik a történet, és Zsoffa mama boltjának megnyitása után az ott felbukkanó vendégek által bepillantást kapunk egy név nélküli kistelepülés viszonyaiba. Mégsem ez lesz a leglényegesebb, ami már csak abból is látszik, hogy a vidéki figurák meglehetősen sematikusak (becenevükön ismerjük őket, kedvelik az alkoholt, és alacsony műveltségi szinten állnak). Mivel a szöveg leginkább Rocky lelki világával foglalkozik, talán lehetne lélektani regényként is azonosítani, ám az ő lelkében zajló folyamatok – köszönhetően különös betegségének vagy állapotának – meglehetősen egyszerűek. Főleg az iránta ragaszkodókhoz, Zsoffa nénjéhez és Kisbékához való ragaszkodása határozza meg érzelmeit, vallási elképzeléseit pedig nagynénjétől kapott nevelése. Lelki problémákról akkor beszélhetünk az ő esetében, amikor hirtelen haragja miatt bajba kerül (gyilkossá válik, megnyomorítja a börtönben cellatársát), vagy amikor a számára olyan lényeges, biztonságot jelentő, érthető világ megváltozik (ilyen például, amikor édesanyja hazatér Amerikából). Egyébként visszahúzódó, szelíd fiú a főszereplő, aki még az elhullott legyeknek is nevet ad, és eltemeti őket a cellájában.
Ha a fenti kategóriákba nem is tudjuk egyértelműen besorolni a regényt – ez egyébként talán éppen a szöveg sokoldalúsága miatt lehet –, akkor is mindenképpen ki kell emelni a Rockyban a narráció fontosságát. Lackfi János olyan elbeszélőt alkalmaz a szövegben, amely a hétköznapi nyelvet keveri egyfajta biblikus nyelvvel, és amelynek kidolgozására Lackfi már sikeres kísérletet tett a #jóéjtpuszi darabjaiban. A Rocky prózai, sokszor ironikus, nemegyszer groteszk, ismétlésekre és variációkra építő, máskor emelkedett vagy archaikus nyelve, és a különböző regiszterek közötti „ide-oda hullámzás” a regény talán legnagyobb erénye, így méltán nevezhetnénk akár narrációregénynek is. Példaként álljon itt erre a sokhangú elbeszélésre Rocky befejezetlen levele, amelyben megpróbál bocsánatot kérni a halálra vagy nyomorékra vert fiúk családjaitól:
„Kedves család, én igazán nem akartam semmi rosszat, nagyon sajnálom, csak túl nehéz volt a féltengely a kezemben, amikor azt a rohadt állatot, aki az én Kisbékámat meggyalázta, ma is annyira fejbe csapnám, hogy a híg leve kijönne, jaj uram, édes teremtő Istenem, irgalmazz nekünk…”
Az idézetből is látható, hogy a nyelvi regiszterek váltakozása a főszereplő világlátását hivatott leképezni. Az olvasó úgy nézi ennek a narrációnak köszönhetően a világot, ahogyan Rocky láthatja. Ahogy a zárlatban is olvasható, hullámzó ez a világ („Most már mindig így fog ide-oda hullámzani minden? Most már mindig így fog ide-oda hullámzani minden.”). Visszautalás lehet ez a tizenhetedik fejezet kezdetére, amelyben Tibit, a nyomorékká tett cellatársat eteti a fiú tökfőzelékkel, és az istenhitről beszél neki: „Pedig az életet Isten adja, vágod? Akiben a Tibi hisz is meg nem is. Úgy hisz, hogy nem is. Vagy úgy nem, hogy közben de. Fura gyerek ez a Tibi. Talán nem is olyan fura, mert mind így vagyunk vele. Hullámzik bennünk ez az Isten-dolog. De nem a Teremtő Jóisten hullámzik, mert ő nem folyó, még csak nem is tenger, bizony ő maga az állandóság, a hűség.” A borzalmas bűnök mögül (a hét főbűn közül Rocky a haragot képviseli, édesanyja a bujaságot) ez az állandóság emelkedik ki értékként egyrészt a főszereplő, másrészt az olvasó számára.
Összefoglalva elmondható, hogy a Rocky eséllyel szállna ringbe a remek olvasmányok között ütős narrációjával és pofonvágó „beavató” felütésével, a lassabban futó, értékeket tisztázó, a világot a főszereplő furcsa szemszögéből leíró, sokszínű regényszöveggel.
Helikon Kiadó, Budapest, 2023.
Megjelent a Bárka 2023/5-ös számában.
