Lonovics László: Fénydimenziók V.
2018, számítógépes grafika
Abafáy-Deák Csillag
Fényösvények[1]
A békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum kiállítóterei felé közeledve, (ahol három kiállító: Gnandt János, Lonovics László és Széri-Varga Géza művei láthatók) arra gondoltam, vajon Lonovics László, akinek egyéni kiállítását Budapesten hat évvel ezelőtt láttam és írtam is róla, most, egy ilyen kiemelt helyszínen, milyen meglepetéssel szolgál. Nem csalódtam. Mintha nem is egy múzeumba, hanem akár egy templom szentélyébe léptem volna be.
Mégis éreztem szerves kapcsolódását a korábbi kiállításhoz, ahol az őszi táj sötétebb színeit láthattuk, a természet pulzálását, a kőzetciklus rétegeit, a földfelszíni gyűrődéseket, a megfagyott föld fölengedését. Átformálta a teret, személyes élménnyé, szinte a természet fakszimiléjét kínálva a látogatóknak.
Az első képen, amit megpillantok Ellentét címmel, itt még a barnás-sárgás, sugaras és elmosódó meleg színek uralkodnak, egyszerre őrzik a homályt és a fényt, az elmélkedő ember lelki világát, amikor nem a részleteken van a hangsúly, hanem az összegzésen, az egészre való rácsodálkozáson.
Lonovics László: Ellentét
2011, olaj, vászon, 150x150 cm
Majd a szó szoros értelmében lebegünk, egy Fénycsatornán át közlekedünk. Fénykapun haladunk át A megváltó fényre várva. A Fénydimenziók, mint az elemek harca jelenik meg, vízszintes elmozdulások teszik mozgalmasabbá a képet. Megérint az Érintés sorozat, szinte áramütésként ér. Csúcsfény, majd Égi fények gyúlnak, megjelenik a Fény a horizonton és Fénytér-be kerülünk. Ez már Transzcendencia.
Egymásba hajló ívek és formák követik egymást, az égő csipkebort felidéző Égi fények mű az áttűnés, a feltűnés előtti pillanat csendjét hordozza, melyben a várakozás feszültségét a háromszögek elmozdulása, lebegtető mozgása jelzi. Szuperszonikus járművön száguldunk. A Transzcendencia csúcsíves, hagymahéjszerűen egymásba záródó formái az ég felé emelik az emberi tekintetet, mint egy gótikus katedrálisban. Mintha zárt térben lennék, és ez mégis a végtelen érzetét kelti.
Lonovics László: Égi fények
2020, számítógépes grafika
Aztán leszállunk a Földre, visszazökkenünk a jelenbe, a Vírus sejtelmes fényei egy felfoghatatlan létsíkba viszik tekintetünket, a megtörtént és a meg nem történt dolgok világába, egy küszöbállapotba, egy felismerésbe, mennyire törékeny és bizonytalan létünk és sorsunk, a napkorongot, a napkeltét felidéző Fénydimenziók című kép a teremtésre is utalhat, a születésre, és a feltámadásra. A Fénytér, ahol négyzetekre van felosztva a vászon, négyzet a négyzetben, akár pop-artos alkotás is lehetne, ott a négyzetek háborúját látjuk. A négyzet-ritmust megerősítő, a négyzetet elválasztó függőleges vonal révén egy nyíló kapura, újabb fénycsatornára (a menny kapujára) is asszociálhatunk.
Lonovics László: Fénydimenziók IV.
2018, számítógépes grafika
A szárnyszerűen széthajló forma A megváltó fényre várva című alkotásban, profánul kifejezve akár egy mellkas röntgenfelvételét is felidézheti, itt az előző képeken többször feltűnő fénycsatorna szilárd hátgerincként tartja a repülésre kész szárnyakat. Az önmagunkkal való közösség jeleként a repülés vágyát is megjeleníti, mintha azt mondanánk, hogy világítsuk át önmagunkat, egy mély és személyes pillanatban, hogy képesek vagyunk- e elszakadni a földtől. Hétköznapibban fogalmazva: az olvasó ember kinyitja az olvasni vágyott könyvét, lapoz benne. És lélegzik, nem kell gépre kapcsolni.
Lonovics László: A megváltó fényre várva
2020, számítógépes grafika
A Kereszt című képen az ablakforma a belső és a külső világra utal, egyben az evilág és a túlvilág közötti kapcsolat kifejezője. A kereszt osztatú ablak Krisztus eljövendő szenvedéseire utal. Egy fa kérgét juttatja eszembe az Áldozat című alkotás, az időt, a tudást és egyben a halált, az örök körforgást is. A rend születésének is részévé válunk, a kép égbe szökő csúcsíve a világ teremtésére is utalhat, talán arra is, hogy ugyanakkor mi is újjászülethetünk.
A címek zömében ott szerepel a fény szó. Paradoxonnak is felfogható a Szürke fények megnevezés, a sorozat függőleges elhelyezése új értelmezést ad a triptichonnak, szemünk a fent és lent között kalandozik, akárcsak a Digitális rétegstruktúrák esetében. Ez az elrendezés a kurátor munkáját dicséri, tekintetünket fölfelé irányítja. Az Alkonyatra következik a Hajnal, a rend születése nem reménytelen.
Lonovics szakrális világa motívumokban gazdag világ, ebben a világban nincs vakító fény, csak lelki megvilágosodás, a lélek önmagára ismerése. Zaklatottság van, a mozgás állandósága hatja át a formákat, a háromszögeket, négyzeteket, köröket, köríveket, vonalakat. Lonovics világa érzéki világ, tele rezdüléssel, vibrálással, árnyalatokkal, ritmusokkal, szellemi kisugárzásokkal. Szabadon engedi a fényt, hagyja útjára menni, nem szab határt a fénynek, csak keretet. Keretbe fogja a fényt, nem fényképez, csak tetten éri a fényt egy adott állapotban, ahogy a fény születik, ahogy elhal, és miként is kell üstökön ragadni a fényt, követni az útját, megtalálni a rejtőzködő fényt is, a horizonton túli és a mélybe bukó fényt. Nem a fény látványosságát, illúzióját hangsúlyozza, hanem annak misztériumát, rituáléját, ahogy anyagi és nem anyagi mivoltában egybeolvad benne a forma, a homály, sötétség, ember, virág, föld, ég és az univerzum.
