Drámák

 

Szil Ágnes kozepmeret

 

MINDENÁRON

 

(falusi történet egy felvonásban)

  

 

Szereplők:

 

MÁTYÁS és JÁNOSKA      20-25 év közötti fiatalemberek, átlagosak – ügyelni is kell rá, hogy semmilyen kirívó ne legyen a külsejükön. Farmert és pólót viselnek, Jánoska kezében a darab elején bukósisak. Mátyás kissé alacsonyabb nála. Jánoska hangos, kezdeményező, Mátyás visszafogottabb.

 

A MAMA                              74 éves, a mamák „egyenruhájában”: nejlonotthonkát, alatta fakókék mackónadrágot visel, a kezében bot. Erős szemüvege miatt látássérültnek gondoljuk, de meglepően jól tájékozódik – igaz, hamarosan a lakásában, ismerős terepen leszünk.

 

ANGÉLA                              A fiúkkal egykorú lány, nem szép, de nem is csúnya, farmert és világos pólót visel. Tudja, hogy megszépíti az arcát, ha mosolyog. Az öltözete egyszerű, nincs rajta semmi különleges.

 

Történik: ma, a szomszéd utcában, A MAMA háza előtt, majd a konyhában

 

 

Falusi utcarészlet. Keskeny járda szürke szalagja mellett álldogálnak az öreg házak, látszik, hogy nem úri környék: csak az öregek lakhatnak erre, semmi modernség, az elmúlt fél évszázad nyomtalanul bicegett el errefelé.

A két fiú a kerítés mellett áll. Jánoska kezében bukósisak, a másiknál semmi. Már tíz perce szobroznak, nem tudnak dűlőre jutni. Időnként elmegy egy-egy jármű, motor vagy munkagép, a fiúk ilyenkor a hang felé fordulnak.

 

MÁTYÁS       Biztos be akarsz menni?

JÁNOSKA     Hülye vagy? Ezért jöttünk ide, nem?

MÁTYÁS       Be se fog engedni.

JÁNOSKA                 A kisfiát? A kisunokáját? Be fog engedni, apafej. (határozottan) Bent leszünk.

MÁTYÁS       (reménykedve): Lehet, hogy ki se tud jönni. A múltkor láttam, hogy alig bírta kivonszolni magát a kapuig. Billegett a bottal, amíg aláírt, azt hittem, ott esik össze nekem.

JÁNOSKA     Nem neked: a családnak. A családnak esik össze, akik alig várják, hogy felforduljon. Ott a föld, a két ház, az arany.

MÁTYÁS       Arany? Úgy beszélsz, mint egy vén szatyor.

JÁNOSKA     (élesen ránéz): Nekem a pénz kell. Most és nagyon.

MÁTYÁS       Nem akarok bemenni.

JÁNOSKA     (felforr az agya): Ne legyél már olyan rohadt tisztességes!! Nem csinálunk semmi rosszat! A kisunoka meglátogatja a mamit. Ad neki puszikát. Eszik sütit. Elfogadja a pénzt. Ennyi. Hol van itt a probléma?

MÁTYÁS       Tudod te, hol a probléma.

JÁNOSKA     Kell a pénz, már mondtam. Nem anyagra kell, nem fűre, nem a gépbe dobálni. Akkor megérteném, ha leállítanál. (élesen gesztikulál) Benzinre kell, öcsém, egy doboz cigire meg egy üveg piára (Megfogja Mátyás pólóját, és meghúzza. Háttal áll nekünk, látjuk, ahogy megfeszül a háta, szinte emeli). Hogy fogok csajozni, ha nincs a motorban benzin, te állat? Toljam oda a diszkó elé, és mondjam a muffoknak, hogy ez a motorom, de nem viszlek el egy körre, mert üres a tank?

(Mátyás hosszan néz, amíg Jánoska lehiggad. Az leengedi a karját, és elfordul.)

JÁNOSKA     Ne bámuljál, vazze, mi vagy te, valami istenverte pap? Bíró? Vagy ki az isten vagy te?

MÁTYÁS       (továbbra sem néz rá): Menj el dolgozni, ha pénz kell.

JÁNOSKA     Próbáltam, ne gyere már ezzel te is! Anyám is ezt hajtja: mennyeldógozni, mennyel. Hova? Voltam mindenütt: nem kellettem sehol. Egy érettségivel?! Szakma nélkül? Ahhoz nem voltam elég okos, hogy továbbtanuljak, ahhoz meg elég hülye, hogy szakmunkásba menjek. Itt vagyok a senkiföldjén. Anyám ad pénzt cigire, nagyanyám meg etet, addig is, míg nem nyerem meg a dzsekpotot.

MÁTYÁS       Én is találtam helyet.

JÁNOSKA     Tudom, ki nem szarja le? Tekersz egész nap a hülye bicikliden, nyakadba veszed a várost télen-nyáron, egy leprazöld egyenruhában. Gratulálok! Salamon Mátyás, postai segédalkalmazott.

(közelebb hajol)

Mennyit keresel? Nyolcvanért kapsz aranyeret, te marha?

MÁTYÁS       Hatvanötért.

JÁNOSKA     Hatvanötért (bólint, meglepődik: ez kevesebb, mint amire számított). Meg a jatt. Nyomják a mamák, mi? A kezedbe. (bólogat, szuggerálja) Vegyél rajta szódavizet meg kávét.

MÁTYÁS       A postást mindenki szereti. A te nagyanyád is ad. (Vállával nekidől a kerítésnek.)

JÁNOSKA     Kétszázat?

MÁTYÁS       Mikor mennyit. Az utcában összejön egy ezres.

JÁNOSKA     Összejön majd tíz év múlva is. Csak majd nem fog annyit érni. (Elhallgat, már nem akarja bántani) Mindegy, nekem most kell a pénz. Nincs időm várni.

(Mátyás határozatlanul elindul a másik irányba.)

JÁNOSKA     Jössz vagy maradsz?

MÁTYÁS       Megyek, asszem. (látszik a mozdulatain is: még mindig tétovázik) Nem jó ez így.

JÁNOSKA     (utánozza): Megyek, asszem. Ki a fene kért meg, hogy velem gyere?! Ki a fene? Ki haverkodott veled, amikor egész télen egy nadrágban jártál hatodikban, amiből kilátszott a bokád? Ki vitte el a leckét, marharépa, amikor ott feküdtél a fűtetlen szobában, lázas betegen, az anyád meg ki tudja, hol vadászott? Akkor jó voltam, ugye?

MÁTYÁS       (hosszan hallgat, aztán visszafordul, és Jánoska szemébe néz): Igen, akkor jó voltál. Akkor is jó voltál. Most is jó vagy.

JÁNOSKA     (Feldúlt, és veszekedni szeretne. Az előbb még fel-alá járt, most nagyon rosszul érzi magát, mert a másikkal lehetetlen összecsapnia. Most szinte higgadtan beszél.) Akkor menjünk be.

MÁTYÁS       Jó.

JÁNOSKA     Csak így: jó? Azt hittem, ellenkezni fogsz.

MÁTYÁS       Nem ellenkezem. Már megtettem. Bemegyek veled, mert nem vagy magadnál.

JÁNOSKA     (föl se fogja, hogy mit mond a másik): De ugyan miről beszél az ember a nagyanyjával? Mi a szart mondjak neki? (csípőre vágja a kezét, fel-alá járkál)

MÁTYÁS       Beszélj az időjárásról. A betegségeiről. A régi családi fotókról.

JÁNOSKA     Könnyebb volt, amikor iskolába jártam. Elmeséltem, miről tanultunk, meg hogy becsúszott egy-egy rosszabb jegy. Most meg a nagy semmi.

MÁTYÁS       Akkor meg hagyjuk az egészet. (menne el, a testtartásából látni)

JÁNOSKA     (elszánt) Dehogy, meg már úgyis belementél. Majd gyorsan a pénzre terelem a szót. Ideadja, aztán lelépünk.

MÁTYÁS       Szegény öregasszony. A múlt héten alig bírt menni, a paradicsomot öntözte, járókerettel.

JÁNOSKA     Ahhoz képest, hogy mi érte, csoda, hogy így tartja magát.

MÁTYÁS       Nem mondták meg neki. Ne felejtsd el, hogy Angéla azt mondta kedden, hogy amíg csak lehet, titkolják. Nem élné túl.

JÁNOSKA     (hirtelen éberebb lesz) Miért beszélgetsz te Angélával? Azt hittem, vége lett.

MÁTYÁS       Nem beszélgetek vele. (elkomolyodik) Nem nekem mondta, csak hallottam a boltban.

JÁNOSKA     Szóval már nem beszélgettek. Jó ezt tudni. Meg azt is, hogy újabban hallgatózol. Hallgatózik a munka hőse.

MÁTYÁS       (nem mozdul, de a tartásán érezhető, hogy nem ezek a kedvenc témái) Akadjál le rólam.

JÁNOSKA     (sóhajt, mint egy színész, akinek mindjárt ki kell lépnie a deszkákra) Menjünk, ne várassuk meg a tündéri nagymamát!

MÁTYÁS       Legalább te nyomd meg a csengőt!

(Jánoska a kapuhoz lép, csenget. Egy kistermetű kutya ugatása hallatszik, csahol valahol bezárva. Sokat várnak, a kutya cifrázza. Végül kinyílik a hámló bejárati ajtó. Egy öregasszony lép ki, bottal, jókora termetű, lassan jár, az észjárása is lassú. Mintha nem is ismerné őket.)

MÁTYÁS       Csókolom, Rózsika néni!

A MAMA       Isten éltesse, kisfiam! (még csak Mátyást látja) Alig ismerem meg, csak most látom, hogy a postás fiatalember tetszik lenni.

JÁNOSKA     Szia, Mama!

(Az öregasszony hunyorog.)

A MAMA       Jánoska? (Leheletnyi csend. Mintha nem látna jól, nem hinne a szemének. Az arcába néz, aztán meg le, a bukósisakra.)

JÁNOSKA     (picit tétovázva): Igen.

A MAMA       Régen láttalak.

JÁNOSKA     Tudod, Mama, hogy van az. (Ahogy belelendül a magyarázatba, a kezei is meglódulnak. Mint egy nagy kamasz.) Mindig van valami. Hol ez, hol az. (Nem jut eszébe semmi.)

A MAMA       Nem hibáztatlak. (Hátat fordít, megy, belép az ajtókeretbe.) Apádék se jönnek szinte soha. De most legalább meglátogatsz, hát kerüljetek beljebb.

 

Második jelenet

 

Öregasszony-konyhába lépünk. Kevesebb a fény. Balra hátul vén kredenc, a bögréket a polcon ezer éve nem mozdították, mosdóállvány, mázolt kanapé, két hokedli, egy párjaveszett karfás szék a vastag lábú konyhaasztal mellett. Az asztalon cseréptál, benne narancsok. A falon házi áldás, egy falvédő és egy nagy méretű naptár. A két fiú csak áll, aztán Jánoska kihúzza az egyik hokedlit, Mátyás a széket, és leülnek. Jánoska a bukósisakot maga mellé teszi, a bakancsos lábát egy sámlira.

 

JÁNOSKA     Leülünk, jó?

A MAMA       (Mintha nem is hallaná. Boldogan tesz-vesz. A tésztaképén szétterül a mosoly.) Kértek süteményt? Tegnap csináltam.

JÁNOSKA     Azóta emlékszem erre a sámlira, mióta járni tudok.

(Mátyás élesen ránéz, a Mama a sütőben matat. Kivesz egy tepsit, odabilleg az asztalhoz, a félresikerült buktákat egy tányérra teszi. Nagyon lassan dolgozik, szinte álmosító az egész, de amíg beszél, a süteményt pakolja.)

A MAMA       Milyen furcsa, hogy odateszed a lábad… Sose szoktad. (Jánoska zavartan leveszi a lábát.) Nagyapád mindig azon ült, ahogy pucolta a krumplit, neked is adott mindig egy darabot. Együtt ettétek. Rossz volt hallgatni, ahogy ropogott a szátokban.

JÁNOSKA     (elgondolkodva) Szerettem krumplit enni vele.

A MAMA       (derékból Mátyás felé fordul) Maga meg ugye a Salamonék unokája, a postásfiú? Olyan egyformák a mai fiatalemberek.

MÁTYÁS       (kényelmetlenül érzi magát, feszeng a karosszékben): Igen.

A MAMA       Ne haragudjon, hogy rákérdezek. Mióta ilyen rossz a szemem, a postást csak az egyenruháról ismerem fel, meg nagy néha a biciklijéről, ha az ablakban könyökölök. Már messziről megugatják magukat a kutyák. Szeretjük a postást a szomszéd öregekkel, mert havonta egyszer legalább átlépik a küszöbünket.

JÁNOSKA     (tudja, hogy ez neki szól) Jöttem volna, ha…

A MAMA       (továbbra is Mátyáshoz beszél, mintha Jánoskát nem is hallaná) Ismertem a nagyszüleit valamikorról, még a tánciskolából. Rendes emberek voltak. (kis szünet) Az anyjára is emlékszem.

MÁTYÁS       (az anyja említésére megmerevszik. A szája összeszorul, félig kifordul a képből, a falvédőt nézi, melyre két ormótlan, nagyfejű gyerek van hímezve, fölöttük a felirat: Az egyiknek sikerül, a másiknak nem.) Tessék csak tegezni. Úgy könnyebb.

A MAMA       (zavartalanul magázza) Jobb nekem magázni, fiam, hagyja csak. Meg aztán a hivatal is. A postás fontos ember a faluban. (Ezzel akarja biztatni Mátyást, az önérzetét helyrehozni.) Nem kell szégyenkeznie az anyja miatta. Sokat segített a szüleinek. Kár, hogy elköltözött. Él még a kedves mama?

MÁTYÁS       (fáradtan): Nem tudom.

