Konok Tamás Sine loco et anno című kiállítása
2019.12.12. – 2020.01.09.
Kálmán Makláry Fine Arts Galéria
1055 Budapest, Falk Miksa utca 10.
Enteriőr
Abafáy-Deák Csillag
Hely és idő nélkül – A teremtés folytatódik
Ki mondta, hogy a művészet halott? A Kálmán Makláry Fine Arts Galéria előtt 2019. december 12-én este nagy tömeg várakozott. Nem azért, mert még, vagy már zárva volt a galéria, hanem azért, mert a látogatók és meghívottak nem fértek be a termekbe. Mégis türelmesen álltak kint, a kellemetlen, hideg, decemberi esőben, nem akarták kihagyni Konok Tamás kiállításának megnyitóját.
A Kálmán Makláry Fine Arts Galéria és a Francia Intézet együttműködésének keretében jött létre a Kossuth-díjas Konok Tamás festőművész válogatott műveinek kiállítása. Konok Tamást a geometriai absztrakció képviselőjeként, a Franciaországban élt híres magyar származású művészek egyik legismertebb alakjaként tartják számon. A kiállítást Pascale Andréani, Franciaország magyarországi nagykövete nyitotta meg.
Ünnepi tárlat, ünnepi hangulat. A kiállítás címe Sine loco et anno, vagyis hely és idő nélkül, miközben a teremtés, a teljesség megragadása és általa a jövő folytatódik, itt és most is. A válogatott és érzelemgazdag geometrikus absztrakt művek gondolkodásra ingerelnek, kohéziójuk, formai változatosságuk, tartalmi mélységük letagadhatatlan, az elrendezésük a párhuzamokra, a kontrasztokra, a kontextusokra, a képek egymásra hatására, párbeszédére irányítja a figyelmünket, függetlenül a képek méretétől. A viszonylag kis termekben is sikerült a kurátornak úgy elrendezni a képeket, hogy a hatalmas vásznak és a kisebb képek is összhangban legyenek, a kisebbek se kerüljenek háttérbe, ugyanakkor a nagyméretű vásznak is levegőhöz jussanak.
Színes lépcsők 1. és 2.
A Színes lépcsők (2013) hatalmas, két részből álló vászna fogadja a látogatót a bejárattal szemben, már ott is vagyunk Konok világában, a lépcsőn, indulhatunk jobbra vagy balra, de mindenképpen fölfelé, beszippant a színek, fények és rejtélyek világába. Rokon műnek gondolhatjuk a Csíkos piros piramis (2010), és a Csíkos kék piramis (2010) című alkotásokat, hideg és meleg, diptichonként akár jin és jang. Ellenpólusa a sötét tónusú triptichon a belső falon, ahol csak egy-egy alsó sávban köszön vissza a két piramis színskálája, középen az egyszínű, mintegy egyesítő sávval.
Csíkos kék piramis
Konok Tamás építész családi gyökerei, az építészethez kapcsolódó szobrászata, valamint zenei tanulmányainak hatásai festészetében is megmutatkoznak. Érezzük a megjelenítő erő szellemét, kvalitását és etikáját, látjuk, ahogy a művész új és újabb dimenziók felé törekszik, miként is teremti meg a külső és belső világ harmóniáját, hogyan építkezik, mindenkor az emberi értékeket tartva szem előtt. Használja a szín érzelmeket mozgósító erejét, zeneiségét. Mintha kottázná a látványt és ami mögötte van: láthatóan, hallhatóan, a hangok között a csendet, a szünetjelet is (Ritmikus színsorok, 2017).
Ritmikus színsorok
A kiállítás címe utalás egy Ernst Múzeumbeli tárlatra (2006), amelynek címe ugyanez volt. Mintha azóta nem telt volna el közel tizenöt év. Itt nem is az idődimenzió fontos, hanem a művész felfogása és annak állandósága. Konok Tamás ezzel kapcsolatos hitvallását így fogalmazta meg: „Mózes első könyvének a »Genezisnek« utolsó traktusa így szól: »...és formálta porból az Úr az embert és lelket lehelt belé...« Mi szobrászok, festők is a föld poraiból próbálunk világot teremteni és abba több, kevesebb sikerrel lelket plántálni. A művészet nem más mint metamorfózis, vagyis átváltozás. Emberi létünk egyik legnagyobb titka és misztikája. – Az alkotás folyamatában születő mű, egy ismeretlen pillanatban elveszti anyag mivoltát és önálló életre kel és visszanéz alkotójára. A szemlélő már nem festéket, ecsetvonást, folyékony, vagy sűrű matériát lát, hanem a látomás vízióját, – az elképzelés szellemét. Ez a metamorfózis minden művészi alkotás lényege. (Kovács-Gombos Gábor Transzcendencia a művészetben mint az idea „felragyogása” az anyagban, DLA értekezés, 2009)
2017.3. S.T
Metamorfózis és önreflexió, Konok nem hull bele a transzcendes világba, bár annak szellemét és hatását nem tagadja, mindvégig a művészet és tudomány köztes területét keresi, kutatja. Műről műre való átváltozása egy másik létszintre való áthelyeződés is, vallási és mitológiai értelemben, egyúttal éppen ezáltal válik világossá a kiállítás címe: Hely és idő nélkül. Ebben az értelemben a konkrét mű időtlensége, állandósága az, ami érzékileg megjelenik az alkotásban, egyben olyan diskurzust is magában foglalva, amely a mai világhoz, a jelenhez köthető. Konok a realitás és a mítosz világa között teremt lélektani és okozati kapcsolatot, miközben a vászonra felvitt festék (anyag) képpé változik matematikai törvényszerűségeket felhasználva.
Színei, vonalai is átváltoznak, elhalványodnak (mintha koptatná a festéket) vagy felerősödnek, a befejezettség és a befejezetlenség kettőségét hordozva magukban. Átlók és vízszintes formák, vonalak uralják a ráma nélküli kép terét, azon is túlmutatva. A kompozíciók, a folyamat-művek terének belső ritmusa (vonalak, szögek, ívek és színek organikus és sejtelmes kapcsolódásai) a szférák zenéjének kozmikus világába vezeti a nézőt. Amit lát, azt hallja is, mintha önmaga megszólításaként, út- és életkeresésként, a megváltás egyetemes vágyaként fogná fel, értelmezné a látványt. Ezek a művek bepillantást engednek Konok Tamás műhelyvilágába is, amelyet két szóval is jellemezhetünk: fegyelem és alázat. Kandinszkij: „A művész nem tartozik az élet kegyeltjei közé, nincs joga ahhoz, hogy kötelességek nélkül éljen, a munkája annyira nehéz, hogy gyakran keresztté válik számára.”
2017. 11. S.T.
Konok sosem válik öncélú formalistává, megóvja ettől személyes és szubjektív látás- és alkotásmódja. Következetesen kitart amellett, hogy az ok és az okozat szigorú láncolata érvényesül ugyan a világban, de a művészet terén létezik a fordított sorrend is, amelyben szintén jelen van az ihletettség és az önfeledt érdekeltség. Ahogy József Attila írta: „Nem szükséges, hogy én írjak verset, de úgy látszik, szükséges, hogy vers irassék, különben meggörbülne a világ gyémánttengelye.”
Kölüs Lajos
A Nap és a Hold járása szerint
Csíkos piros piramis.
Töretlen munkakedv, töretlen látásmód, magabiztosság a forma és szín uralta térben, játékosság az időben. Mint a természetben élő ember, Konok Tamás is a ritmusok világában él, valami ismétlődik, valami fogy és nő is, vonalai, négyzetei szelnek és vágnak, kihasítanak egy-egy részt a térből, megváltoztatják az arányokat, összekötnek, eloldanak, viszonylagossá tesznek látható és láthatatlan dolgokat. Vonalainak lendülete friss és eleven, a semmiből jönnek, a végtelenbe tartanak, de szemünk előtt elidőznek, mint a kitartott szárnyú albatrosz a kéklő tenger felett. Az éteri tisztaság, a szépség, a szabadság motívumait fedezem fel az alkotásokban, újra és újra. Nincs semmiféle misztikusság és babonás félelem a képi világban, csak épp egy csipetnyi: vezet valahová a lépcsősor, a piramis háromszöge nyitott marad, nyitott kapu, ki- és belépni lehet rajta, egyik világból a másik világba.
Corpus separatum
Konok Tamás mintha mindig mérne valamit, távolságot hidalna át, távolságot kijelölve. Szögtartományai egységet képeznek, egységet sugallanak, a szögpárok szárai hol párhuzamosak, hol széttartók, ellentétes irányúak. A mozgás dinamikáját hordozzák, fejezik ki. Belső látásunkban felidézik a szimmetriát és statikát is, sőt – rendezetlenség látszatával – a szimmetria sértéseket is. Fent és lent viszonyát is kutatja, keresi, tónuskülönbségeket képez a vonalakban, az egyik intenzív, a másik halványabb színt hordoz, mintha egymás visszfényei lennének.
Mindegyik alkotása a táblakép reneszánsza, az állandósult mozgás hordozója. A távolságok kétkedések is, lehet-e valami nagyon messze, nagyon távol, azaz válhat-e valami láthatatlanná? Nem egyszerűsít, ha úgy is érzem, hogy igen, közel jár a semmihez. Holott bonyolult világot teremt a képein, amely világ tele ellentmondással, talán jobb szó, hogy feszültséggel, dinamikával. Nyitott vonalai nem a valahová tartozással jelölik ki az útjukat, irányukat, hanem a lélegzetvétel csöndjével, természetességével. Ide tartok, oda megyek. Képeinek fókuszpontja is váratlan nézőpontot jelöl ki; a megszokottól eltérőt, a nézőt a kényelméből kibillentőt. A tágasság érzetét kelti fel benne, holott az egymást metsző vonalak inkább a zártság felé terelnék a gondolatokat.
2006, 15.1-A, 15.2-B, 15.3-C
Absztraktsága érzéki és színekben oldott. „A nagy zeneszerző, Bach egyes kézzel írott kottalapjai vizuális értelemben is esztétikai élményt nyújtanak, látványukban is felidézik azt az egyensúlyt és harmóniát, amely a hallható zene üzenete. Konok Tamás festményei fordított módon: a festészet eszköztárával operálva teszik láthatóvá a zenei lüktetés rafináltan balanszírozott folyamatát, a festmény repetitiv módon áramló szövetelemeibe iktatott apró „botlások” segítségével. Kontrapunkt és kontraposzt fogalmát így ötvözi eggyé a teljesség megragadását célzó művészet.” (http://www.mke.hu/res/erzekezes_kovacsgombosg.pdf)
A Corpus seperatum 55 (2016) kéklő vize, körfolyosós ház udvarának parányi égboltja, égbolt rése, a piros csőkanyarja, mint egy tilos zónáé, a függőleges és átlós sávok egy nagy N-betűt rajzolnak ki, amelyet baloldalról fekete sávok mint támasztó pillérek tartanak fogva, a szürke felület megosztása, elválasztása, elcsúsztatása egy másik dimenziót is megnyit. A Ludium pigmentum (2016) téglavörösébe belehasít a fehér sáv, a fekete sávív. A fehéren futó és egymást metsző vonalak négyzetet, téglalapot formáznak, mintha ablakot nyitnának a térbe. A térosztatok új és újabb dimenziókat jelölnek, a fókuszpont a kép harmada alá kerül. Alsó és felső világ? „Vonalhálók és terek finom, törékeny egyensúlya születik meg a képfelületeken, amelyek kialakításához felhasználja a zenei szerkesztőelveket is. Egy sajátos mikrovilágot teremtenek, ahol a természet legelvontabb eleme, a vonal a rendteremtő erő. Folytonosságot jelentenek a művészet történetében, időtlenné desztillálva a múlt tapasztalatait.” (http://www.mucsarnok.hu/kiallitasok/kiallitasok.php?mid=56294b0b228db&tax=)
Három kép egymás mellett, már méretük is lenyűgöző (2006, 15.1-A, 15.2-B, 15.3-C). Jelek és jelek, mintázatok. Mindegyik alkotás vízszintesen három osztatú, egy fehér függőleges vonal a képet két egyenlő részre bontja. A formák és színek ritmusa a betűvetést idézi fel bennem. A 2009/7 – Ritmikus színsorok a piramisok világát teremti meg, a lépcsősorokat, a titkot, amelyeket magukba rejtenek. Egyetlen halvány háromszög két szára teremti meg a látványt, a tér illúzióját. Az Ultramarine 24 (2018) a tárlat egyik sarkában tüntet kékségével, feketeségével, fehérségével. A fehér szín ablak a világra, mintha ebbe a világba az égbolt lenne a zárt, ismeretlen tér. Konok játszik is, homo ludens, a Yarm 21 (2017) egyszerre egy trolibusz villanyvezetéke, de lehet akár a libegő kosara, vezetéke. Sőt egy mese szála, vonala, döntő pillanata, kibillent a világ sarkaiból. A vonalak és színek teret zárnak és teret nyitnak. Fekete-fehér-piros vonalak egyben a mozdulatlanságot is kifejezik, mintha az idő megállt volna. Statikus. A Grey graphidion 14 (2018) a festőtábla stilizált formájára utal. Minden mozgásban van, holott az egymásban megjelenő téglalapok a mozdulatlanságot sugallják, de az átlósan futó párhuzamos fehér vonalak felülírják a mozdulatlanságot, dinamikát visznek a kompozícióba, ezt a dinamikát fokozza a ferdén lebegő fekete, hosszúkás sáv is.
A milliméterek ritmusa
A hely szelleme (a genius loci) is jelen van, kettős értelemben. Makláry Kálmán Párizs szellemét képviseli galériájában, sőt a párizsi magyar művészekét (Fiedler, Rozsda, Reigl, Sándorfi stb.). Konok egy szabadabb világ szellemét képviseli, Párizs, Zürich világát. Hely mint arc, írta Hamvas Béla, vagyis mindig emlékezni, sosem felejteni, bármilyen legyen is az az arc. Konok Tamás így vallott a hely szelleméről: „…Hol van Ön otthon? A mester válasza sokatmondó: »tudja, amikor több hónapos szünet után megint párizsi lakásom előtt állva megszólít a sarki zöldséges – ’Jó napot Konok Úr, de régen láttuk, jó, hogy ismét itt van’ – akkor úgy érzem, itthon vagyok. De ha szellemi származásomat kérdezi, akkor ma is budai és Győr-belvárosi polgárnak tartom magamat.«”
