Révész Emese
A boldogság színe
Hogy milyen színű a boldogság? Kinek kék, kinek zöld, kinek meg narancssárga. Csak egészen elborult lelkeknek barna, fekete vagy szürke. Függ életkortól, nemtől, habitustól s valamelyest még kultúrától is. Nem határozható meg pontosan, hogy milyen, csak az, hogy milyen nem. A színek már csak ilyenek, érzéki illúziók. Habár természettudományosan mérhetőek, percepciójuk mégsem egyetemes, a legtöbb emlős számára nem létező jelenségek. De még az emberi kultúrán belül is történelmileg, társadalmilag változó fenomén. A művészet történetében régről ismert az esztétikai „kultúrharc” a racionális rajz (disegno) és emocionális szín (colore) között. Nem véletlen, hogy a totalitárius rendszerek vizualitása a kordában tartott érzékek jegyében a kemény, vonalas rajzra szavazott a gyanúsan egyéni és megfoghatatlan festőiség helyett.
Innen nézve megmosolyogtató az a határozott vehemencia, amely a legkisebb gyermekeknek szánt színekről szóló lapozókat jellemzi. Ezek az ismeretterjesztő könyvecskék ugyanis a színeket úgy mutatják be, mint a betűket az ábécéskönyvek: egy vizuális jelenséghez (egységes és árnyalatlan színfolthoz) egy szavas (tárgyas) definíciót rendelve. E lapokon a piros az piros; elhallgatva a színek anyagtól, atmoszférától, megvilágítástól függő változékonyságát, elfedve az árnyalatok bódítóan változó spektrumát.
Maros Krisztina Milyen színű a boldogság? címmel, tavaly megjelent kötetének egyik legszerethetőbb vonása a kategorikus bizonyosság mellőzése. Képi kompozíciói csak érzeteken, személyes benyomásokon, költői hasonlatokon alapuló utalások a színek világára. Konkrét definíció és didaktikus rámutatás helyett érzékeny közelítés, sodró áramlás, kellemes lebegés valóság és fantázia között.
A kötet eredeti formájában képkönyv volt, azaz a verbális leírásokat teljesen mellőző képes könyv. Az angolszász terminológia wordless picturebook néven emelgeti az ilyen típusú kiadványokat. (Megkülönböztetve a pár soros szöveggel kísért, magyarul képeskönyvként definiált picturebook típusától.) A képkönyv jellemzője, hogy az írás teljes mellőzésével építi fel világát. Karaktere lehet narratív, lineárisan mesélő, de lehet hangulatokat asszociatív képzettársításokkal megragadó, a képek saját logikáját követően csapongó is. Műfaját tekintve rokon a művészkönyvvel, böngészővel vagy a képregény szöveget mellőző, ún. graphic novel változatával. A képkönyv az ezredforduló egyik leginnovatívabb könyvtípusa, amely vonzerejét részint annak köszönheti, hogy multikulturális, értelmezése nem kötött nemzeti nyelvhez; mindemellett dominánsan vizuális kultúránkban kiválóan alkalmas a képi intelligencia, azaz a képi narráció értelmezésének fejlesztésére.
A műfaj népszerűségét mi sem mutatja jobban, minthogy 2014 óta önálló seregszemléje is van a szavak nélküli képkönyveknek: Silent Book Contest néven, az olaszországi Mulazzo városában, a Bolognai Gyermekkönyvvásárral együttműködésében. A tavalyi verseny kilenc döntőse közé Maros Krisztina könyve is bekerült, ami kétség kívül adott némi lökést hazai megjelentetésének. A képkönyv itthon még mindig kísérleti műfajnak számít, a gyerekkönyvek körében legfeljebb a böngészők és lapozók között bevett. Üdítő kivételnek talán csak a Csimota Kiadó Design-könyv sorozata tekinthető, amely klasszikus mesék szöveg nélküli kiadása. (Bemutatásukat lásd az Artmagazin idei nyári számában.) A Pozsonyi Pagony tehát a nemzetközi trendet követve vállalkozott az újszerű kötet kiadására. Igaz, azt nem eredeti formájában jelentették meg, hanem (engedményt téve a köztudottan szövegcentrikus magyar piacnak) Szabó T. Anna versével kísérve. Noha Maros Krisztina olyan elegánsan illesztette be a vers egy-egy sorát a kompozícióiba, mintha mindig is ott lettek volna, a kötet ebben a formájában, szigorú műfaji értelemben már nem „csendes” és nem képkönyv, csak igen kevés szöveggel kísért képeskönyv.
Szerencsére a kötet legfőbb erősségein az utólag beillesztett szöveg sem ejtett csorbát, sőt (Szabó T. Anna kiváló ízlésének köszönhetően) inkább gazdagította annak értelmezési rétegeit. A szöveges kommentárnak ugyanis megvan az a veszélye, hogy a képkönyvek eredendően sokrétű vizuális utalásait ellaposítja, ám Szabó T. Anna verse tudatosan tartózkodik a dolgok kategorikus megnevezésétől. Az utólag hozzá illesztett vers szerencsére nem erőltetett a képekre összefüggő történetet, metaforákban és hasonlatokban gazdag nyelvezete nem szűkíti, hanem inkább tágítja annak olvasatát.
Annál is inkább szerencsés mindez, mivel Maros Krisztina könyvének nincs története, inkább hangulatok és érzetek egymásba kapcsolódó sora a kötet. (Az alkotót már korábban is foglalkoztatta a színek témája: Az Illatok és Hangok őrzője 2014-ben megjelent szerzői kötete egy színektől megfosztott, mechanikus világ alternatíváját vázolja fel.) Ezúttal minden oldalpár egy szín árnyalataiból komponált monokróm jelenet. Eltérően a színeket bemutató legtöbb gyerekkönyvtől, a színeket nem definiálja kategorikusan, inkább benyomásokból, szenzuális érzetekből, hangulati élményekből bontja ki azokat, bőven hagyva helyet a személyes élményeknek és gondolatfutamoknak. A tizennégy oldalpáron kibontakozó színek a meleg árnyalatok (sárga, narancs, vörös, barna) felől, a zöld-kék-lila hűvösebb színeken át haladnak a fekete-fehér árnyalatokig, hogy végül, az utolsó kompozíción valamennyi színt egyszerre hozza mozgásba. A jelenetek egymást követő sora összekapcsolható, egyetlen nagy ívű panorámaként értelmezhető, jól érzékeltetve azt a fizikai-optikai jellemzőt, hogy a színek nem különálló entitások, hanem egyazon hullámjelenség eltérő karakterű érzetei. Nem véletlen, hogy a színelméletek javarésze egységes kör vagy gömb alakzatban szemlélteti a színspektrumot. A lappárok végén feltűnő új szín árnyalatai épp ezt az összefonódást érzékeltetik.
A világ, amely Maros Krisztina jelenetein megelevenedik, meseszerűen elvont és eszményítő. Az egymásba fonódó világokat bejáró néző-utazó a természetből indul, hogy a dombos, erdős tájakból indulva eljusson a dzsungelekbe, lemerüljön a tengervízbe, s onnan végül visszatérjen városi otthonába. A földrajzi utazáshoz időbeli mozgás is társul, amelynek során képről képre bejárjuk a napszakokat és évszakokat, a harsonaszóval ébresztő hajnaltól a lopakodó éjszakáig, a szederindás nyártól a hólepte tájakig. Valamennyi kompozíciót a színárnyalatok és formák megnyugtató, lassú áramlása járja át, egymásba hajló, lágy vonalritmussal, a természeti képződmények kacskaringós indáival. A finoman derengő, monokróm színárnyalatoknak és hullámzó formáknak ez a harmonikus egysége olyan vizuális összhatást eredményez, amelyhez ösztönösen a megnyugvás, boldogság lélekállapotát társítjuk. Az egyes képek az anyagszerű részletek helyett stilizált alakzatok dekoratív megformálására törekszenek, a konkrét valóságból álomszerűvé oldva a látványt. A tájak lágyan elomló ívei között a szereplők gyakran tűnnek fel lebegő, repülő, úszó alakként, megszabadulva a nehézkedéstől és kötöttségtől, a kötetlen és szabad mozgás álomszerűen gondtalan állapotában.
A színárnyalat és kompozíciók tudatosan harmonikus kezelése mellett Maros Krisztina könyve mindvégig szívesen él szinesztéziás hatásokkal: a színekhez zenét, verbális fogalmakat rendel hozzá, különféle tapintási érzetekkel egészítve ki azokat. Az első és az utolsó lapon harsonát fújó lány tűnik fel, a jelenetek némelyikén békák brekegnek, majmok makognak, kismacska dorombol; de a zeneiség a kompozíciókat árható harmóniákból sem hiányzik. Ehhez társulnak a változatos taktilis érzetek: a sünök és szederbokrok szúróssága, a medveszőr puhasága, a dzsungel párája, a tengervíz simogató áramlása, a friss hó ropogós hűvössége. E vizuális benyomásokat gazdagítja Szabó T. Anna költeményének egy-egy sora. A vers a szinopszia, színek és hangok társításának elvén hangolódik rá a látványra, mély vagy magas, zöngés vagy zöngétlen hangzók zeneiségével kísérve a látványt. Hasonlatai és metaforái izgalmas módon tágítják ki a látványt, mint például az „álom bizsergő tengerének” vagy a „kék éjben alvó hold szeme” sorai.
Az idilli, kevés szöveggel kísért képek ellenére a könyv távolról sem csak a hat év alatti kicsiknek érdekes. Olyan, képzőművészetileg és irodalmilag igényes alkotás, amely bármely korú, művészi benyomásokra hangolt néző gyönyörűségére szolgál. E tekintetben a hazai gyerekkönyvkiadás úttörő, nemzetközileg is releváns kezdeményezése. Csak remélni tudjuk, hogy hasonló színvonalú folytatókra talál majd.
Maros Krisztina: Milyen színű a boldogság? (Szabó T. Anna verseivel) Pozsonyi Pagony, 2017., 2490 Ft
