Bálity Csaba
Felújítás
El kéne az ilyennek törni mindkét kezét, mondta a vállalkozó, hozzátéve, hogy ő már rengeteg trehány, összegányolt munkát látott életében, meg azt is, hogy nem szokta a kollégákat minősíteni, nála ez alapvető elv, de azért ami sok, az sok. Ha csak ide tekint egy pillanatra, máris érteni fogja, hogy miről beszél, mondta, és a kád fölé hajolva, a fürdőszoba falába süllyesztett fajansz szappantartó fölött egy kört írt le az ujjával, jelezve, hogy ugyan az egész burkolás, úgyszólván cakkumpakk kontár munka, de mint cseppben a tenger, talán ez a részlet illusztrálja legjobban a helyzet tarthatatlanságát. Tetszik látni, kérdezte, mire a nő szó nélkül bólintott, hogy látja. Valóban nem kellett különösebb szakértelem ahhoz, hogy valaki észrevegye, a szappantartó körüli fuga mindenhol különböző szélességű, mivel nem volt két csempe, ami egyformára lett volna levágva. Ráadásul a nőnek nem csak az a képessége volt meg, hogy a beszélgetőpartnere szemével tudta nézni a dolgokat, hanem az is, hogy pontosan úgy is látta azokat, ahogyan a másik. Ez az adottság jelentősen hozzájárult a munkahelyi előmeneteléhez, hiszen ki ne szeretné, ha a beosztottai azonosulni tudnak az elképzeléseivel, de megkönnyítette a beilleszkedését is a férje családjába. Ennek köszönhetően, számos új szokást vett fel, elkezdett olyan dolgok iránt érdeklődni, amelyek korábban teljesen hidegen hagyták.
Ezúttal azonban minden kétséget kizáróan igaza volt a vállalkozónak, még ha kissé túl is játszotta a szerepét, feltehetően a munkadíj felsrófolása érdekében. A fürdőszoba burkolata nem csak szép nem volt, de a kivitelezés is silányra sikeredett. A nő eltűnődött azon, miként fordulhatott elő, hogy ennyi éven keresztül ez elkerülte a figyelmét. Pedig sokáig lakott ebben a lakásban, még a főiskola után is fél évig. Ráadásul tisztálkodni csak ülve lehetett, máskülönben úszott volna az egész helyiség, ilyenkor pedig éppen szemmagasságba esett az ominózus szappantartó, amelyben most ott feküdt az anyja által használt utolsó szappan, kiszáradva, megrepedezve. Ezt a tűnődést érzékelte a kivitelező elbizonytalanodásnak, még az is felmerült benne, hogy talán túltolta egy kicsit a dolgot, és most a nő a várható magas költségek miatt visszakozni fog. Egy hozzávetőleges árat mondott ugyan a telefonba, de hozzátette, hogy ez még nem ajánlat, ahhoz mindent látni kell előtte. Gyorsan elhessegette a gondolatot, hogy esetleg potyára bumlizott ki erre az isten háta mögötti lakótelepre, azt is reszkírozva, hogy amíg felmér, a helybeliek letörik a Mercedes-emblémát a kocsijáról. Mielőtt a nő végképp meggondolhatta volna magát, sietősen megnyugtatta, hogy a teljes burkolatot stande pityere könnyűszerrel leveri egészen a csupasz betonig, mármint nem ő személyesen, hanem valamelyik alvállalkozója, de az majdnem olyan, mintha maga csinálná, mert mindegyik nagyon rendes, kiváló szakember, akikért bármikor tűzbe tenné a kezét. Olyan lesz az egész, mint új korában, pontosabban nem olyan, hanem sokkal szebb, mert ez, be kell vallani, sosem volt szép. Ide a rozsdás bökőt, mutatott a nyakára azzal a kezével, amelyiket bármikor tűzbe tenné, hogy a nagysasszony rá se fog ismerni. Ő persze semmiről nem akar meggyőzni senkit, győzködte a nőt, amúgy is nehéz lesz a feszített munkatervbe beiktatni ezt az újabb felújítást. De nem akarja cserbenhagyni a kedves megrendelőt, aki nem csak belé fektette a bizalmát, de amúgy is nagyon szimpatikus, ez nála alapvető elv. Az viszont nem lenne korrekt, ha elhallgatná, egy komoly szakember számára a Napnál világosabb, hogy nincs ezen mit hezitálni. A nő egy pillanatig sem hezitált, már a temetést követő napon utánajárt, hogy egy ilyen lakást, amely a külvárosban van ugyan, de közel a metróhoz, mennyiért lehet éjszakánként kiadni. Szintén az interneten tapogatózott azzal kapcsolatban, hogy mennyibe kerülhet egy hasonló méretű ingatlan felújítása. A vállalkozó által a telefonba mondott irányár elsőre egészen reálisnak tűnt. Mindent beírt egy Excel-táblába, és arra jutott, hogy a befektetés belátható időn belül meg fog térülni, így elhatározta, hogy belevág. Az se tántorította el ettől, hogy a kivitelező, akit egy munkatársa ajánlott, egyáltalán nem volt rokonszenves. Hiába viselt csupa drága holmit, mégis áradt belőle valami alpáriság. A nő, aki az apjához hasonlóan számokkal dolgozott, tudta, hogy pragmatikusan kell ezt a kérdést is kezelnie. Igyekezett a beszélgetést a lehető legrövidebbre fogni, de az fel se merült benne, hogy nekiálljon egy másik, leinformálható vállalkozó keresésének. A merengése, amit a kivitelező elbizonytalanodásként érzékelt, abból fakadt, hogy eszébe jutott a nap, amikor először meglátta a fürdőszoba nagy, sárga virágokkal díszített burkolatát. Hétéves volt, a haja két oldalt befonva. Pörgős szoknyát viselt, amit máskor csak ünnepnapokon, de kikönyörögte az anyjánál, hogy hadd vegye fel, mivel ez is egy egészen különleges alkalom volt. Be volt fejezve a nagy mű, az alkotó nem pihent, hanem kicsit hátrább állt, sugárzó arccal, várta, hogy bezsebelhesse a megérdemelt elismerést. A munka nem készült el nagyon gyorsan, egyrészt azért mert a férfi, aki a kislánynak az apja volt, napközben a munkahelyén dolgozott, másrészt pedig azért, mert könyvelő volt, nem burkoló. Egy igazi férfi bármilyen munkát meg tud csinálni, mondogatta gyakorta, miközben nagyvonalúan átsiklott azon a részleten, hogy amúgy se lenne pénzük igazi szakembert megfizetni. Amikor az utolsó csempe is a helyére került, a férfi fényesen igazolva látta ezt a tételt. Az se rontotta el az örömét, hogy a lakásba lépve feleségének a szeme elsőként a konyha fala mellett sorba állított üres üvegeken akadt meg. Mint egy söntés, mondta a neje, lényegében köszönés helyett. Kicsit bánta, hogy nem jutott eszébe leszaladni az üvegvisszaváltóba, de minden figyelmét az kötötte le, hogy idejében eltüntesse az elszabott csempéket, amelyekből, mi tagadás, volt bőven. Úgy gondolta, hogy a felesége frusztráltsága az elmúlt három hét viszontagságaival magyarázható. A nő azt az időszakot, amíg az otthonuk felvonulási terület volt, a gyerekkel együtt a saját szüleinél töltötte. Ez először jó ötletnek tűnt, de ahogyan a tervezettnél hosszabbra nyúlt a kényszerű vendégeskedés, úgy lett egyre elviselhetetlenebb az asszony számára a saját anyja folytonos takarítási kényszere, amit még tetézett is azzal, hogy a lányát az unokájához hasonlóan gyerekként kezelte.
Amikor majd feltárul a fürdőszoba ajtaja, mint a szezám, az asszony is csak az elragadtatottság hangján fog tudni szólni a látványról, efelől szemernyi kétsége se volt a férfinak. Ez a várakozása többé-kevésbé be is igazolódott, a nőnek valóban tetszett az új fürdő. A kislány egyenesen úgy érezte, ilyen gyönyörűt még sosem látott.
