Képzőművészet

 

 Fekete_Peter_Andy_Warhol.JPG

 

Fekete Péter

 

Fránya dolog a művészet...

– Andy Warhol kiállítása elé[1]

 

Fránya egy dolog ez a művészet,

                                                              Tisztelt Barátaim,

                                                                                                     vagy leginkább

különös és jószerével fölfoghatatlan. Jelesen az, mitől marad valaki „csak” – és ezt a csak-ot írásban aposztrofáltam – irodalmár vagy művészettörténész, rajztanár vagy derék műkedvelőként vasárnapi verselgető, és mitől lesz más ugyanannyi – vagy annál is kevesebb – tudással, akár felkészültséggel művész, akár nagy művész? Mi az a kis különbség, ami nagy dolgok eldöntésére lesz képes? Talán a szikra, talán a láng, hogy a felvilágosodás- és/vagy a romantika-kori bölcselkedőkre gondoljunk, amit tehetségnek kell, ihletettségnek lehet, titulálni; mindenképpen az ész és a lélek különös kontaminációja. A máshogy tudása, birtoklása, bekebelezése, a különös föltalálása az általánosban, és az általános megragadása a különösön keresztül. De nem bonyolódnék most bele ebbe!

Mindenesetre ilyen és hasonló gondolatok foglalkoztattak, amikor erre a mai kiállításra gondoltam, és annak alkotójáról, Andy Warholról tűnődtem. Különös pálya az övé, amely nem feltétlenül indult különösnek. Kicsit magyar, kicsit ruszin-szlovák családfa, tengeren túli öntőtégely; de ő már teljesen Pittsburgh-ben született amerikai. Egyetemet végez, mint annyian mások, jól rajzol, mint sokan, ezért grafikai munkákat vállal, mint a legtöbb ilyen képességekkel megáldott fiatal, különféle lapoknál. És élete végéig reklámgrafikákkal foglalkoznék, ha nem jön el az a pillanat, amelyik személyiségét alkalmazott grafikusból a művészet területére transzponálja, vagy ne tekintsük túlzásnak, röpíti át: egy barátja tanácsára és unszolására elkészíti az előbb híres, majd elhíresült dollárbankóit, a Campbell-féle leveskonzerveket ábrázoló festményeit, majd a Marilyn Monroe-portrékat eredeti fényképfelvételek megbucherálásával; és egyszerre híres, majd világhírű lesz! Ettől? – kérdezhetnék. Ettől is. Elsajátítja és a maga nyelvére fordítja le a mechanikus reprodukció eljárásának fortélyait, megújítja és átértelmezi a szitázás technikáját – de még ettől sem lesz világhírű valaki. Hogy azzá legyen, el kell adnia magát egy olyan társadalomban, ahol minden eladó. Először is, jó időben kell jönnie – neki az absztrakt-konstruktív festészet halódásának a pillanataiban. És Warhol jó időben érkezik. Felismeri, hogy a világgal szemben annak a saját fegyverét kell használni – tudja és meri a dolgokat és eseményeket a megfelelő kommersz optikával nézni, illetve kommersz optikán keresztül láttatni. Közvetíteni a fölismerést: a fogyasztói társadalomban minden a fogyasztás szolgálatában áll – azaz, minden „elfogyasztódik”. Pénz, tartósított élelmiszer, kamaszok és nem kamaszok álmát megszínesítő celebek, elnökök és hajléktalanok, férfiak, nők, gyerekek, kutyák és patkányok. A fogyasztói társadalom tárgyi és személyi ikonjaival való könyörtelen leszámolással lesz maga is a fogyasztói társadalom művész-ikonjává. De az elhíresedéshez, a világ érdeklődéséhez, mely a világhírhez vezet el, még ennél is több kell: ki kellett találnia magát, föl kellett találnia magában a különöst. Kívül és belül. A Keleti 47. utcában The Factory (Gyár) néven műtermet nyit, már tömegesen állítja elő ott a tömeggyártásra szakosodott tömegtársadalom példája nyomán – és annak kritikájaként egyben – a selyemszita-nyomatos képeit. Műtermében egymásnak adják a kilincset a bohémek, a hírességek, a művészvilág legkülönösebb állatfajtái, pompás nők és híres férfiak a magazinok címlapjairól, transzvesztiták és homoszexuálisok, az underground élet extravagáns sztárjai, magyarán, az épp virágába borulni készülő és akaró pop-kultúra papjai és papnői; a Hollywood-feliratú lámpa erős fényköre körül kerengő mindenféle lepkék. A kultikussá növő hely falai alufóliával borítva, ezért „Ezüstgyárnak” is nevezik.

