HUPS! Crew: Idegen elemek - fotó: Badinszky Tolvaj Annus
Szabó Zsuzsa
Figyelem, figyelem!
NEXTFESZT a Trafóban
A Nextfesztről a legjellemzőbb képet talán máris tapasztalható eredményei adhatják. A Trafó ezzel a fesztivállal céljául tűzte ki az Y-generáció alkotóinak helyzetbe hozását. Nem mintha a Trafó nem vállalna egyébként is fontos szerepet a fiatal alkotók támogatásában már hosszú ideje. Ez a fesztivál azonban nem pusztán infrastrukturális támogatást jelentett számukra. Újszerűen, eddigi történetében szokatlan módon három hétig fesztiválszerűen egy csokorba gyűjtötte a 2010-es évek jelenleg meghatározó, nem kőszínházi létben gondolkodó, kísérletező fiatal alkotóit, előadásait. Mint ahogy az alkotóktól többször hallani lehetett a fesztivál során, maga a szándék, illetve a „Trafó ízlése” is garanciát jelenthetett a látogatóknak. Arra, hogy a jelszó a fiatalok és a fesztivál voltak, nem csak a közönség, hanem a média is ugrott. Helyitől az országos szintűig, kicsiktől a legnagyobbakig rengeteg orgánum képviseltette magát. Amellett, hogy az előadások nap mint nap telt házzal mentek, villáminterjúk, mélyinterjúk, videó interjúk, tévéműsorok, kritikák, beszámolók szinte napról napra, vagy akár naponta többször is jelentek meg. Éppen ezért ezt a fesztivált talán nem is pusztán maguk a programok alkották, hanem az alkotók körül folyamatosan kialakuló diskurzus, az egyre nagyobb mértékű figyelem. A fesztivál ilyen szempontból túlmutatott önmagán, nem csak az egybegyűjtött programokról szólt, hanem egyben a válogatás céljáról is, ami a programokkal párhuzamosan meg is valósult.
Molnár Csaba: Dekameron - fotó: Huisz István
Csak remélni tudjuk, hogy mindennek hosszú távú következményei is lesznek. A figyelemkeltés, úgy tűnik, egy bizonyos szinten megtörtént. Ez mindenképp sikertörténet, az azonban egyelőre kérdés marad, hogy a szándék a finanszírozási rendszerben, ahol igazán helyzetbe akarták hozni a fiatalokat, valóban eléri-e a célját.
A szervezők ennek érdekében is sokat tettek, a programban az előadásokon kívül fórumok, beszélgetések is helyet kaptak. A különböző kérdéseket feszegető beszélgetések résztvevői – kritikusok, a szakma generáción túli és generációbeli képviselői abban többször megegyeztek, hogy a meghívott előadások nem képezik le az egész generáció színes metszetét, így meghatározni is nehéz a kialakulni látszó tendenciákat. Talán ha évente lenne ilyen, a legjobbak közül szemezgető fesztivál, lehetne nagyobb irányokat felfedezni. Ami viszont egyértelmű, az az, hogy a generációs jellemzőket leginkább a körülmények határozzák meg, így a meghívott előadókat egyelőre strukturális, finanszírozási kérdések felől a legegyszerűbb egy közösségben látni és láttatni. Éppen ezért a fesztivál miértje szempontjából a legrelevánsabb beszélgetésnek a „Változó struktúrák, változó/alkalmazkodó stratégiák” problémájára épülő bizonyult, bár a finanszírozási kérdésekben döntéshozó kurátorokat ezzel még nem sikerült megszólítani. További párbeszédet kezdeményező lépésként a beszélgetés hanganyagát elküldik nekik.
Molnár Csaba: Dekameron - fotó: Drucker Dávid
A kritikusok, alkotók, szervezők beszélgetéseiből leginkább kirajzolódó közös – generációs - jellemzőként a személyességet említhetnénk. Ez a meghatározás azonban sokfelé ágazhat. Játékukban, problémáikban az egyszerűség, köznapiság érhető tetten – ezt leginkább a Dollár Papa gyermekeinek előadásai példázzák. Ennek eszközei lehetnek a sokszor hasonló humor, a személyes, nem közéleti kérdések megjelenítése, ezáltal egyfajta intimitás keltése, szövetség, kikacsintás a nézőkre – mint a Felülről az ibolyát-ban vagy Vass Imre Fájdalomtest performansz-sorozatában is. Az alkotóknak a nézőkön kívül az egymásra való nyitottsága is jellemző – a táncosok esetében a fesztiválon belül is érzékelhető volt, hogy sokat dolgoznak együtt egymással. Ez nem csak annyit jelent, hogy több alkotó akár két-három előadásban is feltűnt, hanem „vándorjelenetek”, -mozdulatok, -kérdések is tetten érhetőek voltak, mint a There is an elephant in every room, a Dekameron és a Nyúzzatok meg esetében.
STEREO Akt: Felülről az ibolyát - fotó: Dusa Gábor
Az abszolút, de a nézőhöz könnyen utat találó fizikalitásra is láthattunk példát a Hodworks Pirkad című előadásában. De programra tűztek teljesen friss, még nem tárgyalt előadást is: a TÁP Színház Csoportkép oroszlán nélkül (természetes fényben) bemutatóját.
A január 5. és 23. között zajló fesztivál programjában helyet kapott több tánc- és színházi előadás, performansz, interaktív installáció, kiállítás. Fesztiválhangulat az éjjelig tartó lendületnek, programoknak köszönhetően (ahol helyet kapott többek között Nemes Z. Márió tárlatvezetése Kis Róka Csaba Weltschmerz című kiállításán) egyedül az utolsó napra volt jellemző, az előadások, beszélgetések ugyanis három hét alatt elszórva kaptak teret. A kortárs irányzatok közül a nagyközönség számára a bábszínház talán még a táncnál is felfedezetlenebb területnek számít, ezért kiemelendő, hogy ezt a műfajt képviselte a HUPS! Crew, Idegen elemek című előadásával. Az alkotók sajátos „bábkoncertet” hoztak létre: mindenbe életet leheltek, a legkülönbözőbb tárgyakat használták – nem hagyományos értelemben vett – bábként. Egyszerű, de alaposan felépített jeleneteiket zenével kísérték és kötötték össze.
HUPS! Crew: Idegen elemek - fotó: Badinszky Tolvaj Annus
Az alkotók nem csak a színpadon, vagy állandó nézőként vettek részt a fesztiválon. Ők képezték a Trafó által szervezett beszélgetések közönségének nagy részét. Mindez azt mutatja, nem csak egymásra kíváncsiak, hanem a róluk kialakult kép is foglalkoztatja őket. Érezhetően nem csupán azért, hogy megtudják, mit gondolnak róluk, hanem, hogy ezáltal ők is tisztábban lássák, pozicionálni tudják magukat. Az erre való igényüket az is jól mutatta, hogy a fesztivál utolsó napjára szervezett közönségtalálkozón szinte berekeszthetetlen beszélgetés folyt közöttük – egymás között, saját magukról.
Lehet-e fesztivált fiatalokra építeni? A Trafó válasza egyértelmű: nem lehet, hanem kell.
