Csepcsányi Éva
A Szekszárdi Magasiskola bemutatkozó estje
„Mészöly még hitt az emberben, és a magyarban is. Higgyünk neki!”
Egy olyan irodalmi esten vehettünk részt a Nyitott Műhelyben, mely mind az előadók, mind a közönség számára élmény volt. A vidéki irodalmárok, művészek – bár nem akarom leszólni a fővárosiakat sem – valahogy mindig barátságosabb, meghittebb hangulatú irodalmi esteket szerveznek, ezt már több ízben volt lehetőségem megtapasztalni, pl. Miskolcon, Egerben is. Ezúttal Mészöly Miklós minden tehetséges fiatal tollforgatót komolyan vevő, figyelmes és segítőkész szellemisége és a szekszárdiak tervekkel teli, nyitott elkötelezettsége egy este erejéig a budai irodalmi kocsmába költözött.
A Mészöly Miklós Magasiskola Írótábor és Irodalmi Akadémia bemutatkozó estjén közreműködött a 2004-ben alapított Irodalmi Akadémia és Alkotótábor 2013-as kurzusát vezető tanárok egy része – Baranyai László, Farkas Zsolt, Győrffy Ákos, Kukorelly Endre, Péterfy Gergely, Szkárosi Endre –, a Mészöly Miklós Egyesület elnöke, Szörényi László és a szekszárdi PAD című folyóirat szerkesztői, munkatársai képviseletében Dicső Zsolt, Jankovics Zoltán és Liebhauser János. Az est keretében saját műveikből olvastak fel a Magasiskola – 2013 növendékei, és bemutatták a Magasiskola – 2013 című antológiát is.
A bemutatkozó est nyitányaként Pócs Margit, Szekszárd Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának képviseletében a Mészöly Miklós Emlékplakettről és Mészöly emlékének ápolásáról beszélt, mely immár olyan szorosan hozzátartozik Szekszárdhoz, mint a jó borok, a turizmus és Babits Mihály.
Beszámolt a Porkoláb-völgyi Mészöly-tanya helyzetéről is, ahol a szekszárdi író Saulus és Az atléta halála című műve született, s amely sokáig romosan, lepusztultan állt, míg az önkormányzat meg nem vette. Pócs hisz abban, hogy összefogással, közös teremtő erővel nagyszerű dolgokat vihetnek még végbe, a tanyán szeretnének például írói alkotóházat létesíteni, és egy Mészöly-zarándoklat szervezése is tervbe van véve. Hangsúlyozta, hogy a Mészöly Miklós Egyesület elsődleges célja, hogy a mindenkori fiatalság felé közvetítsék Mészöly szellemiségét, megismertetve és megszerettetve velük műveit, a szekszárdi Írói Magasiskola is ennek a törekvésnek az eredménye, „melyet nem ad hoc, rövid távra terveztünk, hanem a jövő számára, bízva abban, hogy huszonöt év múlva is lesznek majd tagjai.”
Szörényi László fekete humorba burkolta beszédét, de mondanivalója mindenképp tanulságos volt: ha meghal egy nagy alkotó, a barátainak feladata és kötelessége a szellemiségének, emlékének, hagyatékának ápolása, gondozása, és ehhez az egyik legjobb módszer még mindig az egyesületté szerveződés. Hozzátette, annak ellenére, hogy ismerte Mészölyt, nehéz róla beszélnie. Szörényi, mint irodalomtörténész, úgy véli, általában húsz-harminc év kell ahhoz, hogy egy nagy író halála után elővegyék a műveit, és komolyabban foglalkozzanak vele, Mészöly esetében viszont azt tapasztalta, hogy „alig halt meg, már beszélünk róla, Mészöly egyszerűen hiányzik, mert kenőcs, gyógyszer, tabletta volt ő a magyar irodalmi életben.”
Szörényi kitért arra is, hogy Mészöly Miklós hogyan viseltetett az olvasókkal. Először is követelményeket állított fel velük szemben, és felnőtt közönségre számított, akik rendszerint bizonytalanok, mivel életük megoldására több variációt el tudnak képzelni, ezért szívesen olvasnak értelmes műveket: „Mészöly még hitt az emberben, és a magyarban is. Higgyünk neki!” – mondta köszöntője zárásaként Szörényi László.
Szkárosi Endre viszont jó avantgárd alkotóként azt firtatta, vajon van-e valamilyen bűvös összefüggés a kulturálisan jelentős és jó hangulatú városok között, hogy többnek a neve „Sze”-vel kezdődik, mint Szeged, Szentendre és Szekszárd is… Majd komolyra fordítva a szót, Szekszárd városát kezdte méltatni. „Nyitott kultúra, fogadóképes kultúra”, mondta, és a szekszárdiak Mészöly és a kultúra iránti elkötelezettségét látta abban, hogy olyan sokan eljöttek a város képviseletében.
Kukorelly Endre a Magasiskola egyik előadójaként szólalt fel, Szekszárdról az írás értékére térve át: szerinte az írás rendkívül fontos dolog, a „királyi út” önmagunk megismeréséhez, egy olyan tükör, mely segít kibontakoztatni valódi értékeinket. Ezért ő mindig azt szokta javasolni a tanítványainak: bármit is, csak írjanak, naplót, esetleg leveleket. Ő nem hisz a „vészmadaraknak”, íróként az a tapasztalata ugyanis, hogy itthon, Magyarországon még mindig van presztízse az irodalomnak!
A Magasiskola hallgatói közül Jobb Boróka, Kölüs Lajos, Rédl Zora és Stankovics Marianna olvasott fel saját műveket. Megerősítették az Íróiskola tanárainak állításait: valóban kiforrott, érdekes „kortársírásokat” hallhattunk, elsősorban rövidebb prózai műveket, egyedül Stankovics Marianna szerepelt lírai alkotással.
Mindegyik írás más-más témájú volt, míg Kölüs Lajos prózájában egy szétzilált családú és megesett fiatal lány szólalt meg, addig Rédl Zora egy négyéves kislány szemszögéből láttatta a sokféle kétes ügylettel teli apa profilját. Jobb Boróka is megmaradt a család témakörénél, ő egy olyan tizennégy éves fiúról írt, aki óvodás korú húgát molesztálja, és retteg brutális, részeges apja miatt. Stankovics Marianna pedig légies, nagyszerű asszociációkkal teli verseivel nyűgözte le a hallgatóságot.
Az irodalmi estet Wessely Ágnes gitárkísérettel előadott magyar és francia nyelvű énekei színesítették, majd a szekszárdiak, jó házigazdaként, kiváló szekszárdi borokkal és házi süteményekkel látták vendégül a résztvevőket. Csak annyit fűzhetek még mindehhez: Hajrá, Mészöly, hajrá, Szekszárd!
