Timár Krisztina
Embert próbáló ifjúsági fantasy
Számos olvasó fejében él az a (tév)képzet, hogy ami ifjúsági, annak egyszerűnek kell lennie. Könnyen emészthetőnek, nyíltan vagy bújtatottan didaktikusnak, átlátszóan könnyű nyelvezetűnek. Meg is van ennek a létjogosultsága, léteznek így felépülő ifjúsági művek, nagyon jók is. Hogy azonban nem szükségszerűen épülnek fel így, arra kiváló példa Huszti Gergely fantasyje. A Mesteralvók hajnala mind cselekményében, mind világábrázolásában, mind stílusában kihívások elé állítja olvasóit, de érdemes megküzdeni érte.
A cselekmény három szálon fut. Sorra fellép a három nézőpontszereplő, sajátos módon mind jelen idejű elbeszélésmódot alkalmazva. Ettől és a sűrűn előforduló párbeszédektől dráma-, jobban mondva filmszerűvé válik a regény, amire az is ráerősít, hogy a szabályos ritmusban egymást váltó szálak filmtechnikára emlékeztető vágásokkal kapcsolódnak. Természetesen minden fejezet függővéggel is zárul, ezért aztán ajánlott akkor belefogni az olvasásba, ha az embernek éppen az átlagosnál hosszabb szabadidő áll rendelkezésére. Annál is inkább, mert mindhárom elbeszélő számít az olvasó intenzív figyelmére; jócskán elejtegetnek sok apró célzást a regény elején, amelyek majd a végéről visszatekintve nyerik el a jelentésüket – ha még emlékszik rájuk az olvasó. Addigra a történetszálak is közelíteni kezdenek egymás felé. Eleinte csak egy-két közös motívum köti össze őket, aztán, kicsit krimiszerűen, szaporodni kezdenek a kapcsolódási pontokra utaló jelek, végül pedig úgy kerül az olvasó kezébe a megoldás, hogy közben a duológia második része is előkészítést kap. Vannak részletek és szereplők, amelyek-akik még nem találták meg a helyüket, remélhetőleg erre a későbbiekben sor kerül.
Az ábrázolt világ két történetszál esetében a középkori Európáról való népszerű ismeretekre alapoz – jobban mondva azoknak a határán billeg. Mert Dakorleon, Korhos, Pullo Gargas vagy Lupa Void világa egyszerre ismerős és ismeretlen, kliséket éppen úgy tartalmaz, mint a klisék kiforgatását, rokonszenves-furcsán kicsavart és átalakított változatait. Láthatunk fallal körülvett városokat, ismerős foglalkozásokkal és tisztségekkel, vásári forgataggal, nyilvános megszégyenítéssel és kivégzéssel, az anyagi világban soha egészen jelen nem levő lényeken alapuló vallással és kolostorral – megvan a megszokott intrikusi, bérgyilkosi, csatlósi és szellemi vezetői szerepkör is – még a szereplők által használt nyelv is a latinra hasonlít. A fentiekkel kapcsolatos elvárások mégsem mind teljesülnek, ez olykor a szereplőket is meglepi, máskor magától értetődőnek tekintik azt, ami az olvasó számára szokatlan. Inkább „alternatív történelminek” tekinthető ez a közeg, amelyből egy kis steampunk sem hiányzik. Hiányoltam az apróbb részletek kidolgozását, illetve nem minden szereplő feladatkörével sikerült tisztába jönni – ellenben különösen örültem az ókori mezopotámiai eposzköltészetből ismerős Humbaba alakjának (még ha csak álnévként viseli is a szereplő ezt a nevet). Még jobban örültem volna, ha ezáltal a mű Kodolányi János klasszikus felnőttmeséjével, a Vízözönnel is kapcsolatot teremt – amely szintén többek között a mezopotámiai mitológián és a Gilgames-eposzon alapszik −, de sajnos nem teljesülhet minden olvasói remény. A mű természetesen enélkül is működik.
Timár Krisztina (Tóth Vanda fotója)
A fent említett történetszálak ideje azonos, és bár elbeszélőik nem ismerik egymást, azonos regénytérben is mozognak. A harmadik a mai Magyarországon kezdődik, és a portálfantasyk módszereit követve csatlakozik végül a másik kettőhöz. A kezdetben teljesen hétköznapi helyszínt (nagyvárost) hamar felváltja a jóval fantasztikusabb nógrádi táj, amelynek egyes elemei ellenőrizhetők, mások pedig (a somlyóbányai völgyhíd, amely létezik is, nem is) éppen eléggé kísértetiesek ahhoz, hogy ideális határvonallá váljanak ismert és ismeretlen között. Így kapcsolódhat be a történetbe a harmadik nézőpontszereplő is.
Egy felnőtt férfi, egy kamaszlány és egy kamaszfiú: három különböző egyéniség, három nagyon különböző életfelfogással és családi háttérrel. A férfi családapa, akinek ugyan nem a felesége az élete nagy szerelme (őt évekkel korábban elveszítette, hiányát képtelen egészen feldolgozni), de mégiscsak hozzá és a gyerekeihez ragaszkodna a leginkább – ameddig teheti. Egyszerre romlott és védelmező, kisebb kihágásai miatt nem sok bűntudata van, de a béke fenntartásáért gondolkodni is, dolgozni is képes. A lány árva, akit kolostori közösség nevel, gondosan, védelmezőn, de személytelenül, érintések nélkül; társainak csak számai vannak, saját neve a cselekmény során derül ki. Küldetését másoktól kapja, de a kalandvágy hajtja előre, hiszen egész életében a világtól elzárva élt. A fiú elvált szülők gyereke, mindennapos kamaszkori problémákkal (anyja új kapcsolata, iskola, barátok, szerelem, pályaválasztás). Őbenne nincs se romlottság, se küzdésvágy, egyszerűen haza szeretne jutni, biztonságos közegébe vissza. A háttérben pedig mindhármuk esetben jelen van nemcsak a regény vezérmotívumául szolgáló alvás és álmatlanság, hanem az apafigura, az apaság hiánya is.
Jól kiegészíti egymást ez a három. Egyikük sincs hatalmi pozícióban, tőlük független erők azonban – a kalandregények szokásos fordulatával – az ő kezükbe helyezik a lehetőséget, hogy helyreállítsák a regényvilág kibillent egyensúlyát. Számomra a regény legjobban sikerült technikai megoldása az, ahogyan a három szereplő elkülönül egymástól. Ugyanakkor, úgy veszem észre, ez is osztja meg legjobban a közönséget. A regény nyelvezetéről beszélek. Nem mindenkit enged be, pedig az ötlet kiváló: mindhárom főszereplő önálló, jól elkülöníthető, jelleméhez és szerepköréhez illő hangot kap. Ez pedig bizony azzal jár, hogy gyakran különleges, ritkán vagy sose hallott (újonnan alkotott) szavakat, beszédfordulatokat, akár mondatszerkezeteket kell alkalmazni. Nekem nagyon tetszett ez a megoldás, és a vele együtt járó nyelvi humor is. Ettől válik igazán elevenné a pincemester, a nővér és a hacker. De idő kell, hogy hozzáedződjön, aki nem szokta meg.
Nem egyszerű világ ez. Kamaszok, fiatalok számára átélhető, megérthető, helyre is állítható, de nem egyszerű. Ettől azonban nem lesz túlbonyolított sem a szöveg, inkább olyan, amely érett, gondolkodó lénynek tekinti az olvasóját; aki, ha megdolgozik érte, a történeten kívül még az önálló megfejtések örömét is megkapja. Én a magam részéről mindent megteszek, hogy eljuthasson olvasóközönségéhez. Készülök a második rész olvasására is.
(Huszti Gergely: Mesteralvók hajnala, Ciceró, 2019., 336 oldal, 3490 Ft)
