Esszék, tanulmányok

 

 csbai_hazak.jpg

 

Erdész Ádám

 

Látható történelem

Dénes Attila: Csabai házak almanachja

 

A békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum nevezetes arról, hogy kiadványai megtalálják az utat az olvasókhoz. A város újratelepülésének 300. évfordulójára kiadott Csabensis című kötetet, amely 300 olvasmányos, rövid történetben mesélte el a város múltját, sikerkönyv lett. 2019 karácsonya előtt Békéscsaba jellegadó épületeit bemutató, 300 oldalas, színes, képes albummal állt elő a múzeum. A Csabai házak almanachja címet viselő kötetet tizenegy fejezetben 111 épületet, illetve épületcsoportot mutat be. Valójában egy kicsit többet is, mert vannak áttekintő fejezetek, például a polgárházakról és a népi építészetről, ahol sok képpel kísért összefoglalókat olvashatunk az adott épülettípusról. A jó témaválasztás, a rövid szövegekkel kísért sok kép ismét sikert ígér. Melyik lokálpatrióta csabai ne szeretne tudni egy keveset azokról a szép épületekről, amelyek mellett nap mint nap elmegy. A középületekről, ahol rendszeresen megfordul, az iskolákról, ahova családtagjai jártak, a vendéglőkről, ahol alkalomadtán kellemes órákat tölt. A legtöbb érdeklődőre a város polgárai között számíthat a kiadó, ugyanakkor a szép album megjeleníti Békéscsabát a magyar építészettörténet lapjain is.

A kötet szerzője Dénes Attila, a Szegedi Tudományegyetem Bolyai Intézetének tudományos munkatársa. A szerkesztést Szakál Veronika, a múzeum történésze és Andó György, az intézmény etnográfus igazgatója végezte. A most kiadott kötet komoly előmunkálatokra támaszkodik, Dénes Attila 2011-ben indította el Csabai Házak című blogját – https://csabaihazak.blog.hu/ –, azzal a céllal, hogy megmutassa a „csabaiaknak és nem csabaiaknak, hogy milyen gazdag és különleges Békéscsaba építészete, hiszen magyarok, szlovákok és más nemzetiségek, számos különböző vallás híveinek együttélése egyedülálló épülettípusokat és épületegyütteseket eredményezett városunkban”. A kimondottan népszerű blog anyagának egy része képezte a kötet alapját. A szerző és szerkesztők célkitűzése lényegesen bővült, az épületek históriáján keresztül különleges látószögből a város történetét kívánták elmesélni. Az előszót jegyző Szakál Veronika és Dénes Attila megfogalmazásában: „Egy várost … jelentős mértékben az épületei határoznak meg. Ha egy ismert városra gondolunk, akkor elsőként jellegzetes épületei jutnak eszünkbe. Emellett az épületek tanúskodnak a város lakóinak életéről, ízléséről, gondolatairól is.”

A könyv tizenegy fejezetében olvashatunk a középkori Csaba épületeiről, a templomokról, a középületekről, az iskolákról, a vendéglőkről és szállodákról, a Békéscsaba történetében oly fontos vasút épületeiről, az ipari emlékekről és a lakóházakról. Az utóbbi fejezetek a népi építészet hagyományait őrző házakat, a polgári épületeket, valamint a városban és határában álló kastélyokat kúriákat veszik sorra. A legterjedelmesebbek a középületekről, templomokról, lakóházakról szóló fejezetek. A szerző a ma is meglévő házakat vette sorra, a blogban szereplő és építészettörténeti szempontból kulcsfontosságú Elpusztult épületekről ezúttal alig esik szó. Egy-egy épületet három–hat fénykép és a fotók közé szerkesztett egy-két oldalas szöveg mutat be. Például a kiemelt jelentőségű Fiume Szálloda az albumban négy oldalt kapott, hat kép hozza elénk a város emblematikus szállodáját: a mai arculatot ábrázoló fotót egy nagyon szép, a hajdani építészeti dokumentációból kiválasztott homlokzati tervrajz követi. Egy, a dísztermet és a párkányzat díszítését bemutató mai fotó mellett egy-egy, városi életképnek is beillő dualizmus- és szocialista kori archív felvétel zárja az összeállítást. A képek között olvashatjuk az építéstörténetet és az építészeti leírást. A magánházakat bemutató részeknél általában kevesebb a fotó és a szöveg is rövidebb. Egy-egy ház leírását a felhasznált irodalom felsorolása zárja. Az könyv látványvilágát Magyar Milán, a Móra Ferenc Múzeum grafikusa tervezte.

