Szabados Attila
Lélektani hitelesség
Darvasi László: Az év légiutas-kísérője
2022 őszén, a szerző hatvanadik születésnapja alkalmából jelent meg Darvasi László új novelláskötete, Az év légiutas-kísérője. A harminchárom történetet tartalmazó kötet szervesen illeszkedik Darvasi eddigi életművéhez, elsősorban a novellisztikájához, sok szempontból azonban el is különül attól. A könyv megjelenése előtt a szerző egy interjúban úgy nyilatkozott Az év légiutas-kísérőjéről, hogy „Mai, magyar novellák. Erős és komor realizmus.”[1], s ez már a 2015-ben megjelent, Isten. Haza. Csal. című kötetet is jellemezte. Ellentétben Darvasi több regényével, például a Taligással (2016) vagy a Magyar sellővel (2019), melyekben központi szerepet kapott a fantasztikum, a két említett novelláskötet látásmódjára a valóság és a hétköznapok megragadása jellemző. Az év légiutas-kísérője ebből a szempontból tekinthető az Isten. Haza. Csal. folytatásának, mégis számos ponton új irányvonalak felé mutat.
A kötet négy ciklusra, valamint egy nyitó- és egy zárónovellára tagolódik, miként az előző kötet is. Darvasi új könyvében jól meghatározhatók azok a témák, melyek segítségével emberi kapcsolatokat (ezzel összefüggésben például manipulatív viszonyokat, elzárkózást, félelmeket stb.) tár fel. A téma szerint strukturált novelláskötetekkel szemben Az év légiutas-kísérőjében szinte minden egység tartalmaz hasonló témából merítő szövegeket, ugyanakkor érezhető, hogy melyik ciklusban mi a legmeghatározóbb. Az árnyékos oldal című ciklusban például a múlt történései, a családi kapcsolatok és a transzgenerációs traumák kerülnek előtérbe.
Mivel ciklusról ciklusra visszatérnek a meghatározó témák, úgy érzem, az egységek nem jelentenek éles tartalmi határokat: az alkotói figyelem fókuszának változását, fordulását jelzik, mintha ugyanaz a „magyar valóság” mutatkozna meg más-más perspektívából. A már említett jellemzőkön túl e vonás köti össze legjobban Az év légiutas-kísérőjét az Isten. Haza. Csal. kötettel: nem merev, szigorú csoportosításról van szó; a motívumok, témák különböző megoszlásban átszövik a könyvet, melyek közül a család a leghangsúlyosabb, ahogy azt az Isten. Haza. Csal.-lal kapcsolatban Hart Edina is megfogalmazta egy korábbi kritikájában.[1] Az év légiutas-kísérőjében a család azonban csak az egyik olyan téma, mellyel a szerző egy másik, tágabb, az egész kötetre kiterjedő „problémát” ábrázol: az idő múlását, mely különböző perspektívákból (család, egyén, generációk egymás mellett élése) mutatkozik meg.
A négy cikluscím – Peruvian Airlines művésztelep, Az árnyékos oldal, Kati és a néger, Szép csöndben egy utolsót szúrni – egyszerre játékos, motivikus, valamint mutatja a kötet témagazdagságát. Ellentétben az Isten. Haza. Csal. kötettel, ezek a cikluscímek nem ígérnek olyan általános témákat, mint például a hit. Az egységek előtt szereplő címek kapcsán ezúttal más kérdésekre asszociálhatunk. Épp ezért okozott meglepetést, hogy a kötetben milyen hangsúlyos szerepet kap az idő múlása, az öregedés, de ellentétben az Isten. Haza. Csal. komorságával, Az év légiutas-kísérője sok novellában sajátos kettősséget mutat: az idő múlásával összefüggő nehézségek mellett adott élethelyzetek apró, mindennapi szépségei is feltűnnek, gyakran humorral, groteszkkel, iróniával vagy más minőségekkel. A legkisebb Gór című szövegben a szereplők például a végkifejlet ellenére örömüket lelik a vidéki táj szépségében.
