Timár Krisztina
Mit tennél meg a barátaidért
és a hatalomért?
Az ember életében fontos szerepet játszik a szerelem – rendjén levő tehát, hogy a világirodalom teli legyen szerelmi történetekkel.
Az ember életében fontos szerepet játszik a barátság – meglepő tehát, hogy a világirodalomban meglehetős kevés barátságtörténet akad. Még meglepőbb, ha azt vesszük, hogy az embernek sokkal több barátja, mint szerelme szokott lenni élete során. Tagadhatatlanul léteznek ilyen történetek, klasszikusok és kortársak között egyaránt; túlnyomó többségük mégis mellékszálként jelentkezik, más (például szerelmi) történetek árnyékában maradva.
Ebből a szempontból is üdvözlendő, hogy a Móra Klassz sorozatban 2017-ben újra megjelentették Otfried Preussler klasszikus ifjúsági fantasyjét; a papíralapú kiadást pedig 2020-ban követte az elektronikus változat is. Nagyon jól tette a Móra, régen ideje volt. Az eredetileg 1971-es regény magyar fordítása eleve tizennégy évet késett annak idején (ekkor még a Krabat a Fekete Malomban címet viselte), 1985 után pedig évtizedekig legfeljebb csak antikváriumokban lehetett hozzáférni. Pedig az idén félévszázados Krabat úgy meséli újra a jó és a gonosz küzdelmét, hogy az a mai olvasóknak is különleges élményt nyújthat. Főleg, ha éppen most csukták be a Harry Potter-sorozat utolsó kötetét.
Timár Krisztina (Tóth Vanda fotója)
A Krabat ugyanis nemcsak a barátságot jeleníti meg mindenféle változatában. Nemcsak az válik általa láthatóvá, mit jelent a barátságban az alá-fölérendeltség (amikor az erősebb a gyengébbet védelmezi), az egyenrangúak viszonya, az erőszak ellenében létrejövő titkos szövetség, a gyász vagy éppen az évtizedeken keresztül feldolgozhatatlan árulás. (A szerelmi szál ezekhez képest jóval kisebb jelentőségű, és sajnos gyengébb is, bár regénybeli szerepét nehezen tudná másképpen betölteni.) A Krabat nemcsak nagyszerűen megírt barátságtörténet, hanem egyúttal nevelődési regény és iskolaregény is. Méghozzá olyan iskoláé, ahol kizárólag fekete mágiát tanítanak, és a tanítványoknak emberfeletti hatalmat ígérnek – amennyiben hajlandók megfizetni az árát. Például feláldozni a barátságot.
A fentiekből következően ennek a regénynek a világa nemcsak hasonló a Harry Potter-sorozatéhoz, hanem jóval sötétebb is annál. A Roxfortot fenyegető gonosz nagyon erős és ijesztő, de az iskola védelmet nyújthat ellene, és, bár számos követője van, tulajdonképpen egymagában teszi tönkre a világot. A szereplők tehát reménykedhetnek abban, hogy ami tönkrement, az az ő legyőzésével helyreállhat. A koselbruchi malom mitikus-mágikus tere azért veszélyesebb ennél, mert ebbe a térbe a gonosz nem (vagy nemcsak) kívülről érkezik. Rajta kívül is jelen van – a cselekmény ideje a XVIII. század eleje, a nagy északi háború, és a háttérben folyó öldöklésről legfeljebb időlegesen lehet megfeledkezni –, de a falak annál is kevésbé képesek kizárni a gonoszt, mert nélküle maguk a falak sem léteznének, nemhogy az iskola. A címszereplőnek és társainak mestere – nem mellesleg a regény egyetlen számottevő felnőtt szereplője – fogságban tartja, tudtukkal és tudtukon kívül is manipulálja tanítványait, bünteti az együttműködést, jutalmazza a passzív meglapulást és besúgást, a tehetségesekre szó szerint halálosan féltékeny, és akkor kell tőle a legjobban tartani, ha kedves. Ráadásul a háború fenntartásában is személyesen érdekelt. Az pedig, hogy a tanítvány jelenti a mester élet(műv)ének folytatását, ebben a történetben egészen furcsa, zord értelmet nyer.
Hogy mégsem válik végletesen nyomasztóvá a regény, annak először is a hátborzongató keretbe illesztett derűs, sőt vidám epizódok az okai. Ezek a kis mellékszálak egytől egyig a rokonszenves kamasz varázslótanoncok apró diadalaival végződnek; bizonyítják ügyességüket, eszüket, mágikus tudományukat, nem utolsósorban pedig a mester minden erőfeszítése ellenére kialakuló összetartásuk erejét. Néha pedig az is nyilvánvalóvá válik, hogy van, ami a mester erejével szembeszegülhet – ezt mutatja meg például Pumphutt, az örökké fiatal, varázstudományú molnárlegény, akinek egyetlen otthona az országút, de nincs is szüksége másra; aki alakváltó, és minden alakjában igazságot tesz; de jelen esetben nem a tanítványok helyett, „csak” a szemük láttára, mert a további megoldásra már nekik maguknak kell rájönniük.
Másodszor az lendíti át a szereplőket és az olvasókat is a holtpontokon, hogy a Krabat a folyamatos újrakezdések regénye is. Már a szerkezete is erre hívja fel a figyelmet: a három közel azonos hosszúságú rész mindig újév és vízkereszt között kezdődik, aztán szilveszterkor végződik, mutatva, hogy az óév vége minden veszteségével együtt szükségképpen valaminek a kezdete is. A két időpont között is folyamatosan jelen vannak az utalások a vég és az újjászületés idejére: az ijesztő túlvilági kocsis mindig újholdkor érkezik a malomhoz, amikor az éjszakai fény már és még nem látszik; ennek ellensúlyozásaként a megváltás reményét képviselő hang mindig húsvét éjszakáján hallatszik, amikor a diadalmas feltámadásról énekelhet. Az állandóan jelenlevő kerékmotívum minden formájában (malomkerék, fogaskerekek, kocsikerék, fölrajzolt mágikus körök, a kiindulóponthoz visszavezető utak stb.) ennek a rendnek a látható, kézzelfogható megjelenítője: a kör minden pontja vég és kezdet is egyben. Többek között ez a sok jelentésréteg teszi, hogy éppen egy malom válhat a regényben mágusiskolává.
De nemcsak a kerék motívumát veszi át Preussler a mítoszok és mondák világából. Ha már alakzatokról beszélünk, ugyanúgy egyformán fontos itt a kereszt és a boszorkányszög, mint ahogyan a keresztény hagyomány elemei is egymás mellett léteznek a germán és nyugati szláv mondavilág jellegzetes alakjaival. A Krabat többnemzetiségű és többnyelvű területen játszódik, szereplői hol németül szólalnak meg, hol vendül. Ez a szó az adott korban összefoglaló neve volt minden olyan szláv nyelvnek, amelyet német nyelvterületen beszéltek; némi utánajárással deríthető ki, hogy ezúttal a szorb nyelvről és kultúráról van szó (nem keverendő össze a jóval délebbre beszélt szerbbel). Hogy mennyire összefonódnak itt a különböző kulturális hagyományok, azt jól mutatja például az, hogy Krabat és Pumphutt a szorb mondák tricksterei közül valók, de az előbbinek ráadásul még a német Faust-figurához is köze van. Hiszen nemcsak népi hős és mágus, hanem ugyanúgy megkísérti egy gonosz erő, hogy a varázstudománnyal együtt járó hatalomért adja el a lelkét. A túlvilági kocsis vagy a megboszorkányozott kocsi nemzetközi meseelem, a gabonát és holtakat egyaránt őrlő malom pedig itt is, ahogy oly sok korban és kultúrában, magát az időt jelenti.
Amilyen egyszerű tehát a regény cselekménye, olyan sokrétűek az értelmezési lehetőségei. A regény viszonylagos rövidsége ráadásul lehetővé teszi, hogy az ember akárhányszor újraolvashassa, mindig felfedezve benne valami újdonságot. Ahogy mondani szokás, „szépen öregedett”, meg se látszik rajta az az ötven év. Érdemes újra meg újra levenni a polcról.
(Otfried Preussler: Krabat, ford. Farkas Tünde, Móra, Budapest, 2017, 232 oldal, 1999 Ft; e-könyv: Móra, Budapest, 2020, 232 oldal, 1499 Ft)
