Gyarmati Gabriella
Az életet, mint felületet, öltésekkel tölti ki...
Fodorean Pásztor Gyöngyi textilművész kiállítása[1]
A 2011 óta Magyarországon élő Fodorean Pásztor Gyöngyi Brassóban látta meg a napvilágot, de még egészen kicsiny korában a családjával Aradra költözött. Tanulmányait a város művészeti szakközépiskolájában végezte, ahol festészetet tanult és a legkülönfélébb grafikai eljárásokkal ismerkedhetett. Tanárai közül a legnagyobb hatást Babucsik László gyakorolta formálódó világlátására, aki a komponálás fontosságára és lehetőségeire irányította a figyelmét. Mesterének a kolozsvári akadémián végzett Sági Annamáriát tartja, aki odaadó figyelemmel mentorálta a pályakezdő alkotót, attól kezdve, hogy az 1980-as években az első munkáit megmutatta neki. Aradon Tamás Mária grafikusművésszel tartott fenn élénk szakmai kapcsolatot, aki – a gyermekkora óra őt is érdeklő – babákat készített. És máris a legérdekesebb ponthoz érkeztünk, hisz mindannyian kíváncsiak vagyunk arra, miképpen és mikor jegyezte el magát Fodorean Pásztor Gyöngyi a textil alapanyaggal és a textilmegmunkálási eljárásokkal.
Ahogyan évszázadokon keresztül, úgy még a XX. században is időt és energiát nem kímélve, sokat foglalkoztak a nők a textilek elkészítésével és díszítésével. Tudjuk jól, hogy kisasszonyok, apácák és pásztorlányok más és más módon viszonyultak a textíliához, más fajtával dolgoztak, más módon díszítették és mást viseltek. Gyöngyi gyermekkorában még természetes volt, hogy édesanyja és nagymamája a ruhát maga készítette, a háztartási dísz- és használati textileket pedig maguk varrták, hímezték. Gyöngyi a varrógép kattogása, a tűk és tűbefűzők, a hímző rámák varázsos női birodalmában lett ifjú pályaválasztó, amikor gyermekkorában keze alatt megszületett első babája, amelyhez nem csupán az öltözéket, hanem az arcot és a testet is ő készítette. Aki látta a nagymamáját az ablak elé állított varrógépnél, majd az est leszállta után vakító kislámpánál, nagy odafigyeléssel varrni, a maradékok tárolására szolgáló zsákokban és a gombos dobozokban pedig maga is izgalommal keresett egykor, tudja, miről beszélek…
Fodorean Pásztor Gyöngyi munkáival Aradon lépett a nyilvánosság elé. Egyedi ruhákat tervezett, majd meg is varrta azokat. A művészi igényű darabok a főtéren lévő Alfa Galériában voltak láthatóak és megvásárolhatóak. Akkor a legmagasabb luxust képviselték, alkotójuk nevét pedig hamar ismertté tették. Viseleti darabok mellett továbbra is készített játék- és díszbabákat, amelyeknek ő teremtett karaktert és jellemet egyedi arcmegoldásaival.
Az alkotó ebben az időben kezdett hímzett faliképekkel foglalkozni. Merész elgondolástól vezérelve azonnal nagy méretekben gondolkodott, több 300 centiméteres óriástextilt is készített. Akkor még visszafogott, monokróm színtartományban mozgó színhasználat jellemezte, a szürke árnyalatai első számú kedvencei közé tartoztak. E fegyelmezett, redukált színhasználat az évtizedek során, lépésről lépésre változott olyan színes világgá, amit a békéscsabai kiállításon látunk.
Az alkotás folyamata olyan számára, mint egy receptúra, amelyhez pályakezdő kora óta szisztematikusan ragaszkodik. A felmerülő ötletet kisméretű rajzvázlaton rögzíti, amelyhez vissza-visszatér. Ha a terv kiállja az idő próbáját, akkor fog bele a hordozó anyag kiválasztásába, kiszabásába. Már ekkor látja maga előtt, hogy milyen végeredményt szeretne, de méretarányos tervet nem csinál, mint teszik azt a szövött kárpitok készítői. Az alkotás hosszú folyamata az előzetes elképzelést módosíthatja, de csupán apró részleteiben.
Fodorean Pásztor Gyöngyi alkotói pályájának főbb állomásait járhatjuk végig most együtt a Csabagyöngye Kulturális Központ Békéstáji Galériájának tárlatán. A kiállítás műanyaga kollázsokból, a kollázs és a hímzés együttes alkalmazásával létrejött munkákból és tisztán hímzett művekből áll össze. A kollázsokban egyszerű, szép és nagyon szép textilek olvadnak a keze alatt egy kompozícióvá, egy új textilvalósággá. Az ekképpen létrejött felületekhez bizonyos művein redukált motívumvilágot, olykor figuratív elemeket társít, öltésekkel megrajzolt kezeket vagy foltokból épített homokórát.
A hímzés lehet önálló gondolatok megfogalmazásának eszköze, és ahogyan talán gyakrabban gondolunk rá, alkalmazott műfaj vagy a mindennapokat kísérő tevékenység és/vagy díszítőmód. Ha hímzett faliképre gondolok, nekem a bayeux-i falikárpit ugrik be először, amely meghökkentő műalkotás, történelemlecke és középkori képregény egyben. Gyöngyi azonban teljesen más eljárással dolgozik. A hordozó anyag nála nem háttérként szolgál, amelyre tűvel és fonallal rajzol képet. A háttér valójában egy hordozó, amelyet ritkán tesz láthatóvá. Amennyiben kollázsról van szó, először a gyári anyagokból kivágott felületeteket rögzíti, ezek adják a kompozíció kiindulási pontját, vázát, amelynek környezetét gyapjú-, pamut- és műszálfonallal hímezve alakítja. Akár kiegészítésképpen, akár önállóan használja, látványos festői megoldásokat, lágy színátmeneteket hoz létre hímzéssel, olyan, mintha festene a tűvel. (De nem tűfestésről van szó, mert tudjuk, hogy az mást jelent.)
Munkája során az alkotó maga tapasztalta, hogy mennyire nagy szüksége van műveinek címekre. Ha esetleg nem adott címet, közönsége máris hiányolta. Ennek az a magyarázata, hogy a befogadók általában igénylik a műcímek nyújtotta mentőövet, amely segíti az alkotások értelmezését. A cím megad egy irányt, amely elindít bennünk egy asszociációs láncot. Gyöngyi műveivel kapcsolatban is sokféle magyarázat, megfejtés létezik, és a legérdekesebb az, hogy mind helyes…
A kiállításban is látható, hogy mostanában inkább kisebb munkákat készít, ezekből állít össze diptichonokat és triptichonokat. Némelyik alkotásán a képzőművészeti, a festői, máskor az iparművészeti jelleg érvényesül inkább.
A Legendárium triptichon földöntúli, éteri témát érint, de nála a testetlen angyalok testet nyernek azzal, hogy a sorozat elemeinek egy-egy figurája mögé töltést helyez. Ezáltal a titokterhes megjelenéshez némi valóságillat társul.
A Requiem című mű esetében a mindennapi élet történéseinek egyike, szomorú eseménye adta a kiindulási alapot. E műve az egykori családi házuk előtt álló, tavaly kipusztult cseresznyefáért mondott vizuális gyász- avagy emlékbeszéd. Magam átérzem, mert reménytelen küzdelem után épp ezekben a napokban kell elbúcsúznom egy gyermekkoromban még a szüleim által ültetett cseresznyefától. Nehéz…
A Metamorfózis című művön differenciált felületek és különböző anyagszerkezetek örvényébe veszünk. Ez egy erős érzelmi töltettel rendelkező mű, mivel az alkotó harmincas éveiben készült, korán elvesztett édesanyja által kötött kétrészes öltözék elemeit használta fel kiindulási alapként.
A Jákob lajtorjája Balázs Irén békéscsabai kötődésű, Ferenczy Noémi-díjas textilművész néhány 1970-es években készült munkájára emlékeztet. A történet főszereplője itt az a bizonyos létra, amely a földtől az égig ér, és tudjuk, Krisztus mennybemenetelének előképe. A gondosan megmunkált háttér elé szinte csak odaveti a jutavászon létrát, jelezve, hogy a feljutás rajta nem tekinthető evidenciának.
A Harc a lelkekért című művön hímzett kezek nyúlnak, kapkodnak a megfoghatatlan, az alig(ha) megragadható után. A megfoghatatlan idő című textilképen az alapra applikált anyag szépen szervül a kép egészébe. Az úgynevezett idegen elemet finom színharmóniával övezi, olvasztja egy kompozícióvá.
Amikor tegnapi megismerkedésünk alkalmával a terveiről kérdeztem, az alkotó arról beszélt, hogy szeretné az „idegen anyagot”, a talált tárgyként felhasznált gyári textileket egyre inkább kiszorítani munkáiból és kompozícióit csupán hímzéssel alakítani. Érdekes volt számomra, hogy önmagát türelmetlen alkatnak tartja, aki csupán munkája során tud magának nyugalmat és csendet parancsolni. Akárhogy is van, Fodorean Pásztor Gyöngyi textilművész számára az alkotómunka olyannyira fontos, mint a napi betevő; az életet, mint körvonalazott felületet, napról napra, évről évre öltésekkel tölti ki.
