Gyukics Gábor
nem áll meg kettő
az egyben
egy autodidakta művész
erőltetett közelit
készít szemedről
azt gondolhatná
hogy ívelt szemöldököd
képes lesz
meggyőzni őt
a hiszékeny fotóst
hogy ne hagyja abba
ami nevetségessé tenné a közelben felvillanó
általános tilalmakat
manipulatív vétókat és eszement verbalitásokat
miután a nyakában lógó kamerákkal
részt vett ezernyi nászéjszakán
több kelet-európai kamionparkolóban
nem akar tőled semmit
csak egy képet
hogy láthassunk minden színt
szemed íriszén át
a fehérség megeszi a fényt
a múltnak élő nem figyelte a jelent és megvetette a jövőt
nem képzeletének élt
nap mint nap létremesélte mutáns kibúvókon keresztül saját valóságát
csak azért hogy visszamehessen a múlt üvegszemeit árusító sarki boltba
a kirakatban kitömött állatok
a létra amivel visszamászott az agyában raktározott korokba
nem hitte el
hogy elorozta a más irányba induló idő
ha az emlékeid elvezetnek a keresett helyre ki is vezetnek onnan
ez a jelen
kiszívja az életkedvet még a nemtörődömökből is
mit sem látni itt
maradékot maszatos elharapott életszeleteket
mind szükségtelen
atombunker az őskorban
süllyessz el
ahogy a kalóztól elvett gitárral
mintákat készítesz
szabálytalan spirálokat
a nyelvek spontán hangjait
hófutta
füstös tetők lángjait
a jéghegyek
szaggatta óceánok között
zenédre
egy
elsüllyedt hadihajó tatján
táncolnak
a halálra ítéltek
a te életed
ha nem zenélsz
egy hajszálon függ
minden
amit a kapitány mond
csak ígéret
Megjelent a Bárka 2024/4-es számában.
