Hírek
Hírek

Az idén 39. alkalommal megrendezett Tudor Arghezi Nemzetközi Irodalmi Fesztiválon Pál Dániel Levente költő is Tudor Arghezi-díjat vehetett át.
Idén februárban a Bárka szerkesztősége pályázatot hirdetett, melyben alkalmi gyerekverseket kért: minden beküldő szerzőtől hármat, mindegyiket más-más jeles naphoz kapcsolódóan. A zsűri meghozta...

Idén tizennégy, írói pályájuk elején járó szerző, köztük a magyar Mán-Várhegyi Réka nyerte el az Európai Unió Irodalmi Díját.

A Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézete május 27-én hozza nyilvánosságra a kortárs magyar irodalmi műveket és eseményeket bemutató weboldalát a Pesti Vigadóban.
Hamarosan kiderül, hogy kik a nyertesei a Bárka folyóirat alkalmi gyerekvers-pályázatának.

Szerzői estekkel, felolvasásokkal és koncertekkel várja a közönséget idén a Margó Irodalmi Fesztivál, amelyet június 12. és 16. között rendeznek meg a Petőfi Irodalmi Múzeumban.

Szvoren Edina Verseim című novelláskötete nyerte a 2019-es Libri irodalmi díjat. Az irodalmi díj győztesét ötfős szakmai zsűri választotta ki, amelynek Fullajtár Andrea, Szilágyi Zsófia, Bálint...
Több mint háromszáz kötet jelenik meg az idei jubileumi, 90. Ünnepi Könyvhétre. A legnagyobb múltú könyves esemény új helyszínen, a Duna-korzón várja június 13-tól öt napon át várja az érdeklődőket.

Alkotó-Társak sorozatunkban május 20-án Kiss László és Bérczesi Róbert lép színpadra, és elhozzák közös könyvüket is, ami egy regényes életrajz: egy tehetséges művész sodró lendületű, meghökkentő...

A Gyulai Várszínház idén is számos minőségi előadást kínál felnőtteknek, fiataloknak, gyerekeknek egyaránt. És most már nem fedi titok a részleteket sem, itt lehet csemegézni a műsorkínálatból és a...
