Niedzielsky Katalin
A látvány mellett nem tilos moralizálni sem
A revük évada a Jókai Színházban
A Békéscsabai Jókai Színház 2014-15-ös évadában semmit sem bíztak a véletlenre, azaz a hagyományos drámai műfajra! Még az Egerek és emberek előadásában is szólt egy kis orgonamuzsika, a Karkithemia című monodráma fajsúlyos mondandóját éppen a költői átirat és a kórus dalai tették elviselhetőbbé, a repertoár összes többi darabját pedig már eleve zenés színházként hirdette meg a társulat. Brecht Koldusoperájához Kurt Weill komponált zenét, A dzsungel könyvéhez Dés László; a Bernarda Alba házából flamencósított táncszínházat láthattunk, a mesejátékok ma már szóba sem jönnek zene nélkül, végül az Orient – ami látványból és színpadi, cirkuszi felhajtásból elképzelhető – mindent vitt. A gyorsmérleg szerint tíz bemutatóból legalább három műfaja egyértelműen musical, öt zenés, táncos játék, de a maradék kettőben is fontos szerep jutott a dallamoknak, tehát a legutóbbi évad a revü rajongóinak kedvezett Békéscsabán. (…)
„Ebből is tanulhattok!” Ezt már Macheath, azaz Bicska Maxi énekelte Bertolt Brecht Koldusoperájában. A szerepet – Katkó Ferenc színművész rendezői vizsgaelőadásában – Borovics Tamás játszotta, Kurt Weill világhírű dallamait Gulyás Levente és zenekara szólaltatta meg. A német drámaíró, az epikus színház megteremtője sem bízta darabjait a véletlenre. Részletes instrukciókat írt arról, hogyan működjön a színház mint morális intézmény, hiteltelennek tartotta a művészetet, ha az nem szembesítette az embereket a valósággal, nem késztette őket arra, hogy színt valljanak. Meg is tudtuk az előadásból, hogyan lehet a nyomorból hasznot húzni, csalni, rabolni, gyilkolni, mégis „tisztának” maradni. Katkó Ferenc látványos, hangulatos, elgondolkodtató előadást hozott létre, a rendezés mellett még Tigris Brown londoni rendőrkapitány figuráját is eljátszotta. Bicska Maxit Borovics Tamás markánsra formálta. Tege Antal Peachum nagyszerű szerepében óriásit alakított! A „Koldusok barátja” bűnszövetkezet, azaz cég tulajdonosa talán a legösszetettebb figura, a feleségét, Celiát játszó Kara Tünde is kiváló alakítást nyújtott. Lányuk, Polly szerepében Gubik Petra dalai emlékezetesek, Mac bandájában mindenki eredeti karakter volt. Gulyás Levente karmester és zenekara nagyban hozzájárult a sikerhez. A praktikus, szimbolikus díszlet Fekete Péter ötlete volt, a beszédes jelmezeket Rátkai Erzsébet alkotta. A dramaturgiát Zalán Tibor készítette, a koreográfiát Fejes Kitty. (…)
Koldusopera
Apáti Miklós K und K (Karády katonái) című zenés víziójátékát Merő Béla rendezte, a rejtélyes sorsú és jellegzetes hangjáról ismert egykori díva kalandos életét felvillantó premiert november 7-én láttuk. A történet Amerikában, az idős, beteg Karády kalapszalonjában játszódik, pergő, szellemes párbeszédek közepette, a halál küszöbén elmélkedik hősünk életéről, hazájáról, barátairól. Merő Béla az ellentétekre építette az előadást, múlt és jelen, a negyvenes évek Magyarországa és a hetvenes-nyolcvanas évek Amerikája kontrasztra, siker és elmúlás szembeállítására. Nemcsak az elfeledett filmsztár végnapjait ábrázolta drámaian, hanem a méltóságteljes öreg hölgy számvetését, karrierhez, hazájához való viszonyát is, a fiatal figurán keresztül az erotikus nőt, a férfiak bálványát, a hírnévről elmélkedő művészt, a dalok mögött az igazi embert. Horváth Margit nagy odaadással keltette életre az idős Karádyt, a jellegzetes, összetéveszthetetlen hangot, a fiatal dívát Liszi Melinda szólaltatta meg. Frank Irma szalontulajdonos szerepét Babócsai Réka formálta markánsra. Kovács Frigyes Fenyves, a rámenős menedzser, majd a művésznőt hazatérésre agitáló újságíró alakjában idézte a régi katonákat. Tege Antal három igen különböző férfit játszott remekül: a kémfőnök Újszászyt (a nagy szerelmet), Egyedet (a felfedezőt) és a nem éppen gondoskodó apa figuráját. Vozár M. Krisztián kiváló zongorajátékával emelte az előadás színvonalát. A nagyszerű színpadképet, amelybe bevetítették Magyarországot és az egész huszadik századi európai történelmet, Egyed Zoltán díszlettervező alkotta. Petrovszki Árpád jelmezei a fekete-fehér, jelen és múlt, valóság és álom ellentétét hangsúlyozva illeszkedtek az összképhez.
John Steinbeck Egerek és emberek című színművét, az évad egyetlen nagy drámáját Pataki András rendezte. A november végi premier és több adventi előadás hirdette a szeretet, az emberség erejét az embertelen, szeretet nélküli világ megpróbáltatásaival szemben. A szívszorító, megrázó darab nemcsak szánalmat keltett a történet középpontjában álló Lennie, a szellemileg visszamaradott, gyermeklelkű óriás iránt, hanem az emberi kiszolgáltatottság veszélyeire és a gondoskodás, együttérzés fontosságára is figyelmeztetett. A legnagyobb ívű szerep George-nak jutott, aki még Lennie-t is elfogadta, csak hogy legyen valakije, majd inkább maga végzett vele, hogy megmentse a többiek haragjától. Csomós Lajos remek alakítást nyújtott. Katkó Ferenc hiteles Lennie-jében a megfelelési igyekezet és a szeretetéhség dominált. Az öreg Candyt Kovács Frigyes megrázóan ábrázolta, Curley feleségét Gubik Petra lendületesen. Bartus Gyula mértéktartó Főnök volt, Curley figurájáért Szabó Lajos, Crooks-ért Gulyás Attila érdemelt kiemelést. Papp Gyula orgonista Max Reger D-moll Toccatájával, a templomi misztikumot idéző orgonamuzsikával különleges hangulatot teremtett, titokzatos magaslatokba emelte a színpadi cselekményeket. (…)
Egerek és emberek
Az elmúlt évtizedek egyik legszebb előadása, rendkívül eredeti, magas művészi színvonalú, igazi értékteremtő színház volt, ezért felejthetetlen marad a Bernarda Alba háza. Béres László rendezésében és Bajnay Beáta koreográfiájával Federico García Lorca megrendítő asszonysorsai – a hátborzongató, egyszerre szenvedélyes és rejtélyes andalúz világban – spanyol gitárra komponálva, flamencóban eltáncolva keltek életre, Európa és a nagyvilág rangos színpadaira méltó alkotásként. A latin temperamentum, költőiség és kivételes szimbolika megjelenítéséhez nagyszerű színpadi eszközöket találtak az alkotók a gitárzenében és a flamencóban. A zsarnok Bernarda pokollá teszi lányai életét, attól fosztja meg őket, ami a lényegük, a szabadságuktól, a szerelmüktől, női mivoltuktól, s ezzel a pusztulásba, a halálba kergeti őket. A zsarnok özvegy, álszent és szívtelen anya szerepét Kovács Edit nagy szakmai alázattal, drámai erővel alakította. Az idős María Josefa bonyolult figuráját, a szabadságvágy legabszurdabb kifejezőjét Nagy Erika játszotta meggyőzően. Angustias alakjában Komáromi Anett hitelesen érzékeltette a lány emberi vonásait, kételyeit, csalódását. Az engedelmes Magdalenát Fehér Tímea személyesítette meg, a határozatlan Ameliát Tatár Bianka. Adela és Martirio komoly ellenfél, mindketten szerelmesek Pepébe. A legkisebb, a lázadó lány öngyilkosságba torkolló sorsát Tarsoly Krisztina játszotta hitelesen, megrázóan. Liszi Melinda kiváló alakítást nyújtott a gonosz, púpos nővér szerepében. Kara Tünde mint Poncia az igazmondó szolgáló és narrátor feladatát látta el nagyszerűen. Béres László színpadra hozta Pepe Romanót, aki Lorca drámájában nem jelenik meg. Vadász Gábor jól alakította a hős szerelmest, a latin dalost. A falu népe, a kórus/tánckar is színpadra lépett a rendező jóvoltából, ellenpontozva a ház hangulatát, megtestesítve a népharagot. Bajnay Beáta koreográfiájában nem volt egyetlen „prózai” lépés, mozdulat sem, csak költői tánc. Oravecz Péter gitárművész nagy odaadással zenélt, karmesterként belülről dirigálta az egész előadást. Székely László Kossuth-díjas díszlettervező Lorca ellentétekre építő költészetének megfelelő teret teremtett sajátos kriptájával, halálkatlanával. Bodnár Enikő jelmezei az andalúz viselethez hűen fokozták a feszültséget.
Bernarda Alba háza
Megnézzem? Kibírom? Vagy inkább ne? Sokan kérdezik önmaguktól és másoktól. Pethő Sándor és Zelei Miklós Karkithemia című monodrámáját mindenkinek látnia kell; annak is, aki közelről érintett, annak is, aki (még) nem, mert az előadás nemcsak a betegségről, hanem annál sokkal többről szól. Igen, nagyon megrendítő, felkavaró darab, de részvét, együttérzés, szenvedés és felszabadulás nélkül nincs katarzis! A legsúlyosabb kérdésre világít rá, amivel az ember valaha szembesülhet: élet vagy halál? Vállalni a betegséggel, kezelésekkel járó szenvedéseket, vagy feladni, búcsúzni? Van-e dolgunk még ebben a világban, vagy itt hagyhatjuk szeretteinkre keresztként a hiányunkat? Komoly színház, irodalom ilyen témákkal foglalkozik, ez a dolga. De itt még ennél is több történt: Kara Tünde Jászai-díjas színművésznő saját sorsát vitte színpadra, a legnehezebb szerepet, önmagát játszotta, és ezzel nagy példával szolgált emberségből. Minden szereplőtől rendkívüli kihívást, lelkierőt követelt a produkció, Tege Antal színművész rendezőként állt kolléganője mellé. A görög karban nagyon szép éneklésével Galambos Hajnalka, Szente Éva és Csomós Lajos erősítette a főszereplőt, a közönséget és az előadás színvonalát. Költői átirat a rettenetes betegségről, és valahányszor elszorult a szív meg a torok, megszólalt a zene, és átsegített a mélypontokon. Karkithemia, a rák ősi görög istennője kéri fel táncra a színésznőt, aki nem utasítja el, csak időt kér. De nem azért, hogy bizonyos szerepeket még eljátszhasson, hanem azért, mert szeretteit, akik támogatták, nem akarta cserben hagyni, nekik nem akart még több fájdalmat okozni. Karkithemiát kezdetben gyűlölte, végül megtanulta tisztelni, rájött, addig tünetmentes, amíg képes vele megőrizni az együttműködést. Egyed Zoltán díszlettervező üveg tárgyai, nejlon és tüll függönyei a kiszolgáltatottságot és a légies lebegést érzékeltették. Kiss Kata változatos jelmezei a főszereplő egyéniségéhez illeszkedtek, szenvedéseinek stációit hangsúlyozták. Zenei munkatársként Király Péter emelte az előadás színvonalát. Az írás, a játék, a kibeszélés a legjobb terápia, segítség és megerősítés írónak, színésznek és közönségnek. Ezért is látni kell az előadást!
A decemberi gödöllői ősbemutató után Békéscsabára némi késéssel, csak május 8-án futott be az Orient. A legendás hírű luxusvonat történetét, útvonalát, állomásait látványos színházi, cirkuszi revü, fantasztikus show keretében kiváló zenészek, táncosok és énekesek idézték fel. Az öreg kontinenst átszelő nagy utazás során életre kelt a 19. és 20. század történelme, megelevenedett az európai nemzetek kultúrája, népzenéje. A gödöllői Művészetek Háza és a Jókai Színház közös produkcióját a Talamba Ütőegyüttessel, a Cimbaliband zenekarral, a Fricska Táncegyüttessel, Gubik Petrával, Szomor Györggyel és a teátrum táncosaival Fekete Péter állította színre. A Jászai-díjas rendező a trükkök és effektek elképesztő választékát vonultatta fel, a színház és a cirkusz összes elképzelhető tárházát bevetette. A szórakoztatáson túl kicsit elgondolkodtatni is akarta a közönséget a zimonyi hídról, az első világháborúról, a híd szimbólumszerepéről. A kultúrákat, embereket összekötő kapocs mellett a sín is fontos jelkép volt a revüben, akárcsak a vonat, az indulás és az érkezés, a nekirugaszkodás, az újrakezdés szimbóluma. Szitha Miklós, Grünvald László és Unger Balázs vonatzakatolást hűen visszaadó, magával ragadó zenéje a Talamba és a Cimbaliband tolmácsolásában kitűnő volt. Két órában, két felvonásban 21 jelenet: páratlan vállalkozás, amelyben óriásvetítőn a huszadik század elejének filmkockái peregtek, a Fricska produkciója a világszám akrobatika határait feszegette, és a néző csak ámult, bámult, kapkodta a fejét. Zalán Tibor, Szomor György és Unger Balázs ütős dalszövegei, Egyed Zoltán díszlete, Papp Janó jelmezei, Moussa Ahmed és Darida Ildikó koreográfiája, a videóanimációs csapat teljesítménye megérdemli a kiemelést.
Orient
Az elemzésből kiolvasható, hogy a repertoárt mindenekelőtt meghatározó látvány, show, revü, vagyis a közönség kegyeit kereső, szórakoztató színház mellett még elkönyvelhetünk néhány további jókais erényt, eredményt. A bemutatók többsége nemcsak elkápráztatta a nézőket, hanem mélyebb tartalomról (maradandó értékek, emberi kapcsolatok, történelem, hazaszeretet, karrier) is elgondolkodtatta, erkölcsi mondandóval (emberség, tisztesség, együttérzés, emberi méltóság) is szolgált. (…)
A színház mint a térség meghatározó szellemi műhelye példaértékű a helyi hagyományok éltetésében (mesedarabok, néptánc), a világirodalmi remekművek színrevitelében (Egerek és emberek, Koldusopera, A dzsungel könyve), a klasszikusok egyedi, különleges feldolgozásában (Bernarda Alba háza). Jól sáfárkodott a társulat a saját erőkkel, amikor a színészek szerzőként, rendezőként kaptak lehetőséget, és a nagyon egyedi, rendkívüli produkciók létrehozásával (Orient, Karkithemia) méltán vívta ki a közönség és a szakma elismerését. A mögöttünk lévő évad értékelését nem lenne igazságos lezárni a június elejétől zajló Csabai Nyár és a Szarvasi Vízi Színház (a hónap közepétől) programjainak említése nélkül. A kőszínházi évad után a show a szabadban és számos fesztiválon országszerte, valamint határainkon túl folytatódik; miközben az egész társulat, szakma és a közönség Kara Tünde életéért, felépüléséért, visszatéréséért imádkozik.
A teljes szöveg megjelenik a 2015/4-es Bárkában.