A kislány harminc évvel később állt az ismerős előszobában, ahol csak az egykori linóleumpadló kopott ki azokon a részeken, ahol a leggyakrabban jártak, talán meg is sárgult némiképp, de ezt leszámítva minden pont olyan volt, mint évtizedekkel korábban. A fürdőszoba melletti falon függő fogast is az apja csinálta, méretre. A fa felülete meg a pácolás már újkorában is hagyott kívánnivalókat maga után, az élek sem voltak kifogástalanok, de alapjában véve ez is sikeres projekt volt, amely jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy az apja vérszemet kapjon, és belevágjon a fürdőszoba felújításába. Az építési vállalkozó nem látta a kislányt, csak egy középkorú, határozott nőt, akinek az öltözékén és a kiegészítőin is látszott a jómód. Semmi extra nem volt egyikben se, de a szabásról és az esésről pontosan meg lehetett állapítani, hogy nem egy minden plázában megtalálható tucatüzletből származnak a darabok. A kivitelezőt persze egyáltalán nem érdekelte a divat, de az üzletmenet szempontjából létfontosságú volt, hogy ne csak a vezetékeket és a csöveket tudja pontosan felmérni, de a kuncsaftokat is, ez képezte az árképzés alapját. A rutinja ezúttal se hagyta cserben, de nem értette pontosan, hogy a nő miért tipródik ennyit, miközben a saját ajánlatát nem érezte arcpirítóan túlárazottnak. Az ilyen kikent budai macák nem szoktak alkudozni, gondolta bosszúsan. Persze ezek között is akad fillérbaszó, meg hát a nőnek mégiscsak van valami köze ehhez a lakótelepi lyukhoz, úgyhogy az is lehet, hogy egy prolival van dolga, csak elhomályosította az éleslátását a Dior-ridikül.
A nőt nem érdekelte se a vállalkozó személye, se az előadása, de még különösebben a pénz se. A telefonba mondott árra még rászámolt húsz százalékot, mert tudta, hogy a lakás tényleg le van lakva, az apja halála óta senki se csinált benne semmit. Az utolsó években már az anyja is
hol a bedugott vasalót tette le a parkettára, hol a falat öntötte le tejeskávéval. Valahányszor megfordult a lakásban, mindig újabb bosszúsággal szembesült, amire az idős asszony még rá is tett egy lapáttal azzal, hogy folytonosan kéretlen életvezetési tanácsokkal látta el a lányát.
A felújításba még ezen az emelt áron is érdemesnek tűnt belevágni, ezt pontosan kiszámolta. Sokkal jobban foglalkoztatták azok az érzések, amelyeket annak a délutánnak az emléke hívott elő, amikor ünneplőben, csillogó szemmel nézte az új csempét. Megpróbálta felidézni, mikor örült utoljára igazán bárminek. Több olyan alkalom keringett a fejében, amikor valamilyen ajándék vagy figyelmesség jólesett, sőt azt az elégedettséget is ismerte, amit olyankor érzett, amikor hozzájutott valamihez, amire vágyott. De azt a meghatározhatatlan valamit, ami akkor önti el az embert, amikor csodát él át, nem tudta megmondani, mikor érezte legutóbb. A szégyen, ami olyankor kerítette hatalmába, amikor rá kellett döbbennie, hogy milyen keveset tud a világról, mennyire nem tudja a silányt megkülönböztetni a mívestől, vagy elválasztani az ocsút a búzától, sokkal elevenebben élt benne. Az utóbbi időben érezhetően egyre ritkábban került ilyen helyzetbe, de a régi emlékek erősen bevésődtek. A legkorábbi ilyen élménye az volt, ahogyan rádöbbent: a sima házgyári fehér csempénél és bilikék diszperziós falfestéknél van szebb. Még akkor is, ha imitt-amott tarka matricákkal próbálták meg feldobni az egyszínű felületet. Amikor végigtekintett a faragott tálalón és az impozáns könyvtáron a budai villalakásban, ahová a fiú, akivel már hetek óta rendszeresen találkozgattak, végül felvitte, a látvány ugyan különbözött az otthoni román étkezőbútorétól, de a rácsodálkozás érzése otthonosan ismerős volt. A fiú ebből semmit nem érzékelt, csak a lány szépsége érdekelte, annak se tulajdonított jelentőséget, hogy a lányos háznál tett vizit egészen sokáig, mindaddig húzódott, amíg már lehetetlen volt tovább halogatni.
