Farkas Wellmann Éva
Történelem, sok kis emberi történetből
Örömteli, hogy manapság is szövődnek valós emberi kapcsolatok író és olvasó között; ezt is bizonyítja, hogy a hétfői könyvbemutató közönségének javarésze tulajdonképpen visszatért a két és fél évvel ezelőtti helyszínre, a Jókai Szalonba. 2012 októberében ugyanis, amikor Márton László legutóbb járt Békéscsabán, többek között éppen ennek, A mi kis köztársaságunk című regénynek a munkafolyamatáról számolt be, s ígéretet tett, hogy elkészültekor elhozza majd a könyvet itteni olvasóinak. A környékbeliek közül sokan nagy izgalommal várták, hogy elkészüljön, hiszen témáját, alapgondolatát tekintve jórészt Békés megyében játszódik: a Vésztői Köztársaságra mint jelenségre épít, de mind tematikailag, mind földrajzilag tágabb ölelésű a könyv. (Mint kiderült, az azóta eltelt időszakban nem csupán ezt a regényt fejezte be a szerző, hanem elkészítette a Faust második részének fordítását is a Katona József Színház számára, melynek áprilisban lesz a bemutatója.)
Szerző - könyvével
Elek Tibor, az est házigazdája és Márton László beszélgetőtársa, számos olyan kérdést tett fel, melyekből kiderült, hogy valóban keresi rájuk a válaszokat A mi kis köztársaságunk elolvasása után – így tanúi lehettünk egy egészen izgalmas nyomozómunkának, melyben éppen a legilletékesebb személy (elkövető?) adott újabbnál újabb irányvonalakat a regény megközelítéséhez. A kérdező – a korábbi művek ismeretében (Jakob Wunschwitz igaz története, Árnyas főutca, Testvériség-trilógia) alapvetően úgy látja, hogy a történelem ábrázolhatósága végigkíséri az életművet, viszont az is egyértelmű, hogy az írói viszonyulás sokat változott az idők során. Kérdés tehát, hogy hogyan, milyen irány(ok)ba. Márton László a magyar nyelvben hangzásilag is közelálló történet és történelem szavakat jelölte meg a probléma kulcsaiként. Mint mondta, ha egy író nekilát megírni egy – nem feltétlenül történelmi – regényt, mindig felmerül a kérdés, hogy hogyan tudja epikussá alakítani az „alapanyagot”. És ha mégis történelmi a téma, akkor rögtön problémává válik az is, hogy mitől lesz valami történelem? Attól, hogy fontos? Mi fontos? Hiszen a történelem sok kis emberi történetből tevődik össze – aztán meg, ami már a regényírást illeti: vajon külön kell-e választani a kitalációt az igaztól? A könyv megtervezése tulajdonképpen egy mérnöki munkához hasonló, amit persze folyamatosan felül lehet írni – s melyben a tények tisztelete élénkítőleg hat a fantáziára. A Jakob Wunschwitz…-ot tartja első igazi regényének, de még annak esetében is sokáig kérdés volt számára, hogy hogy fogja befejezni. Már annak írása közben rádöbbent arra, hogy nem lehet a fontosat és nem fontosat különválasztani egy történetben, és az is hangsúlyosan felmerült, hogy vajon mennyire tud egy ember középpontba kerülni – főként, ha egy közösség élete a tulajdonképpeni főszereplő.
Kis távlatból
A Vésztői Köztársaság története is – amely az új regény alapja, kiindulópontja – azért válhatott Márton László számára érdekessé, mert „egy történelmileg cseppfolyós állapotot, pillanatot” képviselt, melyben a régi szokások már nem, az újak pedig még nem voltak érvényesek. Ez a „halmazállapot” arra is alkalmasnak mutatkozott, hogy nemcsak Vésztő, és nem is csupán az akkori Magyarország, hanem az egész újkori haza történetét, jellegzetességeit bevonhassa a regény rendkívül szövevényes terébe. Egy kicsit azt a módszert választotta, mint Arany János A nagyidai cigányok esetében – aki a kicsinyesbe, groteszkbe rejtett el igen fontos üzeneteket. Konkrét történelmi dokumentumokként a Vésztő-monográfián kívül még szóba került Gazdag Gyula dokumentumfilmje (A vésztői köztársaság igaz története), valamint Lakatos Menyhért kisregénye is (Egy Körös menti köztársaságról).
Az író előadásában meg is hallgathattunk egy részletet a regényből, amely a Bárka folyóiratban jelent meg először.
Márton László felolvas
Ebből a részből is kiderült: üde színfoltjai a regénynek a névadások (torzítások), melyek legnagyobb mértékben nyilván a környékbeliek és/vagy az oroszul tudók számára dekódolhatók. Márton néhányat meg is fejtett a jelenlevőknek, sőt, azt a trükköt is elárulta, hogy férfi szereplőinek csak vezetéknevet, a nőknek ellenben csak keresztnevet adott.
És hogy ki is meséli ezt az egészet a könyvben? Ennek a leleménynek a feloldása is az olvasóra hárul alapesetben – itt viszont a szerző elmondta, hogy a helyes válasz az, hogy mindig más. Vannak a módszernek előzményei is, jórészt filmesek (pl. a 451 Fahrenheit) – s nagy előnye, hogy – mivel nem kell jellemvonásokkal ellátni a narrátort, rengeteg energia felszabadul.
Még egy pillanatra visszakanyarodva az alapkoncepcióhoz: a kérdés, hogy milyen is a tökéletes állam, végigkíséri a történetet. Márton László megkockáztatja, hogy akár Vésztőn is olvashatták Johann Gottlieb Fichte 1800-ban közreadott munkáját, melyben a német idealizmus megalapítója azt állítja, hogy az állam akkor tud tökéletesen működni, ha lezárja határait, polgárainak nem engedélyezi a külföldiekkel való kapcsolattartást, valamint ellenőrzi a vagyont és a levelezést is.
Közönségrészlet
Az intertextuális utalások még tágabban értelmezhetővé teszik a regényt, sőt, Elek Tibor néha már-már a szürrealista automatikus írást vélte felfedezni egyik-másik szövegrészben – meg is kérdezte a szerzőtől: nem válik-e túlzsúfolttá a mű, mindezt figyelembe véve? Márton László szerint nem, hiszen egyszerűbben, kevesebb műveltséganyaggal is jól követhető a történet, és a poétikája a reális és nem reális elemek együttélése – a valóst a valótlanon keresztül téve láthatóvá. Műfaja szerint pedig a fantasztikus szatirikus államregény megnevezés illik rá a legjobban. Az est egyik záró gondolatában az író Komáromi Gábort idézte – s egyúttal azonosult megállapításával –, miszerint Vésztőn nagyon rövid idő alatt végbement az, ami később nagyon lassan az egész országban. Ez a tény, az elsöprő erejű humorral megírt mártoni értelmezéssel együtt, minden okot megad arra, hogy mielőbb élvezettel lapozhassuk a regényt.
Dedikáció
Szerzőjét pedig újra és újra visszavárjuk Békéscsabára.
A fotókat Rácz Katalin készítette.
