Poós Zoltán
Amire nincs magyarázat
Gyomaendrőd
El lehet-e tévedni úgy, hogy évekig nem tudod,
hol vagy? Már egy ideje a kisvárosban élsz,
de a főutca boltsora sem ismerős. Nem akarod,
hogy ismerős legyen, ahogy rád sem kíváncsi
a megvilágított ég.
Nagyobb városok küldenék ide messzi fényeik,
de idáig nem érnek el. A város önmagában áll,
kívül mindenen. Innen mindenki menekül, de
egyszer csak megérkezel, hogy soha ne érezd
jól magad, mint a szél, az egymással szemben
álló házak ablakai között.
A soványság itt fényűzés, a zavarod szintén.
A drótok megfakultak az őszi fényben,
álmaid megterhelik a tájat: szemben Endrőd
enklávéja, ismeretlen vidék, maradsz benn,
a kollégiumban, és négy évig ki sem mozdulsz.
A koli parkjában ülsz, a pirosra festett padon,
és bámulod a járdát felnyomó fák gyökereit,
a gyökerek kőlapok közé szorított kriptáit,
télen pedig a salakpálya vöröses jegét, ami
a semmibe visz, mint az út az állomástól
a kóterig.
Van, amire sosem kapsz magyarázatot.
Hogy kerültél ide? Vannak döntések,
súlyos következményekkel, amik olyanok,
mint a frontális ütközés. Sosem épülsz
fel belőle, mindig sántítani fogsz.
És nem a verések miatt, mert az egész
volt elviselhetetlen, amit nem is ajtók
zártak el, súlyos lakatokkal, nem is egy
rafinált számzár. Csak az ablakhoz
tapadó, nyirkos függöny, amit villanyoltás
után megvilágított a sarki lámpa fénye.
A függönyök az időt zárták el.
Elhúzhattad volna, de eszedbe sem jutott.
Megjelent a Bárka 2021/6-os számában.
