Jaszenovics Lilla
Jegyzetek a 19. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásárról
I. nap
November 14-én, csütörtökön, egy órai kezdettel mutatták be az író, műfordító, kritikus Szőcs István Délibábos ég alatt (Tanulmányok történelmi és nyelvtörténeti hiedelmekről) és Rovarcsapda című regényét, valamint fia, Szőcs Géza költő, politikus Ha polip szuszog Kolozsvárott I-II. kötetét és a Limpopo című alkotását. Az esemény házigazdája Sarány István újságíró volt. Tették mindezt a Nemzeti Színházban.
Úgy látszik, a csütörtök és a viszonylagos korai időpont ellenére is sokan eljöttünk. Szőcs István Délibábos ég alatt című kötetében rávilágít a nyelvek hasonlóságára. Arra, hogy az embereket nem lehet eltiltani a nyelvtanulástól, vagy attól, hogy olyan dolgokat fedezzenek fel, mint például, hogy a latinban a virulens, az a magyarban viruló. Véletlen lenne? Ugyan, mikor volt a történelemben bármi is véletlen?
A Rovarcsapda bűnügyi regény. Hét ember története, akik együtt nyaraltak Bálványosfürdőn, egyikükből gyilkos lesz, egyikből meg áldozat. Vajon mit gondolhat az ügyész, amikor a képeiket nézi?
Szőcs Géza Carbonaro álnéven írt Ha polip szuszog Kolozsvárott I. kötete Erdély képzeletbeli arcát mutatja be, realista elemekkel. Sziveri János barátjának írt történetek ezek, aki mindig szeretett volna eljutni Erdélybe. Ám a tehetséges versalkotó fiatalon elhalálozott. Huszonöt év után döntött úgy a költő, hogy ezeket a történeteket kiadja. A második kötet inkább emléket állít Sziverinek, vele kapcsolatos kéziratokkal, fényképekkel…
A Limpopo, avagy egy strucckisasszony naplója egy kedves, humoros történetet tár fel líraian, mely ugyanakkor századfordulói szatíra is.
A bemutató végével természetesen lehetőség nyílt dedikáltatásra és könyvvásárlásra.
Este fél hét előtt érkeztem meg a Kultúrpalotába, a hatalmas szecessziós, csodaszép épületbe. Magas plafonok, díszített falak, impozáns terek. Hasonlóképpen van abban valami patetikus, ha nemzetünk több neves költője beszélget a magyar költészetről: Vörös István, Markó Béla, Kemény István. A házigazda pedig Mészáros Sándor, a Szépírók Társaságának elnöke. Alig volt üres szék, a közönség jól kitöltötte a Kistermet, ami, valljuk be, nem is olyan kicsi (sőt). Mi lehet a versírás motorja? Egyáltalán a miértje? A válaszok különböznek, de ugyanakkor közösek is. Markó Bélának a fizikai és lelki élet meghosszabbítását jelenti, hivatást, Kemény Istvánnak egyfajta belső kényszer, Vörös Istvánnak meg szükséges a mindennapjaihoz, magának írja, a csajozásban, vallja meg, már nem egy menő dolog. Jót nevetünk.
Nem tudom, hányan teszik fel a kérdést maguknak, hogy mi a jó egy vers olvasásában, mi a hozadéka? Tény, ha jól olvassuk, fel tudunk tárni egy egész más világot magunknak, magunkban. Markó Béla hangsúlyozza, a költő hozott anyagból dolgozik. Így van ez most, és így volt mindig is.
Ma már nem kell törekedni az áthallásos jelentésre, úgy, hogy azt a cenzor ne értse. Ha egyebünk nincs is, ’89 után nekünk, erdélyieknek szólásszabadságunk, az van.
Áldás és átok is ez a mai költőnek? Szükséges-e foglalkoznia közéleti kérdésekkel a költészetnek? A mai korban a tettek emberét kedveli a világ, de ugyanolyan fontos a reflexió is - mondja Markó Béla. Egyetértek. És van, igen, van társadalmi megrendelés a politikai versekre is Vörös István szerint.
