Melyik vers, novella vagy regény elolvasása játszott megkerülhetetlenül fontos szerepet kortárs íróink, költőink életében, esetleg abban, hogy a költői-írói pályát választották? 2015 őszétől új rovatot indítottunk, Tündérkert címmel. Biztosak vagyunk benne, hogy középiskolás diák olvasóinkat, de talán az idősebbeket is érdekli, hogy a Bárkához is kötődő alkotók milyen irodalmi alkotást ajánlanának a mai fiatalok számára. Potozky László írása.
Potozky László
Légy jó, Patkányfogó
Két könyv volt, és viszonylag nagy időeltolódással. Ezek oltottak belém valami olyasmit, ami nélkül nem hiszem, hogy írnék. Talán nem is érdemes külön, markánsan elválasztva beszélni róluk. Pedig az egyik magyar, a másik francia szerző műve. Az egyiket általános iskolában olvastam, a másikat az egyetem első évében. Az egyiket több mint tízszer, a másikat csak egyszer. Mindkettő arról szól, amiről az irodalomnak szólnia kell, a perifériáról és a kirekesztettekről. Móricz Zsigmond: Légy jó mindhalálig és Émile Zola: A Patkányfogó.
Előbbit sokan nem szeretik, és én őket nem értem: ez volt az a könyv, amivel megtanultam, hogy én is lehetek egy regény főszereplője, vagy inkább én vagyok egy regény főszereplője. Utóbbi kapcsán pedig rájöttem, hogy írni akarok, mert ha ilyen dolgokat lehet művelni a prózával, így szabad gyúrni, faragni, fényesre csiszolni a mocskot és a szennyet, akkor nekem ez kell. Előbbitől tanultam meg, hogy számomra a regény a műfajok királya. Utóbbitól tanultam meg, hogy az igazság mindennél fontosabb, még ha nem is tetszik nekünk a szaga, és retkes lesz tőle a kezünk. Előbbiből tanultam meg, hogy sokkal több a gyerekkor, mint amennyinek hisszük, hogy a kis történetekből egyszer nagyok lesznek, hogy a kis fájdalmakból egyszer komoly trauma válik. Utóbbi a lassú közelítés technikáját mutatta meg nekem, azt, hogyan kell meghámozni egy tájat, egy szobát vagy a bennük tébláboló embereket: réteges legyen a leírás, kívülről haladjunk befelé, amíg el nem jutunk a lényegig. Előbbi segített megragadni a napszakokat, a fény változásait: miután többször elolvastam Misi téli alkonyatait, a sajátjaimat is jobban érzem. Utóbbi révén megértettem, hogy a szereplő nem betűkben és sorokban létezik, hanem cselekedetekben, gesztusokban, tapintható gondolatokban. Előbbitől olyan szép szavakat tanultam, mint a pakk, és kicsit bántam is, hogy nem vagyok kollégista, mert akkor én is kaphatnék. Utóbbitól megtanultam, hogy míg nálunk Jókai volt a prózaíró, addig tőlünk kicsit nyugatabbra már egészen más szinten írtak ki lapszéltől lapszélig.
És még valami közös bennük: mindkettőnek régi, dohos szaga volt. A Kriterionnál jelentek meg, csak azoknak a könyveknek volt ilyen illatuk. Kommunizmus-szag, így hívtam. Sokat álltak a polcon, míg végre levettem őket.
