Olvasónapló
Lovász Andrea
Túl vicces
Trikó és Nyamm (ez utóbbi a Nyamvadt becézett formája) két kis dinó: egyikük triceratopsz, másikuk tirex. És nemcsak azért kicsik, mert gyerekek, hanem méreteik miatt is: Trikó valamilyen bogyótól ment össze, Nyamm pedig anyukájának egy pindurka tojásából jött a világra (spontán mutáció). Aprócska méretükön kívül különös ismertetőjegyük, hogy folyamatosan szövegelnek. A tizenhat fejezetből álló történet Trikó hosszú monológja, visszaemlékezése. Igaz, hogy az első mondatokban csak arra tesz ígéretet, elmondja, mitől lett ekkora, aztán mégis végigmeséli, hogyan barátkozott össze Nyammal, és azt is, hogyan keveredtek a 21. századba a megfejthetetlen okból általa csak viccesen zsírkrétának titulált saját korukból (öt éves fiam szerint: „Igazából kréta - igaz, anya?"). Tehát két őslény csetlik-botlik előbb az őskorban (tűzhányók, ragadozók, páfrányok), majd a könyv felétől kezdve napjainkban (szalámis zsömlék, vaddisznó, expresszvonat).
Már a beharangozójánál lehetett tudni, hogy valódi sikerkönyv születik: a dinókat minden gyerek szereti, cukik!, ezek meg ráadásul miniatürizáltak - félelmetes attribútumaik kiiktatva. És még viccesek is! Az éppen olvasni tudók célkorosztályának mondjuk eleve nem nehéz humorosat írni: az intellektuálisabb, szofisztikáltabb, ironikusabb nyelvi lelemények helyett elég egy jó kis szituációs humor. Trendi szereplőkkel vicces és izgalmas könyvet akart írni Berg Judit - és ez sikerült is neki. Csak nekem megint éppen az akarással van bajom, mivel itt, úgy olvasom, csupán a sikerreceptúra szótagra pontos alkalmazásáról van szó. Könnyed csevej az egész, a szellem viszont hiányzik belőle, ráadásul a szereplők és az olvasók életkorából adódóan, a visszaemlékezés-formának köszönhetően, tudható, hogy veszélyek és valódi izgalmak eleve kizárva - így tétje sincsen igazából a történetnek. A terjedelem miatt (szöveg)tér és idő sincsen egy alaposabb, tettekből kibontakozó jellemábrázoláshoz (ezért is kell pl. hatszor, átlag tízoldalanként elmondania Trikónak, hogy barátja „nem egy lángész" - na jó, nem ezért mondja, hanem azért, mert ez a könyvben a humor helye.) A sikerhez elegendőek a tiszta típusok: az egyik gyerek legyen okos, a másik falánk meg lassúbb észjárású (egy dagi, na, akinek csak a zabáláson jár az esze). A kalamajkát rendszerint ez utóbbi okozza, az előbbi meg igyekszik megoldani/ellensúlyozni/átvészelni. Itt is arról lenne szó, hogy Nyamm mohósága miatt kerülnek „ekkora bajba" - de baj igazából nincsen, hisz mikor ez kimondódik, már egy hátizsákban rázkódnak, játékdinóknak álcázva magukat, aztán meg simán kirágják a zsákot, és kicsivel később elvonatoznak Büdipestre (ez legalább ütős poén, annak ellenére, hogy három oldallal előtte már szerepel a Budapest szó, tehát mire olvassuk, már nem is üt akkorát).
Akárcsak a típusokból adódó poénok, az időutazás gegjei is rendesen és ismerős módon kihasználódnak: két kis dinónk jön, lát - és rögtön vissza is menne (bár a szalámis zsemle és a főtt kukorica finom kis ellenérv). Trikó gyerekszlenges, közvetlenkedő (bratyizós) szövegelése („Érted, ugye?", „Komolyan mondom", „Nagy ügy.") elfeledteti az idő-bakikat, amelyek éppen a folyamatos szövegelésben érhetők tetten, azaz még a dinók idekerülése előtt sok jelenkori tárgy (kaják: ropi, reszelt sajt, kecsöp) olvasható a szövegben, és csak a könyv utolsó oldalaiban kezd Trikó arra reflektálni, hogy „akkor még nem tudtam..." (mi az a pokróc, madarak, haj, elemes játék stb.) - arról nem is beszélve, hogy Trikó szlengje már az őskorban abszolút trendi volt! Az egyik legszuggesztívebb képpel is zavarban vagyok: a második oldalon már emlegetik a vonatot, aztán később mégis egy egész fejezetnyit idétlenkednek vele mint dinócsordával („A falkavezér piros testéből gonoszan világított két sárga szeme"), bármiféle reflexió nélkül. Szóval a nézőpontok váltogatása miatt a könyv sok helyen kusza és következetlen.
Nehéz eldönteni, minek örülnék jobban: ha kiderülne, hogy ez tényleg amolyan könnyű csuklógyakorlat volt Berg Juditnak, és hát kissé ciki így odakenni egy szöveget (bármilyen korúaknak is lett légyen célozva), vagy komoly munkája van benne, és hát ilyenre sikerült csak...
Berg Judit: Két kis dinó a zsírkréta korban, Kőszeghy Csilla rajzaival, Pozsonyi Pagony, 2011
Már a beharangozójánál lehetett tudni, hogy valódi sikerkönyv születik: a dinókat minden gyerek szereti, cukik!, ezek meg ráadásul miniatürizáltak - félelmetes attribútumaik kiiktatva. És még viccesek is! Az éppen olvasni tudók célkorosztályának mondjuk eleve nem nehéz humorosat írni: az intellektuálisabb, szofisztikáltabb, ironikusabb nyelvi lelemények helyett elég egy jó kis szituációs humor. Trendi szereplőkkel vicces és izgalmas könyvet akart írni Berg Judit - és ez sikerült is neki. Csak nekem megint éppen az akarással van bajom, mivel itt, úgy olvasom, csupán a sikerreceptúra szótagra pontos alkalmazásáról van szó. Könnyed csevej az egész, a szellem viszont hiányzik belőle, ráadásul a szereplők és az olvasók életkorából adódóan, a visszaemlékezés-formának köszönhetően, tudható, hogy veszélyek és valódi izgalmak eleve kizárva - így tétje sincsen igazából a történetnek. A terjedelem miatt (szöveg)tér és idő sincsen egy alaposabb, tettekből kibontakozó jellemábrázoláshoz (ezért is kell pl. hatszor, átlag tízoldalanként elmondania Trikónak, hogy barátja „nem egy lángész" - na jó, nem ezért mondja, hanem azért, mert ez a könyvben a humor helye.) A sikerhez elegendőek a tiszta típusok: az egyik gyerek legyen okos, a másik falánk meg lassúbb észjárású (egy dagi, na, akinek csak a zabáláson jár az esze). A kalamajkát rendszerint ez utóbbi okozza, az előbbi meg igyekszik megoldani/ellensúlyozni/átvészelni. Itt is arról lenne szó, hogy Nyamm mohósága miatt kerülnek „ekkora bajba" - de baj igazából nincsen, hisz mikor ez kimondódik, már egy hátizsákban rázkódnak, játékdinóknak álcázva magukat, aztán meg simán kirágják a zsákot, és kicsivel később elvonatoznak Büdipestre (ez legalább ütős poén, annak ellenére, hogy három oldallal előtte már szerepel a Budapest szó, tehát mire olvassuk, már nem is üt akkorát).
Akárcsak a típusokból adódó poénok, az időutazás gegjei is rendesen és ismerős módon kihasználódnak: két kis dinónk jön, lát - és rögtön vissza is menne (bár a szalámis zsemle és a főtt kukorica finom kis ellenérv). Trikó gyerekszlenges, közvetlenkedő (bratyizós) szövegelése („Érted, ugye?", „Komolyan mondom", „Nagy ügy.") elfeledteti az idő-bakikat, amelyek éppen a folyamatos szövegelésben érhetők tetten, azaz még a dinók idekerülése előtt sok jelenkori tárgy (kaják: ropi, reszelt sajt, kecsöp) olvasható a szövegben, és csak a könyv utolsó oldalaiban kezd Trikó arra reflektálni, hogy „akkor még nem tudtam..." (mi az a pokróc, madarak, haj, elemes játék stb.) - arról nem is beszélve, hogy Trikó szlengje már az őskorban abszolút trendi volt! Az egyik legszuggesztívebb képpel is zavarban vagyok: a második oldalon már emlegetik a vonatot, aztán később mégis egy egész fejezetnyit idétlenkednek vele mint dinócsordával („A falkavezér piros testéből gonoszan világított két sárga szeme"), bármiféle reflexió nélkül. Szóval a nézőpontok váltogatása miatt a könyv sok helyen kusza és következetlen.
Nehéz eldönteni, minek örülnék jobban: ha kiderülne, hogy ez tényleg amolyan könnyű csuklógyakorlat volt Berg Juditnak, és hát kissé ciki így odakenni egy szöveget (bármilyen korúaknak is lett légyen célozva), vagy komoly munkája van benne, és hát ilyenre sikerült csak...
Berg Judit: Két kis dinó a zsírkréta korban, Kőszeghy Csilla rajzaival, Pozsonyi Pagony, 2011
2009. február 07.