A MAMA       Jánoskához fordul.) És hogy megy az iskola? Anyád azt mondja, maradsz a technikumban.

JÁNOSKA     Igen, maradok. Húzom az időt. Nehéz munkát találni.

A MAMA:      Jársz még motorozni? Mostanában nem hallom a hangját, ahogy előttem begyorsítasz. (mosolyog) Amikor még jobban láttam, az első kereket is fölemelted.

JÁNOSKA:    Már nem játszom a vagányt, Mama. (A mondat végén elcsuklik a hangja. Gondolkodik, hogyan is terelhetné a szót a pénzre: a pénz meg a motor nála összetartozik.) Mostanában kevesebbet motorozok, tudod?

(Az öregasszony bólogat.)

A MAMA       Valami tévészerelést tanulsz, ugye?

JÁNOSKA     Számítógépezést, Mama. Az majdnem ugyanaz.

(A fiúk fölnevetnek. Kicsit már oldódott a hangulatuk.)

MÁTYÁS       Milyen tájékozott tetszik lenni.

A MAMA       Hallgatom a rádiót, kisfiam. A Kossuthot. Csak a híreket. Az a biztos. (Ő is boldog, nevet, az arca megszínesedik.) Jánoska, bemész a kamrába, hozol ki egy kis csokoládét? Tudod, hol a helye.

(Jánoska feláll, Mátyásra néz, aztán tétován leül.)

JÁNOSKA     Most ettünk süteményt.

A MAMA       (nehézkesen feltápászkodik): Jól van, akkor bemegyek én, ha te szégyellősködöl, kisfiam. Csak olyan nehezen megyek, meg már alig látok.

(A bottal kikopog a kamrába, az ajtót behúzza maga után, de azért marad egy kis rés. Jánoska azonnal a kredencnél terem. Feltépi a jobb felső fiókot, kutat, ugrásra készen.)

JÁNOSKA     Őrület, pedig mindig itt szokták tartani. Hol van az a rohadt pénz?!

(Visszatolja a fiókot, a falhoz ugrik, leakasztja a mángorlót: jó félméteres, a nyele van vagy húsz centi. Egyet-kettőt suhint vele, aztán lassan felakasztja. Mátyás elképedve figyeli.

MÁTYÁS       Ezt nem gondolod komolyan, ugye? Mert viccnek elég idióta.

JÁNOSKA     (Élesen visszafordul. Hirtelen nagyon agresszívnek tűnik, a hangja sértővé válik.) Óvóbácsit akarsz játszani?

MÁTYÁS       Melléd az kell.

JÁNOSKA    Mióta lettél ilyen szentfazék?

MÁTYÁS      Ma délutántól. Amióta meghülyültél.

JÁNOSKA     Úgy beszélsz, mint aki nem lopott soha.

MÁTYÁS       (nyugodtan) Hagyjuk ezt.

JÁNOSKA     Ne hagyjuk. Beszéljük meg. (röhög) Könnyebb lesz, hidd el. Mesélj a doktor bácsinak!

MÁTYÁS       (zavartan) Mindenki lop. (rakosgatja ide-oda a tárgyakat, amik a kezébe kerülnek) Elveszi az egy szem cukrot az asztalról, ha marad még három. Megnézi, mi van anyuka pénztárcájában.

JÁNOSKA     De te nem anyádtól loptál.

MÁTYÁS       Nehéz az embernek az anyjától lopni, ha például nem találkozik vele soha. (ez a legfájóbb pontja, nem a lopás) Régen volt, felejtsük el.

JÁNOSKA     Ahogy akarod. Csak szeretném, ha tudnád, hogy én még emlékszem arra az időre, amikor nem voltál Grál-lovag.

MÁTYÁS       (helyre akarja tenni a másikat) Mintha tudnád, mi az. Láttad valami filmben, mi? Az előbb hadonásztál, most meg te vagy az igazság bajnoka.

JÁNOSKA     (tenyérbe mászó az arca) Nocsak, nocsak. Úgy látom, kijöttél a béketűrésből. Elég nehéz nálad ezt elérni. Máris boldog vagyok, és akkor még a Mama pénzéről nem is beszéltünk. (Visszatáncol a falhoz. Megint meglengeti a mángorlót, elégedetten nyújtózkodik.)

(Épp ekkor topog vissza az öregasszony. Nem tudjuk, mit látott és mit nem. Talán semmit. A kezében ósdi csokoládé.)

MÁTYÁS       (erőltetett vidámsággal): Azt hittem, pálinkát tetszik hozni!

A MAMA       Ó, kisfiam! Fiatalok vagytok ti még ahhoz! Nem jó a szesz, tudod, hogy járt szegény uram! (Lamentál, ahogyan egy öregasszonytól elvárható. A két fiú bólogat, persze, tudják.)

 

(Kintről csengetés és kutyaugatás hallatszik. A Mama lassan feláll, aztán tétován Jánoskára néz.)

 

A MAMA       Menj már, kisfiam, nézd meg, ki az. Nem várok senkit.

 

 

Harmadik jelenet

(ugyanott, ugyanazok)

 

(Bejön Angéla, az egyik kezében csíkos bevásárlószatyor, a másikban egy kétliteres mosószer, mögötte kullog Jánoska, mindkét keze a zsebében: esze ágában sincs segíteni. Látszik a lányon, hogy fáradt, már a negyedik kört teszi a faluban. A holmikat leteszi a székre, a hátizsákjában keresi a számlát. Csak sokára pillant fel. Mindaddig, amíg a színen van, tevékenykedik, port töröl, hámoz valamit, mozgásban van. Akár söpörhet is.)

 

ANGÉLA       (zavartan) Nocsak, itt vannak a fiúk.

A MAMA       Igen, úgy tűnik, meglátogattak. Ritka esemény. (A fiúk fészkelődnek a széken.)

                        De mindig örülök nekik.

ANGÉLA       (egy dermedt pillanatig egymást nézik Mátyással, a mondat végén a lány elkapja a tekintetét) Sikerült a doktor úrral felíratni a gyógyszereket?

A MAMA      A lányom volt benn a rendelőben. Most kaptam valami újat is, azt mondja, nyugtató. Nem értem, minek, sosem idegeskedtem. (köhécsel) Kifizessem most, amit hoztál? (hátat fordít, indulna a kredenc felé)

(Jánoska felemelkedik a széken: arra számít, hogy megtudja, hol a pénz. Szinte remeg az izgalomtól, ugrásra kész. A Mama nem néz rá, de a többiek tudják, Jánoska mire gondol. Mátyás a konyhaszekrény elé áll, Angéla pedig rögtön közbevág.)

ANGÉLA       Hagyjuk ezt most, majd a következő bevásárlásnál elszámolunk. Ha majd elfogy, amit tetszett adni, akkor szólok. (Jánoskára kapja a tekintetét) Azért tessék csak ideadni a receptet, holnapután megyek a városba, és kiváltom. Tudja a doktor úr, hogy mit ír fel.

(Odalép az asztalhoz, bontogatja a gyógyszeres dobozokat, adagolja ki egy kis műanyaghengerbe.)

