Helyszíni tudósítások

 

 Szepesi Dóra

 

Mégis élünk – Trianon 100

 

Majdnem másfél év szünet után folytatódik a Magyar Művészeti Akadémia Irodalmi Tagozatának Élő Folyóirat-sorozata.  A VII. évfolyam 1. szám keretében, június 4-én, a trianoni békediktátum aláírásának 101. évfordulóján, a Mégis élünk – Trianon 100 című antológia bemutatójára került sor az MMA Irodaházban. A program közreműködői: Tallián Mariann és Lázár Balázs színművészek, valamint Szokolay Dongó Balázs Artisjus-díjas zeneművész.

Mindaz, ami az elmúlt 101 évben történt velünk, akár tudatában vagyunk, akár nem, meghatározza a hétköznapjainkat, gondolkodásunkat, viszonyunkat önmagunkhoz, a világhoz. Nehéz szavakba önteni azt a sok fájdalmat, sérelmet, kibeszéletlenséget, ami nemzeti traumánkhoz kötődik – mondta a bevezető zene után az est házigazdája, Erős Kinga, József Attila-díjas irodalomtörténész, az MMA köztestületi tagja, az Orpheusz Kiadó igazgatója, aki ezért is örült, hogy zenével hangolódhattunk rá erre a nem könnyű témára. A kötet címe – Mégis élünk – Bartis Ferenc És mégis élünk című versének parafrázisa, látlelete annak, ahogy vagyunk, ahogy megmaradtunk.

 

IMG_20210604_161150_1.jpg
Kucsera Tamás Gergely és Erős Kinga

 

Elsőként az előszó írója, dr. Kucsera Tamás Gergely, Bánffy Miklós-díjas művészetelméleti szakíró, eszmetörténész, az MMA főtitkára személyes élményeiből elevenített fel néhányat, életútját ugyanis végigkísérte a csonka Magyarország, az elszakított területek, a diaszpóra magyarságának az együvé tartozását segítő tevékenység.  Mint mondta, akarva, nem akarva, fontosnak tartva, nem tartva, reflektáltan vagy nem keresve a viszonyítási pontokat – Trianon mindannyiunk életét meghatározza. A kötetbe az Irodalmi Tagozat majdnem minden tagja válogatott írásaiból, azon túl az Elméleti Tagozat irodalomtörténészei is publikáltak tanulmányokat. Így reflektált módon találkozunk ezzel a kérdéssel, hiszen az alkotói szabadságban megírt írások érzésből, intellektusból fakadnak, valamilyen módon megfogalmazva az alkotó Trianonhoz való viszonyát, legyen akár egy csonka Magyarországon született alkotó, vagy kisebbségi sorban, életét az anyaföldjén megélő, ami már különbségeket hordoz magában. Magyar ember nem mehet el amellett, hogy ne alakítson ki viszonyulási pontot Trianonhoz – fogalmazott. A békeszerződés, az 1921-dik évi 33. törvénycikk megjelenése óta négy generáció követte egymást, ilyen szempontból is mondhatjuk, hogy reprezentatív a kötet. Ha a születési évszámokat nézzük, Tőzsér Árpádtól Iancu Lauráig – a szerzői életkorokat tekintve is – nagy merítésről van szó. A ma negyvenéves korosztálynak még volt módja beszélgetni nagyszülőkkel, rokonokkal arról, hogy milyen is volt a világ a huszadik század első felében, de felnőnek generációk, akik már csak ilyenfajta megemlékezésekből, antológiákból vagy éppen tudományos munkákból tájékozódhatnak, miközben az élmények mindannyiunkra hatnak. „Tekintettel a kényszerhelyzetre” – így kezdődik a 33. törvénycikk, tehát ez egy olyan kényszer, amit kényszerhelyzetéből fakadóan meg kellett élni. Alkotóként pedig egy olyan kényszer, és mint előszóírónak, neki is – fejtegette, hogy meg kell írni, beszélni kell róla, meg kell élni a többi művészeti ágban is.  A kötet szerkesztője, Mezey Katalin például néhai férje, Oláh János zenéjére írt versét (Amerre) emelte be a kötetbe, tehát a zene ott van a betűk mögött. Ez egy szöveggyűjtemény, amit szabadon alkotó emberek szabadon szerkesztettek és egy diktált szöveg, amelyhez mindig visszatérünk. Milyen érdekes a textushoz való viszonyunk: annak a diktált helyzetnek ezek a szövegek szabad és szükséges reflexiói, mert így, rajtuk keresztül eljuthatunk oda, hogy amennyire lehet, egészségesen éljük meg ezt a helyzetet.

A művészet, az irodalom segít a trauma feldolgozásban, úgy, ahogy egy családi gyászmunkában segít – tette hozzá Erős Kinga, egy nemzeti, kollektív gyásznak a feldolgozásában is segítségünkre van a szépirodalom a maga eszköztárával. Lassan felnő egy generáció, akinek már a rendszerváltás is történelem, ezért nagyon fontos, hogy ilyen reflexiók szülessenek. Tíz-húsz év múlva ezeknek a nemzedékeknek már nem lesz lehetőségük olyan emberrel találkozni, aki a saját sorsélményein keresztül érintett a trianoni traumában – nekik nyilván az irodalmi művek fognak segíteni. Örömteli, hogy bekerült a kötetbe Márkus Béla írása Makkai Sándorról, vagy Pécsi Györgyi Gion tetralógiájáról készült tanulmánya, ezek azok a művek, amire föl kell hívnunk a figyelmét egy értelmes fiatalnak, hiszen ezeken keresztül fogja megérteni, mi történt. Bertha Zoltán tanulmányáról is szólt, amely mély összefüggéseiben mutatja meg a magyar költészet Trianon témára való reflektálásának ívét. Figyelemre méltó, ahogyan megemlíti, hogyan alakul át a marosszentimrei templom nemzedékről-nemzedékre.  A Jékely-versben még arról van szó, hogy tízen vannak a templomban, tizenegyedik a pap, a tizenkettedik a Jóisten, később pedig – ahogyan a színművészek felolvasásában hallhattuk, Ferenczes István versében (Marosszentimrei templom 2002), már nincs se pap, se gyülekezet. Másfél nemzedéknyi idő alatt így változott a kép.

Mezey Katalin, Kossuth-díjas költő, író, az MMA IT vezetője, az antológia szerkesztője az előzményekről elmondta, amikor a Trianon 100 éves évfordulójához közeledtünk, sok megkeresés érkezett hozzá, hogy küldjön összeállítást írók, költők Trianonhoz kötődő írásaiból. Nagyon szép és erős anyag jött össze, elküldte a különböző antológiákhoz, rendezvények szervezőihez, de alig került be ezekből néhány szerző néhány műve. Ugyanakkor parancsoló erővel érezte, ezek nemcsak jelentős alkotások, hanem olyan dokumentumok, amiket föltétlen közzé kell tenni, kezébe kell adni mindazoknak, akiket érdekel a magyar nép nem könnyű sorsa, az utolsó száz évben, hogy a hiteles, nagy tehetségű, önmagukat és saját közösségüket kifejezni tudó tanúk szavaiból ismerjék meg az élethelyzetet, amit a magyarság 20. százada jelentett. Nagy öröm – mondta, hogy a főtitkár úr meglátta ebben a könyvben a lehetőséget, és realizálódott a kötet, amelyben mindenki számára megnyilatkozik a tanulság, hogy nem könnyen, nem egyszerűen, nem diadalmenetben, de a maga szívós élni akarásával igenis benne van népünkben a túlélés lehetősége. Mintát, megerősítést ad, sokszor még a legkeservesebb helyzetekről szóló versekben is érezzük a humort, az intellektus erejét, mely érti a helyzetet, nem törődik bele, meg tudja rajzolni saját magát, környezetét ebben a helyzetben – és biztatást tud adni. Mondhatni, kedvet tud teremteni a közösségnek a megmaradáshoz.

 

Mezey_Katalin__az_antol__gia_szt__je.jpg
Mezey Katalin, a kötet szerkesztője

 

