Kürti László
mese a lepkegyűjtőről
a lepkegyűjtő esküdözik,
és mindenki tudja, hogy nem viccel:
tőle senki sem látja szebbnek
a pillangókat, sem a boglárkalepkéket,
sem a tűzlepkéket! tűpontosan ismeri
anatómiai felépítésüket, szárnyuk
fesztávját. furcsa mintáikról az alfajok
bábjainak alakját, hernyóik színét,
előfordulási és táplálkozási helyét.
tűpárna nyugalomban az üveg alatti
ragyogást, a szépséget és finomságot.
a boldogság végtelenségéről nincs,
aki őt kioktathatná! ezt mindenki
jóelőre jegyezze meg! csak ne tördelné
magát a lepkegyűjtő az éjjelilámpafényben,
akár azok a hatalmas pávaszemes lepkék
reménytelen csapkodásaikban.
böllér ünnepnapokon
förtelmei közül figyel,
rád emeli borjúfejét,
és elvágja a torkát, hogy
elcsitítsa a kedvesét:
ne rángatózz, add most magad,
tartalak, míg ömlesz elém!
a tepsibe bő reggeli,
ha felfogom véred, elég.
förtelmei közül te vagy,
amitől minden émelyeg.
egymást leölve izgatóbb,
halál előtt, mi még remeg.
úgy rángatózz, add most magad!
rád emeli borjúfejét.
kiadós villásreggelim,
így csitítja a kedvesét.
téli medve
még csak október vége volt,
téli álomra készült.
cukrot, vodkát és némi bort
adtak neki, ha blattolt.
egyébként verseket szavalt
részeg hontalanoknak.
nem keresi ma sem a bajt,
akit kukák etetnek.
de fennhangon mormolta ő
a rég bevágott rigmust.
ki tudja, mennyi szeretőt
dobott, és mennyi hitet.
eszméit lassan élte fel,
zsírját a téli mackó.
de csonttá fogyva nevetett
a végső hidegekre.
Megjelent a Bárka 2021/3-as számában.