Képes albumról lévén szó, szerző és a szerkesztők válogatását befolyásolta a nyomdai megjelenítésre alkalmas fényképek megléte, illetve hiánya. A középületekről általában került régi fotó, viszont jellegzetes magánházak maradtak ki, vélhetően a hiányzó dokumentáció miatt. A könyvek és az archív képanyag mellett erősen támaszkodott a szerző a levéltárban őrzött tervrajzokra, s az ipari műemlékeknél felvillannak korabeli levélfejeken szereplő rajzos ábrázolások is. A rajzok és tervrajzok javára válnak a kötetnek, hiszen más látószöget nyitnak meg az olvasó előtt. Az épületek történetét és építészeti leírását tartalmazó szövegekben mutatkozik némi következetlenség. Van, ahol csupán annyit tudunk meg a leírásból, hogy az épületet ki építtette. Például a Szabadság téri Láng-háznál csak az építtető nevét és foglalkozását olvashatjuk: „Láng Frigyes ügyvéd 1911-ben építtette fel az akkori Ferenc József tér (ma Szabadság tér) 8. sz. alatti szecessziós házat.” A mellette lévő Fábry-háznál részletes képet kapunk az építtetőről. Nyilván nem egyenletesek a források, de azok a legérdekesebb leírások, amelyekbe egy kis történetmesélés is belekerült. Például az evangélikus nagytemplom építéséről szóló részből kiderül, hogy a napóleoni háborúk hogy lassították le az építkezést, s Haan Lajos leírása nyomán azt is megtudjuk, miféle szokások és babonák kötődtek a templomhoz.

Ha – a szerző és szerkesztők intencióit követve – Békéscsaba történetként olvassuk a könyvet, nagyon világosan kirajzolódnak a város történetének jellegzetességei és csomópontjai. A kötet látványosan dokumentálja, hogy Békéscsabának – a török hódoltság alá került alföldi települések nagy többségéhez hasonlóan – az újratelepülés előtti időszakból alig van egymásra rakott kövekben megmutatkozó története. A középkori Csaba és környékének épületei című nyitó fejezetben Dénes Attila felidézi a föld alatt nyugvó épületek, elsősorban a gerlai monostort és az 1556-ban lerombolt Ábránfy-kastélyt. Megmutatni viszont csak egy gerlai monostorból maradt oszlopfő részletet és a kastély helyén álló házat tudja. Ez a hiány világosan dokumentálja azt a végtelen pusztulást, amit a török hódoltság okozott. A 14–15. század viszonylag békés évtizedeiben kialakult sűrű településhálózat egyházi, földesúri, tájépítészeti emlékeiből szinte semmi sem maradt meg.

Építészeti szempontból az első maradandó emlékeket hagyó korszak a 18. század, amikor megépültek a legkorábbi, ma is látható templomok; köztük a Békéscsaba jelképei közé tartozó evangélikus kistemplom. Viszont a korabeli vert falú vagy vályogból épített magánházak emléke ugyancsak majdnem nyomtalanul süllyedt el a múltban. A terjedelmes kötet arról tanúskodik, Békéscsaba építészeti emlékekben is manifesztálódó nagy korszaka az 1850-es években kezdődött és a dualizmus idején teljesedett ki. A megmaradt és ma fontosnak tartott középületek, iskolák ipari üzemek és magánházak többsége ekkor épült. Dénes Attila nyomozása szerint az első emeletes ház – a Munkácsy utcai Reiner-féle ház – 1853 körül épülhetett, legalábbis akkor már állt. Békéscsaba gazdasági erejét, a helyi társadalom integrált voltát mutatja, hogy 1845-ben a mezőváros képes volt az önkéntes örökváltságra. Az 1850-esévektől kezdődően lassan eltűntek a tőkés gazdálkodásra való áttérés akadályai. A Monarchia gazdasági rendszere pedig különösen jó helyzetbe hozta a Békéscsabához hasonló, nagy határú, magas munkakultúrájú lakosokkal rendelkező településeket. A Monarchia biztos piacán jó áron értékesültek a terület mezőgazdasági, majd mezőgazdasági ipari terményei. A széles, saját gazdasággal rendelkező paraszti népesség fogyasztóként képes volt számottevő értelmiségi, kereskedő–szolgáltató rétegek eltartására. Mindennek köszönhetően lassan kialakult egy nem túl széles, de mégis befolyásos polgári réteg, amely lendületet adott a város fejlődésének. A vagyonában gyarapodó és fokozatosan rétegződő lakosság pedig képes volt a differenciálódó igazgatási és kulturális intézményrendszer épületeinek finanszírozására. Ugyanúgy, ahogy a kor szintjén álló polgárházak építtetésére is. Elsősorban e korszak építészettörténetének tükre Dénes Attila könyve.

Erről a korszakról nagyon világosan beszélnek az ipari műemlékekről szóló részek. Az építészettörténeti részekben olvasható apró adatokra is érdemes figyelni: az Első Békéscsabai Gőzmalom egy év alatt 10 000 tonna lisztet termelt. A legnagyobb malom mellett még további hat malomról olvashatunk a könyvben. Békéscsaba Monarchiabeli gazdasági szerepére utal a vasútállomás közelében épített Termény- és Á raktár kapacitása is: ez a raktár egyszerre 80 000 mázsa gabona befogadására volt alkalmas, biztosítva a gazdálkodóknak a lehetőséget arra, hogy megfizethető díj fejében kivárják a kedvezőbb értékesítési viszonyokat. Ebben a korszakban épültek olyan a máig kulcsszerepet játszó kulturális intézmények, mint a Vigadó, a színház, a múzeum vagy a hajdani Rudolf Főgimnázium.

Magától értetődő, hogy ebben a korszakban épült a legtöbb megörökített polgárház is, amelyekről változatos és nagyon érdekes adatokat olvashatunk. S itt visszatérek egy kicsit a házak lakóihoz kapcsolódó történetekre. Van, ahol nagyon érdekes mozaikok villannak fel: például a könyvtár Körös-parti szárnyaként szolgáló épületről megtudjuk, Urszinyi Dezső földbirtokos építtette, s feleségével együtt a városra hagyták, hogy ott árvaházat rendezzenek be. Ám nem árvaház, hanem polgármesteri lakóház lett belőle. Színes történet teszi érdekessé a főtéren álló Décsey-, majd Kulpin-ház – utóbb Centrum Áruház – leírását is. A szomorú história arról szól, mint épített a város egyik legtekintélyesebb fűszer- és csemege kereskedője a főtér díszévé váló üzletet, hogy azután veje pár év alatt csődbe vigye a vállalkozást, megrövidítve az építtető életét is. Másutt csak szikár adatokat találunk: a városháza melletti főtéri épületet megvette egy Weisz Mór nevű üzletember, s felépíttette a jóval később a Békésmegyei Általános Takarékpénztár székházául szolgáló épületet. Weisz Mór pályája nem kevésbé érdekes, meg is ragadható, és fontos jelenség bemutatásához szolgáltatna adalékokat. Ez a fontos jelenség Békéscsaba zsidó felekezetű polgárainak szerepe a város dualizmuskori kiugró fejlődésében. A könyvben bemutatott házak egy részének – különösen az ipari, kereskedelmi épületek, a magánházak – történetében erőteljesen benne volt az a felekezet, a melynek sorsáról a Dohánybeváltóról szóló részben olvasható egyetlen mondat tudósít: „1944-ben a dohánybeváltó területén alakították ki a csabai gettót.”

A fentebb érintett kérdés kissé túl is megy a kötet szerzője által vállalt feladatok határán, ám a könyvből valóban Békéscsaba története bontakozik ki, így adódnak a további felvetések. Sőt, talán itt kellene folytatni. Dénes Attila jóvoltából megismertük az épületek történetét, alkalmanként az ablakokon, a résnyire kinyílt ajtókon keresztül bepillanthattunk a házak lakóinak életébe. A muzeológusok gondolják meg, nem nyitják-e szélesre a kapukat, hogy az érdeklődők megláthassák a hajdani lakók végrendeletekből, házassági szerződésekből, periratokból, levelekből, sajtóforrásokból kibontakozó hétköznapjait. Egy ilyen kötet legalább olyan népszerű lenne, mint a Csabensis vagy a most megjelent album.

 

Munkácsy Mihály Múzeum, Békéscsaba, 2019.

Megjelent a Bárka 2020/3-as számában.


Főoldal

2020. július 23.
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Ütőér
Molnár Krisztina Rita tárcái Bék Timur tárcáiKarácsonyi Zsolt tárcáiVári Fábián László tárcái
Versek
Tóth Erzsébet verseiMarkó Béla verseiPapp Attila versei Kürti László versei
Prózák
Murányi Sándor Olivér: Halak közöttBene Zoltán: Isten, ítéletMárton László: HűKovács Dominik˗Kovács Viktor: Az Öles-Szüdi vonal
Drámák
Téblábolók, avagy eszetlenül váltjuk a rendszertCsík Mónika: Az ember tragédiája - Nyolc és feledik színDarvasi László: Karády zárkájaAcsai Roland: Farkasok
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum
Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA