Fehér Renátó, Csider István Zoltán, Gaborják Ádám
Szarka Károly
A slam, a vers, a tárca és a civil feladata
Frissítő, Írók Boltja, 2015. április 30.
Bár a Frissítő házigazdája, Gaborják Ádám szerint áprilisi vendégeinek munkásságában viszonylag kevés a párhuzam, azért a Petri Györgyre való hivatkozás révén máris talál egy közös pontot. Fehér Renátó költészetében expliciten van jelen Petri, de rögtön szóba jön Csider István Zoltán egyik slam-szövege is, amely a hazai közterek elnevezéseinek furcsaságaira utal: Budapesten van már Elvis Presley tér, míg Petri egy sikátort sem kapott.
Laza délutáni beszélgetésre érkezünk az Írók Boltjába, nem is sejtve, hogy a békés eszmecsere a szokásosnál valamivel indulatosabbá válik. A Garázsmenet című kötetével tavaly debütáló Fehér Renátó a gyakran olvasott költőelőd szövegeinek állandó jelenidejűségét emeli ki, és a folyamatos várás élményét, amely a mai fiatal nemzedékre ugyanúgy jellemző, mint Petrire volt. Csider István Zoltán, aki első verseskötete megjelenése előtt áll, és slammerként, valamint a Népszabadság újságírójaként ismert, elmondja, hogy szintén újra és újra előveszi a Petri-összest.
Ugyanakkor szóba hozza Károlyi Csaba nagy port kavart, Petri mítoszának kopásáról szóló írását is (a téma pár nappal ezelőtt, az egyik könyvfesztiváli beszélgetésen is szóba jött, ahol Csider kolléga mellett mi is ott voltunk). Fehér szerint viszont már csak a szocializmus tapasztalatának közelsége miatt sem számít, hogy érti-e valaki lábjegyzet nélkül a konkrét politikai utalásokat Petri verseiben, és ha ókori szerzőket is olvasunk, miért kéne éppen őt távolinak éreznünk.
Ezzel a gondolattal Csider is egyetért, szerinte akkor sem lesz értéktelenebb az életmű, ha esetleg a politikai része esetleg érvénytelenné válik. Gaborják aztán a kortárs költészetre és a slam poetryre tereli a szót, továbbra sem eltávolodva Petritől: őt a szabad nyelvhasználata miatt (is) szeretik, és a kortárs líra – szemben a slam poetryvel, például éppen Csider slam-szövegeivel vagy tárcáival – mintha kevésbé követné ezt az irányt.
A moderátor felveti, hogy a versek esetében mintha jobban működne az öncenzúra, mire Csider megjegyzi, hogy a slam-szövegekre viszont jellemző a túlírtság, vagy a jó értelemben vett fecsegés. A közéleti témák kibeszélése viszont nem kötelező eleme ennek a műfajnak: a slam, akár hibrid műfajként, akár mozgalomként tekintünk rá, nem az egyes szövegek közéleti tartalma vagy politikai állásfoglalása miatt különbözik a költészettől.
Egy-egy slam-szöveg ugyanúgy lehet személyes hangvételű, ahogy egy vers is, bár Gaborják arra is felhívja a figyelmet, hogy a mindkét műfajban alkotók, mint Simon Márton vagy éppen Csider István Zoltán jól láthatóan különítik el egymástól a kettőt. De még ez a látszólagos elkülönülés sem egyértelmű, fűzi tovább a gondolatot, mivel Csider hangja mindenhol felismerhető, legyen szó slam-ről, verstől vagy éppen tárcáról, és ő maga is megerősíti, hogy gyakran folynak át sorok egyikből a másikba.
Fehér Renátó és Csider István Zoltán
A közéleti témánál maradva Fehér Renátó egy tendenciát vél felfedezni. Úgy gondolja, nem véletlen, hogy éppen ebben az évtizedben lángolt fel a politikai költészettel kapcsolatos vita, hogy mostanában erősödött meg a slam poetry mozgalma, vagy, hogy az apolitikusnak megismert Telep-csoport egykori tagjai is máshogy kezdtek el gondolkodni erről a kérdésről. Ő legalábbis nem gondolta volna, hogy Krusovszky Dénes közéleti témájú verset fog írni, vagy hogy Nemes Z. Márió változtat korábbi álláspontján – éppen a fent tárgyalt Petri-vitában.
Fehér említett verseskötete, a Garázsmenet kapcsán a rendszerváltás metaforája jön szóba, Csider újságírói munkásságát elemezve pedig a tárca műfajának újjáélesztéséről hallunk néhány pozitív gondolatot. A műfaj ma valóban kevésbé divatos, mint a múlt században volt – a napilapokban ritka az olyan kísérletező, szépirodalmi hang, amilyen Csideré, mivel a véleményrovatokban sokkal inkább az aktuálpolitikáé a terep.
Fehér megemlíti még, hogy nem szereti az olyan irodalmi rendezvényeket, amelyekre a cinizmus és a pöffeszkedés nyomja rá a bélyegét, ahol a költészetet, a fiatalságot vagy éppen az öregséget állítják be önértékként, és ha már könyveket adunk ki, felolvasásokat szervezünk és írószervezeteket alakítunk, azoknak legyen valós funkciójuk is a kulturális életben. A beszélgetés éppen akkor ér véget, amikor néhány indulatosabb gondolatmenet is helyet kap benne, és Gaborják végül azzal zárja le, hogy nem a költészetnek vagy a slam poetrynek, hanem a civileknek van feladata.
