Surinás Olga
Csabai Kortárs Fesztivál
Mágikus realizmus, fikcionalitás és emlékezés a Viharsarokban
1. Bevezetés
Grecsó Krisztián két regényének - az Isten hozottnak és a Tánciskolának valamint Szilasi László Szentek hárfája című kötetének az összevetését nem az motiválta, hogy Békéscsabán játszódó regényeket hasonlítson össze. Békéscsaba neve egyik regényben sem fordul elő. Árpádharagos és Tótváros terei, utcái, marginális helyzete, a benne élő emberek nyelve, nemzetisége, a városokban élő tipizált alakok, problémáik, esetleg emlékeik, a városokat uraló szabályok alapján azonban nem nehéz rájönni, mi szolgálhatott a regények helyszíneinek előképéül.
Mind a három regény alkalmazza a mágikus realizmus technikáit, tartalmaznak ilyen jellegű formai jegyeket. A regények mindegyike a nyomozás, kutatás, egy titok felfejtése köré épül. Tematikai egyezés a megkísértés-történetekkel való párhuzam is, valamint az ezzel járó archetípusok, képek, mágikus vagy annak tűnő események, látomások, démoni elemek fölbukkanása.
A másik tematikai egységet a szövegvilág szabályrendszerének feltárása képezi. Főképp a fikcionálás aktusa érdekes itt - mi a jelentősége annak, hogy egyes helyszínek és események a referencialitás illúzióját keltik. Milyen jelentéstöbbletet kapnak az imaginárius és a fiktív elemek? Mi köti össze ezeket az elemeket, hasonló-e szerepük, pozíciójuk a szövegekben és a szövegek közötti viszonyításban? Alapanyaguk igen hasonló: egyazon helység (és történelmének) ismeretére, jelentős lexikai tudásra és tapasztalatra építettek, miközben merítettek a helyi legendákból és hiedelmekből, berögzült szokásokból, s a beemelt intertextusok és irodalmi toposzok között is fellelhető hasonlóság. A létrehozott szövegvilágok hasonlóak abban a tekintetben, hogy több felbukkanó helyszín, történelmi és közéleti személyiség, esemény a referencialitás illúzióját kelti, amellett, hogy önnön fiktív jellegét is hangsúlyozza. Tehát a szövegek tematikai hasonlósága és a fikcionalitás az elsődleges szempontom, de igyekszem kitérni a szövegek egyéni zamatára is.
A harmadik fejezet az emlékezéshez való hozzáállást, és ennek kapcsán a regényekben megjelenő problematikát nagyítja ki. Itt egy korszerű pszichológiai modell, Bartlett (re)konstruktív emlékezet-tézisének beemelését tartom célszerűnek. Valamint egy klasszikus filozófiai probléma: a Platón által felvetett írás és emlékezés összefüggéseit is érdemes figyelembe venni az elemzés során - ez utóbbi markánsabban jelenik meg az Isten hozottban és a Szentek hárfájában, mint a harmadik regényben. Izgalmas kérdéseket vet fel, hogy az irodalomelmélet az emlékezést, mint múltrekonstrukciós folyamatot kérdőjelezi meg, míg ezek az írók az emlékezés tárgyát, a múltat hozzák be a hitelesség-hiteltelenség játékába.
A vizsgált korpusz összevetését a közös műfaji jegyek, a szövegvilág hasonló elemei és az emlékezéshez, íráshoz való hasonló beállítódás motiválta. A két szerző szakmai és személyes pályáján több találkozási pont is megtalálható a három regényen kívül - egymás munkáit figyelemmel kísérik, 2006-ban közös felolvasóestet is tartottak Szegeden.
2. A mágikus realisztikus jegyek megjelenési formáiról
A regények egyik találkozási pontja a mágikus realizmus, melynek elemeit mindhárom mű tartalmazza, alkalmazza. Az irodalomtudományban széles körben ismert és alkalmazott terminusról van szó - talán túlságosan is: egyesek regényírási technikát, mások műfajt látnak benne. Vannak nézetek, melyek szerint a latin-amerikai regényekre vonatkoztatható, és vannak, akik szerint a posztmodern és a mágikus realizmus nemcsak, hogy érintkeznek, hanem majdhogynem egymást lefedő fogalmak is. A fogalom használatakor Bényei Tamás Apokrif iratok című munkájára támaszkodom, ami a mágikus realizmust történetileg, írásmódját tekintve és emblematikus műveit vizsgálva mutatja be.
