Szekrényes Miklós
Ambient
Igazából ezt a részt szeretem a legjobban az egészben. Amikor már visszafelé jövünk, és lassan fésüljük át a terepet kinyírható túlélők után kutatva.
Fejhallgatómban halk háttérzene. Burzum. Egyszerre misztikus és melankolikus. Készen állok. Indulhat a játék.
Először az egyik kapu mögötti területet nézem át. Lassan lépkedek a derékig érő rozsdás vaskorlát mellett. Itt ennyi választja el a nézőteret a küzdőtértől. Hullák mindenfelé. Érdekes kitalálni utolsó mozdulataikat. Egyiküket ugrás közben érhette a sorozat. Az arcán fekszik. Kezei szárnyakként kiterjesztve. Feje körül szétköpködött makukahéj-glória. Bírom az ilyen részletgazdag képeket.
A kapust a tizenegyes ponton érte utol a halál. Az egyik koszlottfehér műbőr kesztyűjén golyóütötte lyuk. Közelről a másik tenyerébe lövök. Látszólag semmi értelme, de vicces. Így jobban mutat.
A mezőnyjátékosok nagy narancs-vörös foltjai szétszórva a pálya apró hepehupáin. Narancsszín mez, narancsszín nadrág, narancsszín sportszár. A vér vörös reklámlogói.
És persze a bőr barnája. Alig néhányukon szabályos a szerelés. Négynek nincs betűrve a meze, kettőnek hiányzik a sípcsontvédője, kettőn nincs sportszár, az egyiknek meg se zoknija, se sípcsontvédője. Igaz, neki legalább megvan mind a két lába, nem úgy, mint a 10-esnek, akinek mintha bomba tépte volna le csípőtől a bal oldalát.
A kispadok ócska fatákolmányok, roskadoznak a többsoros hullámpala tető alatt. Gyerekek által eszkábált játékbunkernek nézhetné őket az avatatlan tekintet. Az egyik előtt idősebb, testes fickó fekszik. Újnak ható mackónadrágja és tengerészcsíkos pólója között diadalmas szemérmetlenséggel bukkan elő hatalmas hasának egy tekintélyes darabja. Mellén apró jelvény. Ő lehetett az edző. A mellettem lépkedő VéVét is megállítja a látvány. Pedánsan fényesre suvickolt bakancs lendül, északi barátunk óriásit rúg a magatehetetlen hájkupacba. Lehajolok, letépem a jelvényt a szív fölül. Szárnyas kerék. Szánalmasan primitív szimbolika.
A pálya környékén feltűnően kevés a nő - néhány virágos szoknyás, tarkakendős tetemet látni csak -, annál több a gyerek. Többségük agyonhordott, kopott, ócska rövidnadrágban, hozzá illő pólóban, papucsban vagy mezítláb. Csak itt-ott találni egy-egy újnak tűnő ruhadarabot némelyükön. Az egyik kiskölyök arcát cafatosra marták a golyók és a repeszek. Ványadt testén világoskék XXL-es trikó, rajta felirat: Jesus Loves You! But I'm His Favorite.
A pálya és az öltöző között nyitott csomagtartójú roncsautó. Büfékocsi. A csomagtartóban dobozos sörök, zacskós szotyi, műanyag poharak. Ásványvizes palackokban sűrű, bordós színű lötty. Az autó közelében, rikkancslila düftinöltönyben, valószínűleg maga a szétlőtt mellkasú büfés bámulja tágra meredt szemmel a lassú felhők vonulását. Nyakában karnyi vastag aranylánc. Rajta hatalmas kereszt és egy pár dobókocka. Odalépek a kocsihoz, behajolok a hátsó ajtón. Egy gyerek hullája hever a tigriscsíkos ülésen. Vére beborítja a túlsó ablakot. A véres ablakon átcsillan a nap bágyadt fénye. A színek bámulatos összhangja. Vér és arany. Napfény és húscafatok.
Mintha tőlem jobbra moccanna valami. Hirtelen oldalra fordítom a fejem. A visszapillantó tükör keretében megpillantom sállal takart arcomat. A homlokom közepére célzok, a szemek fölé.
Az öltöző bejáratát egy hatalmas reklámnapernyő szétrobbant maradványai torlaszolják el. AZ ÉLET HAB - olvasható egy leszakadt ponyvadarabon. Elrugdossuk a törmeléket az ajtó elől. Feszültség villan a mozdulatokból. Fejhallgatómban a zene is mintha veszélyt jelezne. Benyomulunk a szűk folyosóra. A csupasz cementpadlón sárdarabkák. Némelyiken még a kerek stoplimintázat is felismerhető. Remek grafika.
Két kisebb helyiség nyílik jobbra, egy nagyobb balra. Hárman jobb felé indulunk. Az első szoba ajtaján felirat: JÁTÉKVEZETŐ. Egyikünk bekopog. Animus az, tréfás fiú, megismerem ujjatlan motoros kesztyűjéről. A következő pillanatban berúgja az ajtót. Odabent egy ócska, koszfoltos fotel, előtte kerek asztalka. A fehérre meszelt falon egy híres futballista sportújságból kitépett posztere. Az asztalon nyitott mappában igazolások. A legfelsőn a kép mintha hasonlítana a falon láthatóra. A hátunk mögött lövések dördülnek. Valaki felnyüszít. Aztán megint lövések. És csönd. Leszámítva persze a fejhallgatómból folyamatosan csordogáló Burzumot. Átrohanunk a folyosó másik oldaláról nyíló helyiségbe. Pár szék, egy lerobbant iskolapad. Szétszórt ruhadarabok. Társaink a terem végében egy nyitott ajtóban állnak. Fegyvereiket a földre irányozzák. Jöttünkre utat nyitnak. Apró, ablaktalan zuhanyzó. Szoknunk kell a fény hiányát. Lassan egy földön fekvő ember körvonalai bontakoznak ki a padlón. Kezében sörös doboz, mellette tusfürdős flakon. Animus belép a szűk ajtón, megnyitja a zuhanyzó csapját. A félhomályban lassan felhabzik a halál.
A presszó parkolójában is több hulla hever. Mellettük törött sörösüvegek, összeszáradó véres sörfoltok. Egy oldalára dőlt, sebzett bicikli. Jó pár küllője kitörve. Rengeteg szétgurult burgonya. Felveszek egyet a földről. Hitvány példány. Valószínűleg nem emberi tápláléknak szánták. Így alakult, gondolom. Egyik társam a presszó nyitott ajtaja felé int. Odalépek. Eljátszom, mintha kibiztosítanék, kicsit várok, majd szándékoltan elrajzolt, széles mozdulattal bedobok a presszóba egy krumplit. A halk zenén keresztül hallom, amint mögöttem valaki nyerítve felröhög.
A biliárdasztalon fiatal férfi hullája szemez hökkenten a málló plafon fehérjével.
Gumipapucsának talpán brazil válogatott mezbe öltözött futballista. A levegőbe felugorva, külsővel vesz át egy hófehér labdát. Ki van találva rendesen. A jobblábason jobb külsővel, a ballábason ballal.
Nyerőgép fénye világít egy üres sarokba. A monitoron csokornyakkendős férfi tart karjai közt testhez simuló, vállpántos fehér ruhát viselő nőt. A nő feje kihívón hátradől. Egy lángoló kastély parkjában fekete sportkocsi áll... De nincs idő elmerülni a pompás részletekben, mert tőlem balra a sodronyinges VéVé a visszavonulás egyezményes jelét mutatja.
Fegyelmezetten, egymást fedezve hagyjuk el a presszót. Néhány falusias kockaépület után egy hosszú fakerítéshez érünk. Mögötte ezer éves körtemplom. Rotunda, súgom áhítattal. Felhangosítom lejátszómon a zenét. A buszfordulóban járó motorral várnak a terepjárók. Szó nélkül foglalja el mindenki a helyét. Sietve indulunk. Az utolsó ház udvarán idős néni üldögél. Kukoricadarát szór tyúkjai elé. Közönyös nyugalommal tekint felénk. Azt talán még látja is, amint kiveszem fülemből a fülhallgatót. De azt már biztosan nem, ahogy a távoli tűz visszfénye előtt kezem lassan a maszk felé közelít.
