Helyszíni tudósítások

 

 irodalmiest_konyvtar_AB-1.jpg
Zsidó Ferenc köszönti a jelenlevőket

 

Lázár Emese

 

A vers útközben is hazatalál

 

Bőbeszédű bemutatás nem szükségeltetett: Farkas Wellmann Éva, Ármos Lóránd, Bálint Tamás és a költők beszélgetőtársa, Elek Tibor irodalomtörténész neve, személye nem volt ismeretlen a Székelyudvarhelyi Városi Könyvtárban június 20-án este összegyűlt hallgatóságnak.    

A beszédes című, Útközben irodalmi est főszereplőit és a tisztes számú publikumot üdvözlő Zsidó Ferenc író felvezetőjében joggal nevezte „helyi erőknek” Farkas Wellmann Évát és Bálint Tamást. A  jelenleg Békéscsabán élő Éva a Nagy-Küküllő parti városban serdült felnőtté, itt élő szüleihez gyakorta hazalátogat. Tamásnak szülővárosa és otthona Székelyudvarhely. A nagykárolyi születésű Ármos Lóránd, ugyan a hétfő esti eseményen debütált költőként Udvarhelyen, szintén nem először fordult meg a székelyföldi városban. Ahogy Elek Tibor irodalomtörténész sem, aki Farkas Wellmann társaként detto „hazajáró lélek”, de az irodalmat kedvelő udvarhelyiek az általa főszerkeszett Bárka szépirodalmi, társadalmi folyóiratot népszerűsítő eseményeken is találkozhattak vele.

 

Miért társak ők hárman?

 

Az estet bevezető kérdésre maga a kérdező, Elek Tibor válaszolt, összegezve azokat a közös személyes és szakmai kapcsolódási pontokat, amelyek összekötik a három fiatal, de pályakezdőnek már korántsem nevezhető alkotó eddigi pályáját.

Mindhármuk indulása a 21. század elejéhez, Kolozsvárhoz, az Előretolt Helyőrséghez kötődik. Ők vették át a stafétát az Orbán János Dénes, Farkas Wellmann Endre, Lövétei Lázár László, Fekete Vince nevével is fémjelzett, a 90-es évek kortárs magyar erdélyi - és nem csak - irodalmát megreformáló, irányát, helyét és hangját is meghatározó írónemzedéktől. A generációváltás hangváltást is jelentett, a „második hajtás” lírájára a klasszikusabb, visszafogottabb, fegyelmezettebb, kevésbé provokatív stílus, a formakultúra tisztelete jellemző. Közös az is, hogy első verseskötetükkel mindhárman beírták magukat a nagykönyvbe, learatták a megérdemelt irodalmi babérokat, de abban is társak, hogy a második megjelenését nem kapkodták el. Farkas Wellmann kilenc, Ármos és Bálint négy év után jelentkezett újra, ezt a „várakoztatást” Elek Tibor viszonylagos szűkszavúságként határozta meg. Hasonlóság, hogy a kezdeti játékos iróniát, öniróniát a megkomolyodás és a versekben tetten érhető, életpályát összegező törekvés váltotta fel.

„Az utazás szerelmesei” a költők, s bár különböző időkben, terekben születtek és születnek verseik, visszatérő motívum az út, utazás. A röghöz kötöttséggel nem vádolhatók, hiszen állandó mozgásban vannak: ha nem szellemi ösvényeken kalandoznak, akkor konkrét földrajzi helyeken barangolnak. Úton vannak, útközben – konkrét utalás erre az est címe, bizonyíték pedig, hogy nem Udvarhely volt a közös bemutatkozás első állomása, megelőzte azt a nagykárolyi, luxemburgi és dublini.

 

Otthon lenni – mit jelent?

 

A két világégés közötti korszakban az erdélyi magyar irodalomban hangsúlyosan, mozgalomként volt jelen, az Előretolt Helyőrség első nemzedéke viszont meglehetősen kritikusan szemlélte a transzilvanizmust. Markánsan nem nyilvánul meg ez a három alkotó esetében sem. Hogyan viszonyulnak az erdélyiséghez, az otthon-otthonosság fogalmához? – indította a párbeszédet Elek Tibor.

A Partium, Nagykároly szülötte, 12 évet élt Budapesten, kettő és fél évet Dublinban – Ármos Lóránd szerint a helyszínek alapján az erdélyisége kérdőjeles, talán a szélesebb palettán festő magyarországihoz viszonyítva beszűkültebb témaválasztás az, ami nyomokban tartalmazza.   

Esetében otthont pontosan meghatározni sem egyszerű: köthető a kiüresedett szülői házhoz, a Budapesten élő családjához, az anyanyelvében, de otthonosan mozog Székelyudvarhelyen is. „Én mindig ott kell, hogy otthon érezzem magam, ahol vagyok” – summázta.  

Szatmárnémeti, Kolozsvár, Budapest – minden városban otthonosan érezte magát, de „azért itthon egy kicsivel jobb” – vallotta be a kilenc év után hazatért és a Székelyudvarhelytől pár kilométerre levő Tibódon, a bűbájos faluban letelepedett Bálint Tamás. Az erdélyiségre vonatkozó kérdéssel, mondta, sokszor szembesült már, frappáns választ megfogalmazni nem sikerült még. Székelyföldi mivoltára büszke, ám verseiben ezt szükségtelennek tartja hangsúlyozni, hiszen bárhol lenne, ugyanazt, ugyanúgy írná.

Nem így Farkas Wellmann Éva, aki úgy vélekedett: lehet, ha máshol költőként meg sem szólalt volna, s ha mégis, más hangon. Kiderítik majd az irodalomtudósok. Súlyos kérdés számára az otthon lenni, foglalkoztatta és versbe is szedte, mert „minden helyet, amíg nem tűnt véglegesnek, nagyon tudtam élvezni, az eleje buli, de néhány év múlva elkomorodik az ember, és arra gondol: hol is vagyok otthon?” Mégis szerencsés, mert úgy érzi, hogy Békéscsaba várossal kölcsönösen be- és elfogadták egymást, teljesült a „lélekben otthon lenni” alapfeltétel. A mondottakkal rímelt az Otthon a dadogásban című verse, aminek felolvasását csengő hangú kislánya, Nóra dalbetéte színezte meghatóvá.

 

irodalmiest_konyvtar_AB-3.jpg 
Elek Tibor a költőket mutatja be

 

A versírás öröme, a forma dicsérete

 

Miért akarta abbahagyni a versírást Ármos és végül miért nem tette? – firtatta az okot Elek Tibor. Rosszul kezelt frusztráció volt a döntés hátterében, elbizonytalanodás a versírás felette hasznos, szükséges voltában, úgy gondolta, jogászként sokkal konkrétabban meghatározható a feladat, irány. Folytatásra ösztönzés, gyógyír a sebre a dublini tartózkodása alatt megtapasztalt élmény volt: az ottani magyar színház felkérésének eleget téve egy felolvasás kedvéért leporolta nem publikált verseit. A visszajelzés újra alkotásra serkentette.

Kiváló ismerője, művelője a klasszikus versformáknak Farkas Wellmann Éva, de mi alapján határozza meg azt, hogy szonettben szól, vagy kétütemű tizenkettesben a költemény? 

A forma nem súlyos, a költői szabadságot behatároló, megkötő keret vagy béklyó, hanem a játékosságnak is teret adó mankó. A gondolatra szabott versforma kiválasztása mindig a téma diktálta dallam függvénye, élvezettel, kedvvel műveli Éva, aki illusztrálásképp egy felkérésre, Shakespeare-kezdősorra írt versével nyűgözte le a hallgatóságot. A tíz parancsolat ihlette, most készülő versciklusának egy darabjával (Mástól végképp) is megajándékozta a közönséget.

A forma kiválasztására vonatkozó fggatózást Bálint Tamás sem úszta meg. Joggal, hiszen tavaly megjelent Lávsztori című kötetében szépen összefésülte a 21. századi internetes társkeresés kissé felszínes, laza csetelő-csevegő stílusát és szókincsét a klasszikus anyegini versformával. A miértre adott válaszból kiderült, hogy a középiskolában unalmasnak, nehéznek, porosnak ítélt Anyegin késői, de annál örömtelibb felfedezésének öröme inspirálta. Tamás azt sem rejtette véka alá, egyfajta „taní-tani” vágyás is vezérelte, reméli, hogy a kötetet kézbe vevő ifjúság kíváncsiságát sikerül felkeltenie a világirodalom egyik legszebb szerelmi vallomása iránt.

 

Honnan indultak, hová érkeztek, merre tovább?

 

Levezetőként erre, az est címére is reflektáló kérdésre várt „emberileg, költőileg” megfogalmazott, a házi feladatként az alkalomra írt versekben is összefoglalt válaszokat Elek Tibor.

„Magam is egy keresésben vagyok, ezért nehéz arról beszélni, hogy honnan hová jutottam”- fogalmazott Ármos, aki nem tud és nem is akar „egy kaptafa mellett megállni”. A folyamatos keresésben, az új célokban, kihívásokban, saját határainak kiszélesítésében látja a fejlődés útját. Költőként komolyabb témákkal szeretne foglalkozni, a helyét Udvarhelyen megtalálta, nem kíván többet elköltözni – válaszolta Bálint Tamás, rövid gyeplőre fogva a szót.

Nem bújt ki a kérdés alól Farkas Wellmann Éva sem, akinek nőiesen rafinált mondata így hangzott: abba a korba ért, amikor már azért, hogy csinosabbnak tűnjön, kényelmetlen, szűk ruhát nem vesz fel- még egy est kedvéért sem.

A hangulatos és fesztelen, versekkel, filozófiai eszmefuttatásokkal és humoros megjegyzésekkel is fűszerezett beszélgetést vastapssal, és a helyszínen kapható verseskötetek megvásárlásával is megköszönte a közönség. Büszkén jelentjük: egyetlen könyv és Bárka folyóirat sem maradt az asztalon.

 

Fotók: Bokor Ákos


Fotók

2016. június 24.
Csík Mónika tárcáiKiss László tárcáiLackfi János tárcái Szabados Attila tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Szarvas Ferenc: Amikor az ellenőr mindennap megtanult egy versetKas Kriszta novellái
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Farkas Wellmann Éva: Akit nem találszFarkas Arnold Levente: Ywon KerépolMolnár Lajos verseiGéczi János versei
Zsidó Ferenc: Égig érő szénásszekérHaász János: A puskás emberAbafáy-Deák Csillag: Csók sem voltHáy János: Boldog boldogtalan
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKApku_logo.png