Esszék, tanulmányok

 

24.a_nagy_haboru.JPG 

 

Pollmann Ferenc

 

Száz év elmúlt:

a Nagy Háború és a nagyvilág

 

„Okos ember: azt mondja, amit én.”

 

A fenti, Ignotusnak tulajdonított aforizmát régebben gyakran hallottam a Jászságban olyan emberektől emlegetni, akik alighanem a kiváló irodalmár nevét sem ismerték és bizonyára valami frappáns népi bölcsességnek hitték a mondást. Mindenestre akár Ignotus volt az ősforrás, akár nem, nekem most kapóra jön, hogy általa kijelenthessem: az alább bemutatandó kötet szerzőjét okos embernek tartom! Mégpedig természetesen azért, mert azt mondja, amit én…

2022 tavaszán jutott el a hazai és a külföldi olvasókhoz egy olyan első világháborús kiadvány, amely nyugodtan nevezhető egyedülállónak a könyvkiadás ezen szegmensében, méghozzá nem csupán a magyarországi, de a nemzetközi piacon is. Szerzője a sikeres magyar pénzügyi szakember, Szalay-Berzeviczy Attila, a Budapesti Értéktőzsde korábbi elnöke, a Raiffeisen Bank egyik csúcsvezetője, a magyar olimpiai mozgalom ismert képviselője, aki emellett még profi szintű fotós is. Mivel történelmi családok leszármazottja – felmenői között ott találjuk Berzeviczy Albert MTA-elnököt, Berzeviczy Béla tábornokot, továbbá neves politikusokat, minisztereket és országgyűlési képviselőket –, a történelem (különösen a hadtörténelem) iránti érdeklődése természetesnek mondható. Saját bevallása szerint 2014-ben fogalmazódott meg benne a cél: felkeresni a Nagy Háború egykori hadszíntereit és fényképeken megörökíteni, hogyan őrzik száz év elmúltával világszerte ennek a borzalmas történelmi traumának az emlékét a helyi társadalmak, valamint a centenáriumi megemlékezéseken részt vevő politikusok. A nyolc esztendeig tartó projekt során elkészült sok ezer fotó egy részét kiállításokon mutatták be (pl. Szarajevóban 2019 nyarán), és egy részükből (mintegy 1700 képből) kétkötetes kiadványt készített a szerző. Ennek első (az 1914–1915-ös eseményeket tárgyaló) része jelent meg magyar (A nagy háború százéves nyomában. Szarajevótól Trianonig. 1914–1915) és angol (In the Centennial Footsteps of the Great War from Sarajevo to Versailles. 1914–1915) nyelven. Reklámfotók tanúsága szerint egyébként már kész a második kötet is, de annak megjelenésére még néhány hónapot várnunk kell. Mivel nekem az első rész magyar verzióját volt módom forgatni, a továbbiakban minden megállapítás erre vonatkozik majd. Ez persze okozhat némi problémát, hiszen előfordulhat, hogy esetleg olyasmit hiányolok az első kötet alapján, ami az általam egyelőre nem ismert másodikban már megtalálható, stb. Talán érdemes lett volna megvárni az ismertetéssel, amíg a teljes kiadvány megjelenik. Másfelől viszont az első rész most friss, és ez elég nyomós érv amellett, hogy most szóljak róla.

Visszatérve arra, hogy miért tartom én okos embernek a szerzőt, mi az, amiről „ugyanazt mondja, amit én”, nos, ez természetesen Szalay-Berzeviczy Attila szilárd meggyőződése az első világháború döntő történelmi jelentőségével kapcsolatban. Magam hadtörténészként egész pályám során ugyanerről próbáltam olvasóimat meggyőzni, és mindig nagyon hálás voltam minden ezirányú segítségért. A szóban forgó kötet szerzője ezt a fontos gondolatot az élénk médiaérdeklődés kínálta alkalmakkor sohasem mulasztotta el hangsúlyozni: „Az első világháború volt az emberiség elmúlt kétszáz évének legfontosabb eseménye, amelynek megismerése és megértése segít napjaink világpolitikai folyamataiban eligazodni.” – mondta például a Forbes magazinnak adott interjújában idén márciusban Szalay-Berzeviczy láthatóan komolyan veszi a historia est magistra vitae működőképességét, és úgy gondolja, hogy az első világháború keserű tapasztalataiból levonható tanulságok felhasználásával elkerülhető egy harmadik világháború bekövetkezése. Elmondása szerint egy újabb világméretű konfliktus reális veszélyére a 2014-es krími események hatására döbbent rá. És mivel hasonlóságokat vélt felfedezni az akkori, illetve a pontosan száz évvel korábbi világpolitikai folyamatok között, ezzel a kötettel próbálta meg felhívni a nagyvilág figyelmét: „a béke nem adottság, még Európában sem”.

