Eszteró István
Lapos Föld-hívőknek
Ha tányérrá lapíthatnád a Terrát,
New Yorkba Eiffel-torony alakú ék
hatolna Párizsból alagútként,
Szajnán meg felhőkarcoló ver át,
s mindent fabulák négy elefántja
tartana egybe teknős hátán újra,
mely kígyón áll, s a síkok egyensúlya,
ha kisiklik, az eget vele rántja,
mert mit neked Platón, Arisztotelész
vagy űrhajók, ha egyenesnek látod
a gömböt, melyen akárhova lépsz,
csak orrodig lát el a láthatárod,
egy glóbuszról meg lesodródna körbe
tán agyrém is, mi nincs az agyhoz nőve.
Flóra és Fauna tánca
Kihaltnak vélt virágra lelt a drón
a vulkanikus Hawaii szilaj bércén,
agonizál bibéje, tán remélvén,
hogy beporozza égi hippodrom
vágtáján lobbant napszelek sörénye,
mert vérmes kecskéktől védett világba
borulna ékesen viruló virágba
illatot lehelni vákuum ölébe,
hol nem egymást tépő táplálékláncra
verve lejt Flóra és Fauna tánca,
s keringőzve hol ez, hol az vesz el,
ha enzimörömért vagy kevesebbért
szakítsz le szíveket levelenként
reményről, amelyből levegőt veszel.
Elszabadult villamos
Fáradt volt, rohangált hetvenhét évet
csikorgó sínen önrontó üzemben,
most meg csak áll az áramszünetben
(utasa is kiszállt vezetőjével),
majd csapot, papot, zörgő öregséget
is hátrahagyva hirtelen meglódult,
tán réges-rég kisiklott álma végett,
hol virágpor száll légbe, s kanyargó út
alatt évszázados ködökbe málló,
zsebes zsebébe elmerülő város,
nem érzett súlyt se, mit vasidő ráró,
csak csilingelő, semmivel határos
könnyűséget, mely tornyok fölé rántja,
hol ütköző nincs, tiltó jelzőlámpa.
Megjelent a Bárka 2020/2-es számában.