Bényei a fogalom története és az ide sorolható művek azonos elemei alapján a következő megfigyelési szempontokat különíti el, melyekre elemzésemben jómagam is kitérek:
Fantasztikum: inverzió és mellérendelés
Bár sokan ezt emelik ki először - már csak az elnevezés miatt is (mágikus és realisztikus) -, amikor mágikus realista regényekről beszélnek, többről van szó, mint a fantasztikum jelenlétéről vagy hiányáról. A mágikus realisztikus regények klasszikus értelmezésében nem mesei, fentről jövő transzcendencia hatja át a regényvilágot. A mágikus realista látás- és írásmódban a fantasztikum a „valóság rejtett tartozéka", vagy a „psziché sajátossága". Több annál, minthogy intellektuális kételkedés lép föl a fantasztikum megjelenésekor. A fogalom tisztázására vállalkozó iskolák képviselői abban mindenesetre egyetértenek, hogy a terminust alkotó szavak nem antinóm fogalmak. Ami az olvasónak fantasztikumnak tűnik, az az elbeszélő, illetve a szereplők világának szabályrendszerében adekvát jelenség. Jó példa erre a sárasági gazdátlan árnyékok megjelenése, vagy az összefüggéstelen szóáradat, mely a falu lakóiból reggelente tör fel, vagy az örökös szomjúság, de megemlíthetnénk a steril Franczek Gyula és az apasági teszt kálváriáját az Isten hozottban. Példa erre az alvilági méhkeréki gödörben magából hideget árasztó alvilági albínó figurája a Tánciskolában. Vagy éppen a hat belelőtt golyó után futásnak eredt Omaszta és az őt kergető Grynaeus jelenete a Szentek hárfájában. Ezekben a példákban közös, hogy az elbeszélők familiarizálják a fantasztikumot - így az olvasás során a kódolás tekintetében ütközések jönnek létre az olvasó által ismert világ és a regényvilág között.
Tipikus eszköze a mágikus realista regényeknek a szent és profán elemek összemosása, egymásba játszása. Mindhárom regény produkálja ezt az összemosást, bele-belecsempész egy oda nem illő kategóriát, ami általában ironikus színezetet ad az elmondottaknak. Vizsgáljunk meg három rövid idézetet a művekből, ahol ez a jelenség tapasztalható.
„Például régi és új szerzetesek jelentek meg az utcán. Mennyit emlegette Páter a bencések övén himbálódzó három csomót: mostanában vizsgálhattam meg először! Mint ahogy azok a festett arcú, kopasz fiatalok is nemrégiben kezdtek föltünedezni, akiknek kézzel hajtós harmóniumuk van, és bársonyos hangon éltetik istenüket a sétálóutcán."
Az irónia itt nemcsak a két össze nem illő kategória egymás mellé helyezésében van, hanem már az „új szerzetesek" kifejezésben is. A mű a rendszerváltás utáni helyzetet festi le, mikor az egyházak visszanyerték státuszukat, de a kivívott demokrácia eredményeképp megjelentek a szélsőséges, lázadó elemek is. Szintén a szent és profán összemosása történik meg ebben a részletben, szintaktikailag is:
„Jocónak égett az arca a szégyentől, néhány lépést oldalazott, aztán ő is visszament a lakókocsihoz, neki persze már közönsége is volt, addigra két asszony várta, hogy elkészüljön a lángosa, Jocó mégis odasétált, és miután kimondta, hogy ámen, behunyta a szemét, kitátotta a száját, hagyta, hogy a feketevárosi nagypiac sütödése betolja a szájába a sajtos-tejfölös lángost, és várja, hogy ő azt, mint Krisztus testét, magához vegye."