Ami mármost magát a kötetet (illetve annak első részét) illeti, az már fizikai megjelenésében is tekintélyt parancsoló. Meglehetősen nagy formátumú (24x33x4 cm, 264(!) dkg), de hát a sokszáz fotót csak jó minőségű papíron érdemes publikálni. Belső felépítése alapvetően kronologikus, vagyis az eredeti hadiesemények sorrendjét követik az egyes fejezetek. Szalay-Berzeviczy Attila nem elégedett meg azzal, hogy kiváló minőségű fotóit magyarázó képaláírásokkal ellátva nyújtsa át az olvasóknak: komoly hadtörténeti szakirodalmat felhasználva bőséges háttéranyagot is készített a száz évvel ezelőtti események megértetése érdekében. (Feltehetőleg erre vonatkozik az egyes könyvbemutatók felvezetőiben szereplő utalás arra, miszerint „A könyv szövege szakít a szokásos hadtörténeti és tudományos megközelítéssel. Helyette nemcsak közérthetően és tárgyilagosan meséli el az eseményeket, de a fotókat kiegészítve megpróbál olyan ismereteket is adni, amelyek az említett színterekre történő utazáshoz adnak segítséget.” https://www.uni-nke.hu/hirek/2022/03/29/szarajevotol-trianonig) Az általa írott szöveget azután neves történészekkel lektoráltatta. Egyikük, Romsics Ignác akadémikus a magyar kiadáshoz előszót is írt. A másik felkért lektor, Norman Stone időközben elhunyt. Úgy gondolom, az ő helyére „ugrott be” a brit Spencer Jones, a wolverhamptoni egyetemen tanító kiváló hadtörténész.

A kötetbe végül belekerült képanyagról azt lehet mondani, hogy gyönyörű. Ezt laikus szemmel is kijelenthetem. Lenyűgözőek a színek, kiváló a képek kompozíciója. Az oldaltükör is meglehetősen egységes: a legtöbb esetben három fotó került egy oldalra, két kisebb és egy nagyobb. Hogy végül is hány fotót tartalmaz a kiadvány? Általában azt olvasni, hogy a két kötetben összesen 1700 felvétel szerepel. Vettem a fáradságot, és megszámoltam, mennyi jutott ebből az elsőbe. Nekem 726 jött ki, de ebben már benne vannak a kötet közreműködőinek képei is. Szóval ezek szerint a második kötet még az elsőnél is gazdagabb lesz, ami érthető, hiszen az közel három esztendőt fog majd át.

Nyilván nem volt könnyű feladat a szerző számára az egyes hadszínterek közötti megfelelő arányok eldöntése. A „szokásos hadtörténeti megközelítés” általában a világháború kimenetele szempontjából döntő fontosságú frontok eseményeinek nagyobb figyelmet szentel, mint az ún. mellékhadszíntereknek. És mivel a háború döntően az európai frontokon dőlt el, ezért az Európán kívüli eseményeknek óhatatlanul kisebb figyelem jutott a hagyományos szakkönyvekben. Szalay-Berzeviczy Attila azonban ezzel a megközelítéssel szakítani kívánt: „[…] tudatosan törekedtem arra, hogy egyetlen nemzet se legyen túlreprezentálva a könyvemben a háborúban játszott valós súlyát meghaladóan, és a háború ne egyik vagy másik nemzet szemszögéből legyen feldolgozva. Ugyanis csak így lehet azt biztosítani, hogy a világban bárki érdemesnek tartsa a könyvespolcára helyezni ezt a könyvet.” – mondta egyik interjújában. „Tehát nem magyar szemüvegen keresztül nézi a nagy háborút” –  fordította le az interjú készítője a szerző szavait. Nézzük, mit jelentett ez a gyakorlatban! Ha megszámoljuk, hogy az első kötetben hány felvétel ábrázolja az egyes hadszínterekkel kapcsolatos tájakat, eseményeket, vagy szereplőket, akkor kiderül, hogy azért a világháború végkimenetelére döntő (vagyis tulajdonképpen a legdöntőbb) hatást gyakorló nyugati front részesedett a legnagyobb arányban (202 felvétel), de a második helyre meglepő módon az oszmán birodalom hadszínterei kerültek (143 felvétel), megelőzve a keleti frontot (127 felvétel). Persze mindez érthető, ha meggondoljuk, hogy a törökök négy különböző fronton (a Kaukázusban, Mezopotámiában, a Közel-Keleten illetve a Dardanelláknál) is érdekeltek voltak. A Balkánra jutó 51 felvétel, az olasz front eseményeivel kapcsolatos 44 fotó és az Afrika különböző pontjai lezajlott harcok emlékezetével foglalkozó szintén 44 kép lényegesen elmaradt a három fenti hadszíntér által élvezett figyelemtől (habár Afrika pozíciói javulhatnak, ha a Szuezi csatornánál lezajlott harcokkal kapcsolatos 13 fotót nem az oszmán birodalom frontjainál vesszük figyelembe…) 

Ami a hiányzó „magyar szemüveget” illeti, az olvasó az akkori Monarchia mindhárom frontjával (Galícia, Szerbia, Olaszország) kapcsolatos „magyar” fotókat talál a könyvben . Ám az feltűnhet neki, hogy Bártfa helyett Bardejovot  olvashat a magyar kiadásban (248. oldal). Azt is furcsállhatja, hogy a balkáni hadiesemények bemutatása mennyire „szerb szemüvegen” keresztül történik. Én magam az irodalomjegyzékben szereplő James Lyon-kötet (Serbia and the Balkan Front, 1914) hatását vélem felfedezni a szerző szövegén. (Az 1914. július 28-án éjszaka végrehajtott állítólagos osztrák-magyar partraszállási kísérlet megtörténtét Belgrádnál kizárólag szerb források állítják. És a balkáni halálmars kapcsán is jó volna a mérhetetlen szenvedéseken keresztül visszavonuló szerb hadsereg és szerb civilek mellett a magukkal hurcolt osztrák-magyar hadifoglyok sanyarú sorsát is említését is látni.) Az olasz hadszíntérrel kapcsolatban is feltűnően kevés figyelem vetül az Isonzó-frontra az 1915-ös évre jutó négy rendkívül véres csatájával együtt. Mindezzel együtt a szerkezeti arányok terén nincs mit felróni a szerzőnek. (És különben is: lehet, hogy a második kötetben ezen a téren is lesznek – illetve hát vannak – változások.)

Még szeretnék írni a közölt képanyag tematikus összetételéről. Bár ezen a téren nem végeztem számításokat, úgy tűnik, hogy a legtöbb fotón korabeli eseményeket felidéző emlékművek, eredeti egyenruhákba beöltözött hagyományőrzők, és hivatalos megemlékezéseken résztvevő politikusok szerepelnek, illetve az egykori hadiesemények helyszínein készült tájképeket láthatnak az olvasók. Azt világosan kiolvashatjuk ebből a káprázatos fotókollekcióból (amelynek túlnyomó többsége a szerző saját munkája), hogy a Nagy Háború valóban világháború volt, hiszen valamennyi kontinenset érintette és a Föld szinte minden zugában található olyan emlékhely, amely felidézheti az egykori tragikus eseményeket. Ez a globális emlékanyag a kötet tulajdonképpeni legfőbb értéke, pontosabban ennek megbízható és sokszor komoly emóciókat kiváltó megjelenítése. Számomra azonban erre a szerepre főleg az emlékművek tűnnek igazán alkalmasnak, míg a hagyományőrzők díszes maskarádéi éppen azt rejtik el a mai néző elől, amitől a háború háború: a szenvedést, a kínokat. És a halált…

 


Főoldal

2022. augusztus 11.
Egressy Zoltán tárcái Banner Zoltán tárcái Gömöri György tárcáiVöröskéry Dóra tárcái
Erdész Ádám: Melyik a járható út?Mátkaság a dinasztikus érdekek árnyékában
Ocsenás Péter: Együtt a sötétbenTörök Ábel: A famardosó
Protestáns barangolás a megyébenBékési kalácsságok
Vörös Viktória versei Meliorisz Béla verseiMegyeri Edit Tünde: Halottunk van!Oláh András versei
Megyeri Edit Tünde: Halottunk van!Oberczián Géza: Egyre többször rossz az időA Negra völgyében – Mersdorf Ilona Bodor Ádám-paródiájaDarvasi László: Plüss
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKAEMMI_log__.jpgpku_logo.png