Meliorisz Béla
Majd
meglepően mozdulatlan ez a délután
pedig lehet hogy holnap már havazni fog
s csak tépelődünk hogy várjunk-e még vagy induljunk
tovább cipelve magunkkal ki nem mondott szavainkat
mint emlékét a gyerekkori városnak
ahogy eddig is évszakról évszakra
félünk hogy foglyul ejtenek majd bennünket
az egymásba vesző évek
s már képtelenség lesz rátalálnunk
elképzelt vidékeire a nyugalomnak
azt mondják mindenért fizetni kell
és bármi megtörténhet
Én is
régi nagy telek idején bizony napokig szakadt a hó
s az őzek a kertekig merészkedtek
kézből lehetett etetni őket
s beszélgetni velük mindent értettek
nagyapa mesélt nekem ilyeneket
s én mindig úgy csináltam mintha mindent elhinnék
örült hogy örülök
nemsokára én is nagyapa leszek
de nem tudom milyen telekre számíthatunk
napokig tartó havazásokra biztosan nem
úgyhogy időben ki kell találnom miket mesélhetek majd
a nagyapától hallott történeteket
a régi nagy telekről biztosan kéne
vagy emberszerű robotokról földönkívüliekről
rögtönözzek majd inkább? nem is tudom
Régóta nem
a rusztikus délután fényében
már a telet várja a falakra futtatott vadszőlő
de nem sejtve még tekintélyelvű szándékokat
jégbe fagyott időt
a part menti sziklakövek között
elégedett vadkacsák úszkálnak
szóval megint egy provokatív ősz
új vágyak lappangó ideje talán
terek a múltban s a képzeletünkben
ahogy a sétautakat járva majd
mintha jelentésüket vesztett
szavakon taposnánk mint annyiszor máskor
régóta nem beszélünk
de egyszer csak szólnunk kell valakihez
ha nem tudjuk is ki ő
Megjelent a Bárka 2022/5-ös számában.
