Hírek
Hírek

Megvannak az Üzenet a palackban című rovatunkkal kapcsolatosan indított játék nyertesei. Ahogyan a felhívás- ban is említettük, két kategó- riában (szerzők és szavazók) is osztunk nyereményeket.

Január negyedikéről ötödikére virradóan, hosszas szenvedés után elhunyt Kinde Annamária költő, műfordító, a Várad című irodalmi folyóirat szerkesztője. Idén júniusban lett volna 58 éves.

A Fiatal Írók Szövetségének évzáró tisztújító közgyűlésén ismét Kollár Árpád költőt választotta elnökének a fiatal írókat tömörítő, reprezentatív szervezet. A megújult elnök- ség névsorát itt...

Megvannak az idei év Bárka-díjasai. A díjat a szerkesztőség olyan szerzőknek ítéli oda, akik régóta kötődnek a lap szellemi műhelyéhez, és az adott évben is jelentős pub- likációkkal gazdagították...

December 16-án tartotta a Körös Irodalmi Társaság immár hagyományosnak te- kinthető karácsonyi felolvasó- estjét, melyen 12 alkotó adta elő születésről írt legfrissebb műveit. Az est képei és díjai.
...
...
Mán-Várhegyi Réka kapta a 2013-as JAKkendő-díjat. Ma délután átadták az Írók Bolt- jában a 2013-as JAKkendő-díjat, amelyet az idén másod- jára ítélt oda a József Attila Kör által felkért kuratórium.
...
...

December 14-én 20 órától tartja az Erdélyi Magyar Írók Ligája idei évzáró ünnepségét a székelyudvarhelyi G. Caféban. Az eseményen négy kate- góriában is osztanak ki díjakat a tagság körében.

A Körös Irodalmi Társaság karácsonyi felolvasását tartja december 16-án a Békéscsabai Jókai Színház Ibsen Stúdiószínházában. A szerzők idén a születés témájában alkotják műveiket.

Ajándékozzon irodalmat szeretteinek, vagy akár lepje meg saját magát Bárka-előfizetéssel! Ráadásul most igen kedvezményesen hozzájuthat; és kéthavonta házhoz viszi a posta a legújabb számot.

Márkus Béla irodalomtörténész, kritikus kapja idén a Ratkó József-díjat. Az elismerés az ország keleti feléhez kötődő, de alkotásaikkal európai értékeket teremtő alkotókat jutalmazza.
