Szepesi Dóra
Kolozsvár varázsa
és a digitális nomádok
A Kolozsvár Ifjúsági Főváros és a Mathias Corvinus Collegium sorozatában két alkotó előadására invitált a meghívó a budapesti Kelet Kávézóba. Milyen a kolozsvári kulturális pezsgés? Hogyan szerveződik az egyetemi- és a kocsmaélet? Mi történt Kolozsvárral két évtized alatt? Mit jelent erdélyi magyar íróként Budapesten élni és alkotni? – Szöllősi Tamás, a Kolozsvár 2015 Európa Ifjúsági Főváros Budapest Központ koordinátora kérdéseire Demeter Szilárd és Orbán János Dénes válaszoltak.
A meghívóban jelzett Márkus András helyett Demeter Szilárd filozófus, író, rockzenész ugrott be. Aki ilyen könyvet, ír, hogy A Kolozsvári orgia, annak nem biztos, hogy elhisszük, lekéste a vonatot – jegyezte meg Orbán János Dénes, akiről Egyed Emese egyszer így nyilatkozott: „Ő az erdélyi Villon, csak még nem akasztották föl!” Nevéhez fűződnek a rendszerváltás utáni Erdély legexcentrikusabb irodalmi botrányai, ennek ellenére vagy éppen ezért József Attila-díjjal és Magyarország Babérkoszorújával is kitüntették. Irodalmi tevékenysége mellett kocsmárosi tevékenységéről is ismeretes, 12 éven keresztül ő működtette a kolozsvári Bulgakovot. Demeter Szilárd a Kolozsvári Perspektíva diáklap alapítója, bevallása szerint addig ivott-evett az Előretolt Helyőrség titánjaival, amíg meg nem nyert egy Tiszatáj novellapályázatot. Évekig filozófusként kereste kenyerét, jelenleg legszívesebben rockbandában játszik.
Az est során bővebben is betekinthettünk az alkotók életrajzába és azon keresztül a rendszerváltás óta eltelt időszak változásaiba, már ami a kolozsvári kultúréletet illeti. OJD 23 évig élt Kolozsváron, tavaly költözött Magyarországra, ahogyan Demeter Szilárd is, aki 95-ben került a kolozsvári egyetemre, ma a Századvég Alapítványnál kutató, elemző. Imádja az anyanyelvünket, ezért ír. A „van-e erdélyi irodalom?” kérdésre térve megtudtuk, hogy azelőtt Illyés Gyula szerint egy ötágú síp volt az anyaországi, a nyugati, a kárpátaljai, felvidéki, erdélyi és délvidéki magyar irodalom, mely mind külön intézményként működött, ez a mai napig is félig-meddig úgy van, hiszen Brassóban nem biztos, hogy tudják az átlagolvasók, mi történik Budapesten és viszont. Létezik „összmagyar” irodalom, ahová belépnek mindazok az alkotók, akiket az egész Kárpát-medencében ismernek, meg nyugaton is, de amúgy különálló intézményrendszer az erdélyi magyar irodalom, megfelelő stílusjegyekkel, mondhatni, külön fejedelemség. OJD a stílusjegyekre térve megemlítette, hogy a rendszerváltásig a Magyarországon ismert erdélyi írók Sütő András, Reményik Sándor, meg a ma már klasszikusok, Dsida, Áprily, Tamási Áron, a transzilvanista vonulatot képviselték. Soha nem szerette a messianisztikus transzilvanizmust, ezt a fájdalmas, szenvedő „szeg vagyunk az oláhok talpában” nyavalyát. A rendszerváltás után elindultak az újabb mozgalmak, akkor lépett színre az Előretolt Helyőrség generáció is, 20 év alatt több mint 60 alkotóról beszélhetünk, akik megtagadták ezt a messianisztikus transzilvanista vonulatot, és inkább az avantgárdtól a posztmodernig, a klasszikus világirodalmi stílusok felé nyitnak. Az erdélyi irodalom másik klasszikus vonulata a Kós Károly-féle egészséges transzszilvanizmus, miszerint a négy lélek voltaképpen egy erdélyi néplélekben forr össze, a magyar, a szász, a román meg a székely, és ez a multikulturális együttélés ad egy sajátos ízt. A nyelvi hagyományokat fűzték tovább, írnak székelyül is. Sántha Attila 2500 olyan székely nyelvjárási szót gyűjtött egybe a Székely szótárba, amelyeket a magyarországiak nem is értenek. Még egy nagyon fontos jellemzője a kortárs erdélyi irodalomnak, hogy ellentétben a magyarországival, sokkal inkább a népnek szól, populárisabb, humorosabb, történetközpontúbb, olvasmányosabb.
Orbán János Dénes
Fogas kérdés, mennyire lehet az irodalomból megélni. OJD szerint irodalomból és környékéből tűrhetően, ha luxusszerkesztést végzel például. Ilyen volt, amikor őt kérte fel az Alexandra Kiadó, hogy Faludy György teljes életművét sajtó alá rendezze. Ebben a munkában csemegeként a Karoton című regény angol változatát kellett magyarra rekonstruálnia Faludy stílusában, mert a kézirat elveszett. Demeter elmesélte, amikor megkapta a Kolozsvári Írók debüt-díját, muszáj volt elinnia, mert Funar polgármester adta át, és rosszul esett neki, hogy tőle el kellett fogadjon pénzt. Egyébként állítják, sehol sem olyan jó a diákélet, mint Kolozsváron. A város egynegyede diák, ez hozzátartozik a varázsához. Ugyanakkor intenzív a kulturális élete, ami köszönhető kiváló színházainak is, hiszen a Kolozsvári Magyar Színház szerintük a legjobb magyar színház a Kárpát-medencében, a Kolozsvári Román Színház is az egyik legjobb Romániában, rengeteg kulturális intézet van (francia, amerikai, angol, japán) és egyfolytában rendezvényeket szerveznek. Kolozsváron biztosra lehet menni, ha valamit szervezel, legalább háromszor annyian vannak, mintha ugyanezt Budapesten rendeznéd. A székely diákok hazafiasak, amellett, hogy persze közbe-közbe bárdolatlanok, de ragaszkodnak a magyarságuk megőrzéséhez, éppen ezért pártolják a rendezvényeket. Nagyon sok, kezdetben bumfordi diákot láttak világpolgárrá csiszolódni a két és fél évtized alatt és utána eljutni magas polcokra. Egy szó, mint száz: Kolozsváron bulizni, zülleni, kulturálódni, szeretkezni, ilyesmiket lehet. Oda kell menni diáknak, aztán még ott kell élni 4-5 évet, de való igaz, egy idősödő embernek élhetetlen hely.
A Bulgakov ötlete társadalmi jelenségből született: valahányszor a magyar diákság rálelt egy törzshelyre és megszállta, egy idő után az általában román tulajdonosok gondoskodtak arról, hogy ne szívesen menjenek oda. OJD már régóta vágyott egy kocsma megnyitására és 2002-ben végül össze is jött, volt egy kis tőkéje több irodalmi díjból, megfelelő partnerre is talált. Néhány év alatt a Bulgakov egy ezer férőhelyes szórakozóhellyé nőtte ki magát. Orbitális bulik folytak benne, viszont kulturális központként is működött, kiállítások, irodalmi estek, filozófiakörök, szociológiakörök tudományos előadások, kultúrtörténeti körök működtek itt. Köztük a hírhedt Bretter György Irodalmi Kör, a kolozsvári egyetemisták nagy múltú irodalmi köre. A Bulgakov méltán lett híres, és kétségkívül Erdély legismertebb kocsmája volt, de rajta volt a világ legjobb kocsmái ranglistán is. Demeter Szilárd mesélt a Music Pub-os időkről: aki ott találkozott, előbb-utóbb vagy összeverekedett, vagy megbarátkozott. Kocsmáról kocsmára járva hazafele menetrendszerűen verekedtek a románokkal, heti rendszerességgel előfordult, hogy teli torokból húszan Horthy-nótákat üvöltöttek éjjel kettőkor, megvolt ez a rituálé. Másnap a kollégium előterében úgy találkoztak, mintha mi sem történt volna. Miközben ő már a Korunknak volt a filozófiai szerkesztője, úgynevezett magas értelmiségi… Funar egészen 2004-ig mérgezte a levegőt, és szította a hangulatot. A Bulgakovot például azért nem merték Petőfi vagy Jókai Kávézónak elnevezni, mert tudták, rájuk gyújtják. A polgármesternek nemcsak a magyargyűlölete volt gond, hanem gazdaságilag is alásüllyesztette a várost, míg a többi erdélyi nagyváros elkezdett virágozni. Emil Boc sokkal jobb városvezető, odáig jutottak, hogy például tavaly már a harmadik alkalommal a Kolozsvári Magyar Napok keretén belül, augusztus 20-án, több tízezer magyar énekli a székely- meg a magyar himnuszt is, és a város fizeti a tűzijátékot. Az egyhetes fesztivál Románia legnagyobb kulturális fesztiválja. Amikor ők fiatalok voltak, rettenetesen izgalmasnak tűnt a kolozsvári élet! Például 1992-ben Sántha Attilával, és az Előretolt Helyőrséggel megtartották minden idők legbotrányosabb erdélyi felolvasó estjét, a világ legocsmányabb pornó verseit olvasták föl, hozzáillő performansszal kísérve. Ez egyszeri alkalom volt, de abszolút bevált, mert egész Erdélyben híresek lettek. A Helikon folyóiratról Demeter Szilárd emlékezett: izgalmas volt, hogy Király Laci bácsiékkal, Mózes Attilával, Szilágyi Istvánnal lehetett poharazgatni. Diákújságíróként ismerkedett meg Jánosékkal, miután egy Bretter körös eseményről kritikusan megírta a véleményét, keresték a helyőrségesek… Leültek tisztázni a dolgokat, azóta barátok. A diákújságírás területén is tetten érhető volt az életszerűség meg a lazaság. A hivatalos napilap, a Szabadság mellékleteként, jelent meg a Campus, de nem tetszett nekik, a kolozsvári magyar diákszövetség akkori elnöke támogatta megújítását. Az egykori fajsúlyos, hőzöngő figurák mára már konszolidált emberek, legtöbbet a KMDSz diáklapjában a KMDSz-t szidták. Kritikus attitűdöt vettek fel, nóvumként politikával is foglalkoztak. Amikor befutott a most 20 éves Perspektíva című lap, a szerda éjszakai lapzártakor a korrektúrapéldányokkal lementek a Music Pubba, a diákok söröket fizettek nekik, hogy elolvashassák a friss cikkeket.
Demeter Szilárd
Tavaly óta mindketten Pesten élnek. Hogyan látják a kettősséget? Otthon két évtizedes munkával kineveltek egy remek közönséget. Budapesten túl sok rendezvény van, nagyon megoszlik a közönség, nagyok a távolságok is. Probléma még, hogy az anyaországi magyar irodalom az utóbbi két évtizedben belterjessé vált. 13 ezer szépirodalmi cím jelenik meg egy évben, ebben a tumultusban nem biztos, hogy megtalálják az értéket. Mindig van kivétel, de a kortárs magyar irodalom 60-65%-a túlságosan elvont, a szakmának írnak, ezért a magyar olvasó kénytelen átsodródni a lektűr felé, ami nem baj, de nincs meg az egészséges arány a könyvpiacon. A magas irodalom elvont, javarészt humortalan, egyre kevésbé történetközpontú, mondhatjuk úgy is, hogy unalmas, és ez sokszor a rendezvényeket is jellemzi. Véleményük szerint igazán ráférne Magyarországra egy kis vérfrissítés! Ők Erdélyben rátértek a show-szerű irodalmi műsorokra, és azok tényleg működtek. Viszont kétségkívül Budapest egy szenzációs város, zajlik benne az élet. Demeter Szilárd szerint megváltozott a mentális térkép. Lassan nincs külön Magyarország és külön Erdély: egyrészt ugyanazokat a kereskedelmi csatornákat nézik, másrészt ott az internet, a Facebook, ezek miatt ugyanazok lesznek a kódok. Budapesten ugyanúgy otthon érzi magát, akár Kolozsváron, Sepsiszentgyörgyön vagy Székelyudvarhelyen.
Közönségrészlet
Budapest a magyar kulturális központ, itt rengeteg a kulturális esemény, impulzus, érdemes legalább megmerítkezni benne. Megemlítették például a slam mozgalmat is, mint izgalmas újítást, amellyel több száz fős fiatal közönséget tudnak megmozgatni.Orbán János Dénes „digitális nomádnak” nevezi magát. Van egy jó kocsija, mindenféle kütyüje, bárhol tud dolgozni, otthon van mindenütt, a Hargitán, a Balaton mellett, Budapesten vagy Brassóban. Akadnak-e Erdélyben fiatal titánok most is? Persze, jócskán, egy hadseregnyi! Ötven-hatvan 20 és 50 közötti igen jó tollú írót lehetne felsorolni. Közülük mégis néhányat említ, a helyőrséges első köteteseket: tavaly jelent meg Varga Edgár László, és Serestély Zalán verseskönyve, egy generációval fölöttük figyelemreméltó Bálint Tamás, Noszlopi Botond. Végezetül fölolvasott sajátosan humoros Alkalmi mesék idegbeteg fölnőtteknek című kötetéből egy részletet, mégpedig a Véres képeslap Erdélyből, vagy a gölöncséri veszedelem, kis rémtörténet kezdő Erdély-járóknak című szövegéből.