A MAMA       Lassan nem is kell ennem, már egy maréknyi gyógyszert szedek.

JÁNOSKA     Hatás – ellenhatás – mellékhatás. (jóízűen nevet)

MÁTYÁS       Látod, jó, hogy taníttattak anyádék. Tudsz ilyen érdekes szavakat.

JÁNOSKA     Aztaaaa! Kinyílt a csipád. Megjött a nő, és rögtön megvillantod a szellemes humorodat. Mit tesz az igazi romantika? (Mátyás és Angéla is zavarba jön, elkapják a tekintetüket.)

MÁTYÁS       Mindig be kell szólnod, igaz?

JÁNOSKA     (cinikusan) Hát, igyekszik az ember hasznosnak látszani.

A MAMA       (azonnal lecsap) Ha annyira hasznos akarsz lenni, megmutatom, hol kellene levágni a füvet.

(Jánoska uralkodik az arcán, mert azt hiszi, akkor pénzhez jut. )

JÁNOSKA    Boldogan, Mama! Akár most mehetünk. Mátyást nem fogod be?

A MAMA       Ő nem az unokám.

(Jánoska megrezdül, feláll. Odamegy a Mamához, a hóna alá nyúl, felsegíti, odaadja a járókeretet.)

JÁNOSKA     Menjünk. Most nincs nagy meleg, lehet, hogy azonnal megcsinálom. (kimennek a kertbe)

(Mátyás a gyógyszeres hengert nyitogatja, forgatja, mint egy Rubik-kockát. )

MÁTYÁS      Hétfő, kedd… Reggel, délben, este. Ebben aztán van nafta. A fele kiölné az egész falut. Még az a szerencse, hogy én vagyok bent, és nem ő. (a fejével kifelé int)

ANGÉLA       (cicceg, de közben dolgozik, jár a keze) Ez tényleg szerencse, tudod?

(Mátyás nagyon lassan ránéz. Nem tudja, hogy kettejükről beszél-e a lány vagy Jánoska ötletéről. De szeretné azt hinni, hogy kettejükről.)

MÁTYÁS       Beszélt a terveiről?

ANGÉLA      Csak nagy vonalakban. (elhúzza a száját) Inkább más jellegű terveket említett.

(Mátyás idegesen mozdul)

MÁTYÁS                  Veled kapcsolatban?

ANGÉLA       Mondjuk úgy. De szerintem nem kell komolyan venni. Csak három veletek egyidős lány van a faluban rajtam kívül, azokkal biztosan nem találkozik. Ezért kellek most én.

MÁTYÁS       (szégyenlősen, az Én-t hangsúlyozva) Én szeretnék veled találkozgatni (megköszörüli a torkát), igen. És nem csak azért, mert alig lakik már itt valaki.

ANGÉLA       Találkozgattunk már – az nem volt elég? Milyen bénán végződött minden.

MÁTYÁS       Akkor még túl fiatal voltam. (nem tudja, hogy folytassa) Mostanában sosem látlak. Hogy lehet elkerülni egymást egy zsebkendőnyi faluban?

ANGÉLA      Megy az, ha nagyon akarja az ember. Tiéd a falu északi része, a patakig, az enyém a déli. Ebédtől csere.

MÁTYÁS       Jól kifigyelted az útvonalamat. De azt nem beszéltük meg, hogy nem is köszönünk egymásnak.

ANGÉLA       Látlak mindig - akkor is, ha nem feléd nézek. Figyelem a zöld egyenruhát. (bocsánatkérően mosolyog) Nem akarok már hibákat elkövetni.

MÁTYÁS       (keservesen mosolyog) De ha majd akarsz, akkor szólsz?

ANGÉLA      Hát persze. (Megkönnyebbül, hogy most semmi többet nem kell mondania.)

MÁTYÁS      (felpattan, odaáll a kredenc mellé, ahová a lány pakol a hátizsákból) Előhozta megint azt a lopásügyet.

ANGÉLA       (félrebillenti a fejét, kellemetlenül érinti a dolog) Nem érdekes már az egész.

MÁTYÁS       Már hogyne lenne érdekes.

ANGÉLA       Régen volt.

MÁTYÁS      Nem volt az olyan régen. Nyolcadikba jártunk.

ANGÉLA      (jár közben a keze) Mindent átnézett a rendőr, emlékszem. Kipakoltatta a táskámból a betétemet, ott álltam egy rózsaszín csomag fölött, és a többiek röhögtek.

MÁTYÁS       Erre már nem emlékszem.

ANGÉLA       Akkor te vagy az egyetlen. A lányok még mindig emlegetik. Öt éve volt, és én még most is szégyellem magam.

MÁTYÁS       Én ne szégyelljem? Azt mondtad, régen volt, felejtsük el. Hol jön ez a kettő össze? Te tíz percig kellemetlenül érezted magad, engem meg bevittek a városba, az őrsre.

ANGÉLA       Ott volt a táskádban egy csomag cukor meg az a telefon…

MÁTYÁS      Mondanám, hogy azért nincs mobilom azóta se. De nem. Azért nincs, mert nincs kit felhívnom rajta.

ANGÉLA       (Felnéz a fiúra: szánja. Ezt még sosem beszélték meg.) Hogy kerültél ki onnan? Valaki bement érted?

MÁTYÁS       Be se vihettek volna, csak a szüleimmel, ez a törvény vagy ez a szabály. De anyám Pesten volt akkor is. Mint mindig. A nagyanyám jött be, aláírta a papírokat.

ANGÉLA       Tudta, hogy mit ír alá?

MÁTYÁS       (lefelé néz, megcsóválja a fejét) Szerintem nem. Csak azt akarta, hogy ne csukjanak le.

ANGÉLA       Nem zártak volna be.

MÁTYÁS       Most már én is tudom. De akkor mindent azonnal beismertem.

ANGÉLA       Nem szégyen a lopás. Csak egyszer csináltad.

MÁTYÁS       Egyszer se.

ANGÉLA       Semmi baj, ha megtetted. Gyerek voltál. (vigasztalja, mint egy kiskölyköt) Mindenki védekezik: előbb tagadd le, aztán felejtsd el.

MÁTYÁS      Elfelejteni: mint te a betét-ügyet. Mondom, hogy nem én vittem el a Márta néni telefonját. Soha nem mertem volna megtenni.

ANGÉLA       (nem hisz a fiúnak, csak vigasztalja) Természetes, hogy mindenki hárít. A felnőttek is.

MÁTYÁS       Mondom, hogy nem én voltam. Tényleg nem én. (Már unja, hogy ezt ismételgeti, de eddig senkivel nem tudott beszélni róla. Most le akarja tenni a terheit. Fel-alá járkál.) De azt akartam, hogy vége legyen, és bevallottam mindent. Tudtam, hogy engem nem véd meg senki. Azt mondták, nem tanulhatok tovább, mert Márta néni nem fogja továbbküldeni a lapomat.

ANGÉLA       Sose derült ki semmi. Mindenki azt hitte, te tetted. Egy csomag gumicukor meg a telefon. Visszanézve ma már röhejes.