A nyitónovella, A gombaszakértő halála az iróniát a kötet egyik legfontosabb eszközévé emeli. A novella első bekezdésében a szerző rögzíti, hogyha egy gombaszakértő meghal, akkor valamennyien joggal kételkedhetünk. Olvasáskor a hangnem kapcsán eszünkbe juthat Örkény egyperceseinek világa. Darvasi kötetében a történetek azonban sokszor bonyolult felütéssel, számos szereplő említésével indulnak, s csak ezek ismertetése után tér rá a szerző arra a szálra, amelyik – sokszor a legváratlanabb módon – fontossá válik. Hasonlóan a történetek lezárásához: számos novellában homályban marad a végkifejlet, csak következtetni tudunk arra (hol egyértelműbben, hol kevésbé), mi történik a szereplőkkel. A gombaszakértő halála azért is kiemelendő, mert magában hordozza ezeket az elbeszélői sajátosságokat, felsejlik, hogy a gombaszakértőt az a gombás étel mérgezte meg, amelyet a felesége készített, de ezt a szöveg nem mondja ki egyértelműen. Ráadásul az említett nyitónovellában izgalmas viszony szövődik a nyomozó és a feleség között, aki minden nyomozói látogatás alkalmával gombás ételt készít. A ráébredés és a naivitás találkozása mindkét szereplő szempontjából megdöbbentő. Az egész novelláskötet egyik élményforrása, hogy a didaktikus közlésmód elkerülésével az olvasóra bízza a szálak kibogozását.
A különböző élethelyzetek okozta meglepetés a legtöbb novellában nem jár radikális reakciókkal, inkább egyfajta belső változás mutatkozik meg. Az úr operaénekes lesz című novellában egy idősödő nő alakjával találkozik az olvasó, aki nem tudja pontosan beazonosítani, ki keresi telefonon. A hívás után a szereplő ráébred, hogy egy egykori udvarlója kért tőle találkozót. A múlt rekonstruálása után azonban a kávéházi beszélgetés új irányt vesz, a férfiről kiderül, hogy egy porszívókat áruló ügynök, aki legújabb termékét igyekszik eladni a nőnek. Nem tudjuk meg, valóban jól azonosította-e a főszereplő a férfit, de az emberi kapcsolatok dinamikája, a különböző motivációk, az idővel átalakuló vágyak és célok ütközése az olvasóban is döbbenetet eredményezhet. Az erőszak láthatatlansága, látens jellege is megjelenik néhány novellában, ezek közül különösen emlékezetes A kis Szabó vagy a Szülői értekezlet című szöveg.
A kötet szereplői a legkülönbözőbb társadalmi helyzetben lévő emberek, a köztük lévő viszony alakítja a novellák „kanyarulatait”. Több történetben megjelenik a zárt, kis közösségek nyújtotta biztonságérzet, s az ezzel kapcsolatban álló státusszimbólumok: a Kati és a néger című szövegben például gyűlést tartanak, és a polgármester a helyi papokkal együtt járja körül Kati nigériai származású barátjának érkezését. A problémák kicsinyessége, a megszokotthoz való ragaszkodás ábrázolása mulatságos és egyben komoly helyzeteket teremt.
A fentiekkel összefüggésben kiemelendő az egymás iránt tanúsított apátia, az, ahogy a szereplők a legtöbb novellában elbeszélnek egymás mellett, még a legnagyobb sorsfordulatok ellenére sem élnek a valódi kapcsolatteremtés lehetőségével. Ezek a dinamikák annak ellenére kapcsolják össze a novellákat, hogy azok változatos helyszíneken (például elhagyott gyárakban, vidéki házak teraszain, városok utcáin) és körülmények között (például vírushelyzetben, a karantén idején) játszódnak.
A döntően egyes szám harmadik személyű elbeszélő tudása korlátozott, nem teljes körű történetmondásra, hanem a szükséges előzmények ismertetése után az „itt és most” keresztmetszetére fókuszál. Az elbeszélő együttérző képessége – az idő múlásának fő témájával összefüggésben – széles határok között mozog: életkortól, nemtől, társadalmi státusztól függetlenül jelennek meg a szereplők dilemmái. A Plüss egyes szám első személyű, ötvenes évei elején járó női narrátora például a menopauza tüneteitől szenved; központi szerepbe kerül egy az utcán talált plüssfigura, melyet a narrátor ajándékba visz. A novella alaphelyzete (feltehetően nagyvárosi utca), a változókorral járó belső reflexiók és a végkifejlet abszurditása teszi a Plüsst erőteljes és emlékezetes szöveggé. A változás a Segíteni a borzon című novellában is fontos, a főszereplő élethelyzete, a váratlan betegség arra világít rá, hogyan járul hozza a fizikai gyógyulás a hamis élet (csalárd férj) leleplezéséhez és a továbblépéshez. A különböző életszakaszok ábrázolása azonban minden novellában váratlan részletekkel bontakozik ki: a szereplők beszédmódja (vidéki szókincs, vulgaritás stb.), kinézete, állapota (például a betegségek és megoldások jellege) változatos készletből merít. Az év légiutas-kísérője tehát több a magyar vidékkel foglalkozó novellák gyűjteményénél, egyrészt a helyzetek és helyek változatossága, másrészt az egyetemes emberi problémák ábrázolása miatt.
Az egyik szembetűnő tematikai jellemző a kötetben Darvasi idősek felé mutatott érdeklődése: az időskorral járó kimaradás-érzet, a halálra való készülés és a világra való rácsodálkozás éppúgy megjelenik a novellákban, mint az újtól való elzárkózás, a megszokotthoz való ragaszkodás. Az időseket a legtöbb novellában vidéki környezetben látjuk, s már az első pár bekezdés arra utal, hogy valami szokatlan következik be a főszereplő mindennapjaiban. Az Idegenek az éjszakában című novella első mondata például a következő: „Lujza néni olyan derűsen várakozott, hogy a lányok alig vették észre, mi következik.” A mondatok hangneme, szerkezete a történetmesélést helyezi előtérbe, minden más (például stilisztikai jegyek) ezt egészítik ki, fokozzák az olvasás élményét.
Kiemelendő a szövegek szerkezeti jellemzői mellett a stilisztikai jellemzők széles palettája. Emlékezetesek például egyes hasonlatok („úgy jött ki belőle a levegő, mint a tüske szúrta labdából”), a hangulatteremtés legkülönbözőbb eszközei, valamint a Segíteni a borzon című novellán végigvonuló „nevetés-allegória”: „Nevettem, mint ahogy a kő töredezik”; „Lassan kezdtem [nevetni], mint a kert végében csobogó patak”; „úgy mosolygott, mint a fém”. Épp e kiemelkedő megoldások miatt kell megemlítenem egyes novellák bonyolult, néhol nagyon nehezen követhető mondatszerkezeteit, valamint az ezzel kapcsolatban álló, viszonylag rövid szövegek kapcsán a felvillanó karakterek okozta zűrzavart (például a Szőke című novellában, ahol ez érezhetően a szerzői szándék része is). Nem feltétlenül világos, ki hogyan kapcsolódik a cselekményhez, ki kivel milyen rokonságban, összeköttetésben áll.
Az év légiutas-kísérőjének novelláiban mintha minden motívum egymásra mutatna, az egyik által egy másik élethelyzetbe, sorsba is bepillanthatunk. Ezért is érdekes a címben megjelenő légiutas-kísérő karaktere, mely mint egy keresetlen, mégis ismerős figura váratlanul felbukkan néhány novellában (például a Peruvian Airlines vagy a Meleg címűekben). A kötet a fülszöveg szerint mesternovellákat tartalmaz, mely mutatja a könyv ünnepélyességét, valamint utal a szerző kiemelkedő prózai teljesítményére a magyar irodalomban. Az év légiutas-kísérője nagy tétekkel játszik: felsorolhatatlan a megjelenített témák, karakterek száma, és a szokatlan, többszörösen megcsavart szerkezeti megoldások is izgalmas játékot eredményeznek. Összességében gazdag, kiemelkedő lélektani hitelességgel bíró és megdöbbentő olvasmányélmény, melyben minden novella külön elemzés tárgya lehetne.
Magvető, Budapest, 2022.
Megjelent a Bárka 2023/2-es számában.
