Bagi Iván
A test órája
Bizonyos szempontból
úgy kéne működnünk, mint az okostelefonok.
Írja ki a homlokunkra a vérünk,
hogy már csak 8 százalékon vagyunk.
Legyen ez a jel pirosabb, mint a bőrünk.
Jelezzen időben ez a baljós kiütés,
hogy bárhol és bármikor
látható legyen: hogy lassan már pihennünk kellene.
Kevésbé lennénk árvák.
Sokkal kevésbé.
A rabosító munkát tíz percre leszerelnénk.
Gyengéd ölelésbe foglalnánk testünket,
és megadnánk neki, ami jár.
Hajnali vers
A kis, beszorított, üres utcán
nyomott hagyott egy erősebb szélroham.
Meglazította az antennákat a tetőn,
a csatorna sebesen áramló vizét
kipancsolta a kockakőre…
Mintha majdnem mindenre ráfagyott volna a köd.
Bár az ablakok csak párásak,
élénk hűvösségük nem sejtet telet.
Most egy kutya ugatását kapja fel az utca.
Árnyékemberek veszik csak észre, akik
belemerülnek a beteges szorongásba.
Azok látják meg
a patinás kőkockákon az olajfoltot,
az átlátszó nejlonba csavart csikket,
a hajléktalanok ruháját a kapualjban,
amibe félórája beleszartak.
Igen, mi megnéznénk, mint egy visszajáró lélek,
akinek hiányzik az élet, és mindaz, amit
itt hagyott.
Másnap délelőtt majd a lágyan
visszaderengő nap szüremkedő fénye elegáns
kontúrt vet a házakra, és nekem majdnem
örülnöm kell, hogy nem lesz sebes az ujjam
a borult ég durva üvegétől…
Az autók halkan járnak.
A kis, beszorított, üres utcán egy árnyék
Jézusnak sírt.
Hullámzás
Vannak napok,
mikor úgy érzem, mindent letarol a balszerencse,
és sóval szórnám be földemet.
Aztán egy szép napon
megérkezik a történések felmentő serege,
és megint mindent szépnek és jónak találok.
A legfontosabb dolgokat tekintve
változott valami?
A legfontosabb dolgokat tekintve
soha semmi sem változik.
Megjelent a Bárka 2019/2-es számában.