Mellesleg filmrendezéssel is foglalkozik, emlékezetem szerint legalább hatvan avantgarde-filmet forgatott le alkotó élete során. Én szeretem az unalmas dolgokat – blöfföl egy nyilatkozatában a filmről és a filmrendezésről, mint unaloműző, avagy unalomban tartó, elfoglaltságról. A filmjei semmi esetre sem érintkeznek az unalommal, az invenciótlansággal!

És most, engedelmükkel, ugorjunk egy nagyot! Koporsója egyszerű bronz érckoporsó, belül fehér kárpitozással. A halotton fekete kasmír öltöny, platina paróka – és napszemüveget visel. A kezében egy kis imakönyvet és egy vörös rózsát tart – írja róla a visszaemlékező. Búcsúja egyszerű volt, ahogy a kezdetek is azok voltak. Ami közöttük történt, az az egyetemes képzőművészet egy meghatározó – és meghatározott – korszaka. Egyetlen gesztus, társadalmi reakció ezerfelé szétbomló szála, egy sokirányú tehetség hihetetlenül gazdag és öntörvényű kibontakozása. Megosztó művész, mint minden nagy és különös egyéniség. Munkásságát lehet szeretni, és el lehet utasítani. De nem lehet kikerülni a művészet iránt érdeklődőknek a vele való találkozást!

Ennek a találkozásnak a lehetőségét teremtette meg most a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum jelen kiállításával, amelyen a világviszonylatban is jelentős gyűjteménnyel büszkélkedő szlovákiai Andy Warhol Modern Művészeti Múzeum és a Mezőlaborci Andy Warhol Társaság gyűjteményéből származó nyolcvannyolc alkotást mutatnak be – a budapesti Szlovák Intézet közreműködésének köszönhetően. Láthatóak a kiállítás installációjaiként a művész személyes tárgyai; öltözékei közül is szerepel néhány jellegzetes, érdeklődésre feltétlenül számot tartó darab. Öröm és büszkeség, hogy Békéscsabán, a nagy magyar festő nevéről elnevezett múzeum a falaira, falai közé tudta hozni, varázsolni a huszadik század egyik meghatározó képzőművészének, pop-legendájának-pápájának a munkáit, a munkásságát reprezentáló kiállítási anyagot.[2] Békéscsaba, egyebek mellett, Munkácsyval a világban van jelen. A Warhol-kiállítással Békéscsabán a világ van jelen. Jó ezt a kettős jelenlétet együtt, egyszerre, jóféle mellérendelésben szemlélni.

 


[1] Elhangzott a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum Andy Warhol – Ezüst úton a bölcsőtől a ...-ig című kiállítása megnyitóján 2019. február 19-én.

[2] A tárlat, amelynek Michal Bycko PhD. művészettörténész, a Mezőlaborci Andy Warhol Társaság tiszteletbeli elnöke (Mezőlaborc, Szlovákia) a kurátora, Gyarmati Gabriella művészettörténész (Munkácsy Mihály Múzeum, Békéscsaba) és Mgr. Carmen Cilipova művészettörténész (Andy Warhol Modern Művészeti Múzeum, Mezőlaborc, Szlovákia) a társkurátorai, 2019. május 26-ig látogatható. (A szerk.)


Főoldal

2019. március 06.
Vissza
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Ütőér
Szálinger Balázs tárcái Sándor Zoltán tárcáiSzabó T. Anna tárcái Szív Ernő tárcái
Versek
Bálint Tamás: SzennyesBagi Iván verseiVörös István verseiKürti László versei
Prózák
Oravecz Imre: Feljegyzések naplemente közbenBogdán László: Utazás hazaHáy János : Az új nőDarvasi László: Az idő szaga
Kritikák
Végtelen keresés - a Simon Péterről A test manifesztuma - a Pigmentről „Mostantól az volt, amire én emlékszem” - a 49/49-ről Egyetemi görbetükör - a Mágneshegyről
Drámák
Acsai Roland: Farkasok Pozsgai Zsolt: A SzellemúrnőGyőrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba: Jácint pereVörös István: Pisztoly az asztalon
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA