Zalán Tibor
A harmadik próba
Szokatlan könnyedségben ült. Mióta. A lány alulról nézett föl rá így kicsit bandzsítania kellett. Ez is jól állt neki. Bólintott. Mit jelent türelmesnek lenni egy lányhoz. Akkor is ha hazudtam neked. Akkor is mert mindegy. Nincs igazság és nincs hazugság se. Amit kimondasz az van csak. Elzsibbadt a karja. Ugye nem fogsz gyűlölni. Nem ismerem a gyűlöletet. Csak a szenvedélyt ismerem. Ami majdnem ugyanaz. Fogd végre fel hogy nem ismerem a gyűlöletet. Nem vagyok elég erős hozzá. Megint hallgattak más-más időben zenéket mást-mást hallgatva belül. Te elhiszed hogy hallom ahogy nő a körmöm. Elhiszem. Mennyi időre mész el. Lehet hogy fél évre lehet hogy többre lehet hogy örökre. Nincs ilyen szó hogy örökre. Minden véges az idő is a világ is a mi szerelmünk is. Miért mondod ezt. Az örökre csak rád vonatkozott. Nem fogsz látni többé. A férfi felvonta a vállát. Tölts pálinkát a számba. A lány engedelmesen töltött. A férfi megvonta a vállát. Már most sem látlak. Kár. A szeme teliszaladt könnyel. Nézd milyen szép és nagy és nyugtalan a mellem. És lapos a hasam. És hosszú a combom. Nem nézte a mellét a hasát a combját elnézett fölötte. Odakint lassú darvak ereszkedtek le a nyugodt kertre valamennyiük szárnyán ezüst ragyogott. Meg fogok halni. Mindenki meg fog halni. De én előbb. Félsz. Ahogy így közeledni érzem igen. Azt hiszem. Régen meg voltam arról győződve ha meghalsz én utánad halok. Hogy utánad halok én is. Ezek ócska törzsi szokások. Nincs semmi értelmük és nincs is jelentésük csak kimondja őket az ember. Egyszerűen marhaság. Nem hiszel nekem. Tényleg megtennéd. Ma már nem biztos. Régen bizonyára megtettem volna. Régen megtettem volna bizonyára. Régen szerettél. Nem. Most szeretlek. Akkor régen mi volt. A szerelem volt. És a szenvedély. És most mi van. Szenvedély és szerelem. Bizonytalan remegő ujjakkal a hajához ért. Tölts a számba pálinkát. A lány engedelmesen töltött és sírt közben. Nem hittem hogy még egyszer találkozunk. Nem találkoztunk. De itt vagyok. Nem vagy itt. A kertre és az ezüst darvakra nehéz köd ereszkedett. Akarom hogy most szeretkezzünk. Csak azért ne szeretkezzünk mert örökre. Már fájt a karja de nem mozdította. Csak azért. A húsodban akarom szétszórni magam. Ugye türelmes leszel hozzám. Az leszek. Majd etesd rendesen a darvakat. Ne felejtsd el hogy én megyek el. Én előbb elmegyek. Nem bírnám elviselni. A lány elhúzódott fázósan takarta el karjával a melleit. De én nemsokára kilépek ebből a szobából. Én meg ebből a kibaszott életből. Megcsókolta a térdét. Ne szenvelegj. Azt se tudod hogy kell kilépni ebből a kibaszott életből. Tévedsz pontosan tudom. Szétrobbantom az aortámat. Mindössze két liter pálinka, ötvennégy fokos. A harmadik próba. Ennyit már nem bír el. Kimerült. Elfordult hátán méz csorgott végig. Nem akarom hallani. Fogd be a füledet. Te fogd be a szádat. Baszd meg. Valamivel babrált de a férfi nem látta a kezét. Úgysem tudsz meglenni szenvedély nélkül. Meg van fertőzve a húsod. Vannak más szenvedélyek is. Földobta magát az ágyon úgy fordult meg bele a másik arcába. Gyűlölködve nézte. Nincsenek. A szenvedély egynemű. A szenvedély nem te vagy. Tévedsz. A szenvedély neked én vagyok. Én vagyok és csak neked. A szenvedély. Így választódott ki. Nem lehet hogy csak te. Ez kibaszás velem. Csak én majd megérted. A lány elnevette magát. Rohadj meg tudod. Nevettek egy pillanatra egymásba gabalyodtak. Aztán megint elhúzódott. El kell mennem hogy megszabaduljak tőled. Menj. Szabadulj meg. A karjában élesedett a fájás figyelt rá és hagyta. Úgysem tudsz megszabadulni. Ha elfelejtelek megszabadulok. Úgysem tudsz elfelejteni. Mindenkit el lehet felejteni. Engem nem. Nagyképű hülye. A férfi lehunyta a szemét a lánynak végtelennek tűnt a csönd. Megérintette a másik nemi szervét. Isten ujja suttogta. Anyád. Tölts pálinkát a számba. Megöl a pálinka. Te ölsz meg hát nem érted. Én jó akarok lenni megérted. Jó vagy. Nem vagyok jó nem tudok jól szeretni. Te vagy a legjobb szerető akit ha valaha. Téged sem szerettelek jól csak bántok a szeretetemmel. A fájdalom elviselhetetlenné erősödött a karjában már-már az orgazmushoz közelített az érzet. Te jól szeretsz és csak bízz magadban. Nem úgy. Gyöngéden a tenyerébe fészkelte a maga törékeny kis kezét. Nem úgy. Jó feleség és jó anya akarok lenni. Az leszel. A lány csak sokára válaszolt előbb felállt és az ablakhoz ment és a darvakat nézte. Egy jó anya nem szerethet szenvedélyesen. Legfeljebb nem fogsz szenvedélyesen szeretni. Nem tudok úgy a nélkül. Akkor majd nem fogsz. Riadtan nézték egymást a lány foga összekoccant vacogott. Én nem fogom megcsalni soha. Tudom. Csak ma. Csak most. Tudom csak ma és csak most. Tudom. Éveket vártam arra hogy megint lássalak. Fájdalommal elfintorodott. Tudom. Én ugyanannyit. Vártam. És szégyellem magam. Én meg boldog vagyok. A riadtság félelemmé nehezült. Akkor miért nem vagy most boldog? Hát nem érted hogy te mindig leszel és örökre. A férfi keze megroppant a vállára esett védtelenül és kimerülten hevert az ágyon. Arcát beletemette a párnába. Nem akarom látni ahogy elmész. Elmenjek. Menj. És most menj el mert utána már nem tudsz elmenni. Levágatom a hajamat. A tiéd. Nem a hajam is a tiéd. Akkor nem vágatod le. Épp azért fogom levágatni. Mert a tiéd. Nem fogsz tetszeni nekem. Semmi baj, azt te már nem fogod látni. Feküdt hallotta ahogy a lány egyenként fölemeli a földről a ruháit és magára húzza. Aztán elcsendesedett. Ezek szerint felöltözött. Meg akarlak csókolni. Nem. Fölösleges. De akkor kint sírni fogok. Mindegy csak ne itt és menj már. Nehéz elmenni tudod. Mindegy hogy mit tudok. Érezte hogy beleborzol a hajába és hogy nedves a keze a simogatásban. Nem mozdult. Elmegyek. Hallgatott. Most. Hallgatott. Hallod. Hallgatott. Az ajtó becsapódott. Hallgatott. Feküdt arca a párnában. Hátha csak úgy csinált mintha elmenne közben meg itt áll bent és majd nevetni fog amikor ijedten felülök az ágyban. Várt. Nem hallotta a másik szívdobbanásait. Ez megnyugtatta és fölkavarta. Egyszer ennek is vége kell legyen. Akkor is ha. Kiszállás végre. Várt. Felkelt. Odament a szekrényhez. Háttal mindennek kiemelt valamit onnan. A lány szélütötten állt az ajtóban mutatóujját a fogai közé harapva. Végignézte hogy öli meg magát a másik. A férfi. Az embere. És nem avatkozott közbe. Karját a melléhez szorítva várakozott. Várt. Úgy dőlt el mint a zsák szájából bugyogni kezdett a vér. Vonaglott elnyugodott aztán megint vonaglani kezdett. De már csak a szervezet küzdött az életért az ember föladta. Halkan mintha a másik még meghallhatná lenyomta a kilincset és kilépett az udvarra. Szokatlan könnyedségben lépkedett a felejtést felkínáló egyetlen irányba.
