Szász Anna Tünde
Zoltánok estje az RS9-ben
2015. március 17-én, kedden este héttől három Zoltán is kötetbemutatót tartott az RS9 Színházban, Budapesten: Németh Zoltán Kunstkamera című verseskötetét, Csehy Zoltán Petronius Arbiter Satyricon című adaptációját-fordítását, Szalay Zoltán pedig Drága vendelinek című könyvét mutatta be. A szerzőkkel Száz Pál beszélgetett, zenei oldalról Jánosházi Péter csellista színesítette az estet.
Száz Pál először Csehy Zoltánt faggatta ki a Satyricon című kötetről és a fordítás és az adaptáció között meghúzódó határvonalról. Csehy Cervantest idézte, aki szerint fordítást olvasni olyan, mint egy csodálatos gobelint nézni – hátulról. Petronius Arbiter írásában meglátta a modern verses regény lehetőségét. Fricskának tartotta azt, hogy egy prózai művet fordítson versre (bár ez bevett gyakorlat volt a reneszánsz korában). Hexameterbe dolgozta át a szöveget, hiszen „zenei teste is létezik a szövegnek”, az időmértékes verselés a magyar nyelvben annyira természetes, mint a vérkeringés, ellenben a rímmel, ami képes agresszívan uralni a szöveget.
Csehy Zoltán
Száz Pál azon kérdésére, hogyan működik a nyelv és a tömörítés a hexameterban, Csehy megjegyezte, hogy „a fecsegő ember mindenhol fecseg”. Rá kell hangolódni az írására, hiszen a szókészlet egy része alapból kiesik ilyenkor, alkati ráhangolódás kérdése esetében a hexameterben írás. Nem volt emellett egyszerű dolga, hiszen a műben nagyon hangsúlyos az ideológiai töltet, mindig jelen van egy fanyar íz, érzékeltetni kellett azt, hogy a humor az életmentés egy sajátos forrása, a kínos helyzetekre adott reakciók egyike.
Száz Pál Csehy Zoltán felolvasása utána következőnek Németh Zoltánt faggatta a 2014 novemberében megjelent Kunstkamera című kötetéről. Uralkodó a testiség és a „halottság”, a holt testek teatralitása. Németh Zoltán megpróbált a szövegek írása közben egy száraz „homoknyelvet” létrehozni, tudatosan próbált elfelejtkezni anyanyelvéről, az „A” nyelvről, amin egyébként az írók, költők írnak, és egy „B” vagy „C” nyelvet használó pozíciójából igyekezett megszólalni.
Németh elmondta, a kötet a címét az első orosz múzeumról kapta, amit még I. Péter orosz cár hívott életre, s ami nagyon nagy hatással volt a költőre, mikor eljutott oda.
Németh Zoltán
Azért izgalmasak ezek a halott, kipreparált testek, felelte Száz Péter kérdésére Németh Zoltán, mert burában vannak, érinthetetlenek, megsemmisülnek, ha ebből a burából kiszabadítjuk őket. Bizonyos szempontból halhatatlanok, mi annyit tehetünk velük, hogy adunk mögéjük egy fiktív életrajzot. „Aki ezt olvassa, az haljon bele”, mondta a kötetről Németh. Azt is elmondta, ezeket a szövegeket nem felolvasásra szánta, de azért ez alkalommal kivételt tett, és felolvasott néhányat.
Az est harmadik vendége Szalay Zoltán volt, akivel Száz Pál a Drága vendelinek című kötetéről beszélgetett. Nagyon sok regiszter kerül elő, sok kategória találkozik a szövegben. A hitelesség egy fontos kérdés volt Szalaynak az írás során, az foglalkoztatta, mitől, mikortól hiteles egy történet. Az, hogy ha valamilyen alkotásnál alcímként előbukkan az „Igaz történet” kifejezés, mit jelent, mennyiben van hatással a befogadóra?
A kötet főszereplőjének, Wend Dánielnek nincs hová törnie, neki minden sikerül elsőre. Munkaeszköze a szöveg, ebből következik, hogy lassan a korrumpálódásé is lesz. Ahogy épül fel a kötetben a fejlődésregény váza, úgy épül is le párhuzamosan, a felépüléssel egyidőben. Hiába kezdünk el mesélni róla, felépíteni a figurát, rá kell jönnünk, hogy nem tudunk ebből egy egészet létrehozni.
Szalay azért választotta ezt a módját a szöveg felépítésének, mert őt nagyon bosszantja, amikor a szerző túl közel megy a figurájához, számára nem szimpatikus, amikor valaki azt hiszi, pontosan le tudja írni a valaki más lelkében zajló folyamatokat. Ő sokkal inkább a környezet leírására koncentrált, hiszen azt sokkal könnyebben lehet megismerni, tisztább, egyszerűbb, nyugodtabban működtethető folyamatot működtethetett így.
Szalay Zoltán
A kötetben szereplő krónikás megpróbálja Wend Dániel életét, figuráját felderíteni, de állandóan csetlik-botlik, amit egyszer kijelent, az szétesni látszik pár oldallal később: így lesz a folyamat egyszerre élvezetes és állandó kihívást jelentő.
Szalay másik, a hitelességhez kapcsolódó kérdése volt az írás során az, hogyan működik a mítosz, mi szükséges a mítoszteremtéshez. A krónikás hasadt, aki a másik felét keresi, abban sem lehet biztos, hogy Wend Dániel egyáltalán létezik. Ki teremti a legendát, a regény tétje lesz-e a krónikás szavahihetősége? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket tett fel az író, ezekkel szembesülhet az olvasó.
Végezetül Szalay Zoltán arról beszélt, hogy Boroszló és Pozsony mennyiben hasonlíthatnak, mennyi lehet a közös vonásuk. Boroszló neve érdekes játékra ad lehetőséget, hiszen maga a szó a szókincsünk része, mégsem jelent semmit, a jelölő lebeg a fiktív létben. A beszélgetés után Szalay is felolvasott egy részletet a kötetéből, a három Zoltánok estje pedig Jánosházi Péter csellójátékával zárult.