MÁTYÁS       Csak az nem röhejes, ahogyan én akkor éreztem magam. Igazából azóta sem érzek semmit. Mintha ott megszűntem volna létezni. Megértettem, hogy értem nem jön be harcolni senki, csak az analfabéta nagyanyám a rendőrségre, odateszi a lap aljára a két keresztet.

(Angéla meglepetten felnéz.)

ANGÉLA       Erre nem lehet mit mondani. Nem tudok mit mondani. Még vigasztalni se tudlak. (rövid csönd) Nem gondoltam, hogy itt találkozunk.

MÁTYÁS       (mosolyog) Ha rajtad múlna, sehol se találkoznánk.

ANGÉLA       (zavartan) Nincs időm, mindig rohanok.

MÁTYÁS       Előlem rohansz.

ANGÉLA       Csak szeretnéd. (nevet) Sok a munkám.

MÁTYÁS       Sok a munkád, nyolctól kettőig. Utána szabad lennél.

ANGÉLA       (mellébeszél) Örülök, hogy családgondozó lehettem. Nehéz volt felvétetni magam. (tesz-vesz az asztalon) De szerencsére sok az öreg a faluban, máskülönben a kocsmában állhatnék a pult mögött.

MÁTYÁS       Akkor legalább láthatnálak.

ANGÉLA       Eddig se jártál kocsmába.

MÁTYÁS      Akkor járnék.

ANGÉLA       Így is látsz, nézd: itt vagyok. (Felnéz egy röpke pillanatig, a fiú szemébe, aztán csöndben pakol tovább. A mozdulatai automatikusak. )

MÁTYÁS       Meg kellene beszélnünk ezt az egészet. (sóhajt, leül a színpad előterében)

ANGÉLA       (őszintén és egyszerűen) Jó.

MÁTYÁS       Féltem, hogy majd visszakérdezel. Hogy mit kellene megbeszélnünk.

ANGÉLA       Tudom, miről beszélsz. Csak nagyon nehéz elkezdeni.

MÁTYÁS       Azt mondd meg, hogy van-e valaki más.

ANGÉLA      Miből gondolod, hogy van?

MÁTYÁS       János mondta, hogy tegnap beszéltetek.

ANGÉLA       Csak Rózsika néniről. Nem is értem, miért kérdezgetett.

MÁTYÁS       Jobb is, ha nem tudod. (megköszörüli a torkát) Még nem válaszoltál.

ANGÉLA       Nincs senki. Illetve nem tudom.

(Mátyás megkönnyebbül, kinyújtja a lábát. Angéla mögé lép, de nem ér hozzá, közelről nézi a a fiút. Hátulról olyan védtelennek látszik.)

                        Tudod, meg akartam kérdezni valamit. Azóta is minden nap eszembe jut. Nem értettem, miért akartad összeveretni magad.

MÁTYÁS       Azért, mert féltem.

ANGÉLA       Nem értem.

MÁTYÁS       Azért mentem bokszolni, mert féltem. (gesztikulál) Nem megvédeni akartam magam, hanem megtudni, mikor a legrosszabb. Hogy aztán elmúljon a rettegésem.

ANGÉLA       És elmúlt?

MÁTYÁS       Igen. Már nem félek semmitől. Meg tudok már mindenkinek bocsájtani.

ANGÉLA      Nekem is?

MÁTYÁS       Neked nincs mit.

ANGÉLA       De otthagytalak.

MÁTYÁS       Mert ezt érdemeltem.

ANGÉLA       Úgy beszélsz, mint egy szerzetes. Egy hetven éves szerzetes. Ne büntesd magad. Én vagyok a hibás. Azért nem találkozom veled, mert nem akarok saját magammal szembenézni.

MÁTYÁS       Pedig nyugodtan szembenézhetnél. Gyönyörű vagy.

ANGÉLA       Hagyjuk ezt.

MÁTYÁS      Túl jó vagy nekem.

ANGÉLA      Neked talán igen, de hozzád nem. Azért mentem el. Nem akartam, hogy megfojts.

MÁTYÁS       Sosem bántottalak volna.

ANGÉLA       Nem úgy értettem. Nem lehettem egyszerre a szerelmed és az anyád meg a nem létező családod. Feküdtél mellettem, és őriztél, mint egy kutya.

MÁTYÁS       (összetörten) Féltem, hogy amikor felébredek, már nem leszel velem.

ANGÉLA       Erről beszélek. Akármerre fordultam, mindenütt te voltál.

MÁTYÁS       (széttárja a karját) Kérhetsz akármit, megjavulok.

ANGÉLA      De én nem azt akarom, hogy olyan legyél, amilyet én akarok. Legyél olyan, amilyen szeretnél. Nem kell nekem megfelelned. Senkinek sem.

MÁTYÁS      Olyan szeretnék lenni, amilyet te akarsz magadnak.

ANGÉLA      (Ez kényelmetlen neki. Megint ugyanott tartanak, ahol a múltkor.) Én azt szeretném, ha nem igazodnál senkihez.

MÁTYÁS      De alkalmazkodni szeretnék, és abban hinni, hogy most az egyszer lesz kihez.

ANGÉLA       Na látod, erről beszélek. Ezt nem fogja elviselni senki. Hogy nincs tartásod.

MÁTYÁS       Az előbb az volt a baj, hogy bokszolok. Nem a puhák bokszolnak.

ANGÉLA      (zavartan) Igen. Hát, beszélek összevissza. (felkel) Indulnom kell. Nem ragadhatok itt le örökre.

MÁTYÁS       Találkozhatunk?

ANGÉLA      Azt hiszem, nincs miért. Nem változtam meg.

MÁTYÁS      De én igen.

ANGÉLA      Látom. Erőszakosabb lettél.

MÁTYÁS      Az előbb erről beszéltél. Hogy legyek önmagam. Hát most az vagyok.

ANGÉLA      Gyakorolhatnál mással is…

MÁTYÁS      (most már rámenős) Akkor? Mit válaszolsz?

ANGÉLA      (zavartan) Igen, hát legyen. Próbáljuk meg. De nem ígérek semmit.

MÁTYÁS       (megkönnyebbülve) Nagyszerű. Este elmehetnénk valahová.

ANGÉLA       Pont mintha itt lenne bárhová elmenni a kocsmán kívül. (nevet) De nem őrizhetsz egész este. És nem én vagyok az összes rokonod, csak egy lány, akivel randizol.

MÁTYÁS       Rendben, elfogadom a feltételeidet. (boldog) Látod, már megint te diktálsz.

ANGÉLA       Majd ha elég erős leszel, a háttérbe vonulok. Ezt meg addig is oszd be magadnak. (A hátára csapja a táskáját, a csomagolópapírt a szemétbe dobja. Ismeri itt a járást. Amint megy ki, bátortalanul Mátyás vállára teszi a kezét, aztán eltűnik.)