A költők felolvastak, közben különböző világok tág palettája nyílt meg bennünk, az esemény végén pedig természetesen meg lehetett vásárolni a szerzők könyveit, és dedikációt is kérhettünk.
II. nap
A Könyvvásár második napján, pénteken, a Nemzeti Színházba igyekeztem. Lépcsők, labirintus-folyósok vezettek az Uderground terembe. Ott tartották ugyanis a Barabási Tibor által moderált „Szenvedélye(m) az írás?” névre hallgató, fiataloknak szánt beszélgetést. Vendégek Láng Zsolt és Szabó Róbert Csaba, a Látó szépirodalmi folyóirat szerkesztői voltak. Az est apropója pedig: hallomások és vallomások az íráskényszerről és az írásművészetről. Itt is sokan vagyunk, a korosztály vegyes, de ha mérlegbillegetésre lenne kedvünk, a fiatalok túlsúlyban vannak.
Megtudhattuk, kinek mit jelent az írás, vagy hogyan élte meg gyerekként a tehetség adományait. Szabó Róbert Csaba például rendkívül szégyellte, amiket írt, és igyekezett titokban tartani. Mindig megvárta, hogy egyedül legyen. Feszengett is, mikor szülei rátaláltak egy-egy művére, és felolvasták a családban. Láng Zsolt nagymamája előszeretettel írt eposzokat, abban a felfogásban, hogy az a vers, ami rímel. Ezeket felolvasták olykor. Ő nem szeretett volna hasonló figyelmet, inkább egyfajta kényszerből írt. Anyjának fiktív költőkkel álcázva adta oda verseit, s mondta, épp ezt a verset kell elemezniük az iskolában.
Az írás összetett műfaj. Nyers tehetség, készség, és van, amiket meg kell tanulni. A jövő irodalmára bizakodóan tekintenek a meghívottak, egyre erősebb manapság az igény arra, hogy a könyv megmaradjon.
Elindítottak még az esemény elején pár gátlásoldó lapot a közönség felé, hogy nyugodtabban merjünk kérdezni. A megtelt papírok visszakerültek, a szerkesztők meg készségesen válaszoltak. Ahogyan azoknak is, akik jobban kedvelik a hangos kérdezz-feleleket. Hasznos dolgokat tanulhattunk.
Este 6 órától a Látó Irodalmi Játékok keretében mutatták be Potozky László Nappá lett lámpafény (Magvető Kiadó) című novelláskötetét a G. Caféban. Beszélgetőtársa Elek Tibor irodalomkritikus, a Bárka folyóirat főszerkesztője volt. Szép számban gyűltünk itt is egybe. Potozky, zsenge kora ellenére (25 éves), a magyar próza egyik legkiemelkedőbb tehetsége. Első könyve, az Áradás, mely kb. másfél-két éve jelent meg, tucatnyi elismerő kritikát és számos díjat érdemelt ki. Műveit folyamatosan jelentetik meg a Kárpát-medence nívós szépirodalmi folyóiratai. Irodalomvilágát kiforrottság, komoly történelmi tudás, társadalmi érzékenység jellemzi. Összetett, kevert esztétikai minőség, groteszk, abszurd líraiság, paradoxonok, balladai homály. Azért is szeretem a könyvbemutatókat, mert így, a szerzők által beláthatunk a kulisszák mögé is. Jelen esetben például megtudhattuk, hogy a szerző szinte mindennap leül írni. Ha nem is tetszik neki, amit alkot, azt mondta, ha nem is tudja, hogy mi a jó, de így megtanulta, hogy mi a rossz írás.
A Nappá lett lámpafény három ciklusra tagolt, megjegyzi: gondolta, ad valami rágnivalót ezzel a kritikusoknak. Mi pedig derülünk. Szóval, erős, tudatos szerkesztésű, melyben Darvasi Ferenc kiadói szerkesztő segítette. A címadó novella pedig pontosan a könyv közepén helyezkedik el.
