Versek

 

 Ol__h_Andr__s2.jpg

 

Oláh András

 

hiánytalanul

 

meglepett hogy használati
utasítás nélkül is jogosultságot
kaphattam hozzád
egy orosz fordítással kezdődött
– Pravda- és Izvesztyija-cikkek
pár történelmi forrás
köztük Nagyezsda Krupszkaja
levélváltása Leninnel
erre halálbiztosan emlékszem
mert az egyetlen volt
amibe beleolvastam
az elkészült anyagból –
a sikeres vizsgát a Zöld
Elefántban ünnepeltük
utána a hófedte utcák
kanyarulatait vettük célba
minden sarok közelebb hozott
tilosba tévedtünk hamar
feldolgozni sem volt időm
máris tagadni kellett
de mindig van másik út
ha nem a Jupiter holdjait
számlálgatjuk az ellenőrzőpontokon
így történt akkor is
s mire a kollégiumi szobádig értünk 
egy új mesébe illesztettelek
hiánytalanul

 

örökös függésben

 

drótkosárban lógva
örökös függésben
– mintha Isten tenyerén –
himbálózik a Garasos-híd oldalán
a csöndes zápor után
ami odavonzotta a vadkacsákat is
buksi fejüket időnként a Körös
vizébe mártva hosszan előre
nyújtott nyakkal úsznak
föl sem tűnik nekik a lakatokkal
tömött korlát hiánya
a szerelvények rögzítését végző
munkás a szemüvegét törülgeti
a fénytörésben
megpillantja a fiatal párt
a kacsákat készülnek etetni
valamit kérdeznek tőle
de a lárma nagy
vadul sisteregnek
a hegesztőpisztolyok
fáradtan tárja szét a karját
s szemüvegét igazítva palástolja
szétfutó könnyeit

 

 

érvénytelenítve

 

úgy hittem az emlék is pótolható
mint a B-kategóriás jogosítvány
két álom között kialvatlanul
mégis téged szólongattalak
mennyi elfecsérelt idő
mégsem térhetünk vissza
érvénytelenítettelek
– jogszerűtlen használóm lettél
mióta kijelentkeztem belőled

 

Megjelent a Bárka 2024/4-es számában. 


 Főoldal

2024. szeptember 23.
Kopriva Nikolett tárcáiKontra Ferenc tárcáiHáy János tárcáiElek Tibor tárcái
Fiumei forgószínpadTörténetek az elveszettek földjéről – Egy bánáti német lány memoárja
Herbert Fruzsina: FőpróbaOcsenás Péter Bence: Forgók
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Farkas Wellmann Éva: Szanatóriumi emlékvázlatokCsillag Tamás: Hazáig követnekDebreczeny György verseiBorsodi L. László versei
Banner Zoltán: Önarckép MunkácsyvalBalássy Fanni: KészülődésKiss László: EltűnőkSzil Ágnes: Poros út
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabanka-logo_v4.pngpku_logo.png