Versek

 

 17.Meliorisz_B__la.jpg

 

Meliorisz Béla

 

Majd


meglepően mozdulatlan ez a délután
pedig lehet hogy holnap már havazni fog
s csak tépelődünk hogy várjunk-e még vagy induljunk
tovább cipelve magunkkal ki nem mondott szavainkat
mint emlékét a gyerekkori városnak
ahogy eddig is évszakról évszakra

félünk hogy foglyul ejtenek majd bennünket
az egymásba vesző évek
s már képtelenség lesz rátalálnunk
elképzelt vidékeire a nyugalomnak
azt mondják mindenért fizetni kell
és bármi megtörténhet

 

Én is


régi nagy telek idején bizony napokig szakadt a hó
s az őzek a kertekig merészkedtek
kézből lehetett etetni őket
s beszélgetni velük mindent értettek
nagyapa mesélt nekem ilyeneket
s én mindig úgy csináltam mintha mindent elhinnék
örült hogy örülök

nemsokára én is nagyapa leszek
de nem tudom milyen telekre számíthatunk
napokig tartó havazásokra biztosan nem
úgyhogy időben ki kell találnom miket mesélhetek majd
a nagyapától hallott történeteket
a régi nagy telekről biztosan kéne
vagy emberszerű robotokról földönkívüliekről
rögtönözzek majd inkább? nem is tudom

 

Régóta nem


a rusztikus délután fényében
már a telet várja a falakra futtatott vadszőlő
de nem sejtve még tekintélyelvű szándékokat  
jégbe fagyott időt
a part menti sziklakövek között
elégedett vadkacsák úszkálnak

szóval megint egy provokatív ősz
új vágyak lappangó ideje talán
terek a múltban s a képzeletünkben
ahogy a sétautakat járva majd
mintha jelentésüket vesztett
szavakon taposnánk mint annyiszor máskor

régóta nem beszélünk
de egyszer csak szólnunk kell valakihez
ha nem tudjuk is ki ő

 

Megjelent a Bárka 2022/5-ös számában.


Főoldal

2022. november 30.
Kontra Ferenc tárcáiHáy János tárcáiElek Tibor tárcáiCsík Mónika tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Csabay-Tóth Bálint: A sarjSzarvas Ferenc: Amikor az ellenőr mindennap megtanult egy verset
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Markó Béla verseiFinta Éva verseiFarkas Wellmann Éva: Szanatóriumi emlékvázlatokKiss Ottó: Lieb Mihály
Tóth László: BúcsúzóZsidó Ferenc: Égig érő szénásszekérHaász János: A puskás emberAbafáy-Deák Csillag: Csók sem volt
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKApku_logo.png