Móré Tünde
Hova tovább?
Pejin Lea: Nyugati csiga körfűrésszel álmodik
Pejin Lea első kötete az alcím szerint nem verseket, hanem leákat tartalmaz. A vékony kötet két ciklusból áll, amelyek címadásai Pejin szövegeinek tematikus irányát is markánsan kijelölik: az Úgy mondjuk: Jogurt az egyes közösségek nyelvhasználatában felbukkanó sajátos szóhasználatokra utal, ezek összetartó erővel bírnak a közösség tagjai számára, mivel minden esetben markerként szolgálnak. A nyelv identitásképző jellege mellett egy további szempontot léptet be a második ciklus a Végre nő, végre átlagos címmel.
A kérdés számomra az volt a kötet olvasása közben, hogy a már a fülszövegben is hangsúlyozott, csiszolatlanul őszinte versbeszéd mennyire támogatja a fentebb jelzett tematikák kifejezését. Az derült ki, hogy a ciklusok címe abban az értelemben félretájékoztatja az olvasót, hogy Pejin költészete nem csupán e köré a két nagy téma köré szerveződik. A szövegek az identitás(ok) sokféleségére, alakíthatóságára, határterületeire kérdeznek rá újra és újra, a versek-leák kaleidoszkópszerűen sokfélék, noha ez a sokféleség természetesen illeszkedik olyan témákhoz, amelyek kedveltnek számítanak, mint a női szerepek vagy a női test megjelenítésének problémái.
A szövegek hangulatát a megválaszolatlanul maradó kérdések, bizonytalanságok, a kétkedés határozza meg. Rengeteg kérdést fogalmaznak meg a versek, viszont válaszokat nem kapunk rájuk, inkább rezignáltan nyugtázza a beszélő azt, hogy a problémákra nem feltétlenül vannak megoldások. Ezeknek a köre pedig kacskaringós, néhol csapongó kötetszerkezetet alakít ki.
Pejin Lea számára láthatóan fontos a nemzeti identitás, a haza problematizálása. Az első ciklus szövegei közül több is reflektál erre (például az Itt a magyar, hol a magyar, Nyugati csiga körfűrészszel álmodik, Mezítlábas Szerbia). Hány hazája lehet a beszélőnek egyszerre? Mi határozhatja meg az identitását? A versek többször visszatérnek az elcserélt életekre, mint olyan megoldási javaslatra, amely megválaszolná ezeket a kérdéseket. „Felszabadult a szoba, beköltözhetsz, / én lakom helyetted máshol, / benned, az agyadban, az ágyadban. / Megtalálom magam a nadrágzsebedben, / kimoshatsz, / elmosogathatsz, / porszívózz fel, / de főként csak élj helyettem.” (7.)
A szövegek jó érzékkel nyitnak az identitás további változatai felé is, mint az Androgüné, vagy többek között az egyén-pár határait megkérdező Hagyma vagyok. Az Androgünéhez kapcsolódik tematikájában az Erósz nem is létezett. Utóbbi nemcsak a témával idézi meg Platónt, hanem kissé suta szójátékkal is egyértelművé teszi a párhuzamot: „A platón hagytál / mindig hátramaradt / a megszólítás, / a barlangban ragadtál, / s ha mégis kimerészkedtél, / elvakított a nap, / Platón elhagyott.” (26.) A szöveg szerkezete viszont hatásosan alkalmazza az ismétlést, amely finomabban érzékelteti a görög hagyományra vonatkozó kapcsolódásokat a kórus szerepeltetésével.
Hasonlóan véleményes néhány más esetben is a szójáték formai sikeressége, például az EU-ÁU a címadó versben („Én kicsit errébb, / ahol tudjuk, hogy az EU csak ÁU lenne, / mégis akarjuk, / mazochista balkáni, / félbalkán vajdasági.” 33.) vagy a Beázott című leában („Az ajtó alatt mindig bejött a hideg, / a plafon beázott, apád pedig Beázott, / én meg kérdeztem: Ki az a Bea?” 25.). Viszont sikerültebben hasznosul ugyanez az eszköz a ciklus címét adó szövegben. Az Úgy mondjuk: Jogurt a már említett közösségek nyelvi öszszetartozására kérdez rá, egyszersmind egészen konkrét módon is megjeleníti a szöveg a határátlépést, amennyiben az országhatárok fizikai átlépéséről és az ezzel járó következményekről van szó. Ezt a „mi” névmás kiemelése segíti elő, amely néhol önálló személyes névmásként, néha pedig más szavak részeként (MIgráns, MIndenki) jelenik meg a szövegben, ezáltal az identitásközösség további értelmezéseit indítja el. Az általános névmás jelezte tágabb közeghez való tartozás a ’mindenki’ révén ugyanúgy megjelenik, ahogy az erős politikai töltettel rendelkező csoportnév (migráns) használata is felkínál egy izgalmas konnotációt.
A nemzeti identitás témakörében véleményem szerint a kötet címadó verse a legsikerültebb. A Nyugati csiga körfűrésszel álmodik egy jól ismert képet elevenít fel: az ország egykorvolt csonkolása mesebeli fordulattá alakul a kurtafarkú malac révén, a verskezdet („Te ott vagy nyugaton, emlékszel?” 33.) pedig egy olyan ismétlődő kérdés, amelynek tárgya a vers végéig tisztázatlan marad. Így az olvasóra marad a döntés, hogy a vers által felsorolt dolgokra, jellegzetességekre vonatkozik-e az emlékezés, vagy magára a tényre, hogy a vers megszólítottja a lírai szubjektummal ellentétes irányban és más, nyilvánvalóan nem mesebeli szabályok szerint működő világban él. Pejin itt is egy erőteljes emlékezetpolitikai fordulópontot értelmez újra, hatásosan vegyíti az itt-ott ellentétét („Te ott vagy nyugaton, / emlékszel? / Én kicsit errébb, / ahol a kurta farkú malac túr, / ahol kúrt a malac, és körfűrésszel levágott pár darabot az országból.”).
Az aktuális társadalmi jelenségek tema tizálására példa a Burek című szöveg, amelyet a ’menni vagy maradni’ dilemmára is sűríthetnénk, Pejin azonban azzal dinamizálja a verset, hogy a helyek, az itt és ott, a haza felfejtésre váró fogalmak maradnak benne. London használatát az első versszakban („Londonban nincs burek. / Vagy lehet, de ott biztosan nincs, / ahova te mész, / pedig az itt van közel.”) kissé közhelyesnek tartom, ugyanúgy, ahogy a burek használatát is. A Propaganda kettőezer-tizenhét mondókára emlékeztető ritmussal teszi emlékezetessé az aláírással induló felütést: „írjuk alá mindannyian / szeretjük a paprikást”. Pejin versbeszéde sokszor töredezett, számos esetben kitekert szórenddel találkozhatunk a leákban. A szójátékok mellett jellegzetes eszköze az ismétlés, amely bizonyos esetekben strukturáló szerepet kap (Ha nem halok meg). Hangulata értetlenkedve csalódott, többször előfordulnak cselekvésre felszólító mondatok, kérdések egy-egy problémakörrel kapcsolatban (Nemsokára zacc, Beázott, Nyugati csiga körfűrésszel álmodik). Mégsem aktivista költészetről van szó, a beszélő felszólításai nem közösség felé irányulnak, végig megmarad az én-te viszony keretei között.
A Sztrájkolni kéne már a címével jelzi, hogy a munkabeszüntetés csupán távoli, soha meg nem valósított terv marad. Sőt, maga a sztrájk jelentése is újraértelmeződik, ugyanis a pusztulás tétlen, távoli szemlélését jelenti, ami itt kifejezetten dehumanizáló jelleget kap („… és az üvegen keresztül / állatkertesdit játszani, / megkocogtatni néha, / balhézzanak”). A kötet második ciklusába került néhány vers, amely a testképre, kifejezetten a női testre reflektál. Itt fontos visszatérő elem az evés, a főzés: a ciklus első szövegében a beszélő, a külseje a vágyott és valós magatartással összhangban változik: „Reggelente úgy kelek fel, / mint akinek vannak elveim: / salátát enni magvakkal, tornázni a Rubinttal. / Aztán megjelenik egy pizzafutár: / dagadok” (Mert szőke, 37). A test szétszabdalását állítja sikeresen párhuzamba az identitás szétforgácsolásával a Néma fogadalom. Zárószövegként a Nő szerepel, amelynek utolsó két sora: „Végre nő vagyok / végre átlagos.” (61.) A vers dinamikáját meghatározza a már említett ismétlés, amely ebben az esetben a ’végre’ szócskát érinti. A szöveg jelentőségét adja az is, hogy ide köthető a ciklus címe, lehetőséget adva arra, hogy a teljes kötet zárószövegeként olvassuk, a lírai szubjektum identitására vonatkoztatva. Egyes sorok visszautalnak a kötet korábbi szövegeire, mint a „végre lefogytam, szinte fonnyadok”, amely az újra és újra felbukkanó testkép-problémát is felidézheti (Mezítlábas Szerbia, Vérkeringő, Mert szőke). Az utolsó két sor látszólag ugyan, de nyugvópontot jelent: „Végre nő vagyok, és / végre átlagos.”
Pejin Lea első kötetét talán az útkereséssel lehet leginkább leírni. A tematikailag változatos szövegeket a ciklusok igyekeznek összegyűjteni egy-egy hangsúlyos téma köré, több-kevesebb sikerrel. A már említett kalandozó szerkezet talán ennek az útkeresésnek, kísérletező kedvnek a következménye. A kötet jó néhány szövege szolgál példaként arra, hogy Pejin érzékletesen ragadja meg az átmeneti helyzeteket, és finoman, pontosan reflektál társadalmi jelenségekre.
Pejin Lea: Nyugati csiga körfűrésszel álmodik. Előretolt Helyőrség Kiadó, Budapest, 2017.
Megjelent a Bárka 2018/6-os számában.
