André Ferenc
Kolozsvári Magyar Napok
V.
Az utolsó napon, szombaton, az első eseményt 16 órától a New York Kávéházban követhették figyelemmel az érdeklődők. Az Erdélyi Múzeum Egyesület szervezésében Biró Annamária folytatott beszélgetést Egyed Emese és Veress Károly szerkesztőkkel, a idei első két tematikus számról: a 2013/1-es filológiai súlypontú illetve a 2013/2-es filozófiai számról. A beszélgetés a terjesztés nehézségeiről, illetve új lehetőségeiről való rövid bevezetéssel indult, majd Egyed Emese érdekességként felmutatott egy 1912-es, illetve 1943-as lapszámot. Az Erdélyi Múzeum folyóirat történetét végigkíséri a filozófiai tanulmányok, esszék illetve recenziók sorozata, és mai napig próbálja biztosítani a erdélyi tudományos életben a filozófia jelenlétét. A szerkesztők eddigi tapasztalataik alapján elmondták, hogy jobb a frissen debütáló filozófiai műveket megjeleníteni, illetve a hatékonyság érdekében jobb az egységben való kiadás. Veress Károly hangsúlyt helyezett arra, hogy ez egyben lehetőségteremtés a kutatómunkához csatlakozni vágyó fiatalok számára, illetve fontos szerepet játszik az új filozófiai nézőpontok érvényesítésében is. A szerkesztésben segédkezett Kovács Kis György, Kovács András, illetve munkájukkal hozzájárult Illyés Szilárd és Kerekes György is. Továbbá elhangzott az is, hogy a szerkesztőség komolyan veszi a behozott műveket és szívesen vállal lektorálást is. Veress Károly a fiatalok tudományos kutatás felé való irányításáról, míg Egyed Emese az egyetemi városban fellelhető tehetségről beszélt, majd az egyesület által szervezett tudományos előadások meghívottjairól, illetve vendég-publikációikról is elhangzott néhány szó. Ezután következtek az idei lapszámokban megjelent szerzők, a közönség pedig a kutatásokról való beszélgetéseknek válhatott szemtanújává. A műhelyek az érdeklődők számára elérhetőek, legyenek a meghívottakat akár helyi, akár határon túliak. Elárulták azt is, hogy ősszel születik meg a következő évi számok tematikájáról a döntés, amiről a publikálni vágyók idejében értesülnek. A folyóirat akkreditációjának köszönhető, hogy a szerkesztési szabályzat számos szigorú előírással rendelkezik, de szakmai szempontból ez is legalább olyan fontos, mint a tudományos része. Az akkreditációs feltételek közé tartozik az is, hogy évente négy szám jelenjen meg, jól meghatározott időpontokban. A folyóirat online is hozzáférhető, illetve a megrendelők csupán a postaköltség fizetésére kötelezettek.