Első- és másodízben is a Csendélet a bányatónálból olvas fel, amely meg az első ciklus címadója. Mi meg újfent más helyen járunk fejben, az olvasás által. És ez jó. Okvetlenül meg kell vennem a könyvet! – gondoltam utána. Szerencsére meg is tehettem ott, az esemény után, be is szereztem egy dedikált példányt.
Most készül egyébként Potozky első regénye, melyet Az aluljáróban című elbeszélése ihletett. Szeretettel várjuk!
III. nap
Szombaton, 16 órára a Bernády György Közművelődési Központba siettem, Markó Béla Csatolmány (Bookart kiadó) című verseskötetének bemutatójára, melyet szintén Elek Tibor irodalomkritikus méltatott. Bizony, egy tűt sem lehetett leejteni, annyi kultúraszomjas ember gyűlt itt is össze. Egészen gazdag, termékeny Markó Béla költői világa, már a ’80-’90-es években sokat alkotott, majd tíz év szünet után újrakezdte. Szeret írni, keresni a legfeszesebb megfogalmazásokat. Talán éppen ezért is áll hozzá legközelebb műfajilag a szonett világa. Kedveli a négysoros, félrímes, népies formákat is, ez érződik új kötetében. Meditatív, családcentrikus és közéleti verseket ír, mellőzve a demagógiát. Fontosnak tartja, hogy mi, erdélyiek tisztázzuk, hogy nekünk van-e hazánk. Számára a haza egyelőre csak egy szótári tétel. Olyan tapasztalatunk van, nemcsak a szürke diktatúrára értve, hanem számos morális probléma, amelyet kötelességünk feldolgozni, vallja. A kötet három ciklusos: Magyar Kert, Magyar Dráma, Magyar Bánat. Formai fegyelmezettségről árulkodnak az időben előre, és valós kronológiában 2011-től 2013-ig íródott versek.
Az esemény színvonalát emelték még a Tompa Miklós Társulat színészei, pompás felolvasásokkal. Érdeklődően hallgattuk és figyeltük, kacagtunk a humoros megfogalmazásokon. Elégedetten egy új, dedikált könyvvel indultam vissza a színházba.
Este hat órától mutatták be Magyary Ágnes: Az ördög operába készül és más történetek című, a Lector kiadó gondozásában megjelent rövidpróza kötetét. A szerző új könyvéről Egyed Emese szerkesztővel beszélget, aki nem mellesleg tanára is volt. Szőcs Katalin és Gálfalvi Ágnes, a kiadó alapító tagjai köszöntik a nagyérdeműt. Teltház van ismét. Ágnes sokszínűségét könyvein kívül mi sem bizonyítja jobban, minthogy angolt, spanyolt tanít, valamint színművészetet is. Stílusában egyedi, a hétköznapi nyelvezet és a patetikus közti ingamozgás lelhető fel.. Írásmódjára jellemző a lényegre törés – ugyanis nem szereti a szószátyár írókat, tudtuk meg –, valamint a csattanó, a megfoghatatlan meseiség, játékosság. Van egy olyan története például, amelyben Katona Bánk bánját egy Don Quijote-vel való véletlen találkozás menti meg. Vagy első, kilenc évvel ezelőtt megjelent könyvének, a Peritonnak, állandó, rejtett szereplője Goethe. Ha meg családi történetekből merít ihletet, úgy meséli el, hogy hozzátesz, megválogatja, mi az, amit nem úgy mond el, ahogyan a valóságban volt. Ettől lesz érdekes, mondja, tudni kell hazudni. Mosolygunk. A Keserű vizek című elbeszélés, például az ’50-es évek kilakoltatásairól szól, nagyapja története, maga módján mitológiája. Felolvas, és természetesen a végén könyvdedikáltatásra és vásárlásra is sort lehet keríteni.
A fotókat Csernik Vass Attila és Csíki Botond készítették.