Ebben a jelenetben Szalma Lajos kezdi el beidézni az áldozás közben elhangzó mondatokat, elegyítve azokat a lángossütőnő pajzán megjegyzéseivel, mígnem Jocó is bekapcsolódik ebbe a furcsa rituáléba, ahol is a fent idézett résznél Krisztus teste szintaktikailag is rávetítődik a sajtos-tejfölös lángoséra. A jelenet blaszfém jellege mellett ironikus jelentésárnyalatot is kap, pláne ha vizuális képzelőerővel megáldott olvasóval van dolgunk. A harmadik jelenetben szintén világi, tudományos fogalmak és transzcendens kifejezések kerülnek egymás mellé:
„A szemét néztem. És arra gondoltam, hogy a szem, maga a szemgolyó nem az a különösen kifinomult bio-optika, antropo-Zeiss, angyali lencserendszer, amin keresztül be lehet látni valahová, mégpedig magába a lélekbe, hova máshová, hanem hogy éppen ellenkezőleg. Lezár. Eltömít. Azért van odatéve, hogy ne láthassál még véletlenül se be. Két vak kis műanyag billiárdgolyó [...]"
A hazalátogató Kanetti leépült, alkoholista osztályfőnökével való találkozásáról ír így, ahol az olvasói elvárásokat derékba törve az angyali lencserendszer helyén csak két billiárdgolyót talál, mi mást lelhetne a kocsmatöltelékké lecsúszott, annak idején nagyra becsült tanárának szemében. Mintha Kanetti nemcsak hogy nem tudna a másik lelkébe látni, de nem is akarna.
A másik ilyen fikciós eszköz az inverzió, amikor szerepek, sorrendek, nemek, vagy az idő múlása válik fordítottá. Mágikus realista regényekben gyakorta úgy jelenik meg ez az alakzat, hogy például egy kis jelentőségű, helyi esemény válik sorsfordító tényezővé. Ilyen események az Isten hozottban és a Szentek hárfájában is előfordulnak - az elsőnél például Pannika néni gépírói tehetsége és a Klein-napló létrejötte, vagy Szilasi regényében a Kehrheim és Ladik beszélgetése alatt zajló sakkjátszma lehet - ahol azt sugallja a szöveg, mintha ezek a lépések valamiféle kódolt üzenetet tartalmaznának. Inverz Kucsera egész figurája a Tánciskolában - ilyen elem a tükörírás megjelenése, vagy a tolató tejesautó ismétlődő képe.
Okozatiság és képiség
Mindhárom műben megfigyelhető egyfajta mágikus, szükségszerű kauzalitás, amelynek szabályai csak a cselekmény előrehaladtával válnak érthetővé, követhetővé. Az olvasó gyakran szembesül azzal, hogy a regény egy szála zsákutcába vezet, félrevezették. A kauzális gondolkodás Nietzschénél is trópusként jelenik meg: az okozatiság a valóság mitologizálása tudatunkban, egyfajta hamisítás, utólagos rendszerezés. Ezt Bényei monográfiája is kiemeli, mikor a kauzális gondolkodás fikcióként való manifesztálódásáról értekezik. Az okozatiság alakzattá válik, az események összekötése maga is egy trópus. Az olvasó feladata ennek a szabályrendszernek az elfogadása, felkutatása, megértése. Mindhárom regény szereplői egy nyomozásban, keresésben vesznek részt, ahol a részleteket külön időrétegekből, különböző emberektől, nyomokból igyekeznek összeilleszteni, megkonstruálni. Gyakran kapnak egymásnak ellentmondó információkat, ekkor a rendszer újrastrukturálására kényszerülnek. Az Isten hozottban a feltárandó titok Klein Ede története volt, s ennek összefüggései a falut sújtó titokzatos eseményekkel - büntetéssel, amit végül Gallér-Klein Gergő származása köt össze. A Tánciskolában Szalma Lajos viselkedése, céljai, a környezetében zajló események voltak a legkevésbé logikusak, a leghomályosabbak. Ezt párhuzamosan próbálják megfejteni az olvasók Voith Jocóval. Szalma Lajos maga is tesz kétértelmű utalásokat, hol vezetgeti, hol félrevezetgeti Jocót, hogy tervét megvalósíthassa. A kép végül Judit vallomásából áll össze. Mindkét műben megjelenik az oidipuszi nyomozással való összevetés, a Tánciskolában talán méginkább explicit módon. Központi szerepet kap a látnok archetípusa, amit az Isten hozottban az Üvegszemű Tót képvisel, míg a Tánciskolában nemcsak