Karkó Ádám
Napirend
korán kezdek el meghalni
először felkelek hat
harminckor
minden egymást követő
napon
mosakodni fogok
letisztult arccal nézek
a rántottába
szétfolyó nap lesz
tornázni fogok vécére megyek
kilépek majd az ajtón letántorgok
lépcsőházam földszintjére
gondtalan napfény fogad
jövök szaladok írok
hogy utolérjem a barátságokat
amik valahol félúton
délután például megakadtak
kapkodok a levegőben
olvadó puhaságok
után
kevés jön belőle
berakom táskámba
ágyam alá elmentem gépemre
le is írhatnám ide
jussom gondolom
egy enyhe lebaszás lesz
hogy sok vagy ehhez
mind
amit akarsz
adni elfújja a szél
pislákoló lámpafényben
este még dolgozni fogok
edzeni ha Isten is akarja
enni néha valamit szabad
lefekvés előtt
elmormolom még
gyorsan
el ne
szakadjon
valami rossz szál miatt
majd holnap
korán kezdek el meghalni
Vérvétel
az utcák szűk erek a szívem felé
az utcák szűk erek a szíved felé
járda visz a szívem felé
járda visz a szíved felé
parkok fák meg futók
asztalok padok ottlakók
kutya madár macska jár
minden sarok nyitva áll
néhol ablak ajtó világos
bukott ház hiányos és szilánkos
magas épület túl magas
lejössz hogy a múltra hass
az utcák szűk erek a szívem felé
az utcák szűk erek a szíved felé
az utca kitágul ha benne járok
az utca kitágul ha benne jársz
az utcán lombok fednek minket
orr a nyakamon orr a hajadon
illatok lengik be a sötétséget
zöld keretbe foglal a fény
az utca lélegzik
az utcák tág erek a szívem felé
az utcák tág erek a szíved felé
Megjelent a Bárka 2024/1-es számában.