A második és egyben záró irodalmi eseményt, a Sétatér könyvek prezentációját 18 órakor a Bulgakov Irodalmi Kávéház teraszán rendezte meg az E-MÍL és a Sétatér Kulturális Egyesület. Papp Attila Zsolt és Gáll Attila közbenjárásával Király Zoltán Szívtűzoltóautó, György Attila Bestiarium siculorum, László Noémi Föld című kötetét mutatták be. Az est beavatással kezdődött, az egyesületről való tudnivalókról hallhattunk összefoglalót, olyan kérdésekről, mint “Mi történik, ha a szerzők kezükbe veszik könyveik sorsát?”, “Mi a középgenerációs szerzők véleménye: kaphatóak-e könyveik a könyvesboltokban?”, vagy “Miért nem értük még el célunkat?”. Király Zoltán beszámolt arról, hogy az E-MÍL egy non-profit egyesület, nem pedig közgazdasági szervezet, ami azt jelenti, hogy a nyereséget újabb kiadásokra, illetve irodalmi eseményekre szánják. Célja a Közép-, és Kelet-Európa irodalmi feltérképezése, az irodalomi kapcsolatok fejlesztése, a kiadott művek fordítása orosz vagy angol nyelvre. A kezdeményezést L. Simon László is felkarolta, sőt, partnereket is találtak. Az alapító tagok között ott van László Noémi, Szenkovics Enikő és nem utolsó sorban Király Zoltán. Hangsúlyt helyeztek arra, hogy az E-MÍL és a Sétatér Kulturális Egyesület két külön jogi entitás, az csak véletlen, hogy mindkettőnek tagjai. Felvetődött az a kérdés is, hogy az ezres példányszám mennyire tűnik ambiciózusnak, amire az a válasz érkezett, hogy ez relatív, mert minden szerzőnek megjelent már négy-öt kötete, és elképzelhető, hogy belátható időn belül elfogy minden példány. Ezután László Noémi Föld című kötetének bemutatójára került sor. Erre a sokértelmű címre lehet úgy tekinteni, mint bolygó, mint föld, amiben elhantolnak, mint földetérés, illetve a létezés határa, koporsó de nem gyászkerettel, most, tegnap, holnap. Legfőbb kulcsszavai a csoda, káprázat, élvezet. A versek kötött formájúak, a költőnőtől megszokott stílusban szólalnak meg, és mélyebb gondolatiság is jellemzi őket. Egyszerű és földhözragadt nyelven próbál szabadulni a közhelyektől, az érzelmektől, illetve a giccstől. Láng Orsolya illusztrációi külön hangulatot kölcsönöznek a kötetnek, a sorrend viszont Könczey Elemérnek köszönhető. A mikrofont Király Zoltán vette át, és azonnal azt kérdezték tőle, hogy mit is jelent az: “Kirugtad az ágyadból a politikát?”, mikor még mindig jelen van a közéletben. Erre annyit mondott, hogy ez egy egyoldalú kapcsolathoz hasonlít, mint mikor nem sikeres a kirugás. Ezt a verseiben jelen levő konkrét utalásokkal is illusztrálta. A próza vizeire való áttérés üdén hatott a közönségre, óriási érdeklődéssel fogadták a jelenlévők György Attila Bestiarum Siculorum című könyvének bemutatóját. Blogbejegyzésekként indult, de már első pillanattól tervben volt a könyv formájában való kiadás is. A könyv a székelyek állatairól szól, akik annak ellenére, hogy képzeletbeli állatok, jelen vannak közöttünk. Papp Attila Zsolt azon kérdésére, hogy lezárult-e a bestiárium, és várható-e folytatás, azt a választ adta a szerző, hogy “Lehet például még egy olyan, hogy Mediatoratus”. Ízelíőnek elhangzottak a Maritus contendo seclericus, Bubo Bubo Cuprapenis illetve Clades saggitis disgustibus című rövid leírások. Avagy magyar néven Székely mintaférj, a Rézfaszú bagoly és a Mi a csömör Isten nyila. A felolvasás nagyszerű hangulatban végződött. Végül átadták a szót Kölczey Elemérnek, aki az illusztrációk elkészülésének folyamatáról tartott rövid beszámolót.
Méltó befejezése volt ez a nap a Kolozsvári Magyar Napok irodalmi rendezvényeinek. Rengeteg teltházas program igazolta, hogy a kolozsvári irodalmi élet élő, működő és van érdeklődés iránta.
IV.
Péntekre az irodalom egyre inkább magába szippantotta az olvasókat. 15 órától egy időutazás vette kezdetét. A New York kávéházat már a két világháború között is gyakran látogatták a művészek és az újságírók, a róluk fennmaradt anekdotákból hallhattak néhányat az érdeklődők. A rendezvényt a Kriterion Könyvkiadó szervezte.
17 órától az EMKE Györkös Mányi Albert Emlékház adott teret az ŐszinTE versszínház rendezvényének, melyben verses ismerkedésre várták az érdeklődőket. A rendezvényen való részvétel feltétele az volt, érdeklődők hozzanak magukkal egy-egy verset, így mindenki a saját kedvenc versével a költészetnek és az emberi kapcsolatoknak egy sajátos, egyénibb hangulatába pillanthatott bele.