 

 

Negyedik jelenet

 

A színen egyelőre csak Mátyás, aki végigheveredik a padlón. A kezével végigtapogatja az arcát, próbálja felfogni, ami történt, rendezgeti a kis részleteket, hogy minden a helyére kerüljön. Hamarosan betoppan Jánoska, gumicsizmában.

 

MÁTYÁS       Hol van Rózsika néni?

JÁNOSKA    Kinn van a rötyin. A pottyantóson, a sufni végén. (mossa a kezét a lavórban)

MÁTYÁS      (feltápászkodik) Nem tudom, hogy jön be. (gondolkodik) Bár nála van a járókeret. Mégsem állhatok oda a budi mellé, hogy kérdezgessem, készen van-e. (nevet)

JÁNOSKA    (nagyon komolyan) Figyelj csak. (valahogy kérdő hangsúllyal mondja, eldobja magát az egyik hokedlin. Mátyás csak áll. Most boldog, mert Angélával rendbe jönnek a dolgai. Tulajdonképpen nincs is ott.)

MÁTYÁS       (révülten) Mit akarsz?

JÁNOSKA     (jelentőségteljesen) Én voltam.

MÁTYÁS      (áll, mint egy katatóniás) Mi voltál te?

JÁNOSKA     Én loptam el.(szünet, biztatóan néz, hogy amaz rákérdezzen végre.) A telefont. (úgy mondja, mint egy hülyének)

MÁTYÁS       Milyen telefont? (tényleg nem érti, fintorog. Mára elege van a nagy titkokból meg a megbeszélésekből.) Mi van?

JÁNOSKA     A Márta néniét.

MÁTYÁS       És?

JÁNOSKA     Én juttattalak ide.

MÁTYÁS       Hova? (most már ránéz)

JÁNOSKA     Miattam szar neked.

MÁTYÁS       (nem érti, mit akar a másik) Nekem nem szar. Én boldog vagyok.

JÁNOSKA    (Lemondóan legyint. Mátyás elrontotta a játékát.) Akkor még hülye is vagy.

MÁTYÁS       És ha hülye vagyok, az mit számít? Nem jegyzik sehol. (most jól oda akar mondani) Neked meg legyen már mindegy, mi van velem.

JÁNOSKA    Ne mondd, hogy jó neked. Itt fogsz megdögleni a faluban.

MÁTYÁS      Ja. Hatvan év múlva. De most boldog vagyok, és nem érdekel.

JÁNOSKA    Örökre csóró leszel, és miattam. (Várja, hogy a másik nekiessen. Már a testtartásával is provokál) Üss meg.

MÁTYÁS       Nem.

JÁNOSKA     De szeretném. Tudom, hogy iszonyatosat tudsz ütni.

MÁTYÁS       Honnan tudod?

JÁNOSKA    Láttalak az edzéseken.

MÁTYÁS       Azt hittem, sose jöttél el. Egész délután buszoztam az edzések miatt, előbb itt, aztán a városban, visszafelé, ültem a buszvárókban, vártam a csatlakozást. De téged sosem láttalak.

JÁNOSKA     A motor, tudod. Bárhova elvisz. (köhint) Láttam a meccsedet is.

MÁTYÁS       (meglepődik, de aztán bólint) Sokan ott voltak. Csak azok nem, akik számítanak. Nem is hívtam senkit, tudtam, hogy úgyse jönnek el. És nem is az volt a fontos, hogy lássanak.

JÁNOSKA    Az edzéseken sokkal nagyobb fiúkat kiütöttél.

MÁTYÁS       Igen. (Öntudatlanul megtapogatja az öklét.) Őt nem akartam kiütni.

JÁNOSKA    Hát mit akartál?

MÁTYÁS       Megsemmisülni. Hogy semmi ne legyen fontos. Hogy megtudjam, milyen ez is. Hogy tudjak parancsolni magamnak. Hogy megtudjam, milyen a vér íze. Hogy ne féljek többet olyantól, amit nem ismerek.

JÁNOSKA    És most már nem félsz?

MÁTYÁS       Most már nem.

JÁNOSKA    (érdeklődve és provokálva) Miért nem húzol be egyet?

MÁTYÁS       Pont azért nem, mert szeretnéd. Akkor lenne jó neked. Ne gondold, hogy ennyivel megúszod.

JÁNOSKA     Mit tervezel?

MÁTYÁS       Semmit. Elvégzi az élet maga.

JÁNOSKA     Te jó isten! (felpattan, körbefordul a tengelye körül) Úgy beszélsz, mintha egy tablófeliratot mondanál! Megint az ezoterikus marhaság! Olyan vagy, mint anyám. Elolvasod a horoszkópot is?

MÁTYÁS       (Derűsen. Olyan benyomást kelt, mint aki be van nyugtatózva.) Hát te tényleg meghülyültél. Miért mondtad el?

JÁNOSKA     Hogy fájjon. Hogy szar legyen neked.

MÁTYÁS      Attól neked jobb lesz?

JÁNOSKA     (röhög) Kicsit. (kis szünet, valamivel babrál) Nem vagyok gonosz, csak nincs lelkiismeretem.

MÁTYÁS      (nem rosszindulatú, csak úgy odadörgöli) Akkor most egy-egy. Ezt hol hallottad? Olvastad valami idézetes fórumon?

JÁNOSKA     (nagy vagányan) Ideadja a pénzt az öreglány, délután már a motorral döngetek, utána meg fölszedem Angélát, és király lesz.

MÁTYÁS       (most kizökken a ritmusból, elkomolyodik) Miért pont Angélát?

JÁNOSKA     Mert nincs más jó nő a faluban, azért. Szépnek nem mondanám, de arra, amire nekem kell, jó lesz.

MÁTYÁS       Hát próbálkozz meg nála.

JÁNOSKA     Nagyon nyugodtan mondod.

MÁTYÁS       Mert nagyon nyugodt vagyok.

JÁNOSKA     Mert mindig az lesz, ami el van rendelve? Ne gyere már ezzel a szokásos ájtatos dumával! Hát húsz éves vagy! (Odahajol hozzá, közvetlen közelről a fülébe súgja) Nem is kérdezed meg, miért csináltam?

MÁTYÁS       Mit csináltál miért?

JÁNOSKA    A lopást.

MÁTYÁS       (eddig Angélán járt az esze, csak most jut el megint a tudatáig ez a régi dolog) A lopást. (hümmög) Ha ettől neked jobb lesz, akkor megkérdezem. (bólogat)

JÁNOSKA     Akkor kérdezd meg. (lezökken a székre)

MÁTYÁS      Miért loptad el?

JÁNOSKA     Csak úgy, poénból. Már nagyon untam azt az órát, kisétáltam a tanári asztalhoz, és zsebre vágtam a telefont. Előző szünetben meg elcsórtam a zacskó gumimacit az egyik lánytól. Igazából nem is volt lopás: két percig voltak nálam a cuccok. Rögtön becsúsztattam őket a táskádba.

MÁTYÁS      Miért? És a csomag gumicukrot miért?

JÁNOSKA    Biztosra akartam menni. Hogy valaki feljelentsen.

MÁTYÁS       Hát sikerült. Márta néni frankón bepöccent. Még a fülemben van az ordítozása. Hogy azonnal adjuk elő a telefonját, különben hívja a rendőröket. Emlékszem, ott nevettem, hogy ugyan mivel fog telefonálni. Azt üvöltötte, magán kívül, hogy adjuk vissza, és megbocsájt. Érted: megbocsájt. Üvöltve. Én meg nem is tudtam, hogy a telefon a táskámban van, csak ott vigyorogtam, mint egy félkegyelmű.

JÁNOSKA     Mondanám, hogy én meg jól szórakoztam, de nem lenne igaz. Én féltem. Féltem, hogy minden kiderül.

(csöndben ülnek pár pillanatig)

                       De nem kérek tőled bocsánatot.

MÁTYÁS      (derűsen) Miért is kérnél? Amint mondtad, téged nem érint meg a bűn. Akkor meg minek a megbocsájtás?

JÁNOSKA     Csak a játék érdekel. A tényekkel való játszma. (Két vagy három narancsot vesz ki a tálból, dobálja őket, ennek ütemére beszél: skandál, mintha vers lenne.) Elviszem, nem viszem. Itt hagyom, kell nekem. Hm. Valami lesz. Izgalmas. (Az egyik narancsot leteszi, a másikat elkezdi hámozni. Vigyorog.) De még nem kérdezted meg, hogy miért.

MÁTYÁS       De megkérdeztem, csak elkanyarodtál.

JÁNOSKA     Mert meg akartalak magamnak tartani.

(Mátyás elbámul. Csak néz maga elé. Felvonja az egyik szemöldökét.)

MÁTYÁS      Hogy érted ezt?

JÁNOSKA    Nem úgy, te marha. (beleöklöz Mátyás vállába) Nem akartam, hogy anyád magához vegyen, és elvigyen Pestre.

MÁTYÁS      (fanyarul) Ennek nem is állt fönn a veszélye.

JÁNOSKA     Dehogynem. Mondta nekem.

MÁTYÁS       Akkor többet beszélgetett veled, mint velem.

JÁNOSKA     (keserűen) Mégis tudtam olyat mondani, ami érdekel?

MÁTYÁS      (felnéz) Talán. De persze tudom, hogy hazug vagy. (zaklatottan) Lehet, hogy a fele sem igaz.

JÁNOSKA    Lehet. Mondtam, hogy a játék érdekel. De a lopási rész igaz. (hintázik a székkel) És megvertek bent az őrsön?

MÁTYÁS       Igen. (szünet, Jánoska elképed) A nagyanyám. Ott, mindenki előtt. Lekevert két akkorát, hogy még másnap is csengett a fülem.

JÁNOSKA     Jobb lett volna, ha a retiküljével veri a fejedet. (gonoszul röhög) Anyám, hogy röhögtem volna! Szinte látlak benneteket magam előtt. Akkor döntötted el, hogy bokszolni fogsz?

MÁTYÁS       Igen, de nem a nagyanyámat akartam bántani, abban biztos lehetsz.

JÁNOSKA     (visszakozik) Gondoltam azért, hogy nagyanyádat nem bántanád.

MÁTYÁS       (egymással szemben állnak) Ahogy te se a tiédet. Ugye?

JÁNOSKA     Hát, az enyémet nem. (bugyborogva nevet) De ha nem kapok pénzt, nem állok jót magamért!

 

Ötödik jelenet

 

Feltárul a bejárati ajtó, lassan betipeg rajta A Mama. A nejlonotthonka zsebében ott egy metszőolló. Odabiceg az asztalhoz, a másik zsebéből kivesz egy csokor petrezselyemzöldet meg két hagymát: most szedte a veteményesben.

 

A MAMA       (nagyon boldog) Hát, Jánoskám, jól megszenvedtél ezzel a gazzal! Ha legközelebb is ilyen hosszúra hagyjuk, inkább kaszálni kell!

JÁNOSKA     Nem fog ki rajtam az se, Mama!

A MAMA       Főzök nektek gyorsan egy teát!

(Jánoska más hálát várt, nem teát.)

JÁNOSKA     (keményebb a hangja, célra tart): Hagyja, Mama. Mennünk kell hamarosan.

A MAMA       Ugyan, hová siettek, Jánoskám! Csak most jöttetek! (Leveszi a polcról a teafüvet, a meleg vizet enged a csapból,felteszi a gázra, a bögréket eltörli, a tálcára teszi.) Csak nem a lányok után jártok? Igaz is, szünidő van.

(Matat a polcokon, a gáztűzhelyen, idegesítő a lassúsága. A két fiú egymást figyeli. Jánoska érzi, hogy most jött el az ideje.)

JÁNOSKA     Mama, jó is, hogy szóba hozod a lányokat! (óvatosan) Kellene egy kis pénz. Valamennyi. Kölcsön. Ha majd keresek, megadom.

A MAMA       Kölcsön, ugye? (Tettetett vidámsággal.) Drága kisfiam, az unokák nem szoktak kölcsönkérni a nagyanyjuktól. (Kiönti a teát, a melléfolyt vizet feltörli kockás konyharuhával. Vegyél már le két bögrét, Jánoskám, szívem. (Jánoska odalép, segít. A Mama nem néz a fiúkra. Most hihetetlenül fiatalnak és élénknek tűnik.) És mennyi kellene – kölcsön? (Az utolsó szót megnyomja, élesen a fiúkra néz.)

JÁNOSKA     Talán húszezer. (Fürkészi az arcot, hogy sokat mondott-e.) Esküszöm, megadom. (Úgy fogadkozik, hogy még saját maga is elhiszi. Szinte minket is átver. Úgy néz az öregasszonyra, mint egy kiskutya.)

A MAMA       Nem is tudom.

JÁNOSKA     Nagyon kellene.

A MAMA       Mindenáron.

JÁNOSKA     (elbizonytalanodik, Mátyásra néz.) Azt hiszem, mindenáron.

(Kis csend. Az öregasszony érzi, hogy neki kell majd megszólalnia. A tálalóhoz megy, a felső polcról levesz egy régi bádogdobozt. Jánoska felugrik a háta mögött. Az öregasszony nem veszi őt észre, kinyitja a skatulyát, és csalódottan az ajtó felé biceg. A kamrába lép, az ajtó becsukódik mögötte.)

MÁTYÁS       Gyanút fogott.

JÁNOSKA     Honnan tudod?

MÁTYÁS       Ha adni akart volna, már ideadja.

JÁNOSKA     (gondolkodik, lassan szembefordul Mátyással): Igaz is, te postás vagy, tudod, hogy hol a pénz.

MÁTYÁS       Dehogy tudom.

JÁNOSKA     Gondolj arra, anyád mit meg nem tett volna egy húszezresért.

                        (Már egymással szemben állnak, egyikük se mozdul.)

                        Egyszer kilestem. Épp térdepelt.

                        (Mátyás kirúgja maga mögül a széket, és mire az leér, visszakézből szájon vágja Jánoskát. Az az arcát tapogatja, néz fel a másik fiúra.)

                        Szóval mégis eljárt a kezed. (máris ismét fölényben van) Ennyit a híres önuralomról. Mért véded ezt a vén dögöt? Neki mindene megvan!

MÁTYÁS       (nagyon higgadtan) Nem tudom.

(Farkasszemet néznek.)

JÁNOSKA     Ezt ismételgeted folyton. „Nem tudom.” (szélesen gesztikulál) Mi a szarért jöttél?

MÁTYÁS       Hogy ne csinálj hülyeséget.

(Arrébb teszi az üres bögrét.)

És most mit fogsz csinálni? Átverni nem tudtad. Kirabolod vagy megölöd?

JÁNOSKA     Nem tudom.

MÁTYÁS       Marha.

(Hátat fordít. Nem mérges, bízik a barátja józan eszében. Az öregasszony lassan visszacsoszog. A cukrosdobozt leteszi a tálalóra, kiönti a teát, két különböző színű csészébe. A sajátja ütött-kopott bádogcsésze, abba is tölt. Odaviszi a tálcát az asztalra, húzza a lábát. Az asztalfiókból kivesz két kanalat, a konyharuhával megtörölgeti.)

A MAMA       Jánoska, tegyetek magatoknak cukrot.

(A fiú feláll, láthatólag másutt jár az esze. Egy távoli mozdulattal belesodor két kanál cukrot a teába. Odébb löki a dobozt Mátyásnak, az is kiszolgálja magát. Mindketten isznak.)

MÁTYÁS       (fintorog, nem ízlik neki a lötty) Kérhetek citromot?

A MAMA       Kérhet, de nincs. Hamar romlik. Nem kell az egy ilyen öregasszonynak.

JÁNOSKA     (türelmetlenül): Eldöntötted, hogy adsz-e pénzt?

A MAMA       Emlékszel, amikor nagyapád vadászni vitt? Hogy mentél utána, mint egy kis kutya. Hogy féltettelek! Beleragadsz a sárba, megfázol, még meglő valamelyik vaksi öregember. (A keze a zsebébe téved, kihúz egy nagy, kockás férfizsebkendőt, és tépkedi anélkül, hogy odanézne.)

JÁNOSKA     Persze, hogy emlékszem! (hangosabban beszél) Azt kérdeztem, Mama, eldöntötted-e, hogy adsz-e pénzt!

A MAMA       Igen.

                        (Kis csönd.)

JÁNOSKA     Adsz?

(A Mama tovább tépkedi a zsebkendő csücskeit.)

A MAMA       Nem.

JÁNOSKA     Miért?

A MAMA       Mert elvitte mind az anyád.

JÁNOSKA     (értetlenül) Az anyám? Minek?

A MAMA       A temetésedre, kisfiam. Azt mondta, nincs nekik elég, kölcsönt meg nem ad a bank egy düledező falusi házra.

(Jánoska rájön, hogy az öregasszony mindent tud.)

JÁNOSKA     Nem voltál ott a temetésen.

A MAMA       Minek menne el egy bolond öregasszony.

(kis szünet)

                        Tudod, az uram meg nem ivott volna egy pohár italt… undorodott még a szagától is. Sosem ült a sámlin, tavaly vettem. Vadászni el nem ment volna, krumplit se evett, és különben is meghalt, mielőtt megszülettél.

JÁNOSKA     De kell a pénzed, és elviszem.

A MAMA       (tűnődve): A halottak már nem költenek.

JÁNOSKA     Hát ezt mondom én is. Ezért add ide!

A MAMA       Mondom: a halottak már nem költenek.

JÁNOSKA     De én nem vagyok halott! Nagyon is élek! János a barátom volt, motoros volt és jó fiú, de most pénz kell, és mindegy, hogyan.

A MAMA       Neked már nem kell pénz, a holtak nem költenek.

JÁNOSKA     Miért ismételget itt mindenki valamit? (ordít) Nem vagyok halott!

(Mátyás a széken hátradől, aztán egy kicsit féloldalra ereszkedik.)

A MAMA       De mindjárt az leszel.

(Mindketten Mátyásra néznek: a szeme meredt, meg se mozdul.)

JÁNOSKA     Mi ez?

A MAMA       (feláll) Szegény gyerek. Rosszkor volt rossz helyen. Kirabolni egy félvak öregasszonyt… ugyan! Aki összetéveszti a spájzban a cukrot meg a patkánymérget. (derűsen) Ő többet rakott, figyeltem.

JÁNOSKA     (felugrana, de visszaesik): Örökre lesittelik!

A MAMA       Hozzá se nyúltam a bögrékhez, a kanalakat eltöröltem. Az örökké szónak az én lelkemben nincs jelentése. Örökre. (cicceg) Mi az? Két-három hónap vagy év? Örökre? Egy öregasszonynak, akinek az egyetlen unokáját leradírozták az útról? Akit ki akart rabolni két ostoba suhanc, és szerencsétlen megzavarodott? Még börtönbe se csuknak… Örökre… Ugyan.

JÁNOSKA     (Mátyáshoz) Mért vagy itt? Elhúzhattál volna a francba! Látod, semmi hülyeséget nem csináltam. (eldől a hokedlin, a felsőteste mereven lehúzza a padlóra, a keze Mátyás farmeros lábához ér)

( elcsendesedik)

A MAMA       (feláll, nehézkesen a fiúhoz tipeg, a cipője orrával megbökdösi. Semmi életjel. Odahúzza a sámlit, közéjük ül. Megint kétszáz éves, zavarodott öregasszonynak tűnik. Lehajol Jánoskához.)

                        Hát mi lett veled, édes kisfiam??

(A színpad lassan elsötétedik.)

 

Megjelent a Bárka 2014/2-es számában.

 


 

Főoldal

 

2014. május 16.
Vissza
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Hírek
Arany János szépirodalmi és esszépályázatPályázatot hirdet a Színházi Kritikusok CéheHét ország írói szerepelnek a tizedik Margó Irodalmi Fesztivál és KönyvvásáronKönyvtárlat VII. – Játékos évad
Versek
Kiss Ottó: Állatok, erdő, bátorságFilip Tamás verseiFarkas Wellmann Éva parancsolat-verseiTurai Laura versei
Prózák
Onyanyi munyu, avagy bevezetés a kútológia elméletébeAutóink egészsége mindannyiunk érdekeHajós Eszter: Virágot gyógyítaniFerdinandy György: Portréfilm
Kritikák
A csalás nem ámítás - Kürti László könyvéről A romlékony anyagon túlHáta mögött délPárkapcsolati kórkép
Esszék, tanulmányok
A dilemmás költő - Közelítések Csoóri Sándor kései verseihez Ilia Mihály: Háromszéki orvosokA radikális hasonlóság elve Csoóri Sándor költészetébenCsoóri Sándor és a „bartóki” modell
Drámák
Vörös István: Pisztoly az asztalonMario és A VARÁZSLÓBartis Attila: RendezésV á r k e r t i J u l i s k a, avagy a szerelmi bűzfészek
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA