Szepesi Dóra
Mindenütt nő
Irodalom, nők, satöbbi
Tíz évvel ezelőtt arról kellett volna beszélni, van-e női irodalom, miért nincs, legyen, de akkor feminista vagy… Így indította az Írók boltjában rendezett programot Mészáros Sándor, aki az est vendégeivel, Szilágyi Zsófiával és Tompa Andreával az alcím értelmében irodalomról és nőkről beszélgetett, de leginkább a „satöbbiről”.
Tompa Andrea Fejtől s lábtól című regényének hősnője, alig 100 évvel ezelőtt él, először lép be az egyetemre nőként. Mégis a regény megengedi, hogy ezt az erősen feminista nőt öniróniával is láttassák. Akkor van női irodalom, ha van öniróniája, vélekedett Mészáros Sándor, majd azt kérdezte meg a szerzőtől, miért nyúlt ilyen hosszúra a pályakezdése. Megtudtuk, hogy a magyarországi megjelenést megelőzték a kolozsvári publikációk. Egy kamasz lánynak még megbocsátják a verselést meg az egzaltált prózaverseket, de aztán komolyabbakat kéne írni. Ha nincs meg a naiv aura, függetlenedik tőle a szöveg, ami jó vagy nem jó. Kései indulásába az is belejátszott, hogy nagyon nehezen talált magára íróként, emberként, ha tetszik, nőként. Abban a fajta irodalomban hisz és gondolkodik, aminek nincs neme, miközben nagyon érzékeny mindkét nemre. Ez nem egy férfi szempont elsajátítása, ami nagyon gyakran tapasztalható, hanem inkább mindkét szempontnak a legitim és árnyalt, a maga bonyolultságában megmutatott jelenléte. Amikor első könyvének a legkorábbi változatával küzdött, életében először és utoljára elküldött belőle néhány oldalnyit az Élet és Irodalomnak. Már akkor feltűnt, hogy a szerkesztőségben csak férfiak ültek. Mészáros Sándor egyetért, 10-15 évvel ezelőtt a magyar irodalom erősen kan- és bakszagú volt.
Tompa Andrea
Szilágyi Zsófia leginkább irodalomtörténésznek, irodalomkritikusnak szokta nevezni magát. Ez egy kicsit más út, mint az íróé. Az elején nem is tudatosult benne, hogy tele van férfiakkal a szakma. Orosz irodalmárként indult, és például O. M. Freidenbergről sem derül ki mindjárt, hogy nő, Olga Freidenberg. Az irodalomtudományban nem feltétlenül javult a helyzet, amikor egyetemre járt, több nő tanított, mint most, a macsósodást nem szemléli örömmel. Írásai megjelenésében vagy bármilyen helyzetben gondja nem volt azzal, hogy nő, inkább azzal kell küzdeni, hogy sokszor belekényszerül olyan helyzetekbe, amikor azért hívják meg, mert egy nő kell. Magyar rutin: dísznő kell a tévébe, a rádióba, kell egy női hang, kell egy nő, mert az színes ruhában jól mutat. Érdekes helyzetek: azért hívják-e meg, mert ért a témához vagy azért, mert kell egy nő? Tompa Andrea a saját, színikritikusi területén is tapasztalja, hogy a férfiuralom ellen nehéz harcolni. Említette a Független színházi kuratóriumot, ahol férfiak döntenek például a kortárs táncról, ami legalább 60 százalékban női alkotók munkája, így bizonyos szempontokat egyszerűen nem is tudnak magukévá tenni férfiak.
Szilágyi Zsófia
Az irodalmi recepcióban tapasztalható, hogy a nőírók könyveit megkülönböztetett figyelemmel olvassák a kritikusok – ezt kiadóként fűzte hozzá Mészáros Sándor, épp a legutóbbi, Szécsi Noémivel foglalkozó ÉS-kvartettel kapcsolatban. (A kritikusi négyesben egyébként mindig van egy nő, de több nem!) Valamiféle egyensúly kezd beállni, az elmúlt 15 évhez viszonyítva nem nagyon kell bizonygatni, hogy vannak jó női szerzők. Az est vendégei szerint fontos a megkülönböztetett figyelem, máskülönben egy könyv, aminek más szempontjai vannak, másfajta ábrázolásmóddal dolgozik, hogy kapna figyelmet és nyilvánosságot, miközben a szépirodalmat olvasók és színházba járók nagy része nő. A siralmasabb inkább az, hogy a tankönyvekben az egyetlen női szerző Szapphó, esetleg Kaffka Margit, Nemes Nagy Ágnes, a Brontë testvérek.
Egy gondolat erejéig rákanyarodtak a jelenlegi társadalmi környezetre is, ahol szintén nagyon kevés a nő. Pedig ahogy az irodalomban, a politikában is fontos lenne a női szempont jelenléte. A szerkesztő tapasztalja, hogy a szövegek olvasásakor nem az jut eszébe, hogy férfi írta vagy nő. Nagyon nehéz definiálni, mi a jellegzetessége a női írásnak, de vannak olyan jegyek, melyek fölismerhetővé teszik és nem feltétlenül tematikusan. Például a két beszélgetőpartner könyveit kínai szekrényhez hasonlította, amelynek rengeteg újabb és újabb részlete, titka van, ezek szenzuálisak, sokrétűek, pontosak, ami nem annyira jellemző a férfigondolkodásra. Szilágyi Zsófia Móricz-monográfiájáról több női olvasó vélekedett úgy, hogy női látásmód érzékelhető benne, annak ellenére, hogy gender szemléletet tűzne a zászlajára. Kétségtelen, Móricz életanyagában a nőkhöz való viszonya megkerülhetetlen, meglehetősen központi.
Szilágyi Zsófia és Tompa Andrea
A szocializáción túl a nőknek nem biztos, hogy élete és vére egy következő jó könyv. Tompa Andrea szerint sok minden más lehet fontos, és a munkának, érvényesülésnek, teljesítésnek nincs feltétlenül egy „mindent visz” típusú szerepe az életben. A nők földhözragadtabbak, a földdel, az evilággal, a gyakorlati dolgokkal több kapcsolatuk van. Ez az irodalmon is látszik, nehéz elképzelni, hogy a Doktor Faustust egy nő megírja. Bár az absztrakciót, a spiritualitást nem vitatja el tőlük, de valahogy a nőknek az érzéki, tapintható világhoz több közük van. Az elvárás is lehet ennek az oka, nehéz elképzelni azt az írónőt, aki mögött ott áll a család és rettegve várja, mikor születik meg a következő zseniális könyv. Ezen túlmenően az irodalmi hagyományt és az egymásra rétegződő generációkat vizsgálva, az irodalomtörténésznek Móricz, Kosztolányi és több példa kapcsán tűntek föl egyforma minták a XX. századi magyar irodalomban arra, hogy nagy alkotók előtt van egy édesanya, akit úgy szokás leírni, hogy a művészetekért rajong, elvágyódik, zongorázik. Hasonló anyafigurákat képeznek meg ezek a fiúk: Babits, Mészöly, Móricz, Kosztolányi. Szilágyi Zsófiának magának is nagyon fontos figura volt az életében az anyai nagymamája, aki lenevelte magát az olvasásról, mert a férje nem nézte jó szemmel. Ennél a generációnál az ilyesmi szinte megszokott: Tompa Andrea nagymamája is felhagyott festői ambícióival miután férjhez ment. Itt említik meg Virginia Woolf Saját szoba című inspiráló esszéjét, amiben azt mondja, hogy pénz, idő és saját szoba kell ahhoz, hogy valaki írjon. Nem támogató környezetben iszonyú nehéz írni, dolgozni, nagy erők kellenek hozzá, és valószínűleg ezt a nőkben a legkönnyebb megsemmisíteni. Szilágyi Zsófia fia tizenöt éves, tehát az egész pályáját úgy csinálta végig, hogy meg kellett osztania a figyelmét. Szerencséje van, sokfelé tud figyelni. Az édesapja is tudós, tudja, milyen, amikor egy férfi belemerül valamibe. Egy nőnek meg tudnia kell bármit bármikor félbehagyni, ha ő az anya és bármikor vissza kell tudni helyezkedni a munkájába. A férfiak inkább el tudnak vonulni alkotói remeteségbe. Nemes Nagy Ágnes is inkább amazon létben élte életének jelentős részét, Szabó Magda külön lakásban dolgozott. Kétségtelen, bármilyen alkotó tevékenység elég nagyfokú önzést kíván. Készültség, lelki diszpozíció és műveltség, technikai tudás is hozzá tartozik, valamint az írásnak fontos helye kell hogy legyen az életben. Ha csak vágyunk rá, nem fog menni.
Közönségük egy része
Érdekes a női szerepek változása: a Nyugatosok körüli női írók feleség vagy szerető funkcióban voltak, és támogatták őket, bár nem biztos, hogy tehetségesek voltak. A mai irodalomban jobb a helyzet, az író- és költőnőknek sikerült létrehozniuk az önállóságot. Ebből a szempontból nincs folytonos hagyomány-vonal, nem lehet azt mondani, hogy a század eleji magyar irodalomból következnek Szabó Magdáék és abból evidensen Tompa Andreáék. Szilágyi Zsófia most szerkeszt egy novella antológia-sorozatot, és elmondta, hogy az 1939-56-ig tartó időszakban alig-alig talált női szerzőt. Akiket talált, egy korábbi korszak mintáját hozzák. Sokszor úgy tűnik, tanúhegyként kiemelkedik valaki, akkor rá tud mutatni, hogy volt Kaffka Margit, Nemes Nagy Ágnes. Viszont nem tudnak körülöttük mondani alkotókat. Szabó Magda meg Nemes Nagy különben speciális eset: alkotó férj volt mellettük, Lengyel Balázs meg Szobotka Tibor, de ők voltak a sikeresebb szerzők.
A világ demokratizálása felé haladunk, egyre inkább elfogadottá válnak azok az alapértékek, hogy például az irodalomhoz mindenki hozzáférhet, lehet véleménye, írhat blogot, lehet a maga módján alkotó. Tompa Andrea úgy vélekedett, hogy egyszerűen azért nyernek a nők a szentélybe bebocsátást, mert demokratizálódnak, normalizálódnak a dolgok. A Móricz idejében létezett „nemzet írója” státusz már eltűnt az irodalomból. A férfi írók sem ülnek trónuson, önirónia jelenik meg magukkal szemben: „költők a cicaszéken” – ahogy Garaczi írta egyik esszéjében. A szellem, az irodalom viszont mindenképpen hierarchizált –vitatkozott Mészáros Sándor. Hiába írhat, alkothat bárki, Goethe és Oravecz Nóra nem keverhető össze. Valami mégiscsak elrendezi, hogy abból a rengeteg anyagból mi szelektálódik ki, itt utalt a szerkesztő feladatára: nem véletlen, hogy mi számít irodalomnak, színháznak, érvényes művészetnek.
