Zólya Andrea Csilla
„mert a Háborúnak nem volt szíve”
Sokak számára elképzelhetetlen és abszurd, hogy egy gyerekkönyv a háborúról szóljon. És ez teljesen érthető, mert szeretnék távol tartani maguktól és gyerekeiktől a háborút, ezért kerülik e témával terhelni a gyerekeket. Összecseng ez azzal a nézettel is, hogy szerencsésnek érezhetjük magunkat, mert egy viszonylag békés korszakban élünk, nem éltük át a háborúk pusztítását, mint ahogy a nagyszüleink és dédszüleink.
De mit takar ez a viszonylag? Ha körbenézünk, nemcsak távolabbi országokban, hanem a szomszédos államokban is évekig elhúzódó háborúkat, menekültek végtelen tömegeit láthatjuk. És sokunk családjában ott vannak még a múlt század világégései óta bevésődött túlélés-történetek is. Egyrészüket úgy ismertük meg, hogy elmesélték a szüleink vagy nagyszüleink, de legtöbbször csend, hallgatás övezi őket, ki nem mondott, elhallgatott pillanatokként fagytak bele a gondolatatokba és mozdulatokba. A mi családunkban ilyen például a padláson elrejtőző nagymama és nővéreinek története, ott húzták meg magukat, amíg elmentek a családi ház környékéről a bevonuló katonák; a tetőablakon kimenekülő dédpapa története, miközben a nyilasok az egész családot elvitték; a karácsonykor jeges Dunába lőtt fiú története, aki később mégis nagypapává válhatott; a nagymama története, aki a lezáruló határok miatt nem térhetett vissza kisgyerekéhez; a házkutatáskor feldúlt nagyszülői ház emléke, ahonnan elhurcolták nagymamát és nagytatát… Túlélőkként ezekkel az emléknyomokkal, mint beégett hegekkel élünk tovább, amelyeket akarva akaratlanul megörököltünk, miközben valami módon mi is továbbadjuk őket a gyerekeiknek. A legtöbb család úgy hordozza ezeket a traumákat, hogy közben nem is tudja, pontosan mi történt korábban.
Vitathatatlan, hogy az egyik legfontosabb kérdés, hogyan védhetjük meg gyerekeinket az erőszaktól és bárminemű pusztítástól. Romana Romanisin és Andrij Lesziv háborúról szóló művészi képeskönyve hiánypótló, mert a tabukon átlépve segít a családok és a gyerekek számára szembenézni a legfélelmetesebbel. A háború, amely megváltoztatta Rondót című könyv szerzőpárosa egy ukrán házaspár, akiknek a történetét ugyan a közelmúlt eseményei ihlették, viszont arra az örök kérdésre keresik a választ, hogy hogyan állítható meg a pusztítás és a háború. Képeskönyvükben végtelen érzékenységgel, empátiával és bátorsággal beszélnek arról, hogy mi a különbség a háború és a béke között, hogyan találhat az ember békére, mi minden változik meg a háború által, milyen hatással lehet az emberek és egy békés kisváros életére, illetve a rombolás után hogyan gyógyul(hat)nak a sebek, és hogyan épülhetnek újra a városok?
A háború, amely megváltoztatta Rondót méltán állítható Davide Cali és Serge Bloch Az ellenség című emlékezetes képeskönyve (Csimota, 2014) és Nicola Davies és Rebecca Cobb Amikor eljött a háború (Csimota, 2022) remek gyerekkönyve mellé. Mindhárom kötet segítséget nyújthat, szemléletük szoros rokonságot mutat, egy-egy cselekményszálon keresztül mutatják meg a háború legfontosabb vonásait, megértetik a mozgatórugóit, és ezek megértése kulcs lehetne a megállításukhoz. Az ellenség rámutat arra, hogy az egymás ellen harcoló katonák valójában ugyanabban a helyzetben vannak, ha megismernék egymást, nagy eséllyel jóbarátok lennének. Az igazi ellenségek nem a másik táborban harcoló katonák, hanem azok, akik kiküldik őket a harctérre, és szítják az emberek között a gyűlöletet. Az Amikor eljött a háború könyvben egy kislány tekintetén és hangján keresztül jelenik meg egy békés kisváros, egy szeretettel teli család képe, és ezt a meghitt életet pillanatok alatt feldúló háború, ami mindent elvett tőle: az otthonát, a családját, a városát és a szülőföldjét. E törékeny kislány egyedül, mindenkinek és mindennek kiszolgáltatottan, veszélyek sorával dacolva kerül el otthonától sok száz, ezer kilométerre idegen emberek közé. E képes gyerekkönyv azt mutatja meg, hogy e kislány mégis hogyan találhatja meg újra a békét.
A háború, amely megváltoztatta Rondót könyvben a város lakóinak nemcsak a hétköznapjait láthatjuk, hanem az általuk megteremtett teljességet és összhangot is. Minden és mindenki a helyén van. Láthatóan fontos nekik, hogy a közösségükért tegyenek, jól érzik magukat a városukban. Kertészkednek, közösen énekelnek, rajzolnak, és verset írnak. Az illusztrációkban is egy harmonikus várost láthatunk: kör alakú, könnyen bejárható, régi korok lenyomatait őrző épületeket, kerteket, labirintust, világítótornyot, amelyek az üvegház növényeivel együtt mind a város ékességei és büszkeségei. A lakók gyakran tartanak különleges koncerteket, amire a világ minden tájáról sereglenek látogatók. Mindez tulajdonképpen a rondó szó jelentésével cseng össze, ahogy megidézi a szó összes jelentésrétegét a zene, a költészet, az építészet és a kertek kialakításának világán keresztül.
A békés kisváros átlagos napjai egyszer csak véget érnek: „Minden olyan volt, mint mindig… Aztán hirtelen minden elcsendesedik. A városban halkan suttogva terjedt a hír: közelít a háború.”
Három játékfigura a főszereplő: Danka, Zirka és Fábián, három barát. Danka a növények szívbéli barátja és ismerője, akinek egész lénye ragyog, reggelente hajnalhasadás előtt együtt énekel a virágokkal. Fábián egy lufikutya, aki ősi kincskereső nemzetségből származik. Zirka pedig egy különleges papírrepülő, aki a szárnyaival nemcsak hasítja az eget, hanem vidámsággal tölti meg azt. Sorsuknak alakulásán keresztül láthatjuk a város lakóinak kétségbeesett harcát, hogy megállítsák a háborút. Szembeszállnak vele, beszélni próbálnak vele, jobb belátásra és távozásra bírni, de hiába, a háború nem kímélt senkit, hiszen „a Háborúnak nem volt szíve”. Fokozatosan minden és mindenki eltűnik a korábbi életükből, teljesen kiszolgáltatottá válnak. Rondó lakóinak fogalmuk sincs, mi a háború, miközben érzik, hogy minden megváltozott, abbahagyták az éneklést, beterít mindent a baljóslatú sötétség, csak a hiány, a pusztulás, a romok láthatók, az emberek teljesen eltűntek.
A kötet fordulópontja az, amikor Dankó rájön, hogy a háborút összefogással mégiscsak vissza lehet szorítani. Nekik fénnyel, zenével és közös énekléssel sikerül. Ezt követően lassan újjáépítik a várost. De a háború nyomai nemcsak a város épületein, hanem a főszereplők testén, lelkén és emlékeiben is kitörölhetetlenül megmaradtak – a rombolás helyét sok-sok piros pipacs vette át, amelyek szerte az egész városban nyílni kezdtek...
Ez a kötet rávilágát arra, mennyire fontos, hogy beszéljünk a háborúról, annak okairól és következményeiről. Ezáltal a felmenőink tragédiáit is jobban megérthetjük, illetve a tőlük örökölt szorongásaink és félelmeink gyökerei is felszínre kerülhetnek, ez pedig segíthet a közös gyógyulásban. Akik megértik a traumák működését, és rálátnak a gyűlölet kialakulásának, terjedésének logikájára, azok minden bizonnyal távol fogják tartani magukat az erőszaktól.
Romana Romanisin – Andrij Lesziv: A háború, amely megváltoztatta Rondót. Pagony Kiadó, Budapest, 2024, 32 oldal, 3990 Ft