Teiresziasz neve bukkan föl többször: az Oidipusz király cselekményéből is beidéződnek elemek. Szilasi regényében szintén több titokzatos esemény után is nyomozás zajlik: baleset éri mindazokat az embereket, akik az Omaszta-rejtélyt igyekszenek megfejteni. Ebben a regényben az interpretációs szintek úgy épülnek egymásra, ahogy a nyomozás egyre inkább szétszálazódik - Dalmand és Palandor az Omaszta-rejtélyre koncentrál, Ladik nyomozása már a robbantásos merényletre is irányul, Kanetti pedig Ladik után is kutat. Szilasi regényében a nyomozás párhuzamot mutat Robbe-Grillet nyomozást tematizáló szövegeivel: nem tudni, miből lesz nyom, a nyomozás folyamatában zsákutcák vannak, egymásnak ellentmondó vallomásokat kell feldolgoznia a nyomozónak, és különös jelentőséggel bírnak a geometriai formák, az útvonalak, valamint a sakkozás, mint embléma. A sakkozás emblémája Makovicza elbeszélésében új értelmezést kaphat: a templom kövezete sakktábla-mintájú, így a szereplők válnak metaforikusan sakkbábukká. Az Isten hozottban és a Szentek hárfájában a nagy időeltérésekkel felvett vallomások az információ romlását is tükrözik. A vallomások szerepéről és ezzel is összefüggésben az emlékezetről még több szó esik a harmadik fejezetben.
Genealógia
A problematikus genealógiát szintén a mágikus realisztikus regények sajátjának tartják - a szereplők önazonossága, jelenléte, eredete kérdőjeleződik meg. Az önazonosság problematikájára a Szentek hárfája szereplői többek között a gyakori tükörbepillantásokkal reflektálnak. A gimnáziumban lévő nagytükörben, mely alatt egy felirat hirdeti, „Ügyelj megjelenésedre", a történetek hősei rendre megnézik magukat, és eközben furcsa szorongó érzés tölti el őket. A Tánciskolában Jocó egy alkalommal észreveszi a tükörben, hogy hirtelen sokat fogyott, amit az elbeszélő ekképp kommentál: „Hová tűnt tizennégy kilónyi Voith József? [...] Lehet, hogy abban a méhkeréki földes pincében, vagy menekülés közben fogyta el a tizennégy kiló egy részét? Nem volt válasz. Csak egy meglehetősen idegen dr. Voith József, akit a tükörben látott." Az Isten hozottban inkább az árnyékok azok, amik jelenlétet igazolnak - a múlt jelenlétét. Ezért jelennek meg az ellopott képek árnyékai a jelen helyszínein, büntetésként, hogy a lakosok ne feledjék el a múltat, amíg helyre nem jön valamiféleképpen az a kollektív bűn, amit a falu lakossága Klein Edén elkövetett. Bár itt is akadnak elbizonytalanító effektusok, hiszen volt olyan kép, amit pontosan délben készítettek, ott nem lehetett árnyéka a tárgyaknak, embereknek. Ahogy annak idején Klein Edére vetődött a gyanú árnyéka, úgy vetődött az ártatlanul elítélt, száműzött bűnbak miatt a falakra a múlt árnyéka. A jelenlét megkérdőjelezése szintén hangsúlyos elem. Példa lehet rá Jocó a drogos hallucinációk során a Tánciskolában - mikor a kicsi Teiresziasznak nevezett drog hatására testet vált Ildikóval. Vagy az Isten hozottban a Klein-napló szövege, a Szentek Hárfájában a holttesttel eltűnt Grynaeus személye.
Az alapvető ontológiai bizonytalanság miatt az eredet témája fetisizálódik, ez válik az egyik legfontosabb kérdéssé. Szilasi rá is játszik erre, mikor Árpádharagos és a tótok betelepülésének legendáit boncolgatja - és sorra emlegeti a békéscsabai legendákat, mondákat, a róluk szóló gúnyolódásokat, de fikcionálja az egyik létező békéscsabai monográfia létrejöttének a körülményeit, s a regényvilágban azonos szintre helyezi emergentív árpádharagosi legendáival. De nemcsak a város lakóinak kétséges itt a genealógiája, hanem például az új személyazonosságot kapó Zádor-Ladiké, a törvénytelen születésű Béresé, a Bottoni-Both-Bottka családé, vagy épp a talált gyermek Palandoré. Az itt is megjelenő rekonstruált, vagy éppen feltételezett eredet is a mágikus realisztikus regények jellemző tematikai jegye.
