Zsidó Ferenc
Emlékezés egy Szilveszter-éjszakára
Micsoda éjszaka volt!
Mi, akik a társaság apraját és nagyját képeztük, kezdetben nem jutottunk szóhoz a megindulástól. Csak nevetni voltunk képesek.
A zene üvöltött, mint akit nyúznak, az arcok kipirultak, akárcsak a fűtést szolgáltató villanyrezsó.
Éva háromszor végigcsókolta a társaság összes fiútagját (ajkából lánynak csak véletlenül jutott), aztán szédülten elbukott.
Eszeveszetten bulizott mindenki, mint aki tudja, ilyenkor így illik. Csak Laci siratta - egy sarokba húzódva - gyerekkora rózsaszínű nejlonkatonáit, melyeket nővére egy alkalommal beolvasztott acetonba, hogy körömlakkot gyártson belőlük (a művelet nem sikerült). Oldalbordája, a mindenre figyelő Rózsi észrevette Árpi búsba csavarodottságát, s vigasztalásul egy cumisüvegben vodkát adott neki. Lacit ez a gesztus megnyugtatta, a cumisüveg tartalma még inkább.
Baby, a japánpincsi is jól szórakozott, egészen addig, amíg valakik háromszor egymás után rá nem léptek a négy lába valamelyikére. Sajna, a tettesek észre sem vették a dolgot, eme faragatlanság láttán Baby megsértődött, s behúzódott egy sarokba duzzogni. Ő nem kapott egy cumisüvegben vodkát, pedig lehet, hogy jól esett volna neki - legalábbis a gesztus.
Az ünneplésre elszánt Lóri egy mosdótálban bort forralt, ami egy kicsit különös ízű lett a tálban hagyott szappantól, de azért elfogyott. Mármint a bor, igaz, szappanostól. Az ital készítőjét egyébként elszomorította, hogy koktélja nem habzott. Nem tudta eldönteni, a szappan volt-e gyenge minőségű, vagy a bor, esetleg a mosdótál. Kókadtan ült az üres mosdótál előtt, s egyre kérdezgette, miért, miért? Megpróbálta a metafizika felől megközelíteni a kérdést, de ekkor váratlanul rosszul lett, s sürgősen elment könnyíteni magán. Nem követtem útján, közben ugyanis dúlt az ünnep. „Rajtam ne múljon" alapon mindenki kitett magáért. Ettünk, ittunk - a szilveszteri hagyományokhoz hűen.
Éjfélkor pezsgő, petárda durrant, a hangzavartól megijedt újév riadtan bebújt a japánpincsi oltalmazó ölébe. Egy ideig kerestük, hasztalan, ekkor lemondóan legyintettünk, mint aki belenyugszik a dolgok menetébe. Úgy látszik, a rezignáción még az efféle nagy durranások sem képesek változtatni.
Az éjfél után egy-két órakor a párok szép lassan elillantak. Csupán egy-két magányos farkas ingatta fejét a tág táncterem közepén. Ölelő karokban kerestünk menedéket a ránk törő gondolatok elől. A végén pedig csak pihegtünk, elégedetten, az újévvel immár végképp nem törődve.
Azt gondoltuk, megúsztuk a dolgot, sikeresen ünneppé tettük magunkat, de a neheze csak másnap következett. Lóri ébredés után nyomott hangulatban ténfergett a lakásban. Legnagyobb bánatára nem volt, akivel megossza félresikeredett koktéljára vonatkozó elmélkedéseit - túlságosan törődött volt mindenki ehhez. Egyesek az alkohol istenanyját szidták, a szívósabbja tovább áldozott neki. Közben azon is kellett törni a fejet, mi is történt éjfélkor, mit is csináltam egész éjjel, hogy kerültem meztelenül az ágy alá, ilyesmik. Tudtuk, mástól hiába várnánk a választ, gondolkodtunk hát nagy csöndben. Tán szerettük volna, ha a csönd gondolkodik helyettünk, de nem volt hajlandó.
Egyesek halk szavakkal bepótolták az elmulasztott éjféli fogadalmakat - nem húzom meg többé a Cirmi farkát; már harmadszori kérlelésre visszaadom a nagyinak a hallókészülékét, stb., közben mindannyian kókadoztunk. Nehéz ünnepelni, hé! Azt mondják, az ember megél a jég hátán is. De mi van akkor, ha már jég háta sincs? Mi már alig éltünk: az ostor a jég hátán csattant.
Laci mérgesen rugdosta cumisüvegét, Éva a társ hiányát siratta. Még Babynak, a pincsinek sem kellett a töltelékes káposzta maradéka! Mi, a többiek, kifejezéstelen szemekkel pihentünk. Az ünnep szelleme nyomasztóan nehezedett ránk. Sokáig hevertünk ebben az állapotban, csak nagy későre tápászkodtunk fel, hogy a takarítás gyönyöreinek hódoljunk.
Hát, finom kis Szilveszter-éjszaka volt! Jelzés arra nézve, hogy az új esztendő olyan lesz, amilyen... lett.