Ahogyan a kapcsolat egyre komolyabb lett, az a bizonyos érzés észrevétlenül a mindennapjai részévé vált. A családi ebédeknél, a sokadik generációs ügyvéd szülők barátaival való találkozásokkor, az operalátogatásokkor. A balett és a klasszikus zene szépségeit hamar felfedezte a fiatal nő, de sose tudta igazán áttörni azt az üvegfalat, amely elválasztotta attól, hogy olyan önfeledten és magától értetődően tudja élvezni ezeket a műfajokat, mint választott családjának tagjai. Ahogyan teltek az évek, a nő egyre otthonosabban mozgott a korábban fenyegetőnek tűnő, idegen közegben. Az operabérleteket már kérdés nélkül maga vette meg az egész családnak, tudta, mihez mi passzol, miközben egyre jobban taszították a szülei Sokol rádiójából kötelezően ordító giccses nóták, a nagyszoba falán lógó, egy tisztáson pózoló szarvasbikát ábrázoló goblin, amit még a nagyanyja hímzett. Amikor az apja után az anyja is meghalt, nem volt kérdéses, hogy a lakás használati- és dísztárgyainak nagyobb része egy jókora konténerben, néhány válogatott darab pedig egy handlé furgonjában fogja végezni. Emléknek se akarsz megtartani semmit, kérdezte a férje, amikor a péntek késő délutáni csúsforgalomban araszoltak át az Erzsébet hídon a Katona bemutatójára. A nő a fejét rázta, úgy érezte, nincsen már köze ehhez a másik világhoz, és nem is vágyott semmi olyanra, ami arra emlékeztette volna, hogy egyszer valamikor régen volt. Éppen elég volt azzal megküzdenie, amikor a legváratlanabb pillanatokban szembe találta magát valami ordenáré ízléstelenséggel, amelyről más nem gondolta volna, de ő mégis tudta, hogy egyszer tetszett neki. Attól félt, ha a múlt egyetlen apró tárgyát is átviszi a jelenlegi életébe, leleplezheti magát. Sokévnyi munkájába került, hogy leszámoljon az aggódással, kiderülhet, a király meztelen. Régóta nem is érezte már magát teljesen meztelennek, de egy-egy előnytelen idom láthatóvá válása is fenyegetőnek tűnt. Nem akarta, hogy esetleg a barátai is azt a viszolygást érezzék, amit ő érzett, amikor a kád fölé hajolva magyarázó kivitelező hatvanezres farmeréből kivillant a jókora farpofák között húzódó vágás.
Próbált szabadulni a látványtól és a gondolattól, amit az felindított benne. Biztosította az építési vállalkozót, hogy szemernyi kétsége sincsen afelől, minden a legnagyobb rendben lesz, de taktikai okokból felhívta arra a figyelmét, hogy amennyiben a büdzsé vagy bármi egyéb változna, haladéktalanul értesítse, akár emailben, akár telefonon. Annak a lehetőségét se zárta ki, hogy neki jut még eszébe valami. Ezután átadta a pótkulcsot, leakasztotta a fogasról a kabátját, elbúcsúzott, majd behúzta maga után a bejárati ajtót. Sietnie kellett, hogy idejében odaérjen a kislányáért a balettóra végére. Ilyenkor teljesen kiszámíthatatlan a forgalom a városban, gondolta. Már a lépcsőházban várt a liftre, amikor észrevette, hogy az előszobafal szőrös deszkája egy ponton kihúzta a vadonatúj átmeneti kabátjából a szálat. Szerencsére úgy tűnt, észrevétlenül vissza lehet még igazítani. Míg a lift leért a földszintre, megírta az sms-t: eloszobafalat kidobni koszonom. Mielőtt kilépett volna a fülkéből, sietve rányomott a küldés gombra.
Bálity Csaba 1973-ban született Budapesten. Jelenleg Gödön él.