A Bulgakov Irodalmi Kávéházban sem maradt el a színvonal. Az Erdélyi Magyar Írók Ligája szervezésében, 18 órától Bréda Ferenc Angyal a Monostoron kötetbemutatóját László Noémi vezette. Bréda felolvasás előtt elmondta, hogy a kötet egy prózai trilógia második része, az első Az elszállt szitakötő címmel jelent meg, és már a harmadiknak is nekiállt. Ezekben a kötetekben olyan hölgytörténeteket mesél el, melyek megestek a szerzővel, és bár humorosak, filozófikusak, de volt bennük valami gyanús. Állítása szerint bárkivel megesnek ilyen sztorik, csak az ember nem mindig jön rá, hogy ez akár irodalmi téma is lehet. Az Angyal a Monostoron talán abban különbözik az előző kötettől, hogy ezekben sokkal erősebb az ezoterika. A felolvasott történet Brédára jellemző módon barokk körmondatokból áll össze, melyekben a legprofánabb események, tárgyak is filozófiai magaslatokba emelkednek, és minden állítást hermeneutikai elemzés támaszt alá. Felolvasás közben a szerző felállt, körbesétált, amikor hirtelen becsapódott a lába mellé egy könyv. Majd még egy. Egy előre beszervezett lány segítségével, az amúgy is érdekes, humoros történet hangulatos felolvasása igazi performansszá alakult. A lány, miután az előre kikészített könyveket a szerző lába alá dobta, nekiállt répát pucolni, aztán egyéb deviáns gesztusokkal színezte az esemény hangulatát. A történet előrehaladásával kiderült, hogy a lány az eseményeket vetítette előre, hiszen a részlet hősnője is könyveket dobált az ablakból az egyes szám, első személyű elbeszélőre. Csupán a pincérek nem nézték jó szemmel a kitépett könyvlapokat és szétszórt galacsinokat, de a felolvasás végén a lány összeszedte az elheverő hulladékokat, így a közönség szórakoztatása nem ment a kávéház alkalmazottainak rovására. Ezek után László Noémi prezentációja követett, de egyáltalán nem lankadt a figyelem. A költőnő tökéletesen parodizálta Bréda Ferenc „mester” írói stílusát, a tömérdek terminus technicus, az alliterációk, a hosszas körmondatok és jelzőhalmozások, valamint a filozófiai és világirodalmi utalások mellett a humoros prezentáció nem vált patetikussá, profánná, hanem a minőség mércéjét és a közhangulatot egyaránt szépen megragadva mutatta be a szerzőt. A bemutató olyannyira sikeres volt, hogy egy adott ponton hatalmas taps szakította félbe, beszélgetésre a szerzővel sajnos nem maradt idő, de a harmadik taps igazolta, hogy a hahotákkal halmozott rendkívüli rendezvény elnyerte a publikum tetszését.
A sikeres performansz-szerű felolvasást követően az érdeklődők láthatták a költészetet működésben, sőt annak alanyaivá válhattak. Karácsonyi Zsolt ötlete alapján a tavalyelőtti szonett-szerda és a tavalyi limerick-csütörtök rendezvényeket idén a panegyrikusz-péntek követte, de az ötletgazda sajnos nem lehetett jelen a programon. A rendezvény lényege abból állt, hogy a felkért költők, Egyed Emese, Farkas Wellmann Endre, Fekete Vince, László Noémi és Varga László Edgár hexameterben írtak dicshimnuszt az önkéntesen vállalkozó múzsákról. A szerzőknek körüblelül negyven perc állt rendelkezésükre a versek megírására, mégis akadt, akinek több lelkes vállalkozót sikerült megörökítenie. (Bár szerettem volna én is modellt ülni valamely költőnek, Farkas Wellmann Endre ötletére kaptam az alkalmon, és közösen írtunk hexameterben egy költeményt, amely nem egy konkrét múzsát, hanem minden nő azon becses attribútumát dicséri, amely körül forog a világ – legalábbis egyesek szerint.) Az idő lejártával a költők felolvasták az elkészült alkotásokat, és meglepő volt, hogy kevesebb, mint egy óra alatt ilyen nagy számú költemény született. Volt, aki ragaszkodott az időmértékhez, volt, aki ennek megbontását rímekkel pótolta, más pedig még a hexameterek végére is rímeket keresett. Azt hiszem, bárki egyetértene azzal, hogy ez volt a legvidámabb irodalmi esemény a Kolozsvári Magyar Napokon, és mindezt úgy, hogy a humor nem rontott a színvonalon.
III.
Csütörtökön 17 órától az EMKE Györkös Mányi Albert Emlékházban a 75 éve elhunyt Dsida Jenőről tartott megemlékezést Mózes Huba és Kabán Annamária, ahol bemutatták az általuk szerkesztett Nyáresti áhítat. Kötetből kimaradt versek 1928−1938 című Dsida-kötetet, valamint a szintén közösen írt Ó, múzsa, tedd, mi istened parancsa. Dsida-versek és -fordítások szövegépítése; és Mózes Huba: Párbeszéd vendégségben. Az irodalom szerepe és szereplői; illetve Pohárfelirat. Esszék, előadások című köteteit.
18 órától ismét az Erdélyi Magyar Író Ligája programjaira került sor a Bulgakov Irodalmi Kávéház teraszán. Sántha Attila kötetbemutatóján, melyet Fekete Vince költő, a Székelyföld folyóirat szerkesztője méltatott, miközben fokozatosan nőtt az érdeklődők száma. A moderátor székely, csavaros módon megszerkesztett kérdései és történetei Sántháról kellemes hangulatúvá tették a felolvasást. Sántha új kötete, a Razglednicák meglehetősen rövid, mindössze 25 verset tartalmaz, ahogy Fekete Vince is humorosan megjegyezte: a bemutatója hosszabb, mint maga a kötet. A versek két ciklusba szerkesztettek, az első 9 verset tartalmaz, melyek líraibbak, rímesek, ritmusosabbak, a második 16 költemény pedig prózavers-szerűen dolgozza fel a szerző családjának elmúlt 100-200 éves történelmét. Bár külön-külön is működnek a szövegek, de átjárás van közöttük, kiegészítik egymást. A kötet alapvető elemeként a háború borzalmai, az abszurditás kálváriája szolgál, a versek tényszerűen, tömören írják le mindazon szörnyűségeket, amiket elszenvedtek a székely költő felmenői, ahogy végigrobogott rajtuk, felettük a történelem. Bár maga a kötet egy határidő hatására jött létre, de a versek nem hirtelen születtek, hiszen két-három éves dokumentálódás előzte meg őket. A szövegek egyszerű, székely nyelven íródtak, hiszen itt nem a sokkoláson, a meghökkentésen van a hangsúly, ellentétben az előző, 9 éve megjelent Kemál és Amál című kötetével. A Razglednicák történetei sokkal mélyebben gyökereznek: a családban, a székely történelemben. Szó esett arról is, hogy a kötet talán még nincs befejezve, valószínűleg lesz folytatása, hiszen ezeket a történeteket, amiket Sántha megismert a családjának múltjából, valakinek el kell mondania. A költő azt is megjegyezte, hogy épp azért ír keveset, mert csak akkor fog neki, ha van mondanivalója. A költő arról is beszélt, ha találkozna a 16 éves önmagával, nem próbálna tanácsot adni neki, mert visszanézve látja, végig kell járni azt az utat, meg amúgyse fogadná meg a fiatal énje, akármit is mondana.
A kötetbemutató után a moderátor továbbra is Fekete Vince maradt, azonban új beszélgetőtársa már Szilágyi István a Helikon folyóirat alapítója, Kossuth-díjas író volt. Az író, Sántha Attila kötetére reflektálva a Foggal és bütyökkel című novelláját olvasta fel, ami egy olyan ember élettörténetét meséli el, aki a háborúban elvesztette mind a két karját. A szöveg groteszk, abszurd humora látványosan feldobta a hangulatot. Fekete Vince, mielőtt belekezdtek volna a tulajdonképpeni beszélgetésbe, bemelegítésnek egy játékra hívta meg Szilágyi Istvánt. Ennek lényege az volt, hogy a moderátor felolvasott egy fogalmat, amihez az író egy megjegyzést kellett fűzzön. Így megtudhattuk, hogy Szilágyi a tehetséget Isten átkának, a költészetet pedig az írni tudók legnemesebb próbálkozásának tartja. A játékok közben már kezdett kibontakozni a beszélgetés, az író elárulta, hogy Zilah és Kolozsvár közül miért inkább Kolozsvárt választaná, ezt a döntését számos régi történettel alá is támasztotta, valamint azt is elmesélte, hogy ha Erdély nem szakad el Magyarországtól, akkor valószínűleg sohasem ismeri meg Szilágyinét. Beszélgettek az erdélyi irodalom helyzetéről, szerepéről, arról, hogy az hogyan volt képes létezni a diktatúrában, és hogy az irodalom, minél inkább el akarták hallgattatni, annál inkább életre kelt. Bár a legtöbb kérdésre szívesen válaszolt, a kortársai közül nem volt hajlandó megnevezni a kedvenceit: „nem akarorm megbántani sem őket, sem az ellenségeiket” – tette hozzá. Az író a helyszíneit, szereplőit sosem a valóságból mintázta, szerette megkonstruálni a környezetet, a karaktereket. A kérdésre, hogy mi lett volna, ha nem író lett volna, azt felelte: „nem tudom, mi lettem volna, sőt azt sem tudom, író vagyok-e.” Szilágyi mesélt a gyerekkoráról, kolozsvári éveiről, családjáról, valamint az is kiderült, hogy bár sok könyv volt, ami megnevettette, de egyetlen egy sem akadt, amit megkönnyezett volna. Elmondta, hogy számára megérte végigcsinálni az egészet, elsősorban, maradéktalanul a családért. Örvend annak, hogy eljuthatott idáig, és hogy most ennyi idős lehet.
II.
Szerdán az irodalomkedvelők már délután 5 órától a lutheránus püspökség Reményik Sándor Galáriájában hallgathatták meg Benkő Levente író és publicista beszélgetését Krajnik Nagy Károly szerzővel, a 33 Magyar Író Brassóról című „barcasági olvasókönyvéről.” A könyvben az irodalom tág értelmezésben szerepel, hiszen olyan szerzők mellett, mint Jókai, Mikszáth, Szabó Lőrinc, helyet kapnak lelkészek, közírók, történetírók és népírók alkotásai egyaránt.
A Bulgakov teraszán 18 órától az E-MÍL programjai futottak, elsőként Zsidó Ferenc Laska Lajos és Balázs K. Attila A zöld fotel lakója című kötete került bemutatásra. A program különlegessége abban állt, hogy a szerzők egymás műveit kölcsönösen mutatták be, így mindketten belehelyezkedhettek a méltató és a méltatott szerepébe. Zsidó Ferenc már az elején leszögezte: ez nem azt jelenti, hogy egymáson fognak kéjelegni, hanem igyekeznek egy korrekt bemutatót tartani. Először Laska Lajos történeteit méltatta Balázs K. Attila, röviden, célszerűen. A kötet két kiadást ért meg, humoros, csattanós szösszenetekből áll össze, amelyek akár a katarzis kockázatát is magukban hordozzák. A rövid történetekből Laska Lajos élete fokozatosan bontakozik ki, persze hézagosan, hiszen a szövegek 10 évig íródtak. Sokan egy antihősnek tekintik, akinek a társadalom kuszaságaival kell szembenéznie, de Balázs K. kihangúlyozta, hogy a groteszk logikája segítségével valamiféleképpen mindig talál megoldásokat a helyzetére, így bizonyos szempontból mégiscsak hős, az egyszerűség allegórájaként is felfogható. Zsidó Ferenc a hőséről úgy nyilatkozott, hogy egy olyan alak, akivel nem kíván az ember együtt lenni, a Laska névvel nehéz együtt élni, akárcsak a Zsidó névvel.
A zöld fotel lakója frissen jelent meg, Balázs K. Attila költőként ismert, prózát nem is közölt eddig. Zsidó megemlíti, hogy gyakori fejlemény a költőknél, hogy prózaírással is elkezdenek foglalkozni, fordítva ez rendkívül ritka. Balázs K. természetesen a versírást nem hagyta abba, vissza fog térni a költészethez. A kötet 25 százaléka 10-11 év novelláiból lett kiválogatva, a szerző ezeket bővítette ki, elismerve, hogy „talán lehetett volna még üldögélni rajta.” A kötet kisregényszerű, szekvenciális fragmentáció jellemzi. C., a főhős egy könyvet próbál írni, de tulajdonképpen csak fejben írja. Zsidó szerint akár úgy is lehetne mutogatni ezt a kötetet, mint egy posztmodern szöveg kiváló mintája. A bemutató végén a kötetek megvásárolhatók voltak a szerzőktől.
Ugyanezen a helyszínen, 19 órától Szántai János és Jancsó Miklós beszélgetett a hetvenes évek irodalmi életéről a kolozsvári kocsmák fényében. Humoros anekdoták hangzottak el a hiányos román tudás általi félreértésekről, hogy a zenekar a kocsmában „próbált”, hogyan sikerült elkerülni a besúgókat, meg az egész „Vilma-kultuszról”, aminek bár megvolt a hangulata, sajnos számos színész egészségét tönkretette az ital.
Szintén 19 órától, de a Bulgakov Kávéháznak egy másik helyszínén Szőcs Géza 60. születésnapját ünnepelték, melynek során bemutatásra került a Ha polip szuszog Kolozsváron mindkét kötete, valamint a költő tiszteletére készült Album amicorum című kötet. Orbán János Dénes, az ünnepély egyik moderátora bevallotta, hogy maximum 20-25 fős közönségre számítottak, de ennél sokkal több érdeklődő jelent meg, sőt talán ez az esemény vonzotta be a legtöbb látogatót. A szintén moderátor Farkas Wellmann Endre kiemelte, hogy „nem véletlen, hogy most jelent meg a kötet.” Szőcs Géza mindig meglepetésekkel rukkol elő, ilyenek a Carbonaro szövegek is, melyek a Sziveri Jánossal való misztikus kapcsolat szálait pengetik, aki nagyon vágyott eljutni egyszer Erdélybe, de úgy húnyt el, hogy ezt a tervét nem sikerült megvalósítania. A szerző elismerte, hogy ez a kötet egy igazi szamizdat, a nagy nyilvánosságot kizárja, a könyvesboltokban nem kapható, a sajtó sem ír róla. Azt is hangsúlyozta, hogy a kötet genézisében Farkas Wellmann Endrének fontos szerepe volt, az ő hatására jegyzett le 21 történetet Sziverinek, ezeket az első kötet tartalmazza. A második kötet az elsőnek kísérője, mögöttese, de néhol kommentálja, értelmezi, tartalmaz kéziratokat, fotókat, nekrológokat. Szőcs Géza külön köszönetet mondott Jánosi Andreának, a kötetek illusztrátorának, mert bár mintegy 20 kötetet írt már eddig, de csak ezzel az eggyel van majdnem száz százalékosan megelégedve. Nem véletlen, hogy egyesek a „valaha megírt legszebb magyar könyv”-nek tartják. Ezek után a szerző felolvasott a kötetekből, és bár közben technikai malőr végett elnémult a mikrofon, a felolvasás nem állt le, a költő közelebb jött a közönséghez és hangosabban folytatta, a tömeg pedig még némábban figyelt – két nevetés között, mivel a szövegek tele vannak hol fekete, hol kevésbé fekete humorral és iróniával. Orbán János Dénes kihangsúlyozta, hogy „Szőcs Géza nagy költő. Ezt még az ellenségei is elismerik, ezért van még életben.” Szó esett Szőcs Géza helyzetéről, arról, hogy amikor visszajött a kényszeremigrációból, önzetlenül felkarolta és támogatta az új írónemzedéket, hiszen belátta, hogy „a fiataloknak mindig igazuk van.” Az Előretolt Helyőrség megalapítása után a fiataloknak szabad kezet adott, amely persze, merészségük miatt nagy port generált, de ez a gárda több, mint 150 irodalmi díjat tudhat magáénak és több mint 100 kötet látott napvilágot a gondozásában.
Ezután Orbán János Dénes átadta Szőcs Gézának a tiszteletére íródott SZ. G. 60. Album amicorum című kötetet, melyben számos jeles költő, író fejezi ki tiszteletét Géza előtt. A borítót szintén Jánosi Andrea tervezte. Lévai Anikó, az est meglepetésvendége elmesélte, hogy Szőcs Géza csak úgy vállalta a szakácskönyvéhez az előszó megírását, ha először végigeszi a recepteket. Azt is elmondta, hogy rájött, Szős Géza a rengeteg emberrel való találkozásból meríti a történeteihez az ihletet, hiszen némely szövegében ráismert a saját, korábban elmesélt történeteire. Említésre került Nagy Elek és Böszörményi Zoltán is, akik támogatása nélkül ez a könyv nem jöhetett volna létre. Elhangzott még néhány történet Orbán János Dénestől és Szőcs Gézától, végül az ünnepelt meghívta a résztvevőket a borkóstolójára, majd az est hatalmas tapssal zárult. Az est során felelevenített történetek, anekdoták egytől egyig érdekesek voltak, mindenki, aki felszólalt, hangulatosan adta elő a Szőcs Gézával közös élményét, tapasztalatát, az ünnep, a kötetbemutató, a felolvasás olyan volt amilyennek lennie kell: közvetlen, laza, közhelymentes nosztalgia.
André Ferenc
Kolozsvári Magyar Napok
I.
A Kolozsvári Magyar Napokat már negyedik alkalommal rendezik meg, szemmel látható a szervezési tapasztalat mögötte. Különféle programokkal látják el az érdeklődők mindenféle kényét-kedvét: filmvetítések, táncház, városnézés, kiállítások és sok egyéb rendezvény mellett természetesen az irodalom sem kerül a hátsópadra. Könyvbemutatók, beszélgetések egész változatos felhozatala kínálja magát a szakmabeli irodalmároknak és a laikus irodalomkedvelőknek egyaránt.
Kedden délután a Brassai Sámuel Elméleti Líceum szervezésében egy verses-zenés összeállítást tekinthettek meg az érdeklődők a New York kávéházban. Kodály, Bartók, Liszt darabok mellett rengeteg fontos magyar költő verse hangzott el részletben vagy egészen, Baróti Szabó Dávidtól Márai Sándoron át egészen Faludy Györgyig.
Az irodalmi események centruma azonban a Bulgakov Irodalmi Kávéház, amelynek teraszán 17 órától Kelemen Zoltán, kolozsvári szabadúszó író és fényképész Első 21 novella című kötetének bemutatójára került sor. Meglehetősen kevesen jelentek meg, ebben talán a viszonylag korai időpont és a tikkasztó hőség is némiképp közrejátszott. A szerző röviden, tömören mesélt arról, hogy mivel foglalkozik, és hogy már van egy regénye, amelyet 16 éves korában írt. Pár szóban elmondta a jövőbeli terveit, miszerint Hans Christian Andersen 210. születésnapján tervez megjelentetni még egy kötetet, majd felolvasta a Kiéhezve című novelláját. A történet szerint Sarolta gonosz erők hatására szerelemre gerjed egy szobor iránt a kolozsvári botanikus kertben, azonban egy éjjel, amikor kioson a kertbe és megcsókolja a szobrot, egy villám darabokra szaggatja azt, elpusztítva a lányt is.
A rövid bemutató után az Erdélyi Magyar Írók Ligája porgramjai kerültek sorra, először a Fiatal Írók Szövetségének debüt-díjas szerzőivel, Izsó Zita Tengerlakó, Korpa Tamás Egy híd térfogata, és Molnár Illés Hüllők és izzók kötetei kapcsán beszélgetett Serestély Zalán. A programajánló szerint a kiadványok szerkesztői, Borbáth Péter és Szöllőssy Balázs is jelen kellett volna legyenek a beszélgetésen, azonban nem sikerült megjelenniük, kárpótlásul viszont jelentős számú közönség gyűlt össze. A szerzők ízelítőnek felolvastak a verseikből, és sikeresen meggyőztek – legalábbis engem – arról, hogy megérte eljönnöm. A felolvasást követően szóba került az első kötet megjelnésének fontossága, gyorsasága, hogy van, aki türelmesen kivárja, amíg megérnek a szövegek, mások szerint az első kötet felejthető, a második az igazi. Említésre került az is, hogy a kötet megjelenéséhez segíthet a személyes ismeretség is, de a FISZ nem várja, hogy a fiatal szerzők mindig keressék őket, hanem ők maguk is kutatják az új tehetségeket. A moderátor érdekes kérdéseket vetett fel arról, hogy mennyire változtat a kötet az egyes szövegekhez való viszonyulásban, a kritikák minőségéről, személyeskedéséről, annak befogadásáról, sőt, miután kiemelte, hogy a város toposza mindhárom szerzőnél látványosan jelen van, a „turisták vagytok, és csalók – mint minden költő” provokatív kijelentéssel próbált vitát gerjeszteni. Ezek után Zalán összefoglalta két-két mondatban szerzőnként a kötetekről kialakult benyomásait, láthatóan alaposan áttanulmányozta mindhárom könyvet, sőt néha talán túl merész volt a problémafelvetése, a válaszok mintha nem mindig érték volna el a kérdések színvonalát. Mégis, végül a beszélgetésre a pontot hangos taps tette ki, mely igazolta, hogy a szerzők friss köteteit nem véletlenül övezi az elsöprő siker.
A nap utolsó irodalmi programján a közönség összetétele némiképp változott, de a létszáma talán még nőtt is. Böszörményi Zoltán Katedrális az örök télnek című kötetét François Bréda méltatta, sőt még öltönyt is vett a költő tiszteletére. Erős ironikus és önironikus prezentációjában mesélt a költők helyzetéről, ismertette a szerző rövid életrajzát, jelentős irodalomszervező tevékenységét és, hogy nem egy regény és költemény írható a számlájára. Mielőtt belefogott volna a kötet tulajdonképpeni bemutatásába, levette magáról az öltönyt, de ezt természetesen csak a kényelem kedvéért, nem tiszteletlenségből. Böszörményi verseit Bréda alapos hermeneutikai elemzése előzte meg, minden egyes felolvasott szöveget külön értelmezett. Állítása szerint ezek a versek a logoszból erednek, mely egyszerre szó és lélek, és ezek a precíz matematikai matériából kiformázott költemények tulajdonképpen a lírai húrelmélet kottái a test börtönében rejtőzködő fátum szonátáihoz. Bár Bréda a komplex érelmezései közben számtalan humoros megjegyzéssel oldott a hangulaton, amikor Böszörményi olvasott fel a verseiből, visszaült a csend a közönségbe és ez az erős kontraszt látványosan kihangsúlyozta a versek horderejét. A felolvasást követően természetesen a kötetdedikálás sem maradt el.
A fotókat Varga Melinda készítette
