Építmény II., 2020
Kölüs Lajos
Mindig kortárs, mindig nyitott
Az absztrakt művészet felett nem szállt el az idő, csak a nikkel szamovár. A XXI. században is megmaradt a művészek azon képessége, hogy a dolgokat öncélúan és önmagukért, érdek nélkül tudják szemlélni, élvezni.
Gnandt János közel ötvenévesen vált paradigmát, 2000-től napjainkig geometrikus absztrakt, konstruktív, minimalista festészetével új megközelítési módokat nyit önmaga számára, követi a békéstáji hagyományt és azt a szellemteret, amit Fajó János, Mengyán András, Lukoviczky Endre, Bohus Zoltán és Oroján István munkássága jelent.
Kupola, 2020
Gnandt egy helyütt így fogalmaz: …nem látványt leképező művészet az enyém: ez geometrikus absztrakt. Sok munkámban megjelenik a három dimenziót sugalló formavilág, amely külön érdekessé teszi a dolgot. Természetesen mindezt sok gondolkozást, vázlatozás eredménye előz meg, majd a válogatások során alakul ki a végleges munka.
Absztrakt festészete nem a téma forradalmiságán alapul, hanem a kép egészéhez kapcsolt pillanat egységén és páratlanságán (minden egyidejűleg, egyszerre van ott), a képi eszközök merészségén (folyton változó statikáján és dinamikáján, a kép rétegzettségén és szövevényességén, a térben vagy időben történı mozgás meghaladásán). Képről képre ellensúlyozza és korrigálja alkotói (geometrikus formaképző és formabontó) törekvéseit, miközben képeit mindvégig áthatja a spiritualitás, az elmélyedés és meditáció szelleme, valamint a kulturális tradícióhoz, a kortárs jelenhez való kötődés.
Képes végletekig egyszerűsíteni, összefogottabbá és tömörebbé tenni a diszkrét geometrikus látványt. Mindig képes új és újabb formát találni a rendre, a rend képzetére, a rend struktúrájára. Mindig képes a rendezetlenség állapotával szembesülni, sőt igényelni azt, elmerülni a rendezetlenségben, a káoszban, ezzel a befejezettség állapotát elkerülni. A befejezettség mint lehetetlen, el nem érhető állapot jelenik meg vásznain, valami mindig hiányzik, ami a véglegesség érzését fellebbezi meg.
Az Egységben, 2020, a Megbontott egység, 2020, a Torony, 2019, Torony II., 2020, Architektúra, 2020, a Sor, 2020 című alkotásokban a dárda (lándzsa, szúrófegyver)szerű formákkal archaizál is, a régi időket idézi fel, a küzdelmet, a harcot, egyben a templom védelmi jellegére is utal.
A síkba helyezett kereszt motívumot használja fel a Kupola, 2020 című alkotásában. A mű belső feszültsége abban áll, hogy síkból bontja ki a felülnézetet, a teret, egyúttal lezárja a kék négyzettel a kilátást, mintha sátrat feszítene ki az égboltra. Vagy egy természeti képet hozva, amikor hártyásodik a víz, lassan megfagy, áttetszővé válik, tükör által homályosan látunk. Mindvégig a síkban maradunk, mégis érezzük a magasságot, fejünk felett a tetőt, a kupola belsőt, annak tág terét. Felfele nézünk.
A Lépcsőzetes I–VII. című, 2020-as sorozat Gnandt ötletességét, formaérzékenységét reprezentálja. Nem a hagymahéj-effektust használja fel, hanem a mozgás irányát, váratlanságát, ellentétét bontja ki. A szerialitás nem az ismétlődésre helyezi a hangsúlyt, hanem a harmóniára, a logikára, a négyzet, háromszög, a téglatest formák révén a végtelent teremti meg. Feje tetejére állított piramisforma (Lépcsőzetes V., 2020) az „aha” érzést váltja ki bennem. Piranesi, Escher és Utisz (Orosz István) grafikái jutnak eszembe.
Formák a térben, 2018
Az irónia, a játékosság sem áll távol tőle (Formák a térben, 2018), nem tudok attól a képzettől szabadulni, hogy egy absztrakt önarcképet látok, nyitott szemekkel és nyitott szájjal. Szakrális jelre, a hármasságra, a szárnyas oltárra is utal a 2021-es Hármas című mű. A mellette álló alkotás (Labirintus II., 2020) négyzetek elfordításával, a négyzet élre állításával éri el azt a hatást, mely nyomán a fekete keretes, belül sárga-barna sávos négyzet a semmiben lóg, lebeg, a téren kívül áll. Az Építmény II. (2020) a piramist bontja kockákra és csonka kúpra, tér a térben. Az építmény tetejére helyezett szürke, közepén fekete négyzet összeköti-elválasztja, egyben levegőzteti (lebegteti) a lépcsőzetesen egymásra helyezett kockákat. A fekete négyzet mint eseményhorizont jelenik meg számomra, képzeletben a mélyre hatolhatunk, de talány, hova is jutnánk. Az Építmény III. (2020) különös jellegét a kockák egymásba fonódása, a rejtés, az ölelő óvás és a nyitottság adja.
Struktúrái a mozgás törvényét követik, az ismétlődést, a folyamatos korrekciót, a szintetizálást. Geometrikus műveit a formai tisztaság és a belső rend jellemzi. Színei erősek, kontrasztosok, hol sárga és fekete párharcát látjuk, hol a kék és zöldét. Alapstruktúrákból építkezik, minimalizmusa az egészből táplálkozik, az egész arcát keresi, a harmóniát, a harmónia lüktető ellenmondásait, mintha az ember belső lelki világát tárná elénk, a megtisztulás misztériumát, amikor az emberi jóság hatja át természetünket, társas lények vagyunk, kötődünk a másik lényhez. Vagyis felismerjük önmagunkat, rálátunk a világra, tudattalanunkra, a sötétségből felmerülő titokzatos arcunkra, vágyunkra.
Geometria, Élek, 2020
Független, öntudatos és érzéki alkotó, aki önön felfogása, személyes küzdelme aktuális változásában, átalakulásában, formálásában hol rejtetten, hol nyíltan a mértéket, a kölcsönhatást, a ritmust, a színkombinációt, a repetíciót, az optikai illúziót keresi.
A világ szellemi megépítettségét keresi, a metafizikai teljességet. Újra és újra.
Megjelent a Bárka 2021/5-ös számában.