Az Isten hozottban is expliciten jelenik meg ez a genealógiai problematika és tematika. Gallér Gergely tabuként kezeli árvaságát, próbálja pótolni a hiányzó családot. Ezt ideiglenesen a falu közösségéből kiközösített kaliberben, Franczekben találja meg. Franczek személyére Bece és Metz szintén apaként tekint - a három fiú mindegyikének problémás az apához való viszonya. A regényben nemcsak Gergely árvasága tabu: a zsidó kultúrában Isten neve nem ejthető ki, csak körülírható, utalni lehet rá - ugyanúgy, mint teszi azt az Isten hozott elbeszélője, mikor az „Örökkévalót" emlegeti. A regénybeli „mennyei atya" képe helyén az Ószövetség büntető istene körvonalazódik, aki a bűn jóvátételéig átokkal sújtja a falu közösségét. Franczek szerepe is összetettebb egy egyszerű apapótléknál. Sáraságban tekintélyes pozíciót jelent a kaliberség, ami egyfajta kommunikációs képességet jelent a túlvilággal. Az idősebb férfi a mester pozíciójába kerül, igyekszik bevezetni a fiúkat a transzcendens és világi ismeretekbe egyaránt. Egyedül Gergely lázad fel időnként a férfi pozíciója ellen, és érti meg végül Klein Ede személyének jelentőségét. A Tánciskolában is hasonló felállást találhatunk - Jocó hol követi, hol elítéli Szalma Lajos karakterét.
A mester-tanítvány párhuzamnál szeretném felhívni a figyelmet a Tánciskola és a Szentek hárfája közös beidézett szövegegyüttesére - a Faust-toposzra. A Szentek hárfájában már a regény kezdetén felhangzik az idézet: „lente, lente currite noctis equi" . Az idézet tulajdonképpen átvétel már Marlownál is - Ovidius Átváltozások című munkájából. Christopher Marlow Doctor Faustusát Kehrheim adja oda Ladiknak, amit meg is találnak hagyatékában - Kanetti nem is tudja értelmezni, hogy milyen jelentőséggel bír a könyv Ladik életében. Az idézet nem is igazán a száműzött kémhez, hanem sokkal inkább Makovicza Bálint - Makaóhoz tartozik, akinél a „Silence. Silence, Makaó." zárómondat összecseng a regény elején megjelenő idézettel. A Tánciskola szintén Faust történetét idézi fel - csak itt Thomas Mann tolmácsolásában kerül bevonásra a megkísértéstörténet. Míg Makoviczát lázálmok, víziók kísértik, s szinte megtébolyul, megnémul, addig Jocót és Szalma Lajos további tanítványait szakmai és személyes sikerekkel kecsegteti az álmokban és tudatmódosult állapotban vissza-visszatérő alvilági figura. A gonosz figurája a templomban is megjelenik a Szentek hárfájában karácsony éjszakán, az ünnepi prédikációra kiválasztott Máté-locusban, mielőtt Grynaeus elköveti a gyilkosságot. Az Isten hozottban szintén alvilági figurák kísértenek a falu lakóinak álmaiban - mindhárom műben motivikusan tűnik fel, vagy rántja le a szereplőket magával egyfajta démonikus hatalom.
Határok
A mágikus realisztikus regényeket jellemzően nyelvi sokszínűség hatja át, az élőbeszéd imitálása, karneváli tobzódás jellemzi, amit Bahtyin heteroglosszia terminusa fed le legpontosabban. Mindhárom regény több nyelven szólal meg: a Tánciskolában annak ellenére, hogy tótvárosi történetről van szó, a várt szlovákkal ellentétben román nyelvű betétekre bukkanhatunk. Az Isten hozottban ógörög és héber szavak törnek fel a sáraságiakból ébredéskor. A Szentek hárfájában a magyar mellett szlovák, latin, angol, német és olasz nyelven is szól a regény. Az elbeszélés polifon jellegét a narrátorok sokasága és egyenrangúsága adja. Az író egy békéscsabai író-olvasó találkozón egy poháron prezentálta a regény szerkezetének logikáját. A pontos megjelenítéshez érdemes több oldalról, irányból megvizsgálni az adott tárgyat, de hozzátartozik az is, hogy a bemutatáskor az idő múlásával létrejött változásokat se hallgassák el. A regényben egy fejezeten belül akár több narrátor is megjelenik - a Dalmand és Palandor címűben Ladik és Kehrheim szólalnak meg felváltva - mintha ez is egy ahhoz hasonlatos játék lenne, mint amit beszélgetésük alatt közvetítésen hallgatnak. A narrátorok minden esetben homodiegetikus elbeszélők, ők maguk is a történet részesei: elbeszélői szubjektumuk, szerepük összemosódik a történet szereplőjével. Az időhatárok is elmosódnak a vizsgált regények narrációjában, néhol jelen idejűnek tűnik, néhol pedig retrospektív elbeszélői szerepet vesznek fel. De nem csak az elbeszélés és a regény cselekményének ideje kavarodik össze.
Előfordulnak meredek stílusváltások mindkét műben, a tudományos hangvételtől a kötetlen élőbeszéd imitálásán keresztül megjelennek szleng elemek és tájszavak is. Tudományos a hangvétele például Szalma Lajos kiselőadásainak a kertben termő tudatmódosító szerekről, a Szentek hárfájában Ladik feljegyzései között található egy tanulmány az evangélikus templomról, az Isten hozottba a teológiai fejtegetések hozzák be ezt a hangnemet. Az élőbeszéd imitálása legélénkebben a kocsma-jelenetekben tűnik fel, amire mindhárom műben bőven akad példa. A Tánciskolában a költői leírásokból gyakran kitűnik egy-egy szleng kifejezés, míg az Isten hozottban hasonló funkcióval bír a tájszavak használata . A regények mindegyike tartalmaz az írással kapcsolatos önreflexív megnyilvánulásokat. Újszerű, friss leírás például Kanetti módszere, mikor a falfirkákkal festi le a rendszerváltás utáni várost, és emeli ki a műfaj öniróniáját: „A bolondok neve mindig a falon ragad."
Mindhárom regényre jellemző elem a tilalmak áthágása, a határok átlépése is: mágikus
realista regények sajátossága formailag és tematikailag egyaránt, hogy keveredés, elmosódás, valamint túlzás, mértéktelenség, fölösleg mutatkozik meg bennük. A túlzások megjelenhetnek burjánzó szóvirágokban, de hosszasabb digressziókban is, melyek nem olyan erősen kapaszkodnak a történet főszálához. A történetek sokaságából az olvasó választhatja ki a történet útvonalát, s a látszólagos zsákutcák, töredékek is hozzátartoznak a regény világába.
Ezekben a regényekben a fontosabb cselekmények igen gyakran a város peremén, határvidékén játszódnak, ahol már nem ugyanazok a szabályok érvényesek, mint a központban: felvillanhatnak itt Dalmand és Palandor vallatásai Germinában, vagy Szalma Lajos kirándulásai a hobbitelekre. A vizsgált regényekben a szexualitás is jelentheti ezt a határátlépést. Mindhárom regényben egyfajta belterjesség figyelhető meg, a monogámia teljes hiánya. Barátok, rokonok osztoznak ugyanazokon a nőkön. Grecsó regényeiben a szexualitás szinte minden esetben rituális jelleget ölt, és fontossá válik az aktus résztvevőin kívül a mester szerepe is, aki a beavatást felügyeli, szemtanúként követi, néhol pedig átveszi az irányítást a másik teste fölött. Mágikus realista regényekben gyakran megjelenő elem, hogy a test szemiotizálódik, önazonosságot létrehozó nyelvi elemmé válik - véletlenül nem ad a Teremtő egy gyönyörű lány szájába petárdát olvashatjuk az Isten hozott fedőlapjának idézetét, de Judit lebénulása a Tánciskolában és Dalmand csonkasága, vagy Kanetti tolókocsiba kerülése is indokolt: Judit bátyja kicsapongásai miatt bűnhődik, míg Dalmand és Kanetti a rendíthetetlen nyomozás következtében kerül korlátozott helyzetbe.
(...)
Részlet a 2012/1-es Bárkában megjelent tanulmányból.
