Hulej Emese
Álmodj, királylány!
‒ Keresgéltem az interneten, és találtam egy alizgyori.com oldalt, ahol egy fotós képeit lehet látni…
‒ Igen, az is én vagyok. Igaz, a fotózás most kicsit parkoló pályára került, de nem azért, mert nem vágynék rá, hanem, mert nem jut rá időm. Két civil szervezetnél dolgozom, van egy hároméves kislányom, és itt az írás – most ezek a fő tevékenységeim.
‒ Régebben élesen ketté vált, hogy valaki képekkel vagy szavakkal mutatja-e be a világot. Ma már nem. Segített az írásban a vizualitás?
‒ Feltétlenül. Érdekes módon, amikor elkezdtem írni, a mozaikszerű részek inkább mozgóképként jelentek meg a fejemben, de kép és szöveg bennem nem válik élesen ketté. Kreatív ember vagyok, mindig a megfelelő formát igyekszem megtalálni ahhoz, ami foglalkoztat.
‒ Több szerző meséli el, hogy akkor vágott bele a gyerekkönyv írásba, amikor szülő lett. Önnél is így volt?
‒ Igen, bár ez a történet idősebbeknek szól, mint a lányom. Én is sokat meséltem neki, intenzív időszak volt ebből a szempontból is. Maga a történet alapja hét-nyolc éve született, akkor álmodtam valamit, ami miatt még másnap reggel is dühös voltam a páromra. Álmomban ugyanis odanyomta a fejem egy galambhoz, és annyira valóságos volt az álom, hogy eltartott egy ideig, míg el tudtam engedni a dühöt. Akkor beszéltünk arról, hogy lehetne ezzel a történettel foglalkozni. Az évek során formálódott, alakult, és amikor itthon voltam a kislányommal, komolyabban elkezdett bennem dolgozni ez az anyag. Akkor láttam meg az Aranyvackor pályázatot, és adtam be rá az első három fejezetet. Ezután keresett meg a Cerkabella Könyvkiadó, és megkaptuk az ő különdíjukat.
‒ Tele van humorral a könyv, elég csak a vicces lábjegyzetekre vagy a karakterek leírására gondolni. Ez jellemző önre, vagy tudta, hogy a humor mostanában fontos kívánalom?
‒ Merem remélni, hogy jellemző rám. A könyvbemutatóra eljött egy volt osztálytársam, tizenöt éve nem találkoztunk. Azt mondta, szinte akkor is tudná, hogy én írtam, ha nem látta volna a nevem a borítón. Semmi nem került bele azért, mert úgy gondoltam, ettől vagy attól majd jobban eladható, nem hiszem, hogy bármi jó születhet, ha egy író ezt a szempontot tartja szem előtt.
‒ Volt-e olyan üzenet, amelyet mindenképpen el akart juttatni az olvasókhoz?
‒ Nem szeretem a didaktikus dolgokat, igyekezetem ezeket kerülni. Természetesen van olyan üzenet, ami fontos, például, hogy a gyerekeknek mindenről lehet és kell is beszélni. Érteniük kell a világ működését, nem kell őket óvni a valóságtól, hiszen úgy is sokat meg éreznek abból, ami a szüleiket foglalkoztatja. Természetesen mindezt a koruknak megfelelően. Számomra nem volt kérdés, hogy a kislányomat elvigyem szavazni, és kénytelen voltam beszélni vele a mindent elárasztó hazug plakátokról is. Mivel még nem tud olvasni, az életkorának megfelelően keretezhettem a történéseket.
‒ A legjobban az tetszett, amikor a kislány viccesen bosszút áll az őt becsapó felnőtteken, és olyan álmok megvalósítását rendeli meg, mint apja kedvenc virágainak cseréjét vagy a hosszabb nyári szünetet.
‒ Én magam is azokat könyveket szerettem, ahol a gyerekek partnerek, ahol az igazságérzetük diadalmaskodik, kiderül, milyen bölcsek tudnak lenni. Nem véletlenül idéztem meghatározó olvasmányélményemet, A két Lottit. Szeretem, ha egy történetben a gyerek önálló, cselekvő, saját sorsáról dönteni képes. Különösen lányok számára lenne szükség több ilyen hősre, aki példakép lehet
‒ Milyen volt az együttműködés az illusztrátorral, a szerkesztővel?
‒ Fantasztikus! Száler Tímeával az Aranyvackor kapcsán találkoztunk, mindenkinek ilyen együttműködést kívánok. Rengeteg hasonlóság van bennünk, nem is értem, miért nem találkoztunk már sokkal korábban, és lettünk barátok. Szerencsére most már azok vagyunk. A szerkesztő, Nacsa-Soós Barbara is sokat segített a hasznos meglátásaival. Kifejezetten jó munkafolyamat volt, klasszikus örömmunka.
‒ Akkor folytatás következik?
‒ Készül egy új könyv, de arról még nem beszélek. Csak a szűk családom és Timi tudja a részleteket. Egyelőre azt várom, legyen időm úgy igazán nekiülni, és azt, hogy újra együtt dolgozhassunk Timivel.