A kötet alapszituációját Mezey Katalin Farkas Árpád Magyarország című versében, az utolsó versszakban látja: „Erdélyi volnék, malomkő van / nyakamban, úszni így tanultam, / s világtengeren vérem átráng / véled, te tutaj-Magyarország.” – ez azt jelenti, hogy a nehézség fájdalma, az ellehetetlenülés ellenére megtanulunk úszni. Az attitűd legfontosabb csomópontja a benne lévő magatartásminta: öntudatunk, az öntudatunkkal számot vetni képes intellektusunk nem veszett el. A művészi erő, ami a költőinkben, íróinkban van, nem veszett el – taglalta, majd hozzátette, hogy a megmaradás legnagyobb érve, amikor a lecsökkent lehetőségekkel rendelkező közösség is produkál hatalmas szellemeket, történelmi mintákat, személyiségeket. Amíg van egy Böjte Csaba és jönnek új és új tehetségek a művészeti életben, a politikában is tehetséges, koncepciózus embereket, addig nem mondhatjuk, hogy belerokkantunk a veszteségbe, és nem mondhatjuk azt sem, hogy elhagyott minket az Úristen, mert ad ilyen tehetségeket, akik megszólítanak minket, akik fönn tudják tartani bennünk a megmaradás iránti vágyat és akaratot. Az antológia segít ezt tudatosítani, egyaránt jellemzi a szívós élni akarás és a veszteségekkel való őszinte szembenézés.

Miben különbözik ez a Trianon-antológia az összes többi – egyébként szintén nagyon jelentős antológiától? Azokban elsősorban a már emblematikussá vált Trianon-versek találhatók, a történelmi fordulat bekövetkeztekor a magyar líra vagy prózairodalom alkotóiban született válaszok szólalnak meg; ebben pedig ennek a száz évnek, a veszteségnek a hozadéka. Az antológiában szereplő költők 80-85 évet átéltek ebből a száz évből, s amikor ők mondják el, amit tudnak, az hiteles, meg kell hallgatni, meg kell tanulni, ugyanúgy, ahogy manapság a Trianon bekövetkeztekor született nagy verseket – Dsida Jenő, Reményik Sándor, de akár Kosztolányi vagy Babits verseit –, meg kell tanulni ezeket a verseket is. Elhangzott az esten például Gál Sándor Könyörgés című csodálatos verse – milyen szomorú, hogy éppen a múlt héten hunyt el! – emlékeztetett. Mennek el közülünk ezek az alkotók, és nem érték meg, hogy az ő írásaik beépültek volna a magyar költészet folyamatába. 1990 előtt nem jelentek meg nyilvánosság előtt, azóta eltelt 30 év. Sok olyan véleménnyel is találkozunk, hogy ne sirassunk örökké… Nem siratnak, de az életben maradáshoz, a helyzetfelismeréshez és azoknak a belső energiáknak a mozgósításához, amik az életben maradáshoz szükségesek, kellenek az ezekben az irodalmakban megtalálható reflexiók. Ebben a kötetben a megmaradásunkról van szó, arról a nem virágos, nem hejehujás helyzetről, amiben mégis életet kellett fakasztani és meg kellett tartani az életet – mondta befejezésül Mezey Katalin.

 

A színművészek előadásában a következő verseket hallhattuk a kötetből: Ágh István: Olyan messze Munkács vára; Farkas Árpád: A kerti törpe, Vallató, Magyarország; Ferenczes István: Erdélyi Triptichon, Marosszentimrei templom 2002; Iancu Laura: Amikor harmadszor szóltak; Gál Sándor: Könyörgés; Király László: A Bethlen bástya dallama; Kiss Benedek: A maradék; Kiss Anna: Nyitva a felleg-ajtó; Jékely Zoltán: A marosszentimrei templomban; Kovács István: Beolvasztás; Mezey Katalin: Magyarország, 1996; Orosz István: Csetfalva, Vári Fábián Lászlónak; Tőzsér Árpád: Fejezetek egy kisebbségtörténelemből; Serfőző Simon: Nem lesz kegyelem; Vári Fábián László: Permanens Trianon; Tóth Erzsébet: Madárúton; Szilágyi István: Ady.

 


Főoldal

2021. június 08.
Nagy Koppány Zsolt tárcáiGyőrei Zsolt tárcái Éltető József tárcái Szil Ágnes tárcái
Búgó gyökerek, avagy zeller a TiszántúlonEgy asztalnál szeptemberben a szentekkel
Poós Zoltán: 1979. december 3. – LőkösházaBabiczky Tibor versei Kopriva Nikolett verseiMarkó Béla versei
Oravecz Imre: AlkonynaplóAbafáy-Deák Csillag: Ad actaMegyeri Edit Tünde: VasárnapTőzsér Árpád: Északi emberek – Naplójegyzetek 2018/19-ből
Márton László: Nibelungok – Harmadik felvonásMárton László: Nibelungok, II. felvonásZalán Tibor: El kell mondanomMárton László: Nibelungok, I. felvonás
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumProgramokFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA