Farkas Wellmann Éva
A Munkácsy Mihály 170 konferenciáról
Ünnepi, nagyszabású konferenciával zárta a Munkácsy Mihály emlékévet a róla elnevezett múzeum Békéscsabán. Mégis, azt mondhatjuk, hogy a magyar kultúra napján elindult rendezvénysorozatnak ez csak szimbolikus befejezése: a Munkácsy-gondolat termékeny talajra talált a városban, s továbbéltetését nem csupán a városvezetők és művészeti intézmények, hanem minden igényes csabai ember szívén viseli.
Jól érződik ez a konferencia hangulatán is: kezdés előtt öt-tíz perccel már nem is lehet ülőhelyet találni a Munkácsy-képekkel teleaggatott teremben. Nagyon sok fiatalt is vonzanak az előadások, s határozottan úgy tűnik, a városháza képviselőit sem zavarja, hogy pótszékekre kell várakozniuk. Így hát a Munkácsy Mihály Múzeum részéről megszólalók elégedettségüknek adnak hangot, a mosoly sem formális az arcokon: a „sűrű” év rendezvényei megtették hatásukat. A Jókai Színház jóvoltából most is „jelen van” korhű öltözetben a festő és felesége.
A teljes előadás-sorozat moderátora Martyin Emília, a tudományos-muzeológiai osztály vezetője, ő konferálja be Békéscsaba polgármesterét, Szarvas Pétert is. A városvezető rögtön egy képzettársítós játékkal indít: játsszunk el fejben azzal, hogy milyen szavakat, neveket rendelnénk ilyen fogalmakhoz, hogy: gyümölcs, szín, költő, festő. Mindenki egyetértően bólogat: bizony a festőnél nem kérdés, hogy elsőre Munkácsy neve jut eszünkbe. Szarvas – noha még csak öt hete tölti be új hivatalát – nagyon felkészült: tisztában van a múzeum egész évi tevékenységével, és köszönetet mond mindenkinek, aki részt vállalt az eddigi, méltó rendezvények szervezésében. Munkácsy életét és művészi példáját állítja elénk, megteremtve ezzel a konferencia alaphangulatát.
Ando György, a múzeum igazgatója összegzi részletesen, egy-egy eseményre részletesen is kitérve az eredményeket: az az érzésünk, hogy így, egyben látva maga is meglepődik a hozadékokon. Szó van itt az új Munkácsy-levélről, melyet adományban kaptak, a kiállításról, a mára már 40.000 körül járó látogatóinak számáról, gyermekrajz-kiállításról, a Munkácsy-öröknaptárról, valamint a frissen felavatott hídról is, mely most már szintén a festő nevét viseli.
Boros Judit az első előadó, aki Munkácsyék Párizsban címmel tart rendkívül izgalmas, kivetítéssel egybekötött áttekintést a témában. A Magyar Nemzeti Galéria művészettörténésze színes képet fest a művész magán- és alkotói életéről: emberközelbe kerül a klasszikusok közé emelkedett figura. Megidézi derűs, nyitott személyiségét, s karrierjének legfontosabb állomásait. Magunk előtt látjuk a 23 éves ifjút, aki – több külföldi állomás után – az 1867-es párizsi világkiállításra látogat, s ott megismerkedik a kor két nagyjának művészetével: Courbet és Manet festményeivel. Elkísérjük későbbi mecénás-barátja, Edouard de Marches és felesége otthonába, s követjük ezt a regénybe illő történetet mindaddig, míg végül Cécile Papier Munkácsy asszonya, majd özvegye lesz. Megelevenedik a festő két párizsi palotája, az ott fenntartott társasági élet, melynek nem csupán a kor neves művészei a szereplői, hanem a pályájuk elején tartó tehetségek is.
Boros Judit
Dr. Czeglédi Imre Munkácsy Békés megyei életéről szolgál adalékokkal: feltérképezi a családi vonatkozásokat, majd hosszan beszél Munkácsy nagybátyjánál, Reök Istvánnál töltött éveiről, sőt, „elkíséri” Aradra is az ifjút. Szamosy Elekkel való megismerkedését egészen részletesen megosztja velünk. A különböző kiadványokat, a Dallos-regényt az eredeti Munkácsy önéletrajzzal veti össze, s felhívja figyelmünket annak téves fordításaira. Öröm a csabaiak számára Czeglédi záró gondolata: a festőfejedelem temetése után két nappal a városban már utcát neveznek el róla.
Fodor Éva a debreceni Déri Frigyes Múzeumból jött, s intézményük három (pillanatnyilag sajnos csak két) híres Munkácsy-festményéről beszél részletesen. De előtte még maga is szót ejt a Munkácsy-karrierről, s képekkel is illusztrálja a jelentősebb pillanatokat. A Munkácsy-trilógia darabjairól elemző igényű bemutatást tart, lehetőségünk van elidőzni a képek lényegtelennek tűnő részleteinél is: a tömegjelenetek például számos apró utalást rejtenek. A Krisztus Pilátus előtt, az Ecce Homo és a Golgota keletkezésének körülményei, a képek sorsa is érdekli az előadót.
Sok érdeklődő
Gyarmati Gabriella, a békéscsabai múzeum művészettörténésze a Parlament főrendiházi ülésterme számára megrendelt, majd elkészülte után elutasított Munkácsy Mihály-kép, és a végül elfogadott Jantyik Mátyás művek létrejöttének körülményeit választotta előadásának témájául. A meglehetősen sok buktatóval járó, 19. századvégi történetből kibontakozik a két művész alakja, szakmai élete, egymással való kapcsolata. A megrendeléssel járó sok következetlenség, a szerencsétlen kimenetelű döntés és annak körülményei számos fontos, ma is megfontolandó kérdést vetnek föl. És mindenképpen elindít(hat)nak egy termékeny vitát a két művész munkásságának értékelésével, az egyes műalkotások megítélésével kapcsolatosan.
Az utolsó előadó a történész Szakál Veronika, aki egy kissé tárgyilagosabb szempontból, a múzeumi jelenlét irányából beszél Munkácsy képeiről. Feltérképezi a múzeum állományának bővülését az 1899-es alapítástól kezdődően, az 1936-os első állandó kiállítást, az 1956-osat, amely aztán 1963-ig látható is marad, majd ugyanilyen szempontból emeli ki az 1964-es, 1975-ös éveket. Megtudjuk, hogy pontosan 1951 óta viseli a múzeum Munkácsy nevét, s hogy a csabai intézmény a leggazdagabb Munkácsy-relikviagyűjteménnyel büszkélkedhet.
Az előadássorozat tárlatvezetéssel zárul, a Küzdöttek itthon, harcoltak a fronton című, I. világháborús kiállítást tekinthetjük meg – hogy újabb témakörökre is nyitottak maradhassunk.
S noha hivatalosan be is rekesztették a Munkácsy-emlékévet, még két esemény érdeklődésre tarthat számot: december közepén újra megnyitja kapuit a frissen festett Munkácsy Emlékház, valamint a Napsugár Bábszínház is kedveskedik a gyerekeknek egy darabbal a festővel kapcsolatban.
