Papírhajó - Füttyögés és nahátozás

 romeo_es_julia_manga.jpg

 

Limpár Ildikó:

Ó, Rómeó! Miért vagy te manga Rómeó?

 

Shakespeare születésének 450. évfordulóját ünnepeltük idén. A drámaírás mágusának népszerűsége mindmáig töretlen, én pedig irigykedve gondolok arra, hogy ő megcsinálta: minden fontosabb élő nyelven elérhető az életműve; négyszáz (!) éve játsszák a színházak a darabjait, melyek könyves és filmes adaptációi sorra hódították és hódítják meg ma is a világot, egyes sorai szállóigékké váltak, fontosabb művei az alapműveltség részét képezik. Bár színpadon és filmvásznon egyaránt megfigyelhető a popularizáló feldolgozások trendje, a gyakorta lenézett zsáner, a képregény-irodalom Shakespeare-adaptációinak létjogosultságát sokan vitatják.

     Vajon mennyire tekinthető Shakespeare-műnek egy olyan képregény, amely így vezeti fel a cselekményt: „Tokió, napjainkban. Két tini, Rómeó és Júlia szerelembe esnek. De rivális Jakuza-családjaik harcban állnak.”? Vannak szorosabb és lazább adaptációk, ez nyilvánvalóan az utóbbi kategóriának tűnik – kérdés, hogy milyen célt szolgál az új környezetbe helyezés. A válasz tulajdonképpen igen egyszerű: a képregény Baz Luhrmann Rómeó + Júlia filmadaptációját idéző szellemben megkereste az eredeti drámai mű konfliktustípusának leginkább megfelelő, jól ismert kortárs megfelelőjét, és máris olyan kontextusba helyezte a szöveget, ami értelmezhetővé tette a fiatalabb korosztály számára is. Erre lehet azt mondani, hogy lebutítás – de lehet úgy is érvelni, hogy ez az az út, amivel újra élővé lehet tenni a Shakespeare-i hagyományt. Mert lássuk be: négyszáz év az négyszáz év. Az általunk jól ismert és szeretett Shakespeare-szövegek nehezen érthetők a mai közönség számára – olyannyira, hogy egy amerikai egyetemi hallgatónak is komoly kihívást okoz az eredeti Hamlet elolvasása, hiszen számára az egy idegen nyelven íródott. Nincs ez másképp a fordításokkal sem: Shakespeare népszerűsége a XIX. században kezdte el hódítását Európában, és a korabeli fordítások ma már nagyon megnehezítik a fiatalabb generációk felé nyitást.

     Ennek a felismerésnek a szellemében készült ez a manga Rómeó és Júlia, és ilyen szempontból, azt hiszem, igen jól teljesít ez az adaptáció. Bár a helyszín és a szituáció modernizálódott, a nyelvezet Shakespeare-é, csak épp modernebb fordításban. Nádasdy Ádám fordítása sokat tesz azért, hogy élővé váljon a megrajzolt jelen – még akkor is, ha mi esetleg szokatlannak érezzük ezt a fordítást. Ám ha a célközönséget nézem, mindenképpen jó választás Nádasdy, akinek a fordítása mindig az élőbeszéd jellegzetességeit követi, és modern, nem archaizál. A képregény műfajából adódóan ez a szöveg erősen húzott; amit pedig elveszítünk ezáltal, azt – részben legalábbis – a képekben nyerhetjük vissza.

     A könnyebben befogadható fordítás mellett a kulcs a vizualitás. Ha a cél az, hogy olyan olvasókkal is megismertessük Shakespeare munkásságát, akik a vaskosabb drámai szövegnek nem állnának neki, „mert az uncsi”, akkor a képregényverzió fő célja talán épp az, hogy felkeltse az érdeklődést, és eljuttassa a vonakodó olvasót odáig, hogy egyáltalán érdekelni kezdje a komplex, eredeti mű is, és próbát tegyen akár egy színházi előadással.

     A képregényforma nem klasszikus „képeskönyv”, nem illusztrált szöveget jelent, hanem kép és szöveg együttélését, és ezt a tulajdonságot érdemes kiaknázni egy utalásokkal, metaforákkal átszőtt műben. A „lennék a madarad” félsor talán szemöldökráncolást vált ki belőlünk, ha csak olvassuk a szerelmesek szóváltásában, de mindjárt megvilágosodunk, ha a sor elhangzása előtt már lapokon keresztül úgy látjuk Júliát, hogy mellette van kalitkában tartott énekesmadara, és a kalitkával együtt konnotációk egész sora kerül be a lehetséges értelmezések közé. Szintén segíti a szövegértelmezést a manga műfaj sajátosságai: a chibik alkalmazása, mely a szereplőt kissé megváltoztatott aránnyal rajzolja egy-egy humorosabb, viccesebb szituációban, illetve a különféle emóciórajzok, melyek megvilágítják a szereplő belső gondolatait, érzelmeit.

     Egy igényes képregény-adaptációban nem feltétlenül az egyszerűsítést kell látnunk. Tény, hogy a popularizációs trend hozta életre Shakespeare manga változatait – de talán a mester egy szóval sem tiltakozna ez ellen. Shakespeare saját korában maga volt a populáris szórakoztatás etalonja. A köznépből származó karakterei a nép nyelvén, az akkori szlengben beszéltek, és a színpadon nem volt hiány véres jelenetekben sem. Ha egy adaptáció megidézi ezt az élményt, máris megtanított valamit Shakespeare-ről: azt, hogy a négyszáz év folyamatos sikert annak köszönheti, hogy minden kor meglátta benne azt, ami neki szólt – nem csoda, hogy a The Sun magazin például úgy tisztelgett a drámaíró emléke előtt idén áprilisban, hogy csodás címlapokon gyártott bulvárhíreket az ismert drámák alapján. Shakespeare úgy marad a miénk, ha nem a távolból – és egyre távolabbról – szemléljük, hanem megtartjuk jó hétköznapjaink jó barátjaként. A manga Shakespeare is lehet ennek az eszköze.

 

Manga Shakespeare: Rómeó és Júlia. Illusztráció: Sonia Leong, fordította Nádasdy Ádám, Agave Kiadó, 2010, 200 oldal, 220 Ft.


 Főoldal

2014. szeptember 16.
Szakács István Péter tárcáiZsille Gábor tárcáiMagyary Ágnes tárcáiKollár Árpád tárcái
Fiumei forgószínpadTörténetek az elveszettek földjéről – Egy bánáti német lány memoárja
Herbert Fruzsina: FőpróbaOcsenás Péter Bence: Forgók
Vörös István verseiMolnár Krisztina Rita verseiJenei Gyula: LátleletKarácsonyi Zsolt versei
Nagy Koppány Zsolt: A masszázsszékMagyary Ágnes: NésopolisSzakács István Péter: Az örökségBecsy András novellái
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

        Jókai Színház Békéscsabanka-logo_v4.pngpku_logo.pngMMAlogoC_1_ketsoros__1_.jpg