Tárca

 

 

 

 

 

Bódi Katalin


Környezetszennyezés



Autómentes nap, az autó forgalmijával ingyen lehet utazni, így nem szennyezzük annyira a környezetünket. A pénztárban nagyon kedvesek, bár csak az előttem sorban álló hímneműeket kérdezik meg, van-e olyanjuk, nekem automatikusan adják a jegyet. Amúgy sincs forgalmim, a jogsi persze meg nem ér. Kedvetlenül üldögélek a padon a hét negyedik napján, mert már negyedjére vagyok itt a héten. Talán nem is kedvetlenül, csak rutinosan. Kávé, újság, szépirodalom, szakirodalom, papír zsebkendő, pogácsa, napszemüveg, telefon, laptop. Két táska, egy ruhás és egy egyéb. Hajnalban kisiklott egy vonat, és minden késik, csak amiatt nem legyintek, mert ezúttal messzire utazom, átszállással. Eleve elgyászolom a csatlakozást. Kocsival kellett volna jönnöm. A vonaton nem tudok csatlakozni a wifire, a múltkor pedig már sikerült, így a rám szakadó lassúságban tagolom az időt. Átnézem az előadásomat, majd összesítéseket csinálok, nézem a szomszédban üldögélő családot. Mikor érünk már Magyarországra, kérdezi végtelenszer a pókemberes sapkás kisfiú. Anyu ideges, kínosan érzi magát pókemberke butasága miatt, minduntalan rászól, pedig pókemberke édes nagyon, s mikor hallja, hogy Püspökladány következik, újra támad a kérdéseivel. Aztán csend van. Egy egyetemistának tűnő lány ül mellettem, nyugtázom, hogy legalább nem kell beszélgetni. Később a lány megkér, amikor már egy órája állunk a nyílt pályán Szolnok után, hogy írjak egy sms-t a nevében Szerbiába, hogy türelmesen várjanak rá, mert nincsenek konkrét időpontok. Úgy tűnik, visszahúzzák a vonatot Szolnokra, ennyi késéssel egyből két csatlakozást is le fogok késni. Mindegy. A kettővel arrébb ülő karakán bácsi hirtelen a fülembe hasít, egy néni meg kontráz. Nem is tudom, mi az a pont, amikor beletörődve hunyom le a szemem, mert az olvasott mondatok gonoszul összefolynak.

Adyt úgy utálom, mint a lekvárt. József Attila azért már jó volt. Hogy is hívják azt a másikat. Radnóti. Na az kicsit úgy hasonlít Petőfihez, olyan egyszerű, fülbemászó. De Adyt, na azt utálom. Hát az a szerelmes verse egy mocsok. Minek írt verseket. Hatvan százalék úgyse tudott olvasni.

Annyi közünk van a finnugor nyelvhez, mint tyúk az ábécéhez.

Hát a Vona meg egy mocskos zsidó. Meg ez az író is.

Melyik.

Az a Nobel-díjas.

Az-az, meg a Kossuth-díjas.

A zsidók a pénzvilág urai.

Csak azt hiszik, mert ott a Jóisten.

Na az nem létezik és kész.

A kunok őslakosok. Itt voltak mindig a Kárpát medencében. Több tízezer éve laknak itt. A határon túli magyaroknak meg minek annyi párt. Minek állampolgárság nekik, nem azt a szenvedést élik meg, amit mi itt.

Az ősi gyökrendszer szerinti építkezés szerint kell megítélni az etruszkokat. A hieroglifáikat meg csak a magyar nyelvvel lehet megfejteni.

Mindent lehet.

Amit az a pap is leírt, az egész hazugság. Latinul írta, őslatinul, azt meg úgy fordítják le magyarra, ahogy akarják.

Anonymusra gondol.

Arra.

Valami lehet a pályával. Kisiklott valami vonat. Vegyék le vagy tegyék a helyére, és akkor menjen tovább. Ez százhússzal tud menni.

Anya, ez már Magyarország?



2011. szeptember 30.
Háy János tárcáiElek Tibor tárcáiKopriva Nikolett tárcáiKontra Ferenc tárcái
Fiumei forgószínpadTörténetek az elveszettek földjéről – Egy bánáti német lány memoárja
Herbert Fruzsina: FőpróbaOcsenás Péter Bence: Forgók
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Farkas Wellmann Éva: Szanatóriumi emlékvázlatokCsillag Tamás: Hazáig követnekDebreczeny György verseiBorsodi L. László versei
Banner Zoltán: Önarckép MunkácsyvalBalássy Fanni: KészülődésKiss László: EltűnőkSzil Ágnes: Poros út
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabanka-logo_v4.pngpku_logo.png